Bácsmegyei Napló, 1924. július (25. évfolyam, 177-207. szám)

1924-07-13 / 189. szám

ÍQ24 Julius 13.

BACSMEGYEI NAPLÓ

ti. oldal

TERE-FERE

A spanyol hőség. Mi is szenvedünk a kánikula tüzc'íől, s a mi lapjaink is tele vannak panasszal, De nincs jogunk .na~ gyón sopánkodni, ha számba vesszük) hogy a délen lakók milyen gyötrelmeket élnek át ezen a nyáron.

Elsősorban a spanyolok. Ha az ember a kezébe veszi a spanyol lapokat., a vezércikktől a kishirekíg minden a hőséggel foglalkozik. A verejtékezökre valósággal husitőleg hathatnak ezek a krónikák. Télen, mikor nincs nálunk szén s a külvárosokban füíetlen kályhák mellett dideregnek az ínségesek és roeggémberedett tagokkal várják az első napsugárt, nem oly nagy kérdés a fűtőanyag, mint most 6 náluk a jég. a a szhllöztetőgépek.

Az E 1 Só 1 azt indítványozza, hogy Madridnak át kell térnie az éjszakai életre, Hajnalban lefeküdni, este fölkelni A vagyonosok úgyis ezt teszik Méltányos; bogy a munkások, kik a gyárakban izzadnak, a kereskedelem és ipar is részesüljön ebben a jótéteményben. Mindössze annak kimondásáról van szó, hogy nappal van éjszaka és éjszaka nappal. Aki korhelykedni akar, az ezután pappal mulasson és éjszaka aludjék.

Ehhez az indítványhoz hozzászóltak a többi újságol; is. Belátták, hogy az éjszakai élet. egyáltalán nem lenne költségesebb, mint a nappali, mert a világítási költségeknél nagyobbak azok az összegek, melyeket a hőségtől ájudozók jégre és szellőztctőgépekre költenek el.

Pusztán csak az idegenekre, a Spanyolországba özönlő világjárókra való tekintettel nem valósították meg már az idén ezt a reformot.

Camba, az E1 Sol elmés krónikása erre ezt válaszolta;

— Semmi okát sem látom, hogy a külföldiek miatt nappal éljünk és ne éjszaka A madridi éjszakák olyan világosak, hogy az idegenek nem is vennék észre a változást. Egyszerűen nem kell közölni velük hogy éjszaka van.

*

Auiogrammok kerestetnek! Berlinben és egész Németországban ismét nagy a szükség. Aranymárkájuk van, de az araaymárkát mindenki kétszer fogához üti, mielőtt kiadná. Az emberek keveset vásárolnak, szükségleteiket ismét nagyon íeesökkentik.

Csodálatos, hogy ebb’en az időben mégis nagy keletje van z autogrammoknak. Tizenöt éve lehet, hogy Pierpont M o rg a n, az amerikai milliárdos megvásárolta pár ezer márkáért Luther Márton egy levelét és azután II. Vilmos császárnak ajándékozta. Azóta az autogrammgyüjtés Németországban valóságos lázzá lett. Egymást érik az utogramm árverések.

Egyik ilyen legújabb árverésen Goethe pár kéziratáért 750 aranymárkát adtak. Heine 4.00 aranymárkáért kelt el. Lenau egy levele 120 mrkáért. Mária Antónia egy levele SCO márkáért. Eleonora Duse pár sora 16 márkáért. Legtöbbet most is Luther Márton kéziratáért fizettek, mely 3200 aranymárküért kelt el.

Érdekes, hogy a gyűjtés szenvedélye még mindig nem lohad. A bretbruryieri bajor kolostorban meglelték Szent Ágosta néhány csontját és ezt is árverésen adták el. Egy breslaui zsidó kereskedő vásárolta meg 95 márkáért.

Más tekintetben a kereskedelem pang. Ezüstkészleteket olyan árban adnak el, mint a nyersezüstőt, perzsaszőnyegek nevetséges árért kaphatók. Ódon, nemes bútorok alig találnak vevőkre. Berlin kenyeret akar és — autogrammot!

*

Rádió az iskolában. Az iskolába az uj pedagógusok már bevezették a. mozit és a fonográfot s most azzal a gondolatai foglalkoznak, hogy a jövendő oktatásában milyen szerepet szánjanak a rádiónak. A rádió politikailag eddig is óriási szolgálatokat tett a diplomáciának s a. művészetet is csodálatosan továbbítja. Egy sorbonnei tanár azt az ötletet veti fel, hogy az iskola oktatását is rádió utján bonyolítsák le.

Ilyen módon az egyetemi előadásokat mindenki mindenütt hallgathatja, ott is, hol nincs egyetem, s a különböző egyetemek egyszerűen kicserélhetik előadásukat.

Természetesen kevesebb’ egyetemi tanár is kellene. Csak egy megoldás van, az, hogy a rádiónak még tökéletesednie keli mig alkalmassá válik a tudományos szöveg közlésére.

Aztán az előadó és oktató tanár közvetlen jelenléte is pontos nevelési szempontból a kísérleti tudományoknál pedig, laboratóriumokban, föltétlenül szükséges. Egyelőre tehát csak az egyetemekről lehet szó, a középiskolákban és az elemi iskolákban megmaradnak a tanárok és tanítók, Itt pusztán az ének és a szavalás tanításánál játszik szerepet a rádió, hogy a helyes hangot és hangsúlyt közölje a tanulókkal.

Valóban nehéz ís lenne elképzelni, hogy egy new-yorki tanító rádión közli a kis európai nebulókkal;

— Vigyázzatok gyerekek) mert mindjárt meghúzom a fületeket.

Onnan, Név-Yorkból,...

*

Pacifizmus nagy zajjal. Egy lelkes, kitűnő emberbarát) Filene Boston, amerikai milliomos egy ötezer szóból álló tanulmányra hirdet pályázatot, mely az európai béke biztosítását mozdítja elő. A dij Franciaországban, Olaszországban és Angliában kétszázezer frank.

Még nem járt le a pályázati határidő, de már is ezrével érkeznek a különböző pályamunkák, melyek arra vannak hivatva, hogy kissé földerítsék ezt a nagyon fs sötét európai szemhatárt. Világmegváltók, apostolok, bölcsek és bolondok pályáznak rá. Ezekben a napokban érkezett a párisi pályázati bizottsághoz egy munka, melynek cimíedelén a pályázó igy jellemzi magát:

— Camill Arthur R., fő-főmérnök, kit Gallielli tábornok »nagy franciának« nevezett. több fegyver feltalálója, melynek segítségével éjjel-nappal célba találunk, ezenkívül felfedezője az utolérhetetlen láb-kocsinak, mely minden eleddig használt jármüvet fölöslegessé tesz és biztosítja a világbékét . , .

Különben az angolok is foglalkoznak a világbékével, amennyiben a légitámadást egyszer és mindenkorra lehetetlenné akarja tenni. Csodálatos ágyukat gyártanak. Egyik ilyen ágyú ötven fontnyi, robbantószerrel telt lövedékét kilenc kilométernyire vetíti ki, ahová rendszerint nem érhetnek el repülőgéppel. Egy másik valóságos áthatolhatatlan tüzfüggönyt von a támadó légihajóraj elé, lövedékét őt ki. lométerre reppenti s oly gyorsan tüzel, hogy percenkint száz lövést ad le.

Látható, hogy az emberiség szivén viseli ma is a pacifizmust. Nagy zajjal kardoskodnak a béke mellett. Szegény béke *

Madridi pulykák. Primo d i R ivera, a mostani spanyol miniszternek elődje Ramanones volt, a liberális gróf. A gróf nem csak liberalizmusáról hires, hanem arról is, hogy ö Spanyolon szag egyik leggazdagabb embere. Róla mesélnek el most egy kedves történetet a spanyol lapok.

A gróf egy Madridban időző tőröktől nemrégiben gyönyörű igazgyöngyfüzért vásárolt, mely oly átlátszó volt, mint a legtisztább forrásvíz s legendás összegeket ért meg. Ezt a gyöngysort egy onixtokba tette, az Íróasztalára, hogy odaajándékozza egyik rokonának.

A gróf dolgozószobája az Avenida della Castel!ana-ra néz. Itt tartózkodott egy négyéves kisfiucska, a gróf unokája, ki az erkélyről a sugárutra bámult és figyelte, hogy a parasztok hogy hajtják a kocsiuton a pálykákat, s hogy etetik időközönként kukoricával.

A gyermek, ki észrevette az ónix-tokban lévő gyöngysort, gondolt egyet, megragadta a gyöngyöket és az erkélyről lehajigálta a pulykáknak. A pulykák pedig a ' kincseket érő gyöngyöket egymásután íelkapdosták a kövezetről és megették.

Másnap nagy riadalom támadt a gróf kastélyában. Rendőrükért küldött, de azok semmi módon sem tuülák megmagyarázni, hogy tűnt el a nyakék. Sehol semmi nyoma az erőszaknak. A kisliu azonban, miokr újra pulykákat látott az uceán, az ónix-tokban uj gyöngyöket keresett. Ekkor jöttek rá a furcsa turpisságra A gróf azonnal szétküldte minden szolgáját, bogy vásárolják meg a madridi összes pulykákat. Ezrével hordták oda a pulykákat, leöldősték mind és több száznak a begyében meg is találtak néhány gyöngyöt. tű

Amint a spanyol lapok Írják, azóta Madridban nagyon felment a pulykák ára. *

A családi házak örömei: A budapesti családi házak örömeit ismerjük. Azoknak a vigasztalására, kik itthon szenvednek, közöljük ezt tudósítást.

Párisban is megteremtette a lakáshiány a családi házakat, hol mindenki háziúr. Csakhogy ott sem vált be. Itt is örökös a patvarkodas, a panasz s a házmesterek a megmondhatói, milyen jelenetek játszódnak le az ilyen családi házakban reggeltől estig.

Az Excelsior mankatáiáa moss nyakába vette Párisi és riportot irt az uj családi házak örömeiről. Az eredmény; melyről a cikk beszámol, lesújtó.

Mindenki boldogtalan, mindenki mellűt, zöttnek és kisemmizettnek érzi magát. Még a kórházban fs nagyobb béke, mint itt, ahol a külömbőző tulajdonosok olyan együvé nem való emberek, mintha a soisjátékon sorolták volna őket egymás midié. Az egyik nyugalmat akart, a másik mulatságot, az egyik a gyermeket imádja, a másik a kutyákat. Ebből aztáu állandó’ véleménykülömbség támad s a házmester ezt sehogy sem tudja eltüntetni. Mert sót hol sincs ily kístekintélye a házmesternek. Hiszen itt mindenki háziúr.

A házmester zöme ezt vallja:

— A háztulajdonos urak ?gy hónapig beszélnek egymással, de aztán rendszerint megszüntetik a köszönési. Ma már nem is ismerik meg egymást az utcán. Legtöbb bérbe adja Jufcá^t és' elmegy bérházba, lakni. Vissza sóhajtják mindnyájan a régi, rossz háziurakat . . .

A tiszieleies ur szalvétája

Irta: Sz. Szigetiig Vilmos

A pribóczlaknak Szabó Lajos prédiká ciója tetszett a legjobban, ugyanazért í pribóczi presbiterek őt választották met tiszteletes urnák. Szép száj legény volt hullámos szőke haja betakarta a fél ar Icát. Mikor pedig a textust magyarázta sbugó orgonaiiangja nagy utakat futót meg, mert a szelíd patakcsörgedezésbő átment az erdők lombzugásába, aztár förgeteggé vált, hogy suttogó, lágy zenében halkuljon el.

Az eklézsia meglehetősen szeréi)} volt, azért a régi tiszteletes öt déréi gyereket nevelt föl és bocsájtótt szárnyra. Az özvegye pedig, immár magán maradván, éppen azon tünekedett, hogj melyiknél huzza meg magát?

— Addig marad, asszonyom, amig £ kedve tartja. Nekem untig elég egy szobácska, — biztatta az uj pap.

— Dehogy elég, lelkem, dehogy Azaz, hogy most még igen, de ki tudja meddig? Maga legény ember, megnősül s akkor kellene hurcolkodnoin, amikoi tán nehezemre esik.

Szabó Lajos megnyugtatta, hogy nem olyan sietős a házasodása, de az özvegyet nem lehetett tartani.

— Nem érti ezt maga, fiam. A legény-pap legföljebb lányas házakban népszerű. Majd meglátja, hogy egyszer csak sürgetni fogják s akik sürgetik, azok mind házas emberek.

így aztán egyedül maradt a házban, amelyet körülfogtak árnyékukkal a fák. Akácok nyíltak az utcán és akácok tették kedvessé a tornácot.

Egyebekben magának élt az ifjú pap, egy kis keleti lomhasággal várva, hogv mit hoz az idő. Mert minden elérkezik önmagától, bármit is sürgetni fölösleges, hiszen — Isten jóvoltából és gyarló emberi számítás szerint — olyan nagy végtelenség előtt áll még. Az életet azonban el kell tölteni, ezért ajánlatos megbarátkozni a háztájékkal és mindennel, ami összefügg vele.

Egyelőre a háztartással sem kellett törődnie, mert kézröl-kézre kapták. Hol a járásbiróéknál ebédelt, hol a katholikus plébánosnál vacsoráit, aki vallási türelemmel becsülte meg a jó tarokkjátékost. Arra az esetre pedig, ha otthon főzetne, ajánlkozott elég hithü asszony, kiérdemesült szakácsnők.

Nagy cinizmusa, amelyet a szegénység esztendeiben szerzett, néhány hét múlva kezdett oszladozni. Ugyanakkor formálta meg lelkében azt a kissé szomorú, bánatos, némiképpen fájdalmas bölcsességet, hogy Pribóczy Ádámékhoz lehetőleg keveset szabad járnia;

Az egyház bőkezű pártiogója ugyan nem éreztette vele a. fensőbbségét, niegsüvegeim a papját, a háziasszony alig találta a helyét, .a mélázd tekintetű Ilonka pedig mintha csak a bátyját várta volna. Talán túlságosan is szives volt s ez nyugtalanította a papot.

— Nem neked való lány az, kerüld el. Aztán vitára kcít a leikével.

— Szereted? Hát elég néhányszor látni, hogy megszeressél valakit?

Az alázatos hangra büszkén válaszolt

a lelke másik fele.

— Szerelem az, íynely nem az első tekintetnél gyullad lángra?

A csendes nyári vacsorákon, mikor nem jártak vendégek Pribóczyéknál, immár szórakozottan hallgatta a házigazda beszédjét, mialatt összehajtogatta a szalvétáját.

— Az Istenért, mit csinál, tiszteletes ur? — riadt fel a háziasszony.

A pap megrezzent, ugyan mit követhetett el ő nagy gyámoltalanságában!-- Összehajtja a szalvétát, nem megy I férjhez a lányunk^ — zsörtölődött Pribóczyné.

— Ugyan már, Málikám, miket beszélsz, nevetett Pribóczy ur.

— Babona, babona, de hagyjatok meg bennünket, kurtaeszü asszonyokat, ebben a babonában.

Ilonka nyaltig pirult, mint ahogy szörnyű szégyen is az, ha egy lánynak a férjhezmenetelről beszélnek. Éppen ki akart futni az üveges gangról, mikor megszólalt a tiszteletes:

— Babona, még hozzá milyen szörnyű. Hiszen Ilonka, kisasszonynak nincs erre szüksége, férjhez megy ő szalvéta nélkül is. Már hogyne menne!

Erre már csakugyan ki kellett szaladni, még pedig a konyhába. S hogy a jó szellemnek kellő tisztelete se menjen ki a divatból, a mosogatólánynak épp most kellett eltörnie egy tányért, (tudniillik kizárólag a jó szellemek közbelépése folytán), amire Ilonka olyan csetepatét rendezett, hogy rengettek bele a falak.

Az anyja vére — jegyezte meg Pribóczy.

— Minden rosszban én vagyok a mustra?

<— Ugyan, lelkem, hát rossz az, ha a talpára tud állani? Épp téged akartalak ezzel dicsérni, mert a mai asszonynép olyan, hogy másra szorul. De meg úgy rápirittatok szegényre a férjhezmenetellel. Mintha nem volna még elég ideje.

— A fecskék fölnevelik fiókáikat, azután szárnyrabocsátják őket, — mondta a tiszteletes ur.

Aztán beszélt az élet tavaszáról, az eljövendő őszről, amikor fájdalmas melankólia lepi el a lelket, de a nemzetes asszony ijedten szakította félbe.

— Jcsszusom, a szalvéta!

A tiszteletes hirtelen eltólta magától az asztalkendőt.

— Ne adja Isten, hogy ezen múljék.

Elgondolta magában, —- hogyha a

végtelen könyöriiletesség és irgalom atyja ís úgy akarná, — oh, mint meg lehetne dönteni ezt a babonát. Ha nem jönne közbe annyi ha és nem Pribóczyék lánya volna Ilonka, hanem valamelyik mesteremberé, akár a tanítóé... ha hozráiilenék rangban és az ő szürkeségéhez ... ,

Eh, minek ezen annyit gondolkozni!

A magános összejövetelek megjárták volna, az volt a keserűség, mikor mintha bolondórája következett volna el a környékbeli urfiaknak, annyian jöttek

I