Bácsmegyei Napló, 1924. március (25. évfolyam, 60-90. szám)

1924-03-23 / 82. szám

10. oldal.

BACSMEGYEI NAPLÓ

1924. március 23.

A szegény: S te erre rém vagy hajlandó?

Agázdag: Nemcsak hajlandó vagyok, de égek a vágytól, hogy megtegyem mindazt, amit programmul kitűztem. Alig várom, hogy áldozatokat hozhassak a szenvedő s nálam is súlyosabb helyzetben levő embertársaimért.

A szegény: Nos, hát méri nem tqszed? , ,

A gazdag: Majd akkor, barátom, ah én is gazdagnak tartom és érzem magam. Amig csak mások éreznek annak, addig nem tartom magam kötelezve semmire.

A' szegény: Csodálatos, hogy milyen finoman tudsz disztingválni!

A gazdag: Szép volna, ha még azt se tudna a szegény ember!.

Színházi konjunktúra

(Levél egy kezdő drámaíróhoz)

Szégyelje magát, fiatalember, ön azon panaszkodik aggodalmaskodva, hogy nyugtalanító híreket hall, hogy a hároméves színházi konjunktúra, legalább egyelőre, ugylátszik, fennakadt, — nem telnek meg a színházak, holtbizonyossággal, nem árulják immár ázsióval a jegyeket, nem kell ácsorogni a színházi pénztár előtt: majdhogy azt mondtam, pénz nélkül lehet már színházjegyet kapni. Vége a közelmúlt nagyszerű színházi kultúrájának, amikor siker és bukás holmi teoretikus megkülönböztetések voltak, amit nem tapasztalt tulajdon bőrén szinház és iró, — a darab elfogadása és előadása mindenesetre felért egy kis főnyereménnyel. Mi le^z most önnel, kérdezi ön, aki darabokat akar Írni és kishitűség fogja el. ha a jövőre gondol. *

Szégyelje magát, fiatalember: — š ha igy gondolkodik, nincs mit vitázni önnel. Egyszerűen annyit mondhatok csak: valóban, a darabirás ma már nem olyan biztos üzlet, mintha ügynökséget vállalna — próbáljon más pályára lépni. Azonban felteszem a kérdést: kereskedő ön, vagy művész? Én jól emlékszem, nemcsak a közelmúltra, de arra az időre is, mikor tiz telt házzal ünnepelt drámairó lett a boldog szerző és az ingyen jegyeket százával osztogatták, hogy megmentsék a látszatot, — én jól emlékszem a konjunkturaelőtti időkre és azt mondom önnek: nem tudom, melyik volt drámairodalmunk fénykora: —az-e, vagy a mostani, melyben mindent igazol a siker, de a sikert nem igazolja semmi. Csakhogy én, az ön korában, ha beültem a félig üres nézőtérre, nem azon töprengtem, érdemes-e ilyen körülmények között darabokat írni. Önt lehangolják a vakon tátongó padsorok — engem fellelkesitettek és hittel, bizalommal és becsvággyal töltöttek el. Ön e padsorok láttára azt mondja. — nem kell már nekik a színház, — én pedig a színpadot néztem s ezt mondtam: »majd megmutatom nekik, hogy kell. Üresek a padsorok? Annál jobb, maid megtelnek, ha én megírom halhatatlan drámámat; — meg kell telniük, mert jobbat és meglepőbbet és csodálatosabbat írok, mint eddig Írtak — mert olyat irok, amit meg kell nézni mindenkinek; — ezek a padsorok azért üresek, mert engem várnak; akik elmaradtak, azért nincsenek itt, mert még nem tudják, amit tőlem fognak megtudni, hogy járni kell a színházba, mert olyat kapnak ott, amit nem pótol semmi. És ha drámairásra gondoltam, nem azért gondoltam rá, mert tudtam, hogy jól mennek a színházak, — mert gondoltam volna rá akkor is, ha egy színház sincsen Pesten, gondoltam volna rá és hittem volna benne, hogy az én darabomhoz színházat 'építenek, hogy előadhassák és a színházat megtölti majd a közönség, hogy láthassa’.

Nem volt konjunktúra, de volt hit — és ha lett konjunktúra, higyje el, kishitű barátom, ez a hit teremtette meg és nem a gazdasági helyzet, amiben oly vakon bízik, mint egy disznókereskedő. És nekem az ön panaszára nincsen szavam. Amit vesztünk a réven, megtérül a vámon. Mi köze önnek a konjunktúrához, ha darabot akar Írni? Ha bízik magában, ha érzi, hogy jó lesz, amit csinál, mit bánja ön a többit? Nincs konjunktúra? Tegye, hogy legyen.

Non járnak már színházba az emberek? Írjon olyat, hogy járjanak!

Ne beszéljen nekem konjunktúráról, fiatalember, bízza a színigazgatókra a számadást. Beszéljen a darabjáról — nem az a kérdés, megnézik-e majd, hanem — konjunktúra ide, konjunktúra oda — érdemes-e megnézni, a kutyafáját, még akkor is, ha utolsó fityingemért veszem meg a színházjegyemet.

Valami ezen felül esik, a gonosztól vagyon.

Karinthy Frigyes.

Bolyongás a régi Torontáí dzsisogeljéfeen

17. Svábok

A délvidéki telepítések története — hatalmas fejezet a régi Magyarország történelmében — túlmegy az én megemlékezéseim keretén. Éppen azért, mikor a svábokról akarok cgyet-mást elmondani, csak nagyjából szólok a letelepülésükről. Ügy toborozta őket más népekkel együtt külföldi lapok hirdetése utján Mária Terézia, majd a kalapos király s mikor az elszász-lotharingiaiak, a franciák, a németek, a csehek és a tiroliak bejöttek, a törökök által felégetett helységeket, hatalmas nádasokat, mocsarakat találtak. Szívesen visszafordultak volna, de az európai depresszió, amely nemsokára a francia forradalomban tört ki, megalkuvásra kényszeritette őket. A bécsi udvarnak sok milliójába került ez a telepítés, a meghatározott földeken és felszereléseken kiviil kétszáz forintot kapott minden bevándorló. hogy Keve és Homor vármegyék (a későbbi Temes-, Torontál- és Bácsmegye) minden áron a magyarságot gyengítő osztrák tartomány maradjon. Egy verzió szerint deportáltak is erre a vidékre embereket, de ennek hiteles nyomát nem találtam. Az bizonyos, hogy Torontál jó része oiyan miazmás levegőjű volt, hogy tömegesen pusztította az embereket s az átvonuló seregek mindig elkerülték ezt a halálfészket.

A bánáti kincstári uradalmait eladásával már 1775-ben kezdtek foglalkozni, de azokat Niczky Kristóf gróf terve ütötte nyélbe négy évvel később. A jószágokat négy osztályba sorozták, 400.000 forintnál kezdődött a legdrágább. Hajnóczy József, a Martinovics-féle összeesküvés vértanúja, a jobbágyság megszüntetését és a nem nemesek birtokszerzését is ki akarta mondatni, hogy apró részekben mindenki hozzá jusson a föidhöz. Viszont a vármegyék — különösen Szabolcs — felirataikban állandóan sürgették kikutatását annak, hogy a török idők előtt kik voltak a tulajdonosok? Azoknak kell visszaadni a birtokokat, esetleg a hadiköltségek megtérítése ellenében. De Mária Terézia sajátkezüleg irta a kancellár előterjesztésének hátára, hogy a török hódoltság előtti régi igényekről szó sem lehet, ilyesmit ő semmi tekintetből nem engedhet meg, e cimen sehol perek el ne fogadtassanak és folyamatba ne vétessenek.

A vásárlókedv aggályait igy oszlatta el s ez volt legerősebb ütőkártyája telepítési politikájának. Ezt szolgálták az úgynevezett mixta

I

donatiók is 1781-től kezdve.

1784-ben a németek betelepitcse indult meg nagyobb mértékben, azok azonban már itt találták a tizenhetedik században jött elszásziakat, franciákat és belgákat, akiket gróf Mercy Claude, a zentai bős tábornok telepitett le. Paris környékéről jöttek, alapították Marcyfalvát. Ma-I

gyarország legrégebbi franciaeredetü helységét, de nem volt délvidéki város Mezey-, később Niczky-utca nélkül.

Létesültek telepítések a kincstári árveréseknél mixta donatio utján magányosok által megszerzett birtokokon is. Ezek a telepesek — hasonlóan az úrbéresekhez — pénzzel, terménnyel és munkával adóztak az uradalomnak belsőségeik és a haszonbérbe adott külső földek után, azonban nem tekintettek őket úrbéreseknek és nem estek az 1848. évi úrbéri válság alá. Ilyen uradalmi telepítések voltak Lázár-föld, Zsigmondfalva, Ernesztháza, Magyar Czemya, Német Czernya, Tóba, Mollyfalva, Aracs, Bikács, Lukácsialva és Kunszöilős.

Ennek a régi világnak, mondhatni, utolsó látható jele Szeníhuberten egy fejedelmi kastély volt, amelyet körülbelül 16—17 év előtt bontottak le. Az orleansi ház száműzetése után a család egyik tagja, Chambord Luden herceg, V. Henrik néven trónkövetelőnek lépett föl. az osztrák-magyar határon lévő Fróhsdorfban tanyázott királyi jellegű udvartartásával, Zsombolya környékén pedig kilencezer hold földet vásárolt. Halála után ez a birtok örökség alapján a pármai hercegre szállt, akinek tizenegyedik gyermeke volt Zita magyar királyné. A pálmai herceg állandóan torentáli virilistaként szerepeit a névjegyzékben. Másfél évtized előtt parcelláztatta a birtokot egy bank, fölveretve a holdak árát 950 forintra ugyanakkor, mikor Csckonics négyezer holdat adott el parasztoknak 400 forintjával.

Ez a vidék lett aztán a magyar Kánaán, de kétségtelen, hogy nagy időbe is tellett, amíg a mocsaras, nádasos, kócsaglepte vidék búzatermő földdé változott.

A történelem csodálatosan megjátsza magát. Mi minden történt azóta Lotharingiával, hogy Mária Terézia Lotharingiai Ferenc felesége lett. A Habsbnrg-Loíharing ősök ma is a naneyi székesegyházban, első temetkezési helyükön, nyugosznak s Nancy felől Elszáz-Lotharingiát valamikor Bercsényi Miklós fia, László gróf, védte meg, amiért mint a francia hadak marsalija a »Lotharingia lovagja« (Checalier de le Lorraine) címet kapta.

A népek aztán elkeveredtek s a német volt az erősebb faj,' amely felszívta, valósággal magába olvasztotta a francia elemet. Többnyire csak a leányaikon lehetett megtapasztalni a régi származást. Azonkívül sok szót átvettek a régi franciából. Wo ist mein iurzett? — keresi a sváb még tán ma is a villáját. Ha pedig a gyerek oktalanul sir, azt kiáltja rá, hogy wass gierst? Fehérbőrüek voltak és kecsesek a lányaik, mint az őz. Akárhánynak olyan finom a lába, hogy megfordultak volna utánuk Páris ihouievardjain is. A hajuk a hamvas-szőke keveréke olyan árnyalatú barnával, aminek máshol nincs mása. Szemük villanása, temperamentumuk, könynyedségük az életről való felfogásban sokszor visszaii tés a régi eredetre. A sváb grófot alig lehetett feiingerclni. az szinte túlzott józanon élt, dolgozott, közigazgatásban közéletben igazságtalanságot, elnyomást nem tűrt, de ne adj Isten, hogy valaki indulatba hozza az asszonynépet, mert az egyenlő erejűvé vált az eleven veszedelemmel. Az öreg sváb azt mondta.

— Jó magyar vagyok, de a származásomat nem felejtem el.

Nem is volt vele soha baj. A század fordulóján kezdődött a délvidéken némi pángermán agitáció, de komolyabb nyomai nem maradtak. Maga a svábság küszöbölte ki, az utasította vissza a szász agitátorokat, akik német pénzen szerettek volna zűrzavart teremteni.

Ha a svábnak két fia volt, az egyik otthon maradt a gazdaságban, a másik tudományos pályára lépett, így kívánta ezt a gazdasági helyzet, mert ez a fiú csak a kiképezteíését kapta hazulról, földet már nem. Azt csak rendkívüli és ritka esetben osztották meg. Mikor harmadfél évtized előtt Bogárd község fennállásának százéves fordulóját ünnepelte, hazajöttek a nagy napra a falu »studiert« fial. számszerint vagy háromszázan. Valamennyien értékes, hasznos tagjai a községnek, a társadalomnak; ügyvédek, orvosok. mérnökök, bírák, papok, tanárok, tanítók. Soha senki nem hánytorgatta fel a származásukat, a magyar nemzet fiai voltak, egyforma eséllyel a karrierek utján bárkivel. Wekerlétől kezdve végig hosszú soron csak meg kell nézni, hogy a ma! Magyarországon is hány német nyelvű és származású ember visel magas egyházi és közéleti tisztséget s figyelmeztetnem kell az olvasót a politika kellemetlen kinövéseire, ahol német származású emberek képviselik a legintranzingensebb magyar fajvédeimet. Német eredetű volt a legnagyobb írók egyike Dömörkény István (Steingassner), német Gárdonyi Géza (Ziegler), Herczeg (Herczog) Ferenc is német nyelven irta első novelláit s a I hűvös eszü, józan sváb szólal meg \ most is minden sorából.

\ Nem kellett ezeket erőszakolni I; Szeged iskoláiba, jöttek ők maguk) tói a természetes fejlődés és hala- I dás jó! felfogott szempontjából és a I maguk érdekében. A vén sváb talán f sosem tanult meg magyarul, — rej-I

" tett gőg volt-e?' most ne keressük, — de épp úgy megtartotta az ősi szokást az a fiú. amelyik otthon maii radt a gazdaságban.

I Rőser Ádám gyertyámosi földbirtokos gondolt először arra, hogy könnyűvé kell tenni a kis svábok életét Szegeden, különben nem haj ladnak a tanulással sem. A koszt- I pénz drága. — akármilyen olcsónak i is tetszik. — ellenben sok előnye van ? a konviktusoknak.

A saját községével akarta megcsináltatni az első ilyen konviktust, de jól ismerte nehezen mozduló embereit, kik túlzott józanságukban megrettennek a költségektől, esetleg attól is, hogy Szegeden elfelejtik a gyerekek a német anyanyelvet.

Bement hát a megye székhelyére Hert.elendy József főispánhoz, elmondta neki, hogy a; képviselőtestület az egyik legközelebbi ülésén tárgyalja az ő erre vonatkozó indítványát.

— Nagyon féltem a sorsát, arra kérném a főispán urat, legyen segítségemre.

Heríelendv arról volt hires, hogy semmit sem adott ingyen, most is szeretett volna egy csapással két legyet ütni.

— Csakhogy maga veszedelmes ellenzéki ember, kedves Rőser. Mit tudom én, mit fog nevelni azokból a gyerekekből! Engedjen a negyvennyolcból.

Rőser épp úgy rajongott a függetlenségi! pártért, mint akkoriban minden sváb. Apponyi Albert arcképe ma is ott van sok ház falán.

(ö maga mesélte cl nekem sokkal később;

I— Annyit engedtem a negyvennyolcból, míg a matematika minden szabálya ellenére hatvanhét lett be- I lőle).

1 Hertelendy is körömpróbákat vég-