Bácsmegyei Napló, 1924. május (25. évfolyam, 120-148. szám)
1924-05-24 / 142. szám
1924 május 24. 0AC5MEGYEI NAPLÓ 11. oldal. Romain Rolland túl tudott emelkedni minden nemzeti elfogultságon. — ellensége minden sovinizmusnak és minden oktalan nacionalizmusnak. Az ember megérti az ő különös viszorfyát a saját nemzetével s a helyzetét más népekkel szemben, ha elolvas néhány sort a »Jean Christophe« negyedik kötetéből. Megtudja ebből, mért érti meg másfajta népek mentalitását és érzésvilágát ez a nagy író oly könnyen, s miért került bojkott alá a saját fajtája előtt oly időbeli. amikor hazájában a nacionalista elfogultság s a háboruviselés és békekötés által felfokozott németgyülölet üli orgiáit, így hangzik ez a pár sor: — Ingatag az emberi szellem: nehe zen barátkozik össze a tiszta igazsággal: a vallás, az erkölcs, az államférfiak, a költők, a művészek kénytelenek a hazugság burckjában vinni elébe az igazságot. Ezek a hazugságok hozzáidomulnak minden népfaj szelleméhez; mindegyiknél más formában jelentkeznek: ezért értik meg egymást o'y nehezen a népek és ezért veti meg egyik a másikat oly könnyen. Az igazság mindenütt ugyanaz, de minden népnek megvan a maga külön hazugsága, amit ő a saját speciális idealizmusának nevez; minden fia ebből táplálkozik a bölcsőtől a sírig: életíöltételévé lesz; csak néhány lángész tudja kiszabadítani magát alóla, hősi küzdelem árán, amikor egyedül maradnak a gondolataik szabad világegyetemében. Ezek a majdnem húsz év előtt írott sorok a múltak történetéből (Voltaire és Zola esetéből) levont tanulságnak látszanak, de jóslatnak is beváltak, fiz év előtt megint beállott az az időpont, amikor a népeknek saját idealizmusa, a speciális hazugsága volt a sorsintéző vezérmotivutn s az az életíöltétel, amely alól csak »néhány lángész« tudta magát emancipálni: Anatole France, Jaurés és Romain Rolland. A derült világnézetű öreg filozófus szelíden húzta ki magát a hazugságok hálójából, — alig vették észre finom szellemének a menekülését e súlyos életföltétel béklyóiból. Neki még valahogy megbocsájtotta a nemzete a sok gyönyörűséget, amit szerzett neki, s a dicsőséget, amelyet árasztott rája... A miKtáns Jaurés (ez a háború ellen hadakozó nagy katonája a békének), az életével fizetett, amiért állást mert foglalni a népe »külön- hazugsága« ellen. És Romáin RollSnd, a háború szellemének e kérlelhetetlen bírája, a népek közti harmóniának lángeszű prédikátora, a »hazafiak« bojkottja alatt a száműzettek keserű kenyerét eszi külföldön. Oh, milyen tisztán tud látni némely egyes ember! És, oh, milyen vak tud lenni egynémely nemzet! lepődtem meg s Így szóltam: »Nem vártam mást. Hiszen az illető — barátom!« De a harmadik esetnél, amelyet hírül hoztak, nem győztem csodálkozni és bosszankodni. A dolog rosszul esett, sőt — az igazat megvallva — fájt. S ma se értem ennek az embernek a motívumait. Hiszen nem volt se rokonom, se barátom! * Tegnap hallottam ezt a valószínűleg nem egészen uj történetet, amelyet sietek közölni, nehogy még régibb legyen. Egyik előkelő bécsi internátusbán tanult és nevelődött egy délbácskai uricsalád leánya, aki hazalátogatott a szüleihez a karácsonyi ünnepekre. Barátnői, akik a szent napokat is az intézetben voltak kénytelenek tölteni, érzékenyen vettek tőle búcsút s annak végső akkordjaként átnyújtottak neki egy igen elegánsan becsomagolt jókora doboz élelmiszert, amint mondták, tele csokoládéval, cukorkával, csemegével és egyéb lányédességgel, s hogy az elemózsia elég legyen a hosszú útra, becsületszavára fogadtatták meg a távc-j zóval, hogy Budapestig nem nyúl hozzá. Ám a mi kis barátnőnk leány volt, hozzá tizenhatesztendős, s így nem egészen minden kíváncsiság nélkül való. A becsületszó se kötötte valami nagyon erősen, mert hiszen nem volt felsőbb lény (például huszártiszt, akinek muszáj a szavát megtartani), hanem csak felseőbb leány, — unatkozott is kissé a magános kupéban, mert az internátus bölcs és óvatos igazgatónője női szakaszba dugta — tudvalevőleg a világ legunalmasabb fészke — s igy csak az fog csodálkozni, aki nem ismeri a leányszivet. a leánylellciismeretet és a leánygyomrot, hogy a fiatal hölgy rövid, de eredménytelen lelki tusa után, még mielőtt a vonatja Pozsonyba ért, leoldotta az érdekes és nyugtalanító dobozt átkötő aranyspárgát. Azzal vigasztalta magát, hogy a cselekedetét csak a jó Isten látja, s a jó Isten nem fogja őt a barátnői előtt elárulni. Nagy csalódás várt rá. Régi, teleirt iskolai füzetek s néhány már forgalmon kívül álló ódon nyelvtan feküdt a skatulyában, s legföiül egy papiroslap, amelyen hosszúkás, modern betűkkel ez volt olvasható: — Te kiváncsi liba! Ez a büntetésed, amiért nem tudtál várni Budapestig! .... sek, melyek betekintést nyújtanak két gazdag és tiszta lélek érintkezésébe. Az első levél Az első levél még megszólítás nélkül van, egészen, rövid és első szakasza igv szól: »Köszönöm. Megilletödött lélekkeli szivem egész melegével köszönöm kećU vés ajándékát, melyet ereklyebecsü értékkel ruház fel előttem annak tudata, 'hogy az saját kedves kezeinek müve, Isten áldja meg jóságáért édes gyermekem«. j A második levél érdekessége, hogy azt a nagy magyar szabadsághős igy fejezi be: »Szeleteiének áldását küldi az a vén rom, akit 82 év előtt (brr! beh régen volt) hires nevezetes Zemplén vármegyének Tály.i városában úgy kereszteltek, hogy Lajos a másik nevének értékét az idők vihara már rég elfujta . . .« A harmadik levél már ezzel a < megszólítással kezdődik: »Kedves (Napsugaram!« és éjfélig irta az agg ' Kossuth, ami kitűnik a befejezés néhány sorából: »Hanem éjfélt kong a szomszéd toronyóra. Hát majd holnap. Alo-st jó éjszakát kedves gyöngyvirágom! hullassa szemeire Morpheus álomvirágait. —*• Jó éjszakát«. A vallomás A legmegrenditöbb emberi dokumentum a harmadik levélnek ez aí vallomása: >, »És most it szeretet áldását küldöm önnek. kedves leánykám! oly bensőséggel küldöm, mint aminővel a hívők imádkoznak. — Különös tünemény az, hogy Ön, kinek gyermekded kedélye oly korán anyrtyi érettséggel párosult, minő hatást képes gyakorolni arra, akit szive jóságából rgy kis bizalmasságra méltatott. Láthat.ja a hatást hosszú levelem hangulatából, kezdetben a bus öreg beszélt komoran, mint a hang, mely a sóból szól: aztán, amint önnek Írva Önhöz varázsolt a képzelet, ifjúkorom humorának árnyéka is reávetödött ősz fejemre, még tréfálni is képes lehettem: igaz sületlenül, de mégis leheltem. Szinte restelleném a gyermekes játsziasságot, ha nem tudnám, hogy azt más nem fogja olvasni, mint Ön kedves leánykám: kínok oly őszinte hálával tartozom a vidoritó varázsért, melyet társas ságában élvezni engedtetett. Hiddje el nekem, bus öreg fejemnek ez kedves jótétemény volt; áldja meg az Isten mind ai két kezével érette. Nem kérek öntől viszonzást azért, amit Ön iránt erezek. Minő viszonzást is kérhetnék? a gyermeki szeretetet szülei iránt, amig ők élnek, kegye-i lete idegenre nem ruházhatja át; Ön olyi igen fiatal (unokámnak leánya lehetne); s én oly igen öreg vagyok, hogy testvérének sem fogadhatna el, hát minő viszonzást adhatna? Tiszteletet? ittam ezt az italt csömöriekig; szánakozás tárgya lenni nem szeretek, könyörületet elfogadni büszke vagyok; — hanem egyet kérek: bizalmat 1— hintsék be Önnek életuntjait a végzetek a szeretetnek virágaival, a boldogságának gyümölcseivel, do ha mégis megtörténnék, hogy amig én élek, támaszra lenne szüksége, jusson eszébe, hivebb barátja nincs, mint én vagyok. — Engedje reménylenem, hogy ha nem gyakran tisztel is meg jóakaratu emlékezetével (Miért is ne tenné?) de egészen még sem fogja elfelejteni önzetlen vonzalmu öreg hü barátját R. Lajost«. Későbbi leveliben iótan»os'>kkal látja el. sőt amikor meghallja, hogy, angolul akar tanulni, kikerested a legjobb szótárt és elküldi neki. Leveleiben a féltés melleit, hogy a levelezésből a kisleánynak baja szárinazhatik. belevegyül egv kis féltékenység is, hogy jön valaki és hamarosan elrabolja tőle. »Nem hires, de hírhedi...« Megkéri, hogy ne az ő elmére küldje a leveleit és ezt ezzel indokolja : ». . . még pár évig is itt feledne a halál s az alatt mig itt feled, — Te uj ér-dekek kötelékeibe fűzve a Z. ... Sarolta Meghalt Kossuth Lajos aggkori szerelme Báró Orbán Gyorgyné, Zeyk Sarolta halálos szerencsétlenségáldozata — Aki Kossuth Lajos öregkorának „napsugara** volt Kolozsvárról Írják: Egy újság napihir tömör soraiban egy megrázó szerencsétlenségnek tragikus, hideg szelét érezzük végig suhanni. Özv. Orbán Györgyné született Zeyk Sarolta mezőmadarasi földbirtokosné leányával kocsira ült. hogy birtokáról a szomszédos Marosvásárhelyre ránduljon. A tragikus baleset A kocsi már elhagyta a madarast határt, mikor a- szelíden trappoló lovak egy hídon haladtak keresztül. A kocsi szmbetalálkozott egy robogó autóval, amely éles sziréna sipjelzéssel kitérésre figyelmeztette a két urhölgyet vivő kocsit. Az autó zakatolásától és vad tülkölésétől a lovak megbokrosodtak és eszeveszett futásnak eredtek. A kocsis vesztette el leghamarább n lélekjelenlétét a féktelenül száguldó kocsi bakkjáról leugrott és sorsára hagyta a kocsi ülésén az ijedtségtől megdermedt hölgyeket. A lovak irányt tévesztettek. letértek az országúiról és belevágtattak egv szakadékba, magúkkal rántva a kocsit, amely pozdorjává tóiótt. s amely maga alá temette a szerencsédé;- utasokat. Özvegy Orbán Györgyim rögtön szörnyet halt, leánya pedig oly súlyos sebesülése két s<v. r-vedeit, hogy az ő életét is gyen ve s?. tt< kötik az élethez. Az egész tragédia a nyilvánosság eiött le is záródhatna és legfeljebb csak egy obiigát temetési hír. eg; gyászkeretes szomorú jelentés kö vethetné ezt a mindennapi országúti katasztrófát ha özv. Otbánná, született Zeyk Sarolta finom alakja nem kapcsolódnék bele szervesen egy nagy ember lelki életébe. Ez a nagy ember is már rég összekeveredett a röggel, ezelőtt harminc esztendővel egy egész nemzet gyásza kisérte haza az emigráció keserű számüze téséből a Kerepesi temető platános, árnyékos sirkertjébe. Ez a nagy ember Ma-gyarorszáe egykori kormányzója: Kossuth Lajos volt. Hogyan fonódott bele Kossuth Lajos turini egyhangú napjaiban az akkor még fiatal Zeyk Sarolta napsugárként átsuhanó bájos alakja, ma már nem titok s ezt az idilli lelki viszonyt, atnelv úgy fűződött bele őszülő öregedő bánatos száműzetésébe, mint ahogy az öreg korhadó tölgy törzse két fonják át a repkények üde zöld levelei A »napsugár« Kossuth öregségében Kossuth Lajos erős és szenvedelmes ideálizmusa sohasem tudta kikerülni azt. a mély hatást, amelyet Egy úriember (akit nem nevezhetek meg, mert még él) szerette volna szolgálni a vármegyéjét, ahol a tehetségének megfelelő magas állásra pályázott. A jelöltek közt ő volt a legkiilönb, hát természetesen megbukott, fis »természetesen« az lett meg, aki a legkevesebbet ért köztük. Ez persze nem ment minden intrika nélkül. Mint minden kiválóbb egyéniségnek, a szóban levő úriembernek is voltak irigyel, akik mindent elkövettek, hogy ne ő győzzön a restaurációnál, mert mi lesz a kedélyes vármegyéből — gondolták e jó urak —, ha tehetséges emberek ülnek a hivatalaiban? A rosszhiszemű pletyka vígan dolgozott hát, s a bukott jelölt később humorosan számolt be az érzéseiről, amelyeket ez áskálódás keltett benne. — Volt egy »tisztelőm« — beszélte —, aki kötelességének tartotta, hogy informáljon -minden szóbeszédről, amely a kandídálásotn ellen elhangzott. Amikor az első olyan nyilatkozatnak a hírét hallottam, amely alkalmas volt aira, hogy ártson az ügyemnek, s megnevezték az embert, aki azt tette, nyugodt maradtam s csak ennyit mondtam: »Nem csoda, hogy igy cselekszik. Hiszen rokonom!« Egv Hét múlva újabb »följelentés« érkezett hasonló esetről. Csöppet se őreá a női szépség, a női kedély varázsgyürüjeként hatott. Kossuthnak nagy. férfias energiája, amely egy országnak kormányzását és gyeplő .lét tudta magához ragadni a házitüzhelv szelíd, duruzsoló fényében el lágyult és^teíjesen átengedte magát felesége és nővérei kikerülhetetlen hatásának. Ez a hatás végig kisérte .Kossuthot az aggkori alkonyatáig. Fiatalságának és nőimádatságának tüze ott parázslik az aggastyán ereiben is. amelyet őmaga is érez és nem tiltakozik az ifjúság marasztaló vágyai elleni A turini száműzetés első napjaiban átszenvedte a rideg egyedüllét és magárahagyottság legzárkózottabb napjait. Senkit sem ismert Turinban, csak a szobáját, meg a cipészét. Azok a nők, akik egyéniségük balzsamával gyógyitgatták a lázadó és nyugtalan lélek hegeden sebeit, Kossuth felesége és nővérei már mind elhagyták őt s ott pihentek a turini temető ciprusos hegyoldalaiban. Kossuth a magány borzalmas óráiban ezekben a szavakban riasztja bele egyedülléte fájdalmát: »Kutyám nem lévén, hogy vele diskuralgassak agatrt ':e.n tudok, nemhogy beszélni tudnék«. Az erdélyi látogató Ennek a lelkiállapotnak találóbb visszhangot nem is adhat egy felzaklatott és az emberi társaséletre teremtett lélek. Kossuth fiai akkoriban tanulmányaik között élnek, távol a szerető apától s a magárahagyoft öreg ur vágyódik meleg napfény. egy simogató kéz, a számkivetettség útját elfeledtető . gyöngédség után. Turinban akkoriban egyetlenegy meghitt baráti ház nyílt meg Kossuth előtt. Zeyk József háza, aki szintén emigráns magyar, aki amerikai konzulként vetődött Turinba. Ekkor toppan be Erdélyből a turini szűk kis baráti körbe a nagybácsi búzába a kis Zeyk Sarolta. Abba a férfikörbe. amely a konzul házát időnként hangosabbá tette a tizenhatéves leány varázsos fiatalsága, lelkiségé rek finom illata, ifjúságának bimbózó bája az öregurakra természetesen a tavaszi csoda erejével hatott. Ennek az érzésnek szinte mágikus Itatása alól nem tudott szabadulni a nyolcvanévesnél idősebb Kossuth Lajos sem. A turini napokról kevés emlék maradt íönn. hiszen féltve őrizte ennek a légies szerelemnek emlékét az öreg Kossuth és sokkal később, huszonöt évvel Kossuth halála után. kerültek nyilvánosságra azok a levelezé-Iá
