Bácsmegyei Napló, 1924. április (25. évfolyam, 91-119. szám)
1924-04-06 / 96. szám
1924 április 6, BACSMEGYEI NAPLÓ 11. oldal KÖNYVEK Béla Balázs: Der sichtbare Mensch oder die Kultur des Films. A film hasonló forradalmat jelent a kultúra történelmében, mint a könyvnyomtatás, de azért a fűm nem pusztán és egyszerűen kultúrtörténeti jelenség. Ez a technikai nagyszerűség bekopog a művészetek régóta bezárt templomába is és komolyan, öntudatosan bebocsájíást kér. Senkisem tagadhatja, hogy a film megjátszásában és rendezésében művészet van még akkor is, ha a művészetet nem az »emberi erőfelesleg játékának«, szóval nem szórakoztatásnak látjuk, hanem, ha a művészet céljául az al, kotást vesszük, a ploíinoszi értelemben vett alkotást, amely dacolni akar az idővel s a múlandósággal. Bármennyire tömegszórakoztatás is a film, mégis van benne művészi mélységekre és örökkévalóságra való lehetőség és törekvés, szóval, megérett már arra, hogy az esztétika, a művészet-kritika foglalkozzon vele. Balázs Béla úttörő ebben a tekintetben, tudtommal ez az első könyv, mely a filmmel művészet-bölcseleti módon foglalkozik, mely helyet kér számára a művészetek merev, gőgös csarnokában. A film szociális jelentőségét mindenki elismeri, de művészi jelentősége elől az óvatosak, a közönyösek, a készre várók ma még kitérnek. Pedig ezt ma már nem lehet egy tubákos, patópálos mozdulattal elintézni. Balázs Béla lelkes, szellemes, hirdető harcosa a film művészetének. Esztétikai szótárhoz nyúl, de azért nem hive merev esztétikai rendszerelmek és felosztásoknak. Kurtán és keményen elveti azt az akadémikus ellenvetést, hogy a film olyan viszonyban vart. a színjátszással, mint fénykép a festménnyel. A film szerinte uj. különleges művészetet teremt s főleg a film a szavak alá rendelt mimikát. Anlikép a könyvnyomtatás a vizuális kultúrából egy olvasható, fogalmaktól hemzsegő kultúrát teremtett, aképen fordul most a film megszületésével az idő kereke és ismét a vizuális, a szemléltető kultúra jut előtérbe. A szavak kultúrája eltemette az embert, elvonta a valóságtól, az anyagtól, a testies élettől s biológiai szervezet fogalmával jelölte meg az élő festet. A tömegben felhördül az óhaj a testies, érzékelhető ember után és a filmben megjelenik a látható ember, aki szemmel, arcjátékkal, taglejtéssel beszél, akárcsak a neandervölgyi homo primigenius. Az ember, a kinematografíó! felszabadított ember kilép a szavak és fogalmak lexikonkötetei közűi, láthatóvá, érzékelhetővé válik a tömeg számára és a.zon a nagyszerű, nemzetközi, legősibb nyelven beszél, melyet mindenki ért s mely sok tekintetben kifejezőbb a j legfejlettebb nyugati nyelvnél is: a. j mimika nyelvén. Azt is lehetne mon- | dani. hogy most is az érzelmi elem f kerekedik felül az értelmin, akárcsak j a hittől és vakbuzóságtól tömjénes j középkorban. Sok érdekes, nyugtalanító proliié- j mát vet fel ez a könyv, az olvasó jj mohón issza fel a friss, üdeillatu so- | rókát és gondolatokat. Tulaj dónké- j pen semmi rendszer, semmi beosz- \ tás sincs ebben a könyvben, az alap- j elvek lefektetése után nagyszerű, megkapó skiccek jönnek, uj megállapítások, jövöbenézések, dramaturgiai megfigyelések es bírálatok. Néha olyan igazságok is bukkannak fel, melyekről azt érezzük, hogy formálódni, változni fognak. De menynyit változott Arisztotelész, sőt Kant esztétikája, mennyire elévültek jj már a Piloty-iskola elvei, avagy | Manet vagy Pissarro törekvései és ( hol van Lessing dramaturgiája Rein- J chardt-tól vagy az oroszoktól!? Balázs Béla járatlan területre lé- j pett s igy elkerülhetetlen itt-ott a j tévútra lépés. Elindulása azonban merész, érdekes, bátor és hittől muzsikás, akárcsak boldogmosolyu felfedezőé. Könyve uj nézőpontokat jelöl meg, uj perspektívákat tár fel, olvasás közben közelebb kerülnek a film: leikéhez, a íilrnjátszás belső értékéhez és bepillantunk a film mérliettsn. holnapjába. Egy gyönyörű, meleg, bársonyos arckép van még a könyve végén Ásta Nielsenről. mely Cézanne boldog, bűvös színharmóniáit juttatja eszembe. A lírikus Balázs tobzódik itt mély, meleg és hódoló színfoltokban. Mikor pedig leteszem ezt a könyvet, az az érzésem támad, hogy szép és szükséges volt elolvasása. Igen, a könyv mindenképen szép: Németsége tiszta és könnyed, köntöse finom, furcsa és Ízléses. A »Deutsch - österreichischer Verlag« kiadása. Szenteleky Kornél. A »Genius« márciusi száma. Franyó Zoltán havi folyóirata, a »Genius« harmadik száma megjelent. A kitünően szerkesztett, nívós, abszolút irodalmat nyújtó revüben, amelynek előző számai is igazolták, hogy lehet Budapest nélkül is komoly, értékes irodalmi lapot adni az utódállamok magyar közönségének, ezúttal is Erdély, Szlovenszkó és a Vajdaság legnevesebb irói vannak együtt, köztük Franyó Zoltán, aki bevezetőül az erdélyi magyar irodalom kérdésében ad vigasztalan íele-A cigányprímás teljesen elkese-; redve iiuzta a hallgató nótákat, a 1 fiatal kontrás, aki ha lehet, maga j is vele dalol a mulatókkal, hirtelen; megbökte s odaintert a sarokpáholy-s ban ülőkre. • Hangos kacagás árad onnan az ‘ üres külvárosi kávéházra, ahol csak két-három asztalnál ültek vendégek, j a kerületi kéményseprő a szomszéd; uccai bérkocsissal az uj pénzügy miniszterjelöltről vitatkozott: »En jól ismerem Búd Jancsit, — mondta ai ■bérkocsis, — Máranmrosszigetről, 1 én nekem más miniszter nem kell, i mert ha én elmegyek hozzá, az ne- $ keni kiadja az engedélyt: Márama-i rosszigeten ült a kocsimban, isme-( rem«. A kéményseprő nevetett rajta s azt mondta: »Ha Lukács László j lesz a pénzügyminiszter, akkor a' tőzsde rögtön megjavul, akkor meg-\ jön a bizalom ...« A prímás rájuk figyelt félfüllel, mert szerencsétlenségére neki is pa- • pirba volt fektetve minden vagyon-' kaja, októberben vette a Schlicket • 170-ért s mennyi kosztpénzt veszített majdnem félév alatt, s ma is csak 146-on áll a nyomorult Schlick.' Szórakozottan muzsikált azért s az esze.folyton ott járt a kéményseprő, hangos, lármás beszéde körül. De most. hogy Rudi, a kontrás, oldalba bökte, mingyárt a dologra figyelt. Eddig oly szolidan ültek ezek a pasasok, hogy egy ezerkoro-. mist se lehetett kinézni belőlük, de most meglátta félszemmel, ahogy az asszonyka megcsókolta az egyik urat s utána végnélkül kacagott. Rögtön elküldte hát feléjük a nóta csiklandó hangját, pányyát _ vetett rájuk, a lószőr és a bél sikitó hang- j ját. s ettől kezdve egész szívvel fi- ■ gye!te a kis társaságot. —Gyerekek. — mondta a kis barna asszonyka, s az arcán kiütött a hőség, piros rózsák gyultak ki telt kis arcán. — én olyan jól érzem ma- i gam, olyan kimondhatatlan jól ér- ■ zem magam, én azt akarom, hogy; ti is jól érezzétek magatokat. Hangosan nevetett: — Doktorkám, te nem érzed jól j magad? — s ujtra a deres fejű ur) nyaka közé vetette a karját. A deresfeiü ur restelkedve örven-3 let és Dcttre János dr., aki »Haszontalan beszélgetés hasznos dolgokról« cimen irt dialógust. Nagy Dánieltől egy hosszabb novellát, Dienes Lászlótól pedig »A legújabb francia irodalom története« cimen egy kimerítő tanulmányt közöl. A folyóiratban szerepelnek még: Babies Mihály: Könnyű dalt szeretnék írni kedvesemhez (vers); Vojticzky Gyula: Tíz évig a hallgatóban (vers); Sípos Iván: Amsterdami éjjel (vers); Szlovcnszkói helikon: Juhász Árpád. Simándi Pál. Sebesi Emő, Mihályi Ödön.Komlós Aladár (versek); Buktay Ervin: Gandhi világi el entösége; Földi Mihály: A föld (novella); Gáspár Endre: W. B. Ycas verseiből (fordítások); Jarnó József: Herodes (novella); Szántó Valér: Isten, most panasszal jövök (vers); Kiss Ida: Vorrei Morir (novella); Endre Károly: Főid (vers): Prohászka László: Levéhalál (vers); Franyó Zoltán: Goethe: Faust I. rész (fordítás). A Világszemle rovatban Komlós Aladár Kassák Lajos uj könyvéről és Csuka Zoltán versesfüzetéről irt kritikát. János Lajos álnév alatt »Van-e vajdasági magyar irodalom« címmel meglepően kritikáikul, tájékozatlan és íöiíétlen lelkiismeretlen cikket irt valaki arról, hogy itt, a Vajdaságban, valóban vannak-e írók és kik azok. A cikk, amely teljesen paskviiszerü, túlságosan könnyelműéin és szempontnélkül vezeti le azt a konklúziót, hogy itt nincs magyar irodalom. dett, azt se tudta, hova tegye fejét a nagy megtiszteltetés elől. s a fiatal ember hangosan kacagott a zavarán. — Úgy. Gézuskám, hadd érezze jói magát a doktor, — mondta az asszony. — hát hidegszáju vagyok én. doktor? Na. doktor, mond meg, te vén bűvös, hogy hidegszáju vagyok én? Ráugrott a védtelen deresfejüre s arcon csókolta. Akkor mind a hárman prüszkölve kacagtak s az édes furmint feldőlt az asztalon, de szerencsére a poharakat el tudták fogni.- egy sem tört eh — Félsz tőlem, te bűnös doktor? —ci-bálta meg a doktor deres haját s elkezdte veregetni tenyerével kopasz;; dó tarkóját, oly szabályosan s energikusan, ahogy a habot verik fel a konyhán. — Te édes vén bűnös doktor: vidéki asszonnyal kötöttél ki: jaj, én nagyon jói érzem magam, azt akarom, hogy ti is mind jól érezzétek magatokat. A doktor most már látta, hogy veszedelmes az asszony közelében maradni s átült a szemközti pamlagra — Te büdös doktor, menekülsz előlem? — mondta játékos lihegésse! az asszonyka s kacagott, kis csilingelő kacagással. — Gézuskám, ez a vén büdös doktor nem akarja jól érezni magát velem, úgy vidékiesen; niegáííjatok csak. hadd igazítsam meg ezt az abroszt. Helyrehuzta a lecsúszott kis fehér térítőt a márványasztalon s felállitgatta a poharakat, az üvegeket, mámoros keze olyan biztosan babrált a törékeny holmikkal, ahogy a tárgyak össze vannak szokva, ismerik egymást. 4 * A cigány most hirtelen rátalált, amire oly hiába keresett, arra a bizonyos nótára, amely kedvence az aranyhalacskának: »Mert a barna, mert a barna olyan ' csalfa...« dalolta vele az asszonyka s felemelte dolgos kis kezét, kis ■barna kezét, kivágott karját felemelte s szemét lehunyta s a szája szinte megdermedt az alkoholmérgezés e finom stádiumában: ; »Csalfa asszony, édes asszony’ Ionditó ...« Jaj. nincsen hangom, gyerekek, adjatok tanácsot, mért nincsen hangom. — Tudja maga Cicuska. maga pont olyan, mint Blaháné, magának a nemzeti színpadján volna helyo... Az asszonyka hátraejteíte a fejét, lehunyta a szemét, szédült vele a világ: nagyon szeretett volna színésznő lenni, de ezt sose merte kimondani, most két könnycsepp futott le hosszú pillás szeméből; — En olyan jól érzem magam, — mondta alig rebegő szájjal, dermedt kis mosollyal, — jaj, a kutya istenit, de jól érzem én magam: hát ti mért nem érzitek jól magatokat, te büdös te. s pofonvágta a fiatal embert. Ez hallatlanul megijedt, lángvörös lett. a kéményseprő s a bérkocsis ott a túlsó sarokban abbahagyta a politikát s rájuk nézett, ö igyekezett hosszú nyakán messze eltartani a fejét az asszonyka elől, de ez hozzá fogott pofozni s verte csattogó tenyerével, ahogy a rétestésztát szokta a gyúr ótáblához, azzal az érzéssel. hogy verni jó s az nem fáj. Ezt csak nevetéssel lehet elintézni s gügyögéssel és csipogással: — De Cicuska, no nézze csak, noliát nézzétek, de Cicuska... — Nem baj, vidéki asszony vagyok, hadd lássa meg egy budapesti hogy a vidéki asszony az igazi asszony, mert abból még nem száradt ki a vér: gyerekek, én nem megyek feleségül ahoz a koporsógyároshoz, nem megyek feleségül, elég. hogy megmenekültem egyszer egy ember markából, én többet j nem megyek senkihez feleségül: én ; csak jó! akarom érezni magam: ha : én nem mehetek ahoz. akihez én akarok menni, akkor én nem me! gvek feleségül, csak ahoz, akit én I szeretek... Ömlött a könny a szeméből, de nevetett; sirt és nevetett: — Mindég csak a munka és a bá’ nat. én nem tudom mikor éreztem magain ilyen jól, mert a barna, mert a barna olyan csalfa ...« A cigány már ott állott, hajlongott s belehúzta az asztalba a nótát, belehajolt a társaságba; a férfiak, akik eddig úri merevséggel vigyáztak magukra, most egyszerre szintén belesodródtak az asszonyka mámorába s a fiatal ügyvéd rátette a cigány vállára a kezét s vele dalolta hirtelen kiorditó nagy hangon: »Csalfa asszony, édes asszony minden barna!...« Aztán zümmögve, hallgatva, megijedve bátorságuktól, csak ép átengedték magukat az érzésnek, ami oly elementáris erővei zuhogott ki bennük, csak a deresfejii doktor lógatta maga elé bánatosan a fejét: tőle eltelt az idő, neki mindig csak koplalni kellett az étet örömei előtt, hja. egy szegény fiú, aki sült tököt ebédelt a medikus évek alatt s ma is a külvárosi szegények ingyen doktora ... feleség, hat gyerek otthon alusznak, boldogan s békésen s nem is sejtik, a papa hol zütiik, isten ments, hogy megtudja az asszony, pedig itt őt mindenki ismeri: a kéményseprő. ez a nagy lump, aki soha le nem fekszik embernek való időben, akinek tavaly a legnagyobb fiát mentette meg a tüdőgyulladásból. s háromszáz koronát fizetett igaz. akkor az még megfelelt mai harmincezer koronának ... de hát ez is mi? egy kiló hús negyvenezer korona... most ez a kéményseprő meg van elégedve, hogy a doktor is idezüllött... s ez a két vidéki rokon, csak otthoniak: az mind rokon, aki Pesten egy otthonból jött össze. Mit fog ez róla mesélni s nem magyarázhatja meg. hogy véletlen találkoztak itt a kávéház előtt s csak azért jött be velük, mert... mert ő is belefáradt az életbe, a becsületbe, a munkába ... s etrv nercre elfeledni a kötelességet, az asszonyt, a gyerekeket... ah... 1 — Hol vagyunk, doktor ur? — kiden barna...« S nagyot sikoltott: — »De ha csalfa, annál jobban bomondta hirtelen az asszony. _ — Budapesten? Hos-v kerülök én bn’da-A vidéki asszonyka Irta: Móricz Zsigmond
