Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)
1924-09-06 / 244. szám
1924 szeptember 6, BÁCSMEGYEI NAPLÓ yább sértések és vádak özönét zúdította Eskiitt egy aktiv miniszterre. Az elnök csak akkor szakította félbe, amikor Eskütt elszólta magát és azt mondotta, hogy a miniszterével és a miniszterelnökével együtt panamázott. (Nagy zaj.) Ezt a tévedését azután Eskiitt helyreigazította. , Horváth Zoltán: Egyelőre még szükség van Nagyatádira. Peyer Károly beszéde végén javasolta, hogy a Ház délelőtt 10 órakor tartsa legközelebbi ülését, annak napirendjére tűzze ki a munkanélküliség ellen teendő intézkedéseket, a forgalmiadé kérdését, a vagyonváltságföidek és a földreform kérdését, végül a miniszterelnöknek az Eskiitt-ügyben tett nyilatkozatát. Ezzel szemben az elnök azt javasolta, hogy a legközelebbi ülés október 1-én legyen és azon a fővárosi törvény tárgyalását folytassák. A baloldal az elnök napirendi indítványát nagy izgalommal és zajzal fogadta. Homonnay Tivadar foglalkozik ezután a munkanélküliség kérdésével, majd az utóbbi időben felszaporodott lovagias ügyekről beszél. Sürgősen szükségesnek tartja Nagy Pál tábornok titkos parancsának revízióját, mert csalt ezen a módon lehet megszüntetni a folyton szaporodó lovagias ügyeket. Miniszteri válaszok Vass József népjóléti miniszter ostobának tartja a párbaj-mániát és kijelenti, hogy a kormány meg fogja találni a módját annak, hogy a hadsereg tisztikara és a polgári társadalom között a harmóniát helyreállítsa. A munkanélküliség kérdésében elhangzottakra nézve kijelenti, hogy a munkanélküliség nem speciális jelenség Magyarországon. hanem Európaszerte észlelhető és Angliában is másfél millió munkanélküli van. Pesthy Pál igazságügyminiszter Peyernek válaszol. Tiltakozik az ellen, hogy bárki is befolyásolta volna a bíróságot, vagy a kormány befolyást gyakorolt volna a por menetére. B^nnözgalom a szabotkal villanyíeiepen A munkáskamara közvetít a munkások és az igazgatóság között A szuboticai villanytelep összmunkásai két héttel ezelőtt memorandumot nyújtottak be SheUenc igazgatónak, amelyben kategóriánként különböző béremelést követeltek. A memorandumban a munkások utaltak arra, hogy a béremelést az igazgatóság annál is inkább megadhatja, mert a villanytelep alkalmazottainak bére nemcsak hogy jóval alatta van az egyéb üzemekben fizetett bérmvónak, hanem, mert semmiképpen sincs arányban a drágaság nagyfokú emelkedésével. Az igazgatóság a memorandumra, a melyben az alkalmazottak százalékos béremelést kértek, kijelentette a munkások megbizottainak, hogy egyelőre nincs abban a helyzetben, hogy a béremelésről velük tárgyalásokat folytasson.. A munkások egy bét múlva megismételték a bérkövetelésüket. mire az igazgatóság újból elutasította őket. arra az álláspontra helyezkedvén, bogy a bérkövetelésről csak későbbi időpontban hajlandó tárgyalni a munkásokkal. A munkások, mikor az igazgatóság másodszor is elutasította bérkövetelésüket. a noviszadi Munkáskamarához fordultak, hogy vegye kezébe az egyezkedő tárgyalások vezetését. A Munkáskamara megbízottja, Szavics inspektor pénteken 'Szuboticára is érkezett és /étvette I a tárgyalásokat a villanytelep igazigatóságával. A tárgyalások folyammán az igazgatóság engedett merev • álláspontjából, de a munkások teljes követelését még nem fogadta él. |A kedvezően indult tárgyalások azfzal biztatnak, hogy a bérmozgalom I békés megegyezéssel ér véget. nagymennyiségű dohány megy íöitkrs a monopóliumnál intörpsiláeióamonopóliűmigazgatóság gazdálkodásáról Beogradból jelentik: A földmives-párti klub interpellációt intézett a pénzügyminiszterhez a monopoiium-igazgatóságnál folytatott gazdálkodás ügyében. Az interpelláció több mint harminc kérdést tartalmaz. Felvilágosítást kér az interpelláció arról a százmilliós kölcsönről, amelyet az angol kereskedelmi bpnk utján kötöttek a dohánybeváltás céljaira. A földmivespárt úgy tudja, hogy ezt Sztojadinovics pénzügyminiszter más célokra használta fel. Továbbá felvilágosítást kérnek az Astra Romana-nál árlejtés nélkül Itörtént petrólefimvásárlásról; bizonyos 150 millió dináros »forgótőkéről«, amely a költségvetésben és a könyvelésben nem szerepel és a melyből jóváhagyás nélkül két há\zat és két millióért Vapa-féle papírgyári részvényt vásároltak; az ezjévi dohánymegváltásról, amelyhez a szükséges másfél milliárd dinárt jj az igazgatóság nem készítette elő 'és kölcsön utján kell megszereznie. Végül szóvá teszi az interpelláció azt, hogy Noviszadon és Sztrumicán nagymennyiségű dohány ment tönkre, amiért senkit sem vontak felelősségre és — minthogy a monopolium-igazgatóság most sem állított fel raktárakat, ahol az idei S dohánytermést elhelyezhetné — az fa veszély fenyeget, hogy ismét rengeteg értékű dohány fog kárbaveszni. Kémgyaims nyolcvanhat éves matróna A nagyváradi szigurar.cia vádjai egy nriasszony eilen Nagyváradról jelentik: A nagyváradi sziguranca, noha az erdélyi magyarság egyes tagjai ellen emelt kémkedési vádak csaknem egytőlegyig alaptalanoknak bizonyultak, változatlan buzgalommal igyekszik »irredenta agitátor«-okat és »kényeket felfedezni. A titkos rendőrség legújabb fogása Nagyvárad egyik legrégibb és legelőkelőbb családjának tagja, özvegy Tardy Sándorné, j született Ertsey Jolán, aki nemrég töltötte be nyolcvanhatodik esztendejét. IA matrónának Nagyvárad közelében. Berettyóújfaluban — Magyarországon — van a családi birtoka. ahová gyakran átkocsizott. A román hatóságoknak már régebben szemetszurt az agg uriasszony utazgatása és ehhez járult, hogy Tardyné nemrégiben — egyébként pusztán családi ügyekkel foglalkozó — levelet kapott egyik magyarországi rokonától, dr. Némethy Károlytól, aki történetesen államtitkár volt valaha a belügyminisztériumban. A nagyváradi szigurancának elég volt ennyi ahhoz, hogy a nyolcvanhatéves özvegyasszonyt kémgyanusnak nyilvánítsa és irredenta agitádóval vádolja. Útlevelét nyomban elvették, megindították ellene az eljárást és elrekviráltatták lakását. Özvegy-Tardyné súlyosan belebetegedett az izgalmakba. Szokol mi — harci vesz Előkészületek a horvát Szokol cirkvenicai ünnepélyére Zagrebből jelentik: A Horvát Szokol-ecrvesüíet vasárnap Cirkvenicán nyilvános ünnepélyt szándékozik rendezni, amelyen egész Horvátország horvát szokol istái résztf vennének. Az ünnepségek megtartása elé aggodalommal tekintenek, mert attól félnek, hogy meg fognak ismétlődni azok az incidensek, a melyek a zagrebi jugoszláv szokolünnepségekeí megzavarták. Dr Gojkovics horvátországi tartományfőnök közölte dr. Materrel, a Horvát Szokol vezetőjével, hogy tudomására jutott, hogy a jugoszláv Szoköl-ifjak bosszút akarnak állni a horvátokon és a vasúd állomásokról fegyveresen támadást akarnak intézni a horvát szokol-ifjak vonata ellen. Ezért a tartományfőnök azt tanácsolta. hogy a Horvát Szokol-egylet halassza el a cirkvenicai gyakorlatokat. mert a legszigorúbb utasítások ellenére is. megtörténhetik, hogy a kevésszánul csendőrség és katonaság nem lesz képes megakadályozni az összeütközéseket. A helyzet annyival is fenyegetőbb, mert vasárnap a susáki jugoszláv szokolisták is kirándulást rendeznek Cirkvenicára. A Horvát Szokol-egylet egyelőre ragaszkodik a cirkvenicai ünnepségek megtartásához és követeli, hogy a hatóságok tegyenek meg mindent a rend és a nyugalom biz- 1 tosiiására. HÍREK «»ss a — Á trónörökös születésnapja. Szombaton ünnepli az ország Péter trónörökös születésnapját. A trónörökös születésnapja alkalmából minden hitfelekezet templomában istentiszteletet tartanak, 9--12 ig az üzleteket zárva kell tartani. A városházán szombaton nem lesznek hivatalos órák. Az utievélosztály közli, hogy szombaton, vasárnap és hétfőn nem adnak kiutazást vízumot. — Bogojevói küldöttség a miniszterelnöknél. Beogradból jelentik: Booojevó község küldöttsége felkereste Davidovics miniszteresnököt, akitől közbenjárást kért a bogojevói dunai töltés megerősítéséhez szükséges kölcsön érdekében. A miniszterelnök ígéretet tett, hogy a küldöttség kérését pártolni fogja. — Uj tapfelügyelőség a Vajdaságban. Beogradból jelentik; A közoktatásügyi miniszter a Vajdaságba a következő uj tanfelügye’őket nevezte ki: A kikindai járása Maries Novák tanítót, a novakanizsai járásba Mahulj Zvonimir tanítót és a sombori járásba Teofanovics Elena és Csendics Milován tanitókat. — A belügyminisztérium megsemmisítette Cseremov városi orvosi kinevezsét. Noviszadról jelentik': A volt közegészségügyi miniszter dr. Cseremov Györgyöt, a noviszadi szrnaos-vezért városi tiszti orvossá nevezte ki Noviszadra. A kinevezés el'en, amely már az uj kormány megalakulása után érkezett meg Noviszadra, tiltakozott a városi tanács és annak megsemmisítését kérte a belügyminisztériumtól. A belügyminisztérium most a közegészségügyi minisztériuminál egyetértőleg megsemmisitette dr. Cseremov kinevezését. — Kertésziskola Noviszadon. Noviszadi jelentés szerint a földmivelésügyi minisztérium engedélye folytán Noviszadon kertésziskolát állítanak fel. Az iskola október elsején kezdi meg működését. —. A szlovenszkói kereszténjísoociális pártból kizárják a Kassai Napló szerkesztőjét. Kassáiét jelenük: At Magyar keresztényszociáJtvpárt tegoaHÄ» gyűlésén indítványt nyujtatíiafcábe iájpra vonatkozólag, hogy dr. Szepessi sát, a Kassai Napló főszerkeszíőjét-zíimják ki a pártból. Az indítvánnyá!' * % küszöbönálló pártszakadás miatt -rttfaeo». foglalkoztak a gyűlésen, hanem csak később döntenek róla. A .szlovenszkói közvéleményben általános felháborodást! keltett, hogy a szlovenszkói újságírás > legkiemelkedőbb egyénisége eilen ilyen ■ lépésre készülnek azok, akikből a Kas-, sai Napló nyilvánossága csinált politikusokat és képviselőket és akik a► Kassai Napló nélkül ma is ismeretlen senkik lennének. — Prónay és Gömbös párbajozni fognak. Budapestről jelentik: A nyugatmagyarországi eseményekből kifolyólag mintegy két és félévvel ezelőtt lovagias ügy keletkezett Prónay Pál és I Gömbös Gyula között. Minthogy tarta- I lékos tisztek között merült föl az affér, az ügy a katonai becsületügyi választ- I mány elé került, amely most hozta meg j döntését. A döntés szerint a párbajt a katonai becsületügyi választmány engedélyezte. — Szolgabiró a noviszadi tábla előtt. Kikindáró! jelentik: A kikindai törvényszék Cetinje Zsarko volt novakanizsai szolgabirót, azért mert egy Grbljanai nevű borkereskedőt minden ok nélkül arcul ütött a községházán, egy havi fogházra és egy évi hivatal - vesztésre ítélte. A noviszadi tábla most az ítéletet helybenhagyta. — Lerch Egon özvegyének házassága. Becsből jelentik: A bécsi társasa-1 gok legújabb szenzációja az a házas-; ság, amelyet Fritz Werner, az ismert operett-énekes kötött Lerch Egon sorhajóhadnagynak özvegyével. Lerch, mint emlékezetes, a világháborúban a parancsnoksága alatt álló buvárhajó el- j sülyedésiekor hősi halált halt. Özvegyei már korábban különváltan élt férjétől, aki — mint Windischgraetz Ottó herceg és Erzsébet főhercegnő válóperének tárgyalásán kiderült — bizalmas! viszonyban állt Erzsébet főhercegnővel,' Ferenc József unokájával. — Nagy harcok Sanghai közelében. Sanghaibói jelentik: Kína helyzete rendkívül válságos. Hungtu mellett, Sanghaitól nem messze, heves harcok dúlnak. Sanghaiban francia tengerészek szálltak partra a francia negyed védel-, mére. A külföldi diplomáciai kar tagjai egyhangúlag arra kérték Pekingben Wellington Koo kínai külügyminisztert, hogy az idegenek életének és vagyonának megoltalmazására létesítsen Sanghai körül egy semleges zónát. — Mozgalom a volt becskereki pénzügyigazgató reaktiválására. A vajdasági kormányzón ártok köréből akció indult meg, hogy Pelikán Lipót nyugalmazott becskereki pénzügyigazgatót állítsák a vajdasági pénzügyek élére. Pelikánt kiváló szaktudása, pénzügyigazgatási gyakorlata és harmincötéves vajdasági szolgálata kvalifikálják ennek a tisztségnek betöltésére. Hir szerint dr. Spaho pénzügyminiszter kilátásba helyezte, hogy a több felöl megnyilvánult kívánságát teljesíteni fogja. — Kútba dobta a gyermekét. Kikindáról jelentik: A kikindai törvényszék e napokban tárgyalta Fejes Margit tóbai földmivesasszony bűnügyét, akit az ügyészség szándékos emberöléssel vádolt. Fejes Margit néhány hónappal ezelőtt kútba dobta háromhónapos gyermekét. A törvényszék a gyilkos an} át négy évi fegyházra ítélte. — Noviszadon háztelkeket osztanak a szegényeknek. Noviszadról jelentik : Lukics Jován helyettes polgár-, mester vezetésével megkezdték az ingyen háztelkek szétosztását a szegénysorsú lakosság között. Minden igazolt jelentkező nemzetiségre való tekintet I nélkül negyed hold földet kap házépi-1 tés céljára.