Bácsmegyei Napló, 1924. július (25. évfolyam, 177-207. szám)

1924-07-20 / 196. szám

2. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1Q24 julíus 20. — A demokrata pártnak — mondotta — a jelszava a meg egyezés politikája és ennek je­gyében történt a Radicsékkal való megegyezés. Ezzel szemben áll Pasics és Pribicsevics kon­cepciója, akik nem akarják meg­engedni, hogy Radicsék a parla­mentben dolgozzanak és most is bezárták előttük a parlament ka­puit. Mi behoztuk Radicsékat a parlamentbe és a radikálisok ki­­akarják őket onnan rekeszteni. A beszélgetés végén csatlako­zott a csoporthoz Kovacsevics dr., a Radics-párt alelnöke, aki szin­tén kijelentette, hogy az ellenzéki front ma is éppen olyan szilárd, mint azelöit és azt semmiféle machinációval sem lehet szétsza kitani. Munkatársunk kérdést in­tézett Kovacsevicshez a Radics­­pártnak a moszkvai Internactonáléba való belépésére vonatkozóan, a képviselő azonban erről nem volt hajlandó nyilatkozni. A lengyel diákok ünnepélyes fogadtatása Vasárnap reggel Hoviszadra utaznak Szombaton hajnalban — mint szombat reggeli számunkban már megírtuk — megérkeztek Szuboti­­cára a lengyel diákok, számszerűit ötvenen. A vendégek nagyrészt a varsói egyetem hallgatói, akik most Jugoszláviában tanulmányútra men­nek. A lengyel diákokat a pályaud­varon Jovanovics Vásza rendőrfő­kapitány-helyettes és Rieger Dezső polgármesteri titkár fogadták, akik a vendégeket szállodai lakásukra kalauzolták. Az ünnepélyes fogadtatás délelőtt tizenegy órakor volt a városháza közgyűlési termében, ahol a városi tanács tagjai, a városi tisztviselő­kar. a szuboticai tisztikar, a jogi fa­kultás tanárai és hallgatói, valamint tcbb társadalmi egyesület kiküldöt­tei fogadták a lengyel főiskolai hall­gatókat. A vendégeket a kormány nevében Gyorgyevics Dragoszláv A sors keze Irta : Kálmán Jenő Széttépjem? Ne tépjem szét? Ez a nagy kérdés önagysdgával kapcsolatban merült föl s látnivaló, hogy valami hal­latlanul tragikus elhatározásról van szó. Bármilyen vérszomjas kedvemben va­gyok egyébként, nem őnagyságát akartam széttépni. Csupán a fényképeit, amiket a nagy szakítás után rideg levélben visz­­szakért. A fényképeket két nap óta ma­gamnál hordom s két nap óta töröm a fe­jem méltó feleleten. A legegyszerűbb volna szó nélkül visszaküldeni ökot. Vagy mellékelni néhány gyilkosán gú­nyos sort, például azt, hogy miután ked­ves fényképei nálam megtették a szol­gálatot, adja át őket utódomnak. — Hah, — gondoltam magamban, mórt ilyenkor az ember szívesen kölcsönzi gondolatait a haragvó Jászai Mari szótá­rából, —- hali, hogy el fogja borítani önagysága arcát a harag és a szégyenke­zés pírja, amikor azt látja, hogy kultu­szából hagyatéki eljárást csináltam. De azért az »utód« elképzelése mégis tüskét hagyott a szivemben. Én nem lu­­uom, ki az a rejtélyes valaki, aki a he­lyembe lépett, vagy a helyembe lépni hi­vatva van, de hogy jön hozzá ez a senki, aki ugyebár szellemileg olyan mélyen áll alattam, mint a Mátyás-templom torony­­gombja alatt a sánta koldus, hogy jön hozzá, hogy azokat a képeket vegye bir­tokába, amiket tegnap még én csókolgat­tam? Mert bevallom ezt a naiv és szenti­mentális gyöngeséget, hogy munkátlan eltöltött kártyaasztal mellett átvirrasztott éjszakák után, gyakran tettem szent fo­gadalmat önagysága két arcképe előtt, hogy, ezentúl abszolút rendes ember le­főispán üdvözölte, kiemelve a jugo­sziáv-lengyel barátság politikai fon­tosságát. majd Szubotica város ne­vében dr. Sziipics Károly városi fő­ügyész üdvözölte a vendégeket, akiknek vezetője ezután hálás sza­vakkal mondott köszönetét a szívé­lyes fogadtatásért. A katonazenekar közben a jugo­szláv és lengyel himnuszt játszotta, majd az ünnepélyes fogadtatás be­fejeztével dr. Milics Ivó egyetemi tanár a jogi fakultásra hívta meg a lengyel diákokat, akik átvonultak a jogakadémiára és azt megszemlél­ték. Délben egy órakor bankett volt a vendégek tiszteletére a Beograd­­szállodában. ahol az első felköszön­tőt a királyra és Lengyelországra Gyorgyevics Dragoszláv főispán mondotta, majd még több felköszön­tő hangzott el. A délutánt a lengyel vendégek Palicson töltötték, ahol este társas­vacsora volt. vasárnap reggel pedig folytatják útjukat Noviszadra. Tizen hatéves harc milliárdos örökségért Pozsonyból jelentik: Rendkívül érde­kes örökösödési per aktái feküsznek a pozsonyi törvényszék polgári tanácsa előtt. Szereplői grófok, grófnők, akik tizenhat esztendő ótá ádáz harcot vív­nak Benyovszky Lajos gróf nagylégi földbirtokos körülbelül húszezer holdat kitevő birtokaiért, amelyek Jugoszláviá­ban, Magyarországon (Baranyában) és Csehszlovákiában terülnek el. Adó-szekatúrák Az idők méliében nyugvó adókat is előre kell fizetni A házbérfillérek ügye egyelőre lekerült a napirendről. Úgy jártunk vele. mint a robotváltsággal. Aki kifizette, mert ahhoz, hogy adóbi­zonylatot kapjon, ki kellett fizetnie a házbérfillért is. az nem kapja visz­­sza a pénzét. Azok. akiknek nem volt szükségük adóbizonylatra és még nem fizettek, azonban korán örüinek. Teljes valószínűséggel meg lehet jósolni, hogy a házbénfillér is, meg a robot-is valami formában új­ra visszatér. Szuboíi'cán átok ül. Itt a legna­gyobb khaosz az adóhivatalban, s itt kell a legnagyobb adót fizetni. Hiába fizeti ki valaki negyedéven­ként előre az adóját, mindig van hátraléka-. Az adók évek óta nincse­nek előírva, s erre a mulasztásra nem az állam, hanem az egyes adó­zók fizetnek rá. ! Mostanában — talán azért, mert állítólag közeledik a választás s néni • akarják' azt a látszatot kelteni, mint­ha kedvezésekkel igyekeznének a polgárokat kormánypártivá tenni — különösen kíméletlenül működik az adóprés. j Szegény munkásoktól, nincsetlen hivatalnokoktól 2—3ü00 dinárt kö­vetelnek adóhátralék címén, segé­lyezésre szoruló özvegyek 6—8000 dinárt tartoznak kifizetni, hogy bi­zonyítványt kapjanak, amelynek alapján a nyugdijukat felvehetik. Az csak természetes, hogy alkal­mazott. sőt az alkalmazott család­tagja sem kaphat adóbizonylatot, ha a vállalat, melynél van. nem fizette ki az adóját, de viszont ha a válla­lat adója ki is van fizetve, akkor még követelik az alkalmazott adóiát. Most az eddigi adószekaturákhoz újabb is járult. Ahhoz, hogy valaki adóbizonylatot kapjon, nem elég, ha a már kivetett adót megfizette, ha nincs hátraléka, azt is megkövetelik, hogy a még ki nem vetett, le sem tárgyalt, csak előirányzott adóit is fizesse ki. Malagurszki polgármester, akihez ebben az irányban több konkrét pa­nasz érkezett. ígéretet tett. hogy megvizsgálja, milyen alapon köve­telik ezeknek a még ki nem vetett adóknak a megfizetését. Hogy mi lesz a vizsgálat eredmé­nye. s mit határoz ezen az alapon a polgármester, nem tudjuk. Csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy még nem fordult cin, hogy jogtala­nul követelt és tartozatlanul kifize­tett adót valaki visszakapott volna Ha valaki adóvisszatéritésért fo­lyamodik. a pénzügyigazgatóság el­sősorban ‘ is az iránt érdeklődik, hogy ki van-e fizetve az adója. Ha az illetőnek adóhátraléka van — kérvényét nem intézik eí. Ha nincs adóhátraléka, akkor — ez a különb­ség — elintézetlenül hevertetik. A múlt év végén Beogradban, az egyenes adók főigazgatóságánál, több mint 40.00.0 adófelebbezés volt elintézetlen. Azóta ez a szám sza­porodott, mert újakat adtak be s a régiek közül egyetlen egyet sem in­téztek el. Statisztikát az el nem in­tézett felebbezésekrő! felesleges ve­zetni. Soha sem lesz közülük egy sem elintézve. Benyovszky Lajos gróf nagylégi föld­­birtokos 1908 november 16-án Nagylé­gen, a családi kastélyban elhunyt. Be­nyovszky Lajos a tulajdonosa volt a baranyamegyei siklósi és görcsönyi, mintegy húszezer holdas uradalmaknak. Négy gyermek maradt utána: Benyov­szky Móric gróf volt baranyamegyei főispán, Benyovszky Rudolf gróf siklósi földbirtokos, herceg Lippe Eberhardné, született Benyovszky Mária grófnő és báró Rnuch Gézáné, szül. Benyovszky Erzsébet grófnő, Rauch báró egykori horvát bán sógornője. Az öreg gróf halála után a rokonság egy dobozban megtalálta 1905 október 7-én, tehát halála előtt három évvel irt végrende­letét, amely szerint egész vagyonát két fiának hagyta. Két férjezett leányának pedig fejenként évi húszezer korona apanázst biztosított. A két íeányörökös megtámadta a végrendeletet. Lippe Eberhard hercegné pőrében a múlt év szeptemberében mondta ki az utolsó szót a brünni leg­felsőbb bíróság, amely a hercegnőnek a fiuö'rökösökévéi egyenlő részt ítélt oda. Rauch Géza bárónénak azonban tovább folyik a pőre fitestvérei ellen a köteles rész iránt és mindkét nőtestvér­nek egy másik pőre a zempléni urada­lom tizenötezer holdjának a hagyaték­hoz való csatolásáért. A hagyatéki pör aktái már eddig is bárom mázsát tesz­nek ki. A pör a következő birtokokért folyik: Hobogy-puszía, Dolnji Miholjac s Viiijevo (Jugoszlávia); Zun, Sza­­porca, Tézenla, Drávacsehi, Drávapsl­­konya, Terehegy, Diósviszló, Nagytól­­falu, Kisharsány, Nagyharsány, Káros, Adorján, Harícánygyógy fürdő, Dráva- Szabolcs, Kovácshida, Ipacsfa, Mári?,­­Gyüd (Magyarország) és Nagylég, Kis­­lég, Eiőporlony, Tonkháza. Cséffa és Felsőszeli (Csehsz ’ ovák ia). szék s ilyenkor a bünbánat teljes jeléül könnyezve csókolgattam a bánatos mo­solygó arcocskát en face és profilban. És most csak igy mondjak le egy isme­retlen javára? Attól eltekintve, hogy a kért keret, amit csak nemrég drága pén­zen vásároltam, üresen mered reám az iióasztalon, mint két világátvesztett szem, amely engem vádol:- nem kellett volna elkönnyelmüsködni az életet és a szerelmet! Viszont nem mutathatom magámat gyöngébbnek, mint ő. Ha volt lelke visz­­szakérni még az emlékeit is, nekem le­gyen erőm lemondani. Szét is téphetném ökot, amivel dupla célt érnék el. Rész­ben szimbolisztikusan jelezném, hogy igy tépödött szét közöttünk az utolsó szál is, részben elérném azt, hogy a képek nem jutnak amaz ismeretlen birtokába. Egye­lőre azonban csak azt a három fogalmaz­ványt téptem szét, amit kíséretül szán­tam a visszaküldendő képekhez. Az egyik nyolcoldalnyi terjedelmű vádirat volt, személyemnek és a szakítást előidéző cselekedeteimnek szimpatikus és emberi­leg igen érthető magyarázatával. A má­sodik rideghangu üzleti levél, a keres­kedelmi levelezés szabályai szerint meg­alkotva. A harmadik a kettőnek keveré­ke, s mint ilyen, már születésének pilla­natában szőtt epésre Ítélt irásmü. De hát sokáig nem lehetett huzni a dolgot, önagysága utóbb még csakugyan azt hiszi, hogy túlságosan ragaszkodom az emlékeihez. Látnivaló, hogy a szerel­mi bánat és a féltékenység nagyobbrészt aljas hiúsági kérdés, az >én< sérelme, amely átharsonázik a legszebben csengő elégián is.' Nem, azt az elégtételt nem szerzem meg neki, hogy végül eldicse­kedjék vele önmagának; nem tud tőlem megválni, De igenis tudok, íme, itt ,van a levél, jő, itt van a nagy aktaboriték is, amelyet direkt e célból vásároltam a trafikban. A levélben csak néhány szó: »Kívánsága szerint visszaküldöm a ké­peket. Kezeit csókolja stb.« Ennél simább és egyszerűbb elintézést képzelni sem lehet. Mellékeltem a fény­képeket, megcímeztem a borítékot s mert mindezt reggeli kávé mellett, a kávéház­ban intéztem el, beültettem a szélfogó mögött melegedő hordárt. — Vigyázzon, hogy valami baja ne történjék a levélnek, — mondtam, ami­kor a pirossapkás városi közszolga az uc­­cára lépett. Még egy kissé utána néztem, mint ahogy az ember megáll egy pilla­natra kedvenc regényének utolsó fejeze­ténél, hogy még egyszer végigélje gondo­latban a történteket. Láttam, hogy a hor­dár levéllel a kezében kilépett az uccá­­ra és azt is láttam, hogy hirtelen egy másik hordár áll előtte, aki dühösen ha­donászik. —■ Te csibész, — kiáltott az újonnan jött hordár, — hát ezért léptettük életbe a soros rendszert? Nagyon jól tudod, hogy most én jövök sorra ... — Majd bolond leszek, — válaszolt az én hordárom. — A sorosság csak a kávé­­ház előtti térségre vonatkozik. Ila én bent vagyok a kávéházban és egy ur megbízást ad nekem, akkor ez nem tar­tozik a megállapodásba. — Hogyne! — dühöngött a másik. — Akkor én bemegyek melegedni a kávé­házba és sorra elhalászom az orrod elől a kommittenseket! De ez gazság, én ezt nem csinálom és te se fogod csinálni... Add ide azt a levelet! — Szépen adom!, Ehhez neked semmi közöd. Nine??, Nohát én, majd megmuta­tom, hogy igenis van, te szélhámos, tel És már kapott is a levél után. — Menj innét! — üvöltött az én hor­dárom, — mert rögtön lekenek neked egyet! — Nekem? Te?! Te ágról szakadt csa­vargó! Hiszen ha megrázlak, rögtön át­szállót válthatsz a köztemetőbe! Ekkor azonban már a kezében volt a boríték egyik csücske. — Engedd el azt a levelet! — Inkább itt döglünk meg mind a ket­ten, de nem engedem! Mind a kettő erősen marokra fogva rángatta a fényképes levelet. Nem volt időm közbelépni, olyan drámai gyorsa­sággal fejlődtek az események. Először az én hordárom kapott egyet, azután az ellenfél kettőt, gyorsat, de kiadósat. Csak egy kézzel dolgozhattak, mert a másik kezük elhatározottan és görcsösen szo­rongatta a vitás levelet. Az újonnan föl­lépett hordár részéröl egy nagyon szabá­lyos ütés következett, amelyet boxnyel­­ven lengő-, vagy horogütésnek ntveznek. Az én hordárom megtántorodott, de mint Dugovich Titusz, esésében magával rán­totta ellenfelét. Már úgy látszott, hogy mind a ketten a földre zuhannak, de az utolsó pillanatban az erős ránditástól el­szakadt a levél, amely összetartotta őket, az én levelem és benne a két fénykép. Bármennyire szerettem volna haragud­ni, nem lehetett Elvégre ki nem hisz egy kissé rejtélyes földöntúli hatalmakban? Lehet, hogy ök igy intézték el helyettem a kérdést, mert helytelennek találták az elintézés általam kieszelt módját. Annyi tény, hogy a fénykép töredékeit nem küldtem vissza őnagyságának, ezzel szemben fönmarad a remény, hogy kibé­külünk, " ■

Next

/
Thumbnails
Contents