Bácsmegyei Napló, 1924. március (25. évfolyam, 60-90. szám)
1924-03-16 / 75. szám
1924 március 16. BÄCSMEGYEI NAPLÓ ti. oldal resik ezt tudós doktorok, mégis csali a nyílt sebet tudják gyógyítani, a láthatatlanokkal szemben tehetetlenek. Néha úgy tetszett, hogy mindjárt elalszik, akkor aztán megszaporodik vele a bajom, de hamar erőre kapott. ivott egy pohár pálinkát és szeretetreméltó hizclkedéssei simult hozzám. — Akarsz-e nagyon jó lenni öreg pajtikádhoz? — Hacsak módomban áll. Akkor lepj meg egy pár man-2settáva!, ez kezd már {oszladozni. Odaadtam a ni agamét. — De gombostul! — nézett a szemembe. Nem felejtette el, hogy felelősséget vállaltam érte, érdeklődött, mikor van indulás. Fiakkercn viszel ki? — Föltétlenül. Ügy tudott ennek örülni, mint a gyerek. Közben többször is fölkeli az asztaltól, kiment a »öntésbe, végigmustrálta az ott levő közönséget — nyilván ismerőst keresett —aztán jött vissza. Az volt róla a benyomásom, hogy szörnyen unta a társaságomat. A vasúti- pénztárnál lebélyegeztettem a tolonclevelet, odafurakodott és bemutatkozott a kisasszonynak: — Doktor juris utriusque . . . parancsolja talán az okmányaimat? Felraktam a lefelé menő vonatra, ment haza, hogy kiölíöztessék, restelkedjenek miatta, a lelkére beszéljjenefc s továbbítsák valamerre. Akáríiová, csak otthon we maradjon, ahol tír volt azelőtt. N'em telt két hétbe, már megint visszajött, amíg aztán. Isten tudja hol érte utol és temette be a háborss zavaróit förgetege. Üreg riporter. A halotti maszk divatja Bécshen Égg élelmes szobrász ötlete Becsben érdekes divat kapott láb-! ra. Egy élelmes szobrász, aki a tiszta művészet keresésével nem tudott boldogulni, hirdetést adott közre a lapokban, hogy az érdeklődőnek még életében elkészít? a — halotti maszkját. A művész divatba jött és. Becs híres és vagyonos eleme csak úgy tódul Frank úrhoz, hogy a halott? maszkját elkészítse. A művész érdekes kijelentéseket felt a sajtó képviselőinek: — Állandó ostromnak vagyok kitéve. A jelentkezők némv aggodalmat táplálnak fa néhány milliós ki- i adást nem sajnálják) és mégis... A hölgyek rendkívül érdekesnek találják. hogy Beethoven és Nietzsche maszkja mellett a zongora fölött a saját arcuk levonatát is feífüggeszszék, vagy a halotti fehérségbe meredt édes vonásokat, a szenvedélyt; hideg fehérbe odaajándékozzák szerelmeseiknek, mint »Memento mórit«. valamelyik forró óra után. A művész megmutatta egy éppen elkészült remekét, amely egy híres szép bécsi művésznőt ábrázol. Eleven arca sok bécsi férfit bolonditoít, meg, de a szép vonások jéghideg mozdulatlanságban még vonzóbbak és még szenvedélyesebbek. Az ábrá-; zolás rafinériáját fokozza az. hogy’ a művész a meztelen maszkot amely a homlokkal r éget ér, tehát haidiszszel nem rendelkezik, egy tüzvörös apród parókába foglalta, ami nagyszerű szinhatást okoz: hófehérség a piros haj alatt. Háttérnek pedig egy vékony fekete keretbe foglalt vioiaszinű bársony szolgál. Egy másik levonat elefántcsont szinti zománccal van bevonva és igy még fokozódik a mü hafotíszerüsége. Minthogyha egy rá rá gzó holttest egy szerelmi mámorban elhaló asszonynak a víziója volna. A hölgyek nagy áldozatot hoznak érte. Az arc egy erős fesz bevonva, hogy a bőr, de különösért a szemöldök, szempilíák és az ajk a gipsz levétele után ne iérüljertek meg. A hölgy, aki ennek az »operációnak« alá veti magát, egy kis üvegcsövet kap az ajkai közé, hogy a légmentes anyagon keresztül lélegzetű tudjon. A fület vattával tömik meg, a homlokra és az orcákra vékony selyem szalagot fektetnek. amellyel a megkeményedett gipszet, amely a % egész arcot betakarja, felemelni lehessen. Jóllehet a szobrász munkája mindössze egy negyed óráig tart. mégis a műtét nem jár minden fájdalom nélkül, különösen (az üvegcső dacára) légzési nehézségek, szívdobogások és a (Ugyanazok.) 2: Hát Ön miért nem vesz részt az irodalmi vitában? 1: Részt veszek. 2: Nem olvastam még a hozzászólását s igy nem tudom, kit tart írónak s kit nem tart annak. I: Nem is fogja. Ha nyomtatásban meg jelenhetik, »kétségtelenül intelligens« ember véleményeként az, hogy Milkó Izidor nem író, akkor én kinek az iróvoltáí védelmezzem? Bizonyítsam, hogy Shakspere iró? Tolsztoj elég »intelligens« ember lehetett, mégis kétségbevonta. Szegény Millió Izidor kihúzta a lutrit, a jubileumi bizottság titkára — jubileum helyett — megiría róla, hogy van intelligens ember, aki nem tartja írónak. Es még azt mondják a magyarságról, ..hogy hálátlan élő nagyjai iránt. Ötven éves írói múlt után végre megkapta embertársai hálájának, hódoló elismerésének jutáin? át. Milyen fölemelő érzés ez! Érdemes érte átdolgozni hosszú férfiéletet, érdemes ólotntnezökbe vetni ötven tavasz virágát, érdemes megírni egy polcot megtöltő könyveket az iró megkapja jutalmát, jubileum helyett »intelligens« véleményt. 2: (Népi is afelett kellene vitatkozni, hogy ki az iró. hanem, hogy-; ki az intelligens.) I: Hanem Milkó Izidor méltó és nemes módon válaszolt. Olyan tündöklő igazsága és tündöklőén megírt tárcával, hogy kicsit elszégye!hetifc magukat a műveletlen intelligensek. 2: Do mért néni. irja ezt meg? I: Magának ezt megmondhatom, de meg nem Írhatom. Nem lehet az a célom, hogy érintkezési pontok keresése helyett Ijorzsolásifelületeket vérezzek fd. Hallgassa csak meg az orvosokat, ha egymásról beszélnek. S én azt mondom, az orvosoknak kollégáikról tett nyüatkozatai a wartburgj dalnokverseny próbaéneklése ahhoz képest, ahogy az írók beszélnek egymásról. 2: Mindez érthető is, természetes is. Hogy ki az orvos, azt tudom. Aki tagja az orvoskanrarának. Hogy ki a jó iró, azt is tudom. Csak azt nem tudom, hogy ki az iró. De most megalakul a Vajdasági Magyar Írók irodalmi Társasága s akkor ennek a kérdésnek eldöntése sem lesz nehéz. Aki a Társaság tagja lesz, az iró, aki nem lesz tagja, az nein iró. I: Bár ugy lenne! Bár magára tudna ölelni a Társaság mindenkit, aki itt él’és magyar iró. Bár ez a Társaság lenne a kritérium, az arbiirium, a hiányzó tekintély s a közmegnyugvást keltő ítélet . . . 2: Ugy lelkesedik érte, mintha mindez nem lenne? !: Ugy lelkesedem érte, mintha mindez lenne. Csak attól félek, hogy nem lesz. 2: Miért? félelemképzetek mutatkoznak. — Egy hölgy látogatóm — mondotta a művész — heves idegsokkot kapott és néhány napié: betegen feküdt a műtermemben, — Vannak Önnek férfi kliensei is? —- kérdezte az egyik újságíró. — Vannak, de ritkán, rendesen asszonyok kedvéért jönnek. Nemsokára Parisba teszem áí műtermemet, ahova meghívást kaptam és itt a legszebb halotti maszkokból kiállítást rendezek. — A még élő halottak szépségversenyét — mondotta az egyik újságíró. — A legmagasabb szenvedély galériáját — válaszolta a művész. nem kellene vigasztalódni azzal, hogy vannak »feltétlenül intelligensek«, akik Milkó Izidort sem tartják írónak. 2: Megint csak azt kérdem: Miért? 1: Hát nézze. Ha egypár iró öszszeáll, hogy Társaságot alakit, akkor az összeszokottság, a kávéházi asztaltársi viszony, esetleg egy redakcióhoz vajó tartozás, egy lap körüli tömörülés vezetheti a kiválasztást. Senkinek nem lehet kifogása az ellen, ha ilyen módon megalakítják a Koroda Pá!-, Prém Józsefvagy Inczédy László-Társaságot. De ha az a nemes szándékuk és becsületes törekvésük — mert a szándék Nemességében s a törekvés tisztaságában nem lehet és nem szabad kételkedni —. hogy egyetemes. mindenkit magába záró Társaságot, c Társaságot akarják megalakítani, akkor ez a cél. az egyetemesség, a kizárólagosság többre és másra kötelez. 2: Pedig ez a törekvésük. 1: Éppen azért helytelen a megalakitás módja s attól kell remegni, hogy meddő lesz emiatt a Társaság működése. Ha a Társaságot akarják megalakítani, ha a Vajdaság magyarságának s a magyarság kultúrájának akarnak Irodalmi Társaságot adni. akkor u személyes jelentkezés nem lehet a tagság jogcíme. »Levelezőlapra házhoz jövök«-módszerrel teremtő irodalmi egyesületei nem lehet alakítani. Önkéntes jelentkezéssel lehetett dobrovoljác zászlóaljakat szervezni, de Irodalmi Társaságot ugy nem lehet, hogy írókból és íróknak jelentkező nem Írókból — irodalmi dobrovoljácokból — összeáll az írói egyetem. 2: De mondja meg őszintén, olyan nagy szerencsétlenség az, ha nem irók kerülnek be irodalmi társaságba? 1: Senki nem lesz tőle beteg, az bizonyos, de megsínyli az irodalom, amit pedig mindannyian, szervezők és nem szervezők, szolgálni akarunk. Mindenütt vannak emberek, akik nem irók, de az irodalom rajongói s ircdalomszereíetük talán egy-két irodalmi kísérletig is elvezette őket, aminek vagy az elnéző kegyesség, vagy? személyi érdekesség nyilvánosságot is szerzett. Higyje el, az irodalmi akciók sikere sokkal inkább függ ezektől a lelkes és áldozatkész irodalom-barátoktól, mint az íróktól. Ök rendezik az előadásokat, gyűjtik az előfizetőket, ök tapsolnak az első sorban. Most már, ki fogja végezni ezt a hasznos és lelkes munkát, ha az irodalom szálláscsinálói is tagjai lesznek az egyesületnek s ha ők. mert már irók, másoktól várják annak a munkának elvégzését, ami nekik tagságot adott? 2: Ha más ellenvetése nem lenne, ezzel még vitába tudnék szállni. I: Ha más ellenvetésem nem lenne, ez sem lenne. Az utódállamokban felpezsdülő magvar irodalom mindenütt kritikai és tekintély után j I: Lássa, ha erre a kérdésre ’őszintén lehetne felelni, akkor nem Henrié szükség megvitatni a nyilvázsirréteggef nosság előtt, hogy, ki az író. Akkor Haszontalan beszélgetés hasznos dolgokról III. Irodalmi társaság Irta: Jean Jcudi sovarog. Ha a tagság nem jelent elismerést, ha a választás nem kritika’ s a Társaság nem tekintély, akkor az Irodalmi Társaság egyik legfőbb j irodalompolitikai kötelességét hárítja el magától. Megmondom őszintén, ha e2 a Társaság ugy alakul mg, mint ahogy a szervezés megindult, akkor nem az irodalomnak lesz szüksége erre a Társaságra, hanem azoknak, akiknek a Társaságon kívül csak a legközelebbi vérségi hozzátartozói adják meg az írói címet. S minthogy megszünteti a különbséget iró és nem iró között, igy kell formuláznom, tlem az Íróknak lesz rá szükségük, hanem a nem iró íróknak. Végre lesz egy fórum, mely okét íróvá üti. 2: Nem panaszkodhatnak, hiszen a kritika is — üti. 1: írónak nem megtiszteltetés, ha dilettánsok maguk közé sorozzák, írót nem serkent munkára a diletlan sok staiíázsa. S aki, mert iró, nem érzi annak szükségéi, hogy? az irói címmel és jelleggel fölruházzák — fájdalom —, nem is fogja nagyon amoicionálni azt, hogy a vajdasági írók hivatalos, de hivatottság nélküli lajstromába betelekkönyvezzék. 2: Bezzeg, a körszakállas, nyugalmazott telekkönywezetők, kabarékoníeransziék, kékharisnyák, titkos drámaírók s szerkesztőségeket ostromló rohamcsapatok . . . 1: Az Irodalmi Társaságnak azonban az volna egyik feladata, hogy irodalmi ízlésre neveljen, irodalmi közvéleményt teremtsen, mely egyedül is tud majd utat nyitni az irók előtt s felhúzni a sorompót a nemi irók előtt. A szeretet kötelez a szigorúságra s a személyi és baráti tekintetek félretételére. De irodalmi kérdésekben csak egy? szeretet jogosult: az irodalom szeretete. Politikában lehetünk a legnagyobb demokraták, irodalipi kérdésekben gőgös arisztokraták legyünk. Ha jótékonykodni akarunk, alakítsunk jótékonysági egyesületet. De ha az irodalomról esik szó, akkor: le a kalapot és föl a sorompókat. Bányai Kornél: Tavasz a hóban Csak percegünk a télben, mint a sza, Tavasz erői fagyba törve alszunk. És mégis álmodunk s a kő alól is jövőt mutatva felragyog az arcunk. Egy moccanás, egy szó és mindenütt, virág a föld, sugáresők zuhannak! Kemény vasakkal feltépjük a tájat, kezünkből rögbe rejtőznek a magvak. Az ég csupasz földet csókol. A szél rügy bársonyán dorombol, mint a macska. Roppant derékkal megmozdul az ember s tavaszt rikolt a roppanó tavaszba. Szabó Lőrinc: Nap idd ki szemeimet Nap, nézd, nézd: harmatos üregek —, hörpentsd ki a szemeimet! Még csak bimbóznak, fiatalok, de túlragyognak, mire meghalok! Élek. meghalok-------Elektromos ármakörök csobogó özöne mos: valóság, meztelen isten! óh matéria! pénz! szépség! lobogó! Valóság, csúfolt, igaz erő! hús, vas, !ö!d, megtagadott szerető! Ember! — Nem imádott így soha más: érlelj meg, lelkes Realitás! Érlelj. — sülyessze a képzelet testedbe a tápláló gyökeret------Ajkak, emlők! szent csöveken át pattanj ki, szemem, aj Nap-Világ! Emlők! Anyám! Veletek — nekem — —* Föld, erdő, isten: az életem! Föld, föld, anyám, fény, fény, Hatolom: minden enyém lesz, ha akarom! Fény! Harsonák! —• Gyávák, irigyek — Nap. idd ki, idd ki a szemeimet: még csak bimbóznak, fiatalok, de túlragyognak, mire meghalok! (
