Bácsmegyei Napló, 1924. augusztus (25. évfolyam, 208-238. szám)

1924-08-31 / 238. szám

1924 augusztus 31

BÄCSMEGYEI NAPLÓ

11. oldal.

Könyvek

* a®

A MA MAGYAR KÖLTŐI.

A cim elolvasásakor hirtelen a Ma jut eszünkbe. Kassák Lajos hajdani harcos, hühós lapja, de bárhol csapjuk is fel a füzetet, rögtön meggyőződhetünk, hogy itt tegnapról len sző és nem máról, még kevésbbé a Máról. Minden antológia tökéletlen, az előszó szerint ez a versgyűjtemény se tart a teljességre számot, de a tökéletlenségnek, a hiányoknak ilyen tátongó hézagaira a legpesszimisztikusabb olvasó sem lehet elkészülve.

Elsősorban a »ma magyar költői« kifejezés nem jelenti azokat a költőket. akik ma fiziológiai, értelemben élnek. Sokkal inkább a ma költője például Ady Endre, mint az ntológiában szereplő Vargha Gyula, Szabolcsba Mihály vagy Jakab Ödön. A halott Kaffka Margit még mindig inkább élő lírikus, mint az élő Bán Aladár. A cim tehát nem fedi a csoportositási szándékot, .nem fejezi ki azt. hogy itt csupán az élő és lélekző költőkről lesz szó.

Másodszor ez a csoportositási mód esztétikai szempontból elfogadhatalan. Művészi megnyilvánulásokat nem lehet fiziológiai látószögből szemlélni. Az adófizetők és katonakötelesek névsor összeállitásá!nál szoktak csak vigyázni arra, hogy oda halottak ne kerüljenek, a művészet nem törődik a fizikai halállal De tekintsünk most el ettől és olvassuk el az antológiában előforduló neveket, azután tartsunk seregszemlét a konkrét értelemben élő magyar költők felett. Az antológiában szerepel Bán Aladár. Bárd Miklós. Bodor Aladár. Madár Gyula. Az antológiából kimaradt: Heltai Jenő. Ignotus, Tóth Árpád. Szép Ernő. Gébért Oszkár. Füst Milán, Szabó Lőrinc. Zsolt Béla. Nagy Zoltán. Kemény Simon. Somlyó Zoltán, a legújabb irányok poétáiról nem is szólva. Majdnem az egész élő, modern magyar lira kimaradt ebből a versgyűjteményből, amely — a kiadó szavai szerint — »hivatva van áttekintő képet nyújtani a négy országban élő magyarság mai költészetéről«. De az elbizakodott előszó evvel még nem ér véget. Két sorral alább ezt olvashatjuk: »A szerkesztőket. Pintér Jenőt és Sajó Sándort, a magyar irodalom kiváló (?!) művelőit: az összeállításban nem irodalompolitikai szempontok, hanem az irodalomtörténeti értékelés gondolata vette s igy ez a kis antológia mindenképen nehezen nélkülözött tájékoztatót nyújt mai lírai költészetünk útvesztőiben, amikor igen gyakran nem belső érték, hanem hangzatos reklám szabja meg a költői hírnevet«.

Nem tudom kire gondol Pintér tanár ur és Sajó tanár ur, mikor reklámszabta költői hirnévről beszél, de az mindenki előtt világos, hogy nem »irodalomtörténeti szem' pontok« vezették Őket a költői öszszeválogatásánál. Ez . a versgyűjtemény a keresztény tanár- és papköltők antológiája. Ez azösszeválogatás csupa elfogultság és kicsinyes, egyoldalú irodalompolitika. Tudtommal az antológia minden költője keresztény és minden költőnek rendes, sőt olykor előkelő polgári foglalkozása van. A .huszonkét költő közül tizennégy pap. tanár vagy tankerületi igazgató, a többi előkelő állami tisztviselő vagy öreg, süket akadémikus. Kosztolányi. Babits és Juhász Gyula valószínűleg csak azért kaptak bebocsájtást ebbe a tubákszáju társaságba, mert valamikor tanárok voltak vagy legalább is arra a pályára készültek.

A kiválasztott versek sápadtak, unalmasak és nem jellemzők a költőre. Kosztolányi például »Mák« című kötetének két versével szerepel. pedig a »Kis gyermek panaszai«, avagy a »Bus férfi panaszai« sokkal szebb, jellemzőbb és értékesebb verseket rejtegetnek.

A szerkesztő tanár urak nagyfokú tájékozatlanságát még elvakult és elfogult irodalom politikája súlyosbítja. Nehézkes, csontos, akadémikus‘elvek és olcsó, ostoba. íajvédős jelszavak irányítják őket az összeválogatásnál. Az esztétikai értékelés époly távol esik tőlük, mint a szabályokat nem ismerő művészi gondolat és az eleven sokoldalú érdeklődés. Ez a versgyűjtemény csonka, hamis és szánalmas képe a modern magyar költészetnek.

A berlini Ludwig Voggenreiter Verlag adta ki ezt a könnyű! kis füzetet.

Sz. K.

Ebéden Gorkij Maximnál

Kiküldött tudósítónktól —

Sorrento, 1924 augusztus

Utón jobban érdekelnek az emberek. mint a múzeumok. Ezekről az eleven képekről és szobrokról eddig is többet jegyeztem föl, mint a vásznakról és márványokról. Egy bolognai adóhivatalnok, egy firenzei orvos, egy nápolyi halkereskedő, ki beszáll fülkémbe, izgatja kíváncsiságomat, amit nem tartok szégyelnivalónak. hiszen az élet felé fordul. Nyilván ez birt rá' arra is, hogy fölkeressem, megismerjem Gorkij Maximot.

Ma eddig egyetlen sort sem irt volna, akkor is ő volna a mai Európa egyik legérdekesebb embere, kiben testet öltött a kora. Garabon-O

ciás vérmérséklete parancsára, mint az igazság keresője, szeszélyből, vagy végzetből, átélte a közelmúlt s a jelen minden rázkódtatását. kezdve attól, hogy apja és anyja kisgyermekkorában meghalt, egészen máig. mikor vissavonult rejtélyes számkivetésébe. Élete pedig nemcsak belsőleg viharos, hanem külsőleg is. Volt cipészinas. péklegény, kukta, dinnyeárus. kikötő-munkás, vasúti bakter és ügyvédbojtár, igenelte az életet első írásaiban az általános pesszimizmus divatján s ugyanakkor öngyilkossági kísérletet követett el, ülte cári börtönök kövét. száműzték, majd visszaédesgették, s mikor kitört az orosz forradalom. ellenforradalmár lett, később forradalmár, mig a vörös cenzorok be nem tiltották kétfelvonásos drámáját, mint ellenforradalmi müvet. Gyalog bejárta Oroszországot, gyomrában cudar éhséggel. Párisban. Berlinben, Amerikában ünnepelték. második hazája lett Itália. Van-e ennél változatosabb pályafutás? A fizikai távolságoknál, melyeket megtett, csak az erkölcsi távolságok nagyobbak. 1 Ma ismét egyedül van. mint régen, Annak idején beteg tüdejét ment gyógyítani Capri szigetére, most talán beteg lelkét. Puskin írja: »Mert Északon ártott a lég ...«

Rómában elmentem az orosz követségre. hogy megtudjam címét. A bolseviki követség — milyen furcsa ? — egy nagy olasz kaszárnya, a ‘ castro pretiriano s Diocletian császár termái közelében van. a Via Gaia-n. Künn sárgaréz táblácskán

kalászkoszoru, sarló meg egy vő rös kalapács. Különben olyan mint más követség. Dísznövényekkel szegett, kavicsos ut fut a palotához,, az ajtóban a szolga kérdőívvel kínál, melyre fölirom nevemet, látogatásom célját, a várószobában perzsaszőnyegek nyújtózkodnak, melyek egy kapitalistának is becsületére válnának. Csak egy sarokban látom Lenin mennyezetig érő gipszszobrát. ki vonagló törzsét kifesziti s öklét rázza, forradalmasán hadonászva. a világmindenség felé.

Szőke, jólfésült fiatalember közli, hogy Gorkij Maxim most nem Capri szigetén van. hanem Sorrentóban. A fiatalember lengyel gróf »volt«. Udvarias, figyelmes. Most is lengyel gróf.

Másnap reggel elutazom Nápolyba, onnan Sorrentóba. Mikor a tengeri hajót körülveszik a kis bárkák, mint kagylót a libegő mogyoróhéjak, egy öreg a csónakjába tessékel s ajánlkozik, hogy elvisz Gorkij Maximhoz. A bárkás bőre. mint a réz, kurtára nyírt haja ősz, keresztneve: Dante.

— Hogyne ismerném signor Massimo Gorkijt — mondja míg evez a bárka farán — húsz év óta lakik itt minálunk, vagy Capriban. vagy Sorrentóban. A Villa Mássá alig tizenöt percnyire van innen a tengeren.

— Messziről jövünk, szeretnénk meglátogatni.

— Ó — szól kalauzunk és rázza fejét. — Gorkij ur senkivel sem beszél. Még mi velünk sem. Nagyon gondolkozó — é troppo pensieroso — csak estefelé fürdik, mikor már nem járnak a parton, leül egy sziklára. cigarettára gyújt, nézi a vizet. De azért nagyon kedves ember. Mindenki szereti.

Lassan a villa alá érkezünk, melyeket szirtek harsognak körül. Dante egymásután kiemel bennünket a csónakból: először kilenc éves fiamat, Ádámot. aztán feleségemet, majd engem.

Irdatlan kőszál szökell, meredek, egyenes, mintha bárddal vágták volna le. vagy hatvan méter magas, fönn pedig az ormon a villa,, hol Gorkij Maxim lakik.

Előtte a mindig-nyugtalan Tyrrhéni tenger táncol, éjjel-nappal pazarul bontogatja keserű pezsgőjét, ’ mosdatja a sziklákat, harapja a barlangokat. melyek kisebb hangversenytermeknek is beillenének. A viz színe olyan, mint a világoszöld tintáé. mellyel irok. Távolban ai Vfezuv pipál csorba-fekete pipájából, már évezredek óta. füstöt és szikrákat. Ez a vad természet az ő világa, ki a nincselenek, kóborok, csavargók, a nem-szervezett szegények költője.

Csakhogy ide nem visz lift. mint a nemzetközi szállodákba s nem lelem a bejáratát sem. Fiúcska fürdik a tengerben, annak kiáltom oda Gorkij Maxim nevét, mire kiugrik a hullámokból s már is vezet, föl a sziklákba vájt lépcsőkön. Nápolyi második gimnazista, de csuk két éve él itt. Gorki.iékkal, Az ő apja is orosz iró. Voinov Ivánnak hívják. Mit ir? A fia nem tudja. Oroszország messze innen s forradalom van.

A Villa Mássá föl járata még vadregényesebb, mint a külseje. Boltivek alatt haladunk, melyekben fényes nappal is koromsötét van. Tiz percig bandukolunk, akkor villan ki egészen a gyönyörű, emeletes fehér villa, amelyben valaha Bourbonhercegek laktak. Gorkij egy nápolyi hölgytől bérli

Kert van előtte, a kertben hinta. Tágas előcsarnokban egy szakállas, bőröves szolga, az asztalnál hálóköntösben egy fiatalember reggelizik, Gorkij titkárja. Orosz festő. Matyasovszky Lászlóról kérdezősködik. kivel a háború előtt Párásban találkozott. Gorkij az éjjel sokáig dolgozott, most még alszik1 és senkit sem fogad.

Ott hagyom névjegyemet, lemegyünk fürödni, hogy később Capriba utazzunk. Félóra múlva kis muszka, a nápolyi gimnazista leszalad a sziklalépcsőkön s jelenti, hogy Gorkij Maxim szivesera lát ebédre mindhármunkat.

Mint később megtudtam, a kivételes megtiszteltetést Ádám fiamnak köszönhetem s feleségemnek, ki szerintük megtévesztően hasonlít egy hires, orosz színésznőhöz.

Fönn a legfelső lépcsőfokon vár bennünket Alex Makszimovics Pjeskov. ki magái Gorkij-nak nevezte, azaz keserűnek. Nyúlánk, magas. Szláv-kék szemében semmi ború, csak nyílt szeretetreméltóság és. állandó mosoly, humor. Jól esik belenézni. ' j

Hol vállát-verő müvészhaja. melyet közimert arcképein látunk? Kopaszra van nyírva nullás géppel, úgy hogy koponyája, mely felül kicsúcsosodik. hamuszürkének látszik. Nem őszül s egyetlen hajaszála sem hiányzik Orra széles, pisze. Bajusza vörnyeges, mint a cigaretta-dohány. Nem visel fekete munkászubbonyt, hanem egy nyers-selyem' ing. mely még mindig délceg terme- j téré simul. Majdnem elegáns. Egy-! szerű és biztos. Erős és könnyed. Csak keze kemény és nagy: egy munkás keze.

Szinte fölkiáltok a meglepetéstől:

— Milyen fiatat és erős.

— Ötvennégy éves vagyok —

mondja, lógázva fejét, mig befelé vezet az ebédlőbe. 1

Itt bemutatja környezetét: egy kreol-arcú. fekete hölgyet, a muszka kisfiút, egy fiatal nőt. ki1 kurta gyermekharisnyát, rózsaszín ruhát hord s a haja mézszőke és a titkárját, igy:

— Ez itt egy másik orosz iró felesége, ez a fia, orosz fiú. ki két i év alatt megtanuit olaszul s elfelejtett oroszul, az a menyem, ez pedig piktor.

Még valakit bemutatott: a kutyáját. egy fekete patkányfogót, ki már várja az ebédet.

— Kuiska.

— Mit jelent ez?

— Kutyuska. Ez a neve.

Gorkij a kutyát kutyának, az embert pedig embernek nevezi.

Az ebéd tojásos előételből, halból, vajból, nyers uborkából, paradicsomból. gyümölcsből áll. az olasz és orosz konyha változata. Házigazdánk maga mellé ülteti Ádámot. Nekem vörösbort tölt.

— Én ismerem önt. — szól állandóan mosolyogva, amint arcom nézegeti — a rokonairól, a faj,testvéreiről, kik minálunk laknak. Menynyire emlékeztet rájuk. Ugyanezek a széles járomcsontok és ezek a ferde, mongolos szemek. A finnek, igen. a finnek, a vogulok. zűrjének, cseremiszek s elsorolja mind. pontosan. Különösen a finnek emlegetik sokat a magyarokat. Alexej Gallen, a nagy finn festő együtt az önök Munkácsy-jáva 1. Nyelvük

Sis rokon, ugye? Egy finn barátom