Bácsmegyei Napló, 1924. augusztus (25. évfolyam, 208-238. szám)
1924-08-24 / 231. szám
1924 augusztus 24. BACSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal Segítség! Egy auto felborult a siófoki országúton: utasai eszméletlenül hevertek a romok körül, egynek közülük volt csak ereje segítségért kiáltani, mikor megváltás közeledett: . egy másik autó. Hiába kiáltott. Áz ép autó egészséges tulajdonosa Nincs hely!«, magyarul: »Nem akarok segíteni és nincs törvény, anfi engem erre kötelez!« kiáltással továbbrobogott és »sorsára« bizta a Szenvedőket. Az eset hál’istennek, feltűnést kelt. Az egészséges erkölcsi érzék felháborodik —egyben mindenki azt is érzi, hogy itt valami hiba van, a felháborodás magában sustorog, nem tud kielégülni, nem kap elégtételt, ha erőszakkal nem szerez magának. Itt, ebben ia gyakorlati problémában egy régi, elintézetlen kérdés ^elevenedik fel s bosszulja meg magát, amiért elintézetlenül hagyták, — az erkölcsi törvény, aminek) egyeznie kellene takarójával, a társadalmi törvénnyel, zavartan kapkodja ezt a takarót, ami rövidnek , bizonyul, kilóg alóla keze-lába. Veszedelmesen kényes kérdés; nyilvánvalóvá teszi egy pillanatra, hogy a társadalmi törvény mennyire tökéletlen és gyönge, hogy az egészséges erkölcsi érzék, aminek helyettesítésére * kitalálták, kevesebbet kapott, mint amennyit követelt. {' Láttam sok bűnt és elfelejtettem, mert bünhődés járt a nyomában: avagy, ha ngm, legalább bűnnek bélyegezték, — ez is elég. De soha nem fogom elfelejteni, évekkel ezelőtt, azt az esetet, . amire sokan emlékeznek még. Egy fiatal tudós, asszisztens az egyetemen, kísérletezett a laboratóriumban, — ruhája tüzet fogott: eleven fáklya képében, jajgatva rohant le az uccára. A kapu előtt, konfliskocsi állt önfentartó ösztönének észszerű sugallatában az égő ember a ló felé tart, le akarja kapni a takarót, hogy ibeleburkolja magát, eloltsa a tüzet — de a kocsis káromkodva visszarántja a takarót, az ő »jogos magántulajdonát«, hogy azt nem hagyja összeégetni. A fiatalember tovább rohan, összeesik, a tüzet későn oltják el, másnap belehalt sebeibe. És nem volt törvény, amivel a kocsist meg lehetett büntetni, holott nyilvánvaló, hogy nagyobb szerepe volt boldogtalan embertársának halálában, mint a »gondtalanságból elkövetett emberölés« bűnösének, aki, mondjuk, köveket dobált jókedvében s véletlenül kupántalált egy peches járókelőt. Az egyik szándék nélkül ölt, a másik szándékosan tűrte, hogy valaki meghaljon. Az egyik nein akart kárt okozni senkinek, a másiknak módjában volt jót cselekedni és nem cselekedte. Az egyik nem kívánta az áldozat halálát, a másik nem kívánta az áldozat éleiét. Melyik a bünösebb? Itt van egy törvény, ami hiányzik. A jog szelleme; kétkedve áll ezen a ponton, habozik, nem tudja elszánni magát. Odáig eljutott már az igazi erkölcs természetes fejlődésében, hogy a cselekedet mögött a . szándékot, a cselekedet rejtett lényegét kutassa, büntesse és jutalmazza, — de ott még nem tart, hogy a szándékban felismerje a cselekedet csiráját. A bűnöst már üldözi, de a bűnhöz még nem mer hozzányúlni: holott sejti már, hogy a bűn negativ dolog, nem ellentéte, hanem megtagadása a jónak, amivel születünk. Azt már nem tűri, hogy rosszak legyünk, de azt tűri, hogy ne legyünk jók — azt már belátta, hogy rossznak nem szabad lenni, de azt még nem látta;be, hogy jónak kell lennünk. El kell jönni a kornak, mely törvénybe foglalja az emberszeretetnek kötelező minimumát: — s e kötelező minimum hiányát bűnnek minősítse. Nem lehet ártatlannak nevezni azt, aki fiityörészve rágiesálja a szalinaszálat, araiért a fuldokló könyörög — nem lehet büntetlen tagja a társadalomnak, akinek szeraeláttára bukott a szakadékba valaki, .mert .s-záudékosan nem figyelmeztette a szakadékra. Égy pohár bor van előttem) — eszemben ül valaki, aki tudja, hogy méreg van a pohárban, de nem szól, hagyja hogy kiigyam — lehetséges, hogy ez az ember nem követett el bűnt, csak azért, mert nem cselekedett btint? Ide törvény kell — a segítségért kiáltó hajótöröttek követelik. Önmaga védelmében, a rendtartó hatalom már. eddig is alkotott olyan törvényt, mely a cselekedet hiányát is bünteti — aki megtagadja a tanuzás kötelességét, aki bűnről tud és nem jelenti be, bünliirsi, bunsegédi, biinpalástoló és pártoló szándékkal vádolja — miért nem véd liát meg a hatalom a negativ bűn káraitól bennünket is, akikért felelős? A kocsis, mikor visszatartotta tulajdonát, a lópokrócot, ezzel a mozdulattal hozzájárult annak az embernek a halálához — és aki nem segít a segítségért kiállón, mikor módjában van segíteni, . ezzel a passzivitásával akkor szövetségesévé, bűntársává és bűnsegédévé vált legbünösebb és legveszedelmesebb közös ellenségeinknek, a halálnak is, a szerencsétlenségnek, — öszszcpaktált velük, titkos, szándékos rosszindulattal, segített nekik, pártjukra állt, szövetkezett velük ellenünk. Én igenis, vádollak téged, aki hagytad, hogy kiigyam a mérget, — vádollak isten és ember előtt, — hiába védekezel, hogy neked csak közönyös volt az én életem —- én azzal vádollak, hogy a halálomat akartad! — mert nincs és, nincs és nincs közöny, hazudsz, nem is lehet, — mert anyán és apán keresztül nem az önmagunk életvágya, hanem az a végtelen és olthatailan érdeklődés hozott engem és téged világra, amivel önmagunknál is jobban érdekeljük egymást, — életre és halálra, hogy megöljük vagy életben tartsuk egymást: — harmadik eset nincs, csak a nyomorékok és hülyék intézetében, — hazudsz, gyilkos! Karinthy Frigyes. Olasz napok** Irta: Baedeker A KAPR1ÓTÁK A sziget ugyan nem nagy, csak két helységből áll: Capri-ból és A.nacapriból, de tele van hintve érdekes, beszélő romokkal, — minden talpalatnyi földje históriát tanít vagy legendát mesél, a sziklái vad, szakgatott, szeszélyes alakzatokra válnak s szebbnéi-sztbb kilátásokkal gyönyörködtetnek Gaeta, Salerno, Paestum és az, apró golfok leié. Capri nemcsak magában, de mint tükre a közelében lévő látnivalóknak is szép. Sem a romantikus levegője sem a klasz- S2ikus hangulata nem já.rhatja át rövid idő alatt az ember szivét-ielkét. Hiszen, ha a természet valamely szép kiállításában vagyunk, mint itt is, a legkevesebb, amit jutalmul várunk tőle, az, hogy hangulatot keltsen bennünk. Ám c hangulat képződéséhez, idő kell, — egy kicsit több, mint ezek a gyorsutazók , és Schnelläufer-ek e pompás kiállításnak szentelni szoktak. ... A népe se olyan, hogy könnyen lehetne megválni tőle. Barátságos az és közlékeny, bizalmas és vidám, — diszkrétébe a nápolyinál és nyíltabb a görögnél. Nem. olyan fecsegő mint nápolyi szomszédja,s nem oly megbizhatalan mint görög rokona. Az egészséges, becsületes emberanyag szempontjából csak sajnálatos, hogy oly csekély számú. Legjobban becsülik meg e naiv lakosságot a festők, akik maäuk is tele. vannak bizonyos naivsággal. Az év minden szakában egész piktorkolónia tanyázik itt, amelynek egyik főbb hacliszállása a Hotel Pagano, a legkedélyesebb fogadók egyike Európában, alicl a délolasz fesztelenség német Gcmüiliclikcit-xd párosul. Hetven év óta. találkozóhelye" ez a szállóház a miivészlelkeknek, a festő és nemfestő bohémeknek. Külön cikkelyt lehetne, inti (s bizonyosan Írtak ismár nem egyet) erről a cigánykorcsmáról, amelynek falai több rnüvészgeneráció rajzaival karikatúráival s egyéb szeretetreméltó improvizációival vannak tele. Első, legrégibb tulajdonosa, aki a házból vendéglőt csinált, végrenüeiileg úgy intézkedett, hegy szállásért és ellátásért az örököseinek se szabad soha itat lirá nál többet szedni a vendégektől. Ez a'jó ur, ttgy látszik, jobban szerette a vendégeit mint az örököseit ... E rendelkezést a pensio mostani gazdája is hiveti betartja,**) s igy nem csoda, hogy a Pagano-ban soh’ sincs üres szoba. De az se, hogy törülköző, szalvéta és abrosz távolról te olyan teher mint a nagyszállókban. Aki olcsón akar élni, s nem idegenkedik a művészetet cigányainak, vidám zajától -s a hotel-személyzet kissé felületes .takarítfisától és kevésbbé tizenbárompróbás kiszolgálásától, az itt telepedik meg, >. mint annak ideiében a *) A cikksör’Ozat vége. .**). De valósziiiit, hogy mostan valorizálja. festő poéta Kopisch, innen indul ki birtokba venni Caprit és megtekinteni Tiberius tizemísét palotájának a romjait. Itt, a szigetnek e kedves tanyáján található Caprinak legszebb datolyapáimája is, majdnem olyan hires mint a pádovai botanikus kertnek a Goethe-pálmája, amelyen a nagy költő a növények metamorfózisát oly eredménnyel tanulmányozta. Sajátságos, hogy Itáliának e kitűnő barátja, aki másfél évig bolyongott olasz földön a vasutak előtti nehézkes vetturin-korszakban, nem tette be a lábát a* szirének e bizarr .formájú szigetére. Azért talán, mert az akkor még rtfot volt hires a grótta azúrra-ról„ amelyet csak negyven évvel az ő. itáliai tartózkodása után íödöztek föl? . . . Egy lelkes német lány, amikor szóba I került ez a dolog a közös ebédnél, igy Ikiáltott föl: — Ha itt járt volna Goethe, bizonyosan ő fedezte volna föl a kék harlatij.got! Es hozzá tette mély meggyőződéssel: — Hiszen mennyivel nagyobb költő volt ő mint Kopisch, akiről, megvallom, még ugyan keveset hallottam . . . Nem vitatkoztam a Goethe rajongóval, — ,ki tog. leányokkal disputáim? Hiszen mindig igazuk van! S nekem is igazam van abban, amit e vázlatok elején a rtagy költőről s a női imádóiról följegyeztem. Ott azt tettem szóvá, hogy még öregkorában is beleszerettek a lányok és kacérkodtak vele az asszonyok, S most.ez a fiatal szűz — tiszta, lelkes, szép, okos és müveit — még a régen meghalt költőbe is szerelmes! Úgy látszik, hogy az igazán nagyok még a holtuk után is tudják érdekelni a nőket ... Azt különben mi férfiak is konstatáltuk, hogy ha a Tasso meg a haust szerzője ellátogatott volna ide, talán nem födözi föl az azúrra grotta-x (mert nem mindig a legnagyobb szellemek azok, akik a fölfedezéseket teszik), de nem szabadult volna egykönnyen ö se innen — a szirénektől. Öt is érdekelte és lekötötte vola a modelleknek ez a reszpublikája, amely a táj- és genrefestőket lebilincselve tartja. Caprinak a marina grande-\'d, a nagyobbik kikötője, valóságos börzepiaca és nagyvásárja a festők vásznára kívánkozó eredeti alakoknak, — olyanféle módellkiállitás, aminö Rómában nemrég még látható volta Piazza ái ^pagna-n emelkedő spanyol lépcsőn. Hány korallhalászt, fürjvadász, mammro-í, Capri-leányt és egyéb festői figurát találsz itt természetbeli, akiket később, évek múltán örömmel látsz viszont valamelyik esposizione artistica-n, esetleg egy miiárusnál vagy egy ismerősöd szalonjában! Mostanában semmiféle zsáner se olyan divatos mint a genre Capri. Nem is száz-, hanem ezerszámra lepik cl a müpiücokat a Caprí-képek, s ujabban egy jól berendezett lakás faláróP épp úgy nem, szabad hiányozni egy-két kapriota-figurának mint egy rendes nő szobájában a tükörnek, —ami csak igazán nélkülözhetetlen. Azt a Teresa-1 és azt a Marianna-1, akivel itt tavaly enyelestél, megtalálod már az idén valamelyik svéd, angol vagy német művész vásznán. S ezek a kedves teremtések, mint ha tudnák, hogy az idegen festők ecsetje a halhatatlanság nemességét adományozza nékik, bizonyos büszkeséggel — akárcsak szportbói vagy játékból tennék — hordják súlyos terheiket, íelsőbbséges mosolygással végzik nehéz dolgaikat. Grandezzával rabszolgáskodijak és büszkén nyomorognak. Igaz, hogy a nyomoruk nem sokkal rosszabb a mások jólléténél, mert c jó leányzók igénylenek, mint ez a róluk szóló jegyzet. E boldog és vidám kiima tápláló levegőjében keveset kell enni, s ha jóllakván egy kevés polentával vagy rizottóval, Tone del ürecc-ból beszerzett macchheroni-val és néhány szem fügével, telcakgathatják magukat a hajlithatóságig vékony — tehát olcsó — aranyékszerekkel, akkor nem cserélnek a Rotschild zsidónéval. Modell itt mindenki. S mert aj konkurrencia oly nagy, a modellanyag éppen nem drága s a legpénzmentesebb piktornak is jut belőle. Egy pár súlytalan, de mutatós »drágaság«-ért egész szezonon át rendelkezésére áll a festőnek akármelyik Capri-leány. De csak inodeilcélakra! Egyebekben a természet e romlatlan gyermekei büszkébbek a nápolyi őrgrófnéknál, — s annak, aki valami gáláns célú tettlegességre. vetemedik velük szemben, ugyancsak a körmére, s eset-, leg az orrára keppintanak. Mivelhogy közülük néhányan karriert csináltak —. egyet egy valóságos, és nem: operettbeli, lord vett feleségül, más kettőt jónevii művészek vezettek oltárhoz — már. most mindannyian arra számítanak,, hogy külföldre mennek férjhez, s minden művészben, aki modellt keres bennük, ők meg komoly udvarlót, jövendőbeli férjet keresnének. Könnyű, és következmények nélküli flörtnél tehát többet-jebbat nem engednek meg a piktoroknak. Az efféle házasság persze mégis csak ritkaságszámba megy, s ha a festő urak a vázlataikkal hazavándorolnak észak felé, nem hagynak hátra vigasztalhatatlan és csalódott szeretőket, hanem nyugodt éfe okos hajadonokat. . . . Nápoly után nagyon jól esik Capri. A lélek megkívánja ezt a szigetcsöndet, a világ leglármásabb lármája után ezt a legcsöndesebb csendet. Zaj-tálán, békés hely ez, ahol csak a regényes Történet beszél s a nem, kevésbbé regényes Természet, amely néhány legszebb ékszerét áhította itt kirakatba. Az a .pár ezer ember, aki lakja, nem nagy zajt üt benne, — csak a marina grande-n meg a hotelek körül van élénkebb élet. Ha a szigetet körül csólnakázod, aminél nincs szebb mulatság ezen a tengerrészen, vagy az antik romok kutatására indulsz, egyaránt magadra vagy, s egy kis képzelőtehetséggel elhitetheted magaddal, hogy e különös formájú nagy darab sziklának te vagy a gazdája, az egyedüli ura . . Nem felejtem el sohai ezt, az vérzést . . . Soha annyira függetlennek, scha annyira urnák nem éreztem magam, mint az ilyen ekszpediciónál, amikor nem létezett számomra más történet, csak a rómaiaké, amelynél oly kevéssé vagyok érdekelve, s nem volt számomra más terület a nagy Föld kerekségéü, csak a kis Ćapri. Még Nápoly is, mintha rengeteg, távolságban, egy más planétán lett volna, — semmi közöm hozzá és a lármájához! Oly jó volt ez a csend és ez az uralmi érzés, ez a possess»-hangulat! A földnélküii Jánosok, akiknek sehol a világon egy talpalatnyi birtokuk sincs, igy biztosíthatnak maguknak néhány napra egy.kis birtokérzést. Capri az enyém volt e tavaszi napokban, éppen úgy volt az enyém mint anno dazumal Tiberiuszé, ha nem, is volt ottan tizenkét palotám. És huszonnégy bella donnám . . . Ha ebben a jóleső csendben — mert jól esik ám léte-á léte lenni a Terme-
