Bácsmegyei Napló, 1924. április (25. évfolyam, 91-119. szám)

1924-04-11 / 101. szám

4. oldal, BACSMEGYE1 NAPLÓ 1924 április 11 Karakasevics Gábor temetése Impozáns részvét mellett temették el az elhunyt főkapitányt Csütörtökön délelőtt fémértékéi e! az elhunyt Karakasevics Gábort, Szubotica város főkapitányát rend­kívüli részvét mellett. Délelőtt tíz óra után már gyülekeztek a városi bérpalota előtt és tizenegy órakor, amikor a temetési szertartás meg­kezdődött. hatalmas tömeg töltötte be a Kaszinó előtti teret. Legelőször Milassin Andor tüzoi­­tófőparancsnok és Kuluncsks alpa­­rancsnok vezetésével egy szakasz diszrunás tűzoltó érkezett meg és sorfalat állottak a halottas ház előtt. Majd egy század fegyveres katona­ság sorakozott fel. kevéssel utána kivonult a díszruhás rendőrség is, dr. Plctikoszics András főispán-pol­gármester vezetésével pedig a vá­rosi tanács, a rendőrkapitányok és a városháza valamennyi tisztviselő­je. Tizenegy órára megérkezett a szuboticai helyőrség tisztikara is, amely teljes számban vett részt a temetésen. A temetési menet Tizenegy órakor kezdődött a te­metési szertartás, amelyet Ludaics Iszó szuboticai görög keleti plébá­­bátios, Protics Márkó leikész, Mi­­hújiovics Danisa sándori lelkész és Pities Simon, a gimnázium hitok­tató jelkésze végeztek. Amikor a ha­lottas háznál befejeződött a szer­tartás. a hatalmas érckoporsót rend­őrök és rendőrkapitányok lehozták az uccára. ahol elhelyezték a gyász­­kocsin. Ezután megindult az impo­záns temetési menet, amelyet egy keresztet vivő katona nyitott meg. Utána négv városi tisztviselő ha­ladt a város koszorújával, valamint a katonai zenekar, majd pedig egy szakasz rendőr és egy félszázad ka­tonaság következett. Ezt követte a koszorús kocsi, elhalmozva koszo­rúkkal és a gyászkocsi, amelyet két oldalt rendőrök, katonák és tűzoltók kisértek. Közvetlen a gyászkocsi után haladt a gyászoló család. Utá­na a rendőrség tisztikara, a városi tanács, a városi tisztviselők, társa­dalmi egyesületek képviselői, a szu­boticai újságíró egyesület tagjai, a tisztikar és az egyes íelekezetek, ré­széről Kovácsv Sándor református lelkész, dr. fíerson József főrabbi és Szántó Róbert evangélikus lel­kész haladtak. Az ezrekre menő tö­megből álló menetet ismét egy fel­század katonaság, rendőrség és tűz­oltóság zárta be. A menet lassú tem­póban indult el a városháza előtt a görög keleti templom felé. Útközben amerre a menet haladt, az üzletek redőnyeit lehúzták. A városháza előtt a menet meg­állóit és dr. Orcsics Lázár városi főjegyző emelkedett beszédben bú­csúztatta el a város halottját. A koporsó beszerelése A görög keleti templom előtt meg­állt a menet, a koporsót katonatisz­tek és rendőrkapitányok bevitték a templomba. A gyászoló tömeg zsú­folásig megtörte a templomot. A templomi szertartás után Protics Márkó lelkész mondott magas szár­nyalása búcsúztató beszédet. — Példás hivatalnok volt, — mon­dotta — aki mindenkor korrekt, kér­lelhetetlenül kötelességtudó tagja volt a város vezetőségének. Ellen­sége volt minden korrupciónak és érdemeit a jelenkor történetírói és krónikásai: a szláv és magyar új­ságírók egyformán méltányolták. Protics lelkész ezután az elhunyt főkapitány családjához intézett vi­gasztaló. megbékélést kérő szava­kat, majd a közönséghez fordulva így fejezte be beszédét: — Miért kellett ennek a köteles­ségtudó embernek eltávozni közü­lünk. aki a város lakossága érdeké­ben is annyi terhet hordott ai vál­­lain? Miért kellett sirbadőlni ennek a íisztakezii embernek, amikor any­­nyi méltatlan ember szerepel a kö2- életben. Erre mi nem adhatunk fe­leletet. Ennek csak Isten a meg­mondhatója és Isten dolgai kifür­­készhetetlcnek . . . A templomi szertartás befejezése után a menet tovább haladt a Cser­­novics-uccán keresztül a görög ke­let? temető felé. A templomnál egy szakasz lovasrendőrség is csatlaké zott a menethez. Végig a temető felé vezető utón az égő gázlámpák gyászfátyollal voltak bevonva, a há­zakon pedig gyászlobogók lengtek. A temetőben Féf egy óra tájban érkezett a gyászmenet a görög keleti temetőbe. A tömeg körülvette a sirgödröt, amelynek két oldalán a katonaság és a rendőrség sorakozott fel. Mi­előtt a koporsót lehelyezték a sírba, Jovanovics Vásza rendőrkapitány búcsúzott el az elhunyt főkapitány­tól a rendőrség nevében. Azután a halottat átadták örök nyughelyének. Maik vezényszavakra egy század katonaság fegyvere dörrent el ... A temetési szertartás befejeződött. A jóvátétell szakértő-bizottság beterjesztette jelentését Részleges moratóriumra van szüksége Németországnak Parisból jelentik: Szerdán tei­jesztették a jóvátételt bizottság elé a szakértői bizottság jelentését. A jelentés hangoztatja, hogy ha ja jo­­vátételi bizottság néhány évre rész­leges moratóriumot engedélyez -Né­metországnak és a, szövetségesek visszaadják a német közgazdaság egységét és szabadságát, a szakér­tőknek az a nézetük, hogy az első évben fölveendő 800 millió arany­­márkás kölcsön Németországnak megadja a lehetőséget arra. hogy — az 5 első évi részletet, amelyek összege 1 milliárd. 1220 millió, 1450 millió, 2 milliárd. 2 és fél milliárd aranymárka, bevételeiből, a zálo­gokból és bizonyos költségvetési forrásokból megfizethesse. A szakértői vélemény szerint a szerződésekből származó terhek födözésére szánt, aranytételek elő­teremthetők a nemet vasutak bevé­teléből. a német ivarra fölvett jel­zálogból. a vasúit szállításokra fize­tett illetékekből. A szakértők a pénz­ügyek általános külföldi ellenőrzé­sével szemben csupán azon intéz­mények ellenőrzését tartják szüksé­gesnek. amelyek a német valuta ál­landóságát és a békeszerződésből származó terhek megfizetését bizto­sítják. Az aranyjegybank 400 millió ' tőkével alakulna, ebből 100 millió a német birodalmi banké, a többit a közönség körében helyezik el. A bank által a német kormánynak nyújtható előlegek határát 100 mil­lióban állapítják meg. A bank főta­nácsa hét németből és hét külföldi­ből áll A német vasutak 26 milliár­dos tökével részvénytársasággá ala­kulnak át. A részvénytársaság igaz­gató-tanácsában legalább nésv kül­földi és a jóvdtételi bizottság képvi­selője foglal helyet. Nemzetközi szakférfiakból álló bizottság azt a föladatot kapja, hogy jelzálogköl­csönt vegyen föl az iparra, amely­nek során a jóvdtételi bizottság ja­vára 5%-os, 100 év alatt visszafize­tendő és a német birodalom költség­­vetése által biztosított 5 milliárd i összegű bont ad ki. Németország biztosítékul a vámokat, a szeszmo­nopóliumot. a szesz-, dohány- és cukoradót bocsátja rendelkezésre egy külön megbízott igazgatása alatt. s ztojkov Mózes bűnügyében elrendelték a bizonyítás kiegészítését Felebbviteli főtárgyalás a noviszadi ítélőtábla előtt Szombaton hallgatják ki az uj tanukat Noviszadró! jelentik: A noviszajdi télőtábla csütörtökön folytatta a Sztáj­­kov Mózes, volt bácsjmegyei alfspin és társai ellen kedden megkezdett fe­­> lebbviteli főtárgyalást. A főtárgyalás megnyitása után Had zsi Koszta dr. Sztojkov védője, a többi védő nevében is kéiVe a bizonyítási <íl­­ijárás kiegészítését annak igazolása vé­gett. hegy a vármegye pénzkezelésié­ben nem volt hiány. Kérte a bíróságot, hogy idézze meg szakértőként Avra­­movies Milivojt, aki a ülavna Kontrdla megbízásából felülvizsgálta a megyei t számvevőséget. Szakértőként kérte még í kihallgatni Nagy Józsefet, a megyei számvevőség volt főnökét, úgyszintén Konyovics Nikolát, a ülavna Kcntröla­­jvolt tagját. Ezekkel a szakértőkkel azt karja bizonyítani a védelem, ho£y I hiány nem volt. csupán a könyvveze­tésben van rendetlenség. Kéri továbbá özv, Bittermann Miklósáé szombrtri nyomdatulajdonos, Gombos és Szeizel szombori ügyvédek tanukémi kihallgfa­­tását arra vonatkozólag, hogy Bitter­­inanné 130.000 koronás követelése ki van egyenlítve. Kéri Bogdánovics IVp­­livoj kihallgatását annak igazolására, hogy Sztdvel Jan vádlottnak 500.000 koronát meghaladó követelése vojlt. Tapavica Színia dr. vádlott ügyében kéri tanúként kihallgatni Kolonics Du­­jsánt és Tapavica Dáró csurugi lakosp­­jkat, akikkel azt kívánja bizonyitatii, I Pamics tanú előttük kijelentette, hogy ■a Tapavica által megvásárolt tehén ára 5 legfeljebb 6000 korona volt, Matics Mladen dr, Arszenovics vád­lott védője kért az iratok beszerzését arra vonatkozólag, hogy a 42.800 koro­na állítólag eltűnt összeget, mint hiva­talosan kiutalt jutalékot osztották szét Arszenovics és társai között. Kérte ezenkívül Mijics Zsiván szombori ügy­véd kihallgatását arra nézve, hogy Ar­szenovics Nikola, volt vármegyei fő­jegyző a fontos ügydarabekut is, ame­lyekben nagy összegekről volt szó, anélkül, hogy azokat átnézte volna, szónélkül szekta aláírni Kéri továbbá a megyei közigazgatási bizottság jegy­zőkönyveinek beszerzését annak bizo­nyítására, hegy a végrehajtott rekvirá­­lásokról a bizottságnak szabályszerűen referáltak. Kéri Vucsetics Jován köz- I igazgatási bizottsági tag kihallgatását I annak igazolására, hogy a felvett üsz- I szegekről szóló jelentést védence a bi- Izottsának jóváhagyás céljából beter­jesztette, valamint kéri Mijics Zsiván, tRadulovics Qyoka és Terzin Pavle 1 közigazgatási bizottsági tagok kihall­gatását, akik igazolhatják, hogy a ju­talom szétosztása a végzett munkákért történt. Micsatck Lajos dr. Sztável védője kéri Markovics Milán ezredes kihallga­tását, aki Sztojkovnak kijelentette, hogy a port politikai hajszából indítot­ták meg ellene. Ezután a védők együttesen kijelen- I tették, Hogy kötelezik magukat arra, hogy a tanukat és a szükséeges okira­tokat legkésőbb április 12-ákén délelőtt 9 óráig a bíróság elé terjesztik és gon­doskodnak arról, hogy e napon a ki­hallgatni kért tanuk is megjelenjenek, hogy a tárgyalást ne kelljen hosszabb időre elhalasztani. Lemaics Jovan államügyész előter-t jeszti, hogy abban az esetben, ha a bí­róság elrendeli a szakértők kihallgatá­sát, a számadások felülvizsgálását biz­­zák Vacskovics Nikolára, a noviszadi pónzügyigazgatósági tisztviselőre. Kéri, hogy a bíróság mérlegelje Sztavel Zsan háború alatti magatartását, aki mint Vb község kerületi parancsnoka jogta­lan anyagi előnyöket szerzett magá­nak. Erre vonatkozóan kéri Jetties Zsi­ván és Szteics Koszta detektív, novi­szadi lakosok kihallgatását. Nem ellem zi, hogy a bizonyitást kiegészítsék és az okiratokat a bíróság elé terjesszék, azonban tiltakozik az ellen, hogy az iratokat a védők rövid utón szerezzék meg. Micsatek védő hozzájárul az ügyész indítványához, hogy tisztázza a bíróság Sztavel háború előtti működését, mert ez — mondta — védettjének erkölcsi integritását igazolni fogja. Hadzsi Koszta dr, védő tiltakozik aZ ügyész előterjesztése ellen, mert aiz szerinte nem tartozik az ügyre, A biróság ezután határozathozatalra vonult vissza. Háromnegyed órai ta­nácskozás után kihirdeti az elnök a ha­tározatot, amely szerint a biróság eU rendelt a bizonyítás kiegészítését. Elren­deli Nagy József, Avramovics Milivoj és Konyovics Nikola kihallgatását, dr. Czeizel szombori ügyvéd és Krizsán Pál, valamint a két tehén ügyében Ko­lonics Dusán és Tapavica Dáró kihall­gatását. Elrendeli a biróság a 42.800 korona jutalék ügyében a jegyzőkönyv beszerzését, valamint a közigazgatási bizottság jegyzőkönyvének beszerzését arra vonatkozóan, hogy a vádlottak hi­vatalosan jelentést tettek’ a rekvirálá­­sckról, valamint azoknak a beszerzé­sét, amelyek azt bizonyítják, hogy a vádlottak hivatalos útjaik költségét nem vették fel. Kihallgatják még tanú­ként Parties Sztanko bácspetrovoszelóí lelkészt és Vuicsevics Javán verbászl lakóst. A többi tanúnak kihallgatását nem rendeli el a biróság. A Tábla en­gedélyt ad a védőknek arra, hogy az ügyre vonatkozó iratokat rövid utón beszerezhessék. A tárgyalás folytatására április hó 12. napjának délelőtti 9 óráját tűzte ki az ítélőtábla. A topolai j ár ás niagyarj aí fizetik a topolai szerb plébánost Az alkotmány 12-ik §-a biztosítja a vallás és lelkiismeret szabadságát. Ki­mondja, hogy a bevett vallásfelekeze­tek a törvény előtt egyenlők, sőt azt is, hogy az állami költségvetésben val­lási célokra felvett összegek a feleke­zetek közt hívőik száma arányában osztandók fel. Az alkotmány tehát nem ismer ál­lamvallást, s nem ismeri el azt, hogy egyik vallásfelekezet híveinek a másik vallásfelekezet céljaira kell adózniok. így az alkotmány, amelynek megőr­zését a hatalmon lévő pártok váltig hangoztatják s azt állítják, hogy haza­áruló az, aki az alkotmányon változ­tatni akar,. Hogy a gyakorlatban miként respek­tálják az alkotmánynak a vallásfeleke­zetek egyenlőségére vonatkozó szaka­szát, arra nézve jellemző az alábbi to­polai eset. A topolai járásnak hét községe van. Ezek’ közül csak Pacséron és Bajsán laktak görögkeleti vallása szerbek, a többi község lakói magyarok és néme­tek. Az agrárreform következtében a magyaroktól elvett földekre 1500 dob­­rovoljácot telepítettek. A dobrovoljá­­cok többsége görögkeleti vallásu. A dobrovoljácok anyagi szükségleteiről gondoskodott a földosztás, de mert nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Isten igéjével Is, Topolán a dobro­voljácok részére görögkeleti szerb plé­bániát állítottak fel,

Next

/
Thumbnails
Contents