Bácsmegyei Napló, 1924. augusztus (25. évfolyam, 208-238. szám)
1924-08-31 / 238. szám
1924 augusztus 3T BÄCSMEGYEI NAPLÓ 13. oldal A költő híre. 1805-ben katonai beszállásolás volt Weimárban, s több porosz 'tiszt arról beszélgetett a vendéglőben, hogy ki hol lakik, minő szobát kapott, a házigazdája miféle szerzet, stb. Egy öreges, pohos őrnagy igy szólt: — Engem valami Gothe-hoz vagy Goethéhez kváríélyoztak be, a fene tudja, hogy’ hívják. Valaki figyelmeztette: — Hiszen az a hires Goethe, a nagy iró! — Igen? — felelte az őrnagy. — Lehet... Csakugyan... Szóba elegyedtem a fickóval és kissé kistudiroztani. Azt találtam, hogy bogaras egy kicsit. Már úgy lesz, hogy valóban iró... De hát ilyen embereknek is kel! a világon lenni! # Bölcsészek. Bodnár Zsigmond mondta egyszer: — A komoly bölcs elkedők, kiknek a gondolkodásában van rendszer (köztük én is), azok: filozófusok. Az okoskodók, a' szisztémanélküliek, a közönséges professzorok: íilozopterek. S a többiek, azok mind: filozofáltak. Nem valami fényes szójáték, de filozófustól — megjárja.-#■ A cipő szorít. Ezt a kifejezést állítólag Paulus Aemilius római szenátor használta először. Sokáig élt együtt a feleségével: Papyria-val, de bizonyos idő múlva elégedetlen volt vele, s lassankint megunta, végre pedig egy napon eltaszitotta. A barátainak ez nem tetszett, sajnálták a szerencsétlen "hölgyet s a szenátornak szemére hányták a kegyetlenségét, ö azonban megmaradt az elhatározása mellett, minden felelet vagy fölvilágositás helyett a lábára mutatott s igy szólt: — Nézzétek ezt a cipőt! Ugy-e, uj? Ugy-e, szép? De csak én tudom, és senki más, hogy hol szorít! Hízelgők. Nem rossz hasonlat, amelyet valahol olvastam. —t A hízelgők épp úgy megtalálják a számításukat a hatalmasoknál, mint az orvosok a képzelt betegeknél. A képzelt betegek olyan betegségekért fizetnek, amelyekben nem szenvednek, s a hatalmasok olyan erényekért, amelyekkel nem dicsekedhetnek. Egy adoma eredete. Annak az anekdotának, amelyet minden országban és minden felekezet körében kolportálnak, a származása a következő : Illicit, a hires avranches-i püspök ‘(löSO—1721) holta napjáig mindig tanult s a tudományokat még a pályájánál is többre becsülte. Nem szerette ,ha tanulmányai közben zavarták, s mikor a hívei bizalommal keresték föl ügyes-bajos dolgaikban, a környezete rendesen azt felelte a látogatóknak, hogy a püspök úrral most nem lehet beszélni, mert — tanul. Mikor ez pár, évig igy tartott, és Monseigneur a könyvei miatt sohase foglalkozhatott a nyájával, az egyházmegyéjében szinte szállóigévé lett a mondás: — Majd megkérjük a királyt, hogy olyan püspököt adjon nekünk, aki rnár kitanult. Plágium? Véletlenül került a kezembe a »Vom Fe!s 2um Meer« cimü illusztrált német havi folyóirat 1883 junius havi száma, s abban találom a Cavalleria Rusticana-t ilyen címen: Der Zweikampf. Eine sizilianische Dorfgeschichte. Von Martino Röder. Nem fordítás olasz nyelvből, ha-' nem »eredeti« német novella. A tárgya egészen a »Parasztbecsiilet«-é. Csak Turiddu neve hangzik itt Turiddának s a Santuzzáé Santina-nak. A Cavalleria Rusticana-t Verga irta, az ismert clasz elbeszélő iró, s mert drámának irta, nem éppen abszolút lehetetlen, hogy tárgyát a Röder ur novellájából merítette. De nem is éppen valószínű, hogy egy meglehetősen invenciózus olasz iró, ha szicíliai témát dolgozik föl, arra szorul, hogy azt egy német novellistától vegye kölcsön. Ha itt történt jogtalan eltulajdonítás, akkor abban alighanem Röder ur a ludas,. # Staelné beszél. A múlt század elején (a pontos évszám itt nem számit) Mme de Stael, Benjámin Constant és mások Aix-les- Bains-ből kirándultak Chambérybc. Amikor innen kocsin hazafelé tartottak, irtózatos vihar támadt. Villámok cikáztak, az ég dörgött, felhőszakadás volt, a szél fákat tépett ki gyökerestől a földből, a lovak néni egyszer megijedtek, s ilyenkor a kocsi mindég kényszerstációt tartott. A kirándulók nagy késéssel, sötét éjjel, érkeztek meg, s akik várták, nagy aggodalmakat állottak ki miattuk. Szerencsekivánatokkal halmozták el a megérkezetteket s végtelen örömmel üdvözölték őket, hogy »sain et sauf« hazajutottak. Staelné és az utitársai csodálkozva tekintettek rájuk, ök nem tudtak a zivatarról semmit. Az ég háborúját észre se vették. S Benjamin Constant ennek igy adtai az okát: — Az utón Staéelné tartott bennünket szóval. Nem volt szép asszony, de tudott — beszélni. * A krónikás adoma. Kossuth Ferenc —- még ellenzéki korában — látogatást tett egyik miniszternél, akitől kijövet, zsebkendővel a szája előtt, igy panaszkodott: — Nem tudom, hogy élhet X. (s itt A színészetért lelkesedő Szabadka. Szabadkán a legrégibb időkben is nagyon szerették a magyar színészeket. Erre nézve jellemző a következő tudósig tás: »Tudósítom a' t, közönséget, hogy az ide érkezett magyar színész-társaság Bállá Károly vezérlete alatt nagy tetszést. nyert. Mint állittatik, Debrecent elhagyta óta illy színészt kedvelő publicumra nem talált. Színterünk eddig többnyire tömve volt. nézővel.« (Honmüvész közlésé, 1835 február 20-áról, szabadkai tudósítótól.) * Kánikulai felhívás a becskerehi-i ehhez. Negyvenöt évvel ezelőtt a nyári szezonban a következő felhívást intézte Mátrai Béla rendező a becskerekiekhez: Tudatom azon közönséggel, melynek Magyarországon párja nincs, hogy az általánosan tapasztalt »meleg« pártfogásáért hála fejében »forró« köszönettel kívánunk adózni. Nagybecskerek lelkes közönsége csókolni való türelemmel állja ki a színházi hőséget, hogy előadásainkban gyönyörködhessék: e csókolni való erényért folyó hó 26-án kap tehát egy 100 aranyos >Csók«-ot. Pártfogás-kéréssel nem vesztegetem az időt, miután meggyőződtem, hogy nem tudunk mi anynyit kérni, mint a mennyit Nagybecskerek müveit közönsége adni szokott. 1879 junius 2í. Mátrai Béla, rendező. * Ahol kétszer kellett megölni Cilleyt. Reszler István vállalkozó szellemű színigazgató volt. Jól szervezett társulattal játszott Aradon, Győrben, Debrecenben; ez utóbbi helyen díszes színházat építtetett vasárnap ingyen-előadásokat rendezett, hogy a színháztól idegenkedőlcet becsalogassa. A 60-as években ellátogatott Zágrábija, ahol óriási sikert aralett pompás előadásaival, lteszler István, a Nemzeti Színház tenoristája színigazgatóvá lön, Pécsett kezdendő meg a saisont. Kapva az alkalmon, hozzászerzödtem. Pécsről Zágrábbá mentünk, ahol olyan lelkesedéssel fogadtak, a minőről megnevezte a minisztert) ilyen rossz levegőben! Rettentő erős szivarokat szi, alig voltam képes a szobájában lélekze-tét venni. A miniszter pedig annak a püspöknek, aki a pártvezér után lépett be hozzá, igy szólt: — Bocsánatot kérek, hogy kinyitottam az ablakokat. De kénytelen voltam ezt tenni, mert ez a, Kossuth Franci olyan szörnyű erős parfümöket használ, hogy ez illatukat nem tudom elviselni. Két nő és két férfi. Egy hölgy igy szól ahhoz az úriemberhez, akivel beszélget: — Csak az őszinte embereket becsülöm. Elvárom Magától, hogy nyíltan, kertelés nélkül megmondja, ha valami hibát talál bennem. Az úriember talál egy ilyen hibát. Egy egészen kicsinyét, parányit, s azt a legudvariasabb hangon, gyöngéd kímélettel adja tudtára. A hölgy bosszúsan tekint rá, s magában igy vélekedik: —Durva paraszt! Neveletlen fráter! A másik azt mondja annak az urnák, akivel. társalog: — Semmit se utálok ugy, mint a hízelgést, s ha valaki valami hízelgőt mond, az nekem egyenesen rosszul esik. A férfi igy szól: — De hát lehet-e magának hízelegni, kedves nagyságos asszonyom? Lehet-e olyat, bárminő kedvezőt mondani, ami hízelgés azzal a Tökéletességgel szemben, amelyet Maga képvisel! A nő: — No igen... Ha mindenki annyira őszinte volna, mint Maga... De vannak, akik szörnyű Ízléstelenül szoktak hízelegni! csak annak lehet fogalma, aki átélte azt. Akkoriban a magyar öltözet volt a nemzeti divat. Zágráb 2í óra alatt magyarba öltözött. Az osztrák hivatalnokoknak macskazenét adott. A színházban minden hazafias darab jjagy ovációk mellett adatott. Sőt megtörtént, hogy »Hunyadi László« operában Czilleyt kétszer kellett egymásután megölni!.... Czilleyben az osztrákot látván, tomboltak annak hVlálán«. . .. Amikor pipázni is szabad volt a színházban. Hajdanában pipázni is lehetett a színházban. Erről Déryné is tesz említést naplójában. Érdekes megrcvási sorokat találunk erre vonatkozólag egy régi lapban. Az eset Zentán történt. Szóról-szóra igy szól a hiradás: »Némelyek az előadásokat fedett fűvel] sőt1 mi legkülönösebb, nem tekintvén a hely méltóságát, még pipázva fel 's alá sétálgatva is nézdegéltek. • Ezen a gyengédebh neveléshez alig illeszthető viselet valóban megérdemli, hogy az újságban telhetetlen vizsga világ villampillanata elé villantassék!« (Nemzeti Újság, 18Í0—98. számából.) Magyar színészek Szlavóniában. A mi színészeink mindig vállalkozó szelleműek voltak s nem riadtak vissza attól a gondolattól, hogy — Szlavóniába is átránduljanak. 1895 augusztusában megtörtént az első nevezetes lépés —, Eszék felé. Az úttörő Szálkái Lajos színigazgató volt, aki Blaha Lujzával és Küry Klárával három héten át játszott élénk érdeklődés mellett. Szó sincs róla, a lulzók részéről volt tüntetés a magyarság ellen ,de viszont volt tüntetés a magyarság mellett is. A magyar színészeket innen meghívták Sarajevóba, ahol a lelkes színtársulat egy hónapot töltött, élén Blahánéval, aki azt mondotta ekkor, hogy »életének legszebb perceit« itt töltötte!... A bérletet a sarajevói Magyar Egylet eszközölte. — Nem érdektelen az sem, hogy Beogradban is jártak magyar színészek! A jeget Polgár Károly törte meg, kinek pompás együttese dicsőséget szerzett a magyar színjátszásnak. Járt ott később kisebb társulat is, Halmi Jenőé. * Kilencezer forint harminchat fellépésért. A szabadkaiak annyira lelkesedtek egykoron Blaha Lujzáért, hogy a legmesszebbmenő áldozatoktól sem riadtak vissza, ha arról volt szó, hogy a nemzet csalogányát körükbe csalogassák. Innen ered annak a magyarázata, hogy a régi lapok hirei között azt olvashatjuk, hogy a nagyasszonynak az egykori színigazgató 36 fellépésre 9 ezer forinf tiszteletdijat ajánlott föl! * Nemzetiségi harmónia az újvidéki szinházpártoiásban. Negyven évvel ezelőtt a következő hiradás jelent meg az »Újvidék« cimü lápban: »Tóth Béla szinigazgató újabb 6 előadásból álló bérletet nyitott, melyre 70, mondd: hetven aláírót sikerült gyűjteni. E 70 bérlő névsorában ott találjuk különbség nélkül városunk értelmiségének előkelőit, s hogy különösen szerb polgártársaink kiválóbbjai vesznek részt a nemzeti, tehát hazai ügy pártolásában, azt a magyar elemhez való közeledés biztos ,jelének, az összelartózandóság meggyőződéséből eredő lénynek tekintjük..., * A százgyomru színigazgató. Amikor Arányi Dezső 1885 augusztus 16-án színigazgatói engedélyt, nyert, a *Zombor és Vidéke« igy irt róla: A direktor a vidéki színészet egyik kimagasló alakja, Pécs városának tenyerén hordott, elkényeztetett komikusa még egy évvel ezelőtt nem volt szinigazgató. Színész volt s tizenkét éven át dolgozott Thália oltárán, miglen a gondtalanabb! színészi életbtől megválva, vállaira vette a színigazgatói terheket, melyek súlya alatt a vidéki színigazgatók rakásra hullanak. Nem adomány, nem ész kell ahhoz, hogy egy társulatot a szinigazgató föntartson, de főleg szerencse, — az pedig kacér hölgy, akiben nem lehet bízni. A polypnak száz feje van, de csak egy gyomra, — a színigazgatónak csak egy feje van, de száz gyomra, s nem csoda, ha egy fejével a száz gyomrot megtölteni nem képes!.... # „Szabadka egyetlen évadra sem maradhat színház nélkül“. Amikor 1915 március havában a szabadkai színház leégett, a kultuszminiszter leiratot intézett julius 23-án a városi tanácshoz, a hajléktalanná vált szabadkai társulat érdekében. A leirat többetk között a következőket mondja: »Bár meg vagyok róla győződve, hogy a tanács és a város közönsége, mely kulturális téren áldozatokra volt hajlandó eddig is, meg fogja találni a módját a magyar színtársulat méltó elhelyezésének, ezt az ügyet még mielőtt a város közönsége részéről megtörténnék a kezdeményezés, szóvá kell. tennem egyfelől a hozzáfüződő fontos érdekek miatt, de másfelől azért is, mert a kérdés megoldása — ha egyelőre csak ideiglenes is, — a jövő évad közelsége miatt rendkívül sürgős:: Egy anyagilag olyan kedvező viszonyok között élő nagy város, mint .Szabadka, nézetem szerint egyetlen évadra sem maradhat színház nélkül. Még kevésbbé nélkülözheti a közönség hosszabb időn át Szabadkán a színházat, sőt véleményem szerint jogosultak amaz igények is, amelyeket egy elsőrangú társulat előadásaira, jól megoldott, külső és belső kiképzésben is megfelelő színházépületre vonatkozóan támaszt a város közönsége. — — — Kérem a Tanácsot és a város közönségét, hogy ezt az ügyet azzal a meleg érdeklődéssel karolja föl, melyet Szabadka város minden kulturális vonatkozású kérdés iránt eddig is tanúsított s a1 megoldás különféle módozatait megfontolás tárgyává téve, hozott határozatáról mielőbb tájékoztasson« ....- Eiödi Jenő. Epizódok a vajdasági magyar színészet múltjából
