Bácsmegyei Napló, 1924. március (25. évfolyam, 60-90. szám)
1924-03-19 / 78. szám
2, öTm. BACSMEGYEI N&PJ*Q Viselők a felekkel magyarul és németül beszélnek. Ezt az eljárási néni szabad megengedni. Elrendelem, hogy Ijözdltessék úgy a főnökökkel mint a tötíbi személyzettel, hogy az irodákban csakis hivatalos nyglygn beszélhetnek. Ä felek kötelesek hivatalos nyelven tudni és ha nem tudjak, kötelesek tolmácsot magukkal hožni. Aláírás : Pusics Vladimir pénzugyigazgató. A pénzügyigazgatósági rendelet felolvasása után nagy lárma tör ki az egész ülésteremben. Krafft dr.nak arra a kijelentésére, hogy a tisztviselőknek tudniok kell a nép nyelvén. Kobasica (radikális) közbekidlt: Nem így van! A népnek kell tudnia a tisztviselők nyelvén! Ugyanezt kiáltják közbe Popovics Torna és Ajidrics Vláda boszniai radikálisok, úgyszintén erélyesen tiltakoznak Krafft ár. kijelentése ellen a vajdasági radikális képviselők is, különösen Grgin Dusán. Krafft dr. nyugodt hangon szól a közbekiáltók felé: Nem helyes dolog. urak, mindent helyeselni! Beszéde végén rámutat még néhány adózási anomáliára és kijelenti, hogy a német párt a költségvetési javaslat ellen fog szavazni. A pénzügyminiszter beszéde Sztojadinovics pénzügyminiszter Wálaszol ezután a felszólalóknak. Kijelenti, hogy ebben a költségvetési évben sem technikai, sem pénzügyi szempontból nem állt a kormánynak módjában, hogy a hasz százalékos bonokat beváltsák, azonban a fövő évi költségvetésbe már valószínűleg felveszik a megfelelő összeget. Az uj vámtarifa is rövidesen el fog készülni. A valutapolitikáról az a véleménye, hogy a dinár túlságosan gyors emelkedése nem kívánatos. Krafft dr. egy megjegyzésére az a A társadalom és az írók irta: Baedeker Az irodalmi vitát — úgy a Vajdasági Irodalmi Társaságét, mint az Íróság kérdését — Dettre János kitűnő barátom elintézte a »Bácsmegyei Napló« vasárnapi mellékletén azzal a legjelesebb franciákra emlékeztető szellemes okfejtéssel s azzal a szuverén gúnnyal, amely e ragvogótollu írónak a saját külön nagy erőssége. A pompás ötleteknek! és igazságmegállapitásoknak c pompázó tűzijátéka után legjobb volna pontot tenni s a polémiát a lovagiasság szabályai ’szerint befejezettnek nyilvánítani, *— akkor legalább elmondhatnók, hogy: minden jó. ha jó a vége. Mert a Jean Jeudi pompás cikke igazán gyönyörű volt. s érdemes volt disputát kezdeni, hogy a végén ilyen kis remekművet olvassunk. De nekem még szót kell kérnem, inert az öregek akkor is szeretnek beszélni, de van valami mondanivalójuk. Az íróknak — az igen nagyokat kivéve — nincs még olyan társadalmi állásuk nálunk, hogy ne kellene féltékeny gonddal őrizni azt a picinyke pozíciót, amelyet egyik-másik a tehetségével vagy a privátiellemével kivívott magának. Ebből a szempontból se helyes, ha akár az irodalmi Társaság alakulásának az ötletéből, akár valamely más incidensből az írók egymásnak az amúgy is elég szerény habárait tépázzák, s ha egyébbel nem tudják kisebbíteni egymást. az írói voltukat vonják kétségbe. Egy oly társadalomban, amely a maga még fogyatékos műveltségénél fogva nem tudja kellően megbecsülni a kultúra egyik zászlóhordozóját: az írót. ez nagyon veszedelmes eljárás, s nemcsak az Íróknak van kárára, de a kultúrának fi így magának az Íróra és kultúrára rászorult társadalomnak is. Ugyan kinek lesz bizalma az irodalmi és művészeti haladás és fejlődés iövőiéhez. ha azok, akik azt propagálni elsősorban hivatvák egymásnak az érdekét — mint egy rossz valutáért — devalválják, s olyanoktól, akiknek már volt idejük és alkalmuk a kukütát atollúkkal i$ szolgáim, még az $924 jnáiHíiüs 19, válasza1, hogy a kormánynak mindig az volt a törekvése, hogy a kiviteti vámokat csökkentse, amit azonban eddig fiskális okokból nem lehetett végrehajtat:. Ami a Krafft dr. által felolvasott bizalmas rendeletet illeti, amelyben a bánáti pénzügyi hatóságoknak megtiltják, hogy magyarul, vagy németül beszéljenek a telekkel, kijelenti a pénzügyminiszter, hogy ő ebben a rendeletben nem lát semmi törvénytelenséget, miután az teljesen megfelel az alkotmány rendelkezéseinek és egyáftaidn nem ált szándékában azt visszavonni. Nincs abban a helyzetben, hogy magyárdf, vagy németül tudó faztviselőket nevezzen ki, vagy pedig hivatalos tolmácsokról gondoskodjék, mert nem tud erre költségvetés} fedezetet találni. A pénzügyminiszter beszéde után a parlament többsége a pénzügyi tárca költségvetését szótöbbséggel elfogadta. A költségvetési vitát a parlament szerdai ülésén folytatják. Az ©lasz király átvette Fiume aranykulcsait Olaszország' nemzeti ünneppé avatta a város birtokbavételét Zágrebban. tiltakozó népgyfslést tartottak — A Bácsmegyei Napló fiumei tudósitójától — Március 16: Fiume hivatalos annektálásának napja.. Az ünnepség hivatalos programja szerint az olasz király délelőtt féltizenegykor teszi lábát először az annektált Fiume földjére. De már reggel nyolc órakor ünnepi ruhás tömeg lepte el a kikötő minden részét. Olasz trikolórt lobogtatott a gyönge borina. az Adria hűvös szele a kormányzói palota ormán, ahol most Giardino tábornok székel. Zászló és zászíó mindenütt. Pirosfehér- és zöldszinü olasz lobogó. A házakon babérlombokból fűzött girlandok. a Savoyai.-ház cimere, a Savoyai kereszt és csillag minden ház falán, a Piazza Dantén tizenkét hatalmas árbocról földet verő nagy lobogó csüng alá. Az uccákon. tereken katonai zenekarok. Még kilenc óra sincs és máris fölzeng minduntalan a Marcia Reale, a fascista himnusz, az Arditik indulója. A kikötőben olasz torpedónaszádok hor= gonyoznak. Féltizkor messze kint a tengeren föltűnik egy gyorsjáratú olasz torpedóüző karcsú sziluettje. Fehér füstje mint óriási fehér pántlika lobog utána. A Carlo Mirabello előzi írói jelleget s így félig-rheddlg a kulturhivatöttágot is megtagadják? Bárminő tehetségtelenek vagyunk mi Vajdaságban robotoló magyar írók. s akár hivatottságból űzzük a rosszul dotált mesterségünket. akár csak lelkesedésből, — mindenesetre olyan kevesen vagyunk, hogy köztünk nemcsak az apagyükosnak. de annak is meg kellene bocsájtani. aki az írásaiban nem ér el valami irófejedelmi (hogy Ady egy szavát használjam: mikszáthi) magaslatot vagy nem találja el valamely máskülönben »feltétlenül nagyon művelt« olvasónak a becses szájaizét. Még emlékszem arra az időre, amikor egy sereg magyar irót vártunk nagy monstre-előadásra. és magam előtt iátom és hallom Olay Lajost, a nagy szélbálit, aki lenézéssel és gúnyosan nyilatkozott a skriblerhadról. amely idejön »jól ebédelni és magát leinni.« Senkise védelmezte a »skribler«-eket. csak én kockáztattam meg a bátorszavu úrral szemben egy megjegyzést Tolnai Lajosra és Ábrányi Emilre vonatkozólag, amire a nagy obstruktor a rekedtes hangján azt dörögte vissza: — Eli. egykutya az mind! Pedig Tolnai Lajos akkor Jókai mellett a legjelesebb elbeszélőnk volt, és Ábrányi Emilnek a legkisebb műfordítása többet járult hozzá a nemzeti dicsőséghez mint Olay urnák a legnagyobb »politikai« müorditása. Ne tartsák kegyetlenségnek, ha olyan emberről, aki régen meghalt, s aki nem veit sókkal rosszabb mint az akkori politikához nem értő politikusoknak a legnagyobb része, s szokatlan hangon nyilatkozom. Szükség van arra. hogy az igazi nevén említsek mindent, amiről szó van. mert a fölfogás és hangulat az írókkal s az irodalommal szemben ma se sokkal jobb mint negyven év előtt volt. s nem árt rámutatni azokra az akadályozó tényezőkre, amelyek miatt jó lesz az Íróknak vigyázni arra a kis tekintélyre. amelyet még nem rontottak le mások, hogy ne tépázzák le egymáról ők maguk. S még egy esetre emlékszem — a kaszinói jegyzőkönyvekben keH lenni —. meg a király hajóját, amely mögött nyilttengeri torpedónaszádok eveznek be Fiume kikötőjébe. Még nincs féltiz sem. amikor az Adamich’-mólón elfoglallalják helyüket a volt fiumei légionáriusok. Civil ruhában van valamennyi. Felvonulnak az iskolák. Fehérruhás leányok, hadiárvák, fiuk és lányok inatrózbluzban. Most egyszerre tizenkét óriás vonul el: az olasz király vértes testőrei. Valamennyi ölnél magasabb. Ezüst- és aranypáncél mellükön és hátukon. Fejükön piros tpllbokrétás aranysisak, amelyről hosszú, .fekete lófark lóg alá. hogy hátukat verdesse. Félrecsapott csákóju. pirosakéi: tollbokrétás karabinierak. ezüstsujtásos fekete díszruhájukban az Adamichmóló bejáratát állják el. Itt állították föl a régi városrész ősi Arco di Triomphojának pontos másolatát, ezzel a felírással: Al suo Re Fiume Redenda A szivárvány minden sziliében tarkállik már a kikötő minden pontja. A nők és férfiak, katonák és ciamikor Jókait szerettük volna megnyerni egv fölolvasásra. Egy politikus vállalta, hogy »hozza« a koszorús költőt. s mi már bizottságot is küldtünk ki a nagy vendég fogadására s az ünnepség előkészítésére. S akkor megszólalt a város egyik legokosabb., de egyúttal legcinikusabb ember, aki nem volt le!—* kesedésképes. s ezt a megjegyzést tette: — Nem értem, hogy egy iró kedvéért mért csinálnak ennyi komédiát? Néki. pedig nein egy Jókai-regény volt a könyvtárában, a nemzet egyik büszkesége csak »egy iró« volt, akiért kár annyit komédiázni.... A dologból »szerencsére« nem lett semmi. A befolyásos politikus nem »szállíthatta«; a nagy irót s igy az nem láthatta azt a komédiát, amelyet kár lelt volna csinálni értté. Nem tudom, hogy azok az urak (Havas Emil tisztelt barátom szerint »intelligens. feltétlenül müveit, képzelt« emberek). akik egyik-másik vajdasági írónak nemcsak a tehetségét, de még az írói cimét és jellegét is kótségbevoniák, az ilyen egyénileg megokolt: itó ee á'talánosságban abszurd nyilatkozatta: nem ártanak-e többet az irodalom térhódításának és az írók tekintélyénk mint néh. Olay Lajos és bold. Mánich Péter akkoriban a szépen fejlődő magyar literatura megbecsülésének. . Atindenesetre jó volna, ha e jó urak megfogadnák egy régi- színműben, a Don Cézár dr. Bazan-ban hangoztatott bölcs tanácsot: ha az urnák nem tetszik, ne rontsa másnak a gusztusát. Mert az irodalom mint a kultúrának minden megnyilvánulása és egyszersmind hathatós motora: közügy, amit nem szabad még oly intelligens embernek sem a saját domíniumának tekinteni, és ismétlem: olvasónak, a kevésbbé intelligensnek is joga van azt mondani egy könyvről vagy egyéb írásról, hogy az: marhaság, de incs joga azt állítani (nemcsak rólam. aki ötven esztendeje írok bizonyos jóhiszeműséggel, de) bárkiről, aki a saját vagy az olvasói gyönyörködtetésére forgatja a pennát, hogy az: nem iró. Mert azok, akik nem oly feltétlenül müveitek, őzt következtethetnék az vilek ruháinak összefolyó szintengerében. ; ói. : ; ,; ’ 'M fis megszólaltak .az ágyuk. Huszonegy tómpá dübörgés, amely, még sokáig visszhangzik a tenger felett, a ragyogó napfényben, amely eloszlatta már a Monte Maggiore ködsipkáját is. most evez be lassan, méltóságteljesen a nagykéményes, szürke nagy csatahajói a »Brindisi«. Azelőtt a monarchia hadihajója volt »Helgoland« volt a neve. A királyi flotta többi hajója meg-' előzte a kikötő bejáratánál a királyba jóját és percek alatt elhelyezke-; tíett a belső kikötő szűk medencéjében. Aligha lehetett véletlen müvek hogy n San Marco és n. Carlo Mirabello. meg egy fürge torpedónaszádegyenest az egykori Molo Lungo mellé farolt. ahol az uj jugoszláv ha-1 tár vörös téglafala vonul el. Ágyúik azonban a belső kikötő felé irányultak. A »Brindisi« mellett megcsobbant, és gyűrűket vetett a. tenger. Most; eresztette le horgonyát a király thozó nagy cirkáló. Kürtszó hangzik föl. Fölharsan a vezényszó: »Atjardi! A hadihajód felől fények villannak föl, utána hatalmas dörejek, majd gomolygő fe-, hér füstfelhők, melyek szinte eltakarják a félelmetes uszóvárakat. A király hajója horgonyt vetett. A flotta sortüzet ad. Még dörögnek az ágyuk, még gomolyog fölöttük a lőpor-füst, ami-, kor egv fehérre festett, villámgyors járású kis motoros hajón a mólóhoz ér — Fiume ujf ura: III. Viktor fimmánuel. Mellette tábornokok, admi-. ralisok, podeszták. az egykori légionáriusok. feketeinges milicia. Rövid, párszavas beszédek. Az ezüst- és aranypáncélos vértesek' megindulnak egy szürke autó felé. A király beszáll a gépkocsiba, amely lassan, nesztelenül, mintha szőnyegén haladna, megindul a Ríván a tömeg sorfala között. Virágok esője záporzik feléje. Feje fölött fehérhasú hidroplánok keringenek. A sirályok a gépmadarak bugásától mind magasabbra menekülnie ily címei vonásból, hogy a kérdéses tolliorgató ember »állró«, svihák. aki írónak aaia ki magát s be akarja csapni a közönséget. Hiszen és se tartok minden ügyvédet Berrvr-nek s mimten doktort Korányinak, de azért nem fogom rájuk, hogy nem ügyvédek s nem orvosok. s legfeljebb azt konstatálom róluk, hogy a maguk tiszteletreméltó szakmájában nem olyan kitűnőek mint Berryer vagy Korányi. Az a derék irótársam se tett jó szolgálatot az írók köztársaságának, s különösen a szerény vajdasági telepnek, aki bm betűk alatt azt konstatálta! egyébként okos. objektiv és szenvedelemmentes cikkében, hogy a Vajdaságban alig van cgv-két iró. »Alig egykettő« bizony alig jelent kettőt, s örüiiiink. ha az az egy is biztos. S most igazán izgat a kérdés, ki az az egy s a legjobb esetben (és akkor is alig) egykettő. aki teljes joggai hiheti magáról,, hogy iró. »Köztük« vagyok-e én is. avagy bele kei! nyugodnom, hogy nemcsak a feltétlenül müveit, képzett urak a közönség köréből, de intelligens irók > is megvonják az embertől ezt a titulust, amelyet jó Szinnyey bátyánk harmincezer magyarnak adott meg bőkezűen. Óh. mennyivel jobb.szivü ember veit ez! Engem személyileg a vita valóban csak azért érint, mert a nevein előfordult a cikkekben, és én tovább fogok írni. amig a mécsem kii nem alszik, csakúgy mint ha iró volnék De félek, hogy ha ez így megy. nem lesz tekintélye az Irodalmi Társaságnak. és félek, hogy még nehezebben fog megszületni a vajdasági irók rég álmodott folyóirata. Kinek lesz bizodalma az Irodalmi Társasághoz, amelynek az elnökielöltiéröl is azt a hirt korpoltáliák. hogy nem iró? Es ki fog előfizetni a vajdasági irók revüiére. ha alig egy-két iró lesz a dolgozótársa? Es féltem az Íróknak a társadalmi; helyzetét, amely eddig se volt eléggé és az érdemeikhez méltóan tiszteit, ha ők. maguk redukálják annyira a létszáma-, kát. hogy a publikum előtt szereplőknek' a tizenkilenc huszadrészét képzett íróknak tartják. :
