Bácsmegyei Napló, 1924. február (25. évfolyam, 31-59. szám)

1924-02-24 / 54. szám

1924. február 24,

BACSMEGYEI NAPLÓ

9.

és

Egy magyar színigazgató válíalfcozoít arra a júzoni feladatra, hogy eJíiődUja -a vajdasági, magyar színjátszás engedélyének aranygyapjuját u beogradi Kolchisbó!. Jazon az aranygyapjavai és Medeával tért haza cxpeáioióájrúl, a .niagyar színigazgató azonban legfeljebb - egy meelcával a szájában érkezik vissza Halasra, az aranygyapjut továbbra is ott őrzik bét lakat aíatí a beográcíi: közoktatásügyi ramisztériittnba'n, aSóK még nem látják elérkezettnek az időt arra. hogy a vajdasági magyar' színészetei levegőhöz juttass tiák. A .miniszter néni Utasította el a kísérletező direktort, hanem felszív liíottá, hogy adjon be kérvényt, ami az ügy ad' graeéas' Calendar elhalasztását jelentené még akkor is. ha a miniszter nem tetté volna meg azt a nyilatkozatát hogy a viszonyok még nem érlelődtek meg a vajdasági; magyar szinház engedélyezésére.

Ennek az epizódnak, amellyel a Rácsmegyei Napló publicistája már foglalkozott, nem is a kormányzat visszautasító magatartásán van a hangsúlya, — ezt a helyzet ismerői előre tudták.— hanem azon az egykedvűségen, ahogyan a magyar színigazgató egyéni kezdeményezését a-magyar kisebbség igényeinek hivatott reprezentánsai fogadták. Amikor arról volt szó. hogy a szinigazgató próbálkozását egy vajdasági küldöttség támassza alá; általános volt a' ítuzódozás a Ueputációban - való részvételtől.

Legtöbben, akiket felkértek, azt hangoztatták, hogy egy színigazgatói koncesszió nem olyan ügy. amiért a • magyarság szerveinek célszerű- volna magukat exponá-lniok. hiszen annyi más és-fontosabb politikai és kulturális probléma hever megoldatlanul. Do voltak, akik nyíltan kimondották, hogy egy színigazgató üzleti törekvését nem avathatják intervenciójukkal az - itteni magyarság kulturális programpontjává.

Az utóbbi érvelést annál is inkább érdemes szeinügyrc venni, mert erre, mifelénk sűrűn üti fel a fejét az. a tendencia, hogy kulturális akarásokat az üzieíesség vádjával kompromittáljanak. A rosszakarat és irigység üzletnek bélyegez minden kulturális ‘erőkifejtést, ami sikerül, viszont a .tehetetlenség, amely képtelen széles rétegek szükségleteit kielégíteni és épeit az impotenciájába bukik bele, a meg nem érteti és -kellőkép, nem támogatott kultúra ínártirruhájáí ölti fel. Valójában pedig egy kulturális hivatást 'teljesítő vállalkozás annál eredményesebb munkát; végez, menüéi szilárdabb üzleti bázisa van és a 'meddő erőlködésnek nem 'biztosítja a kulturális miszszjö jellegét a dilettantizmus és a tőkehiány. Hogy a színház fogalmi körében maradjunk: akármilyen tiszteletreméltó és altruiszíikus egy mükedve'ötársaság működése, még sem-veheti fel a versenyt egy színtársulattal. amely szigorúan üzleti alapon gondoskodik a közönség kulturális jelentőségű szórakazááiról.

'A kultúra és üzlet dogmatikus szejnbeáíütása merő anakronizmus. Lehet-e például megtagadni-a kulturális értéket egy könyvkiadó cég

Minden kaUurcterjesztéssetl foglalkozó üzlet ennyit vészit üzleti minőségéből, amemyii az általa kiszorított tudatlanság súlya nyom.

Természetes, .hogy üzleti számítás fűti cselekvésre azt a színigazgatót, aki koncessziót kér a vajdasági magyar színtársulat szervezésére. Ez a magától értődő körülmény azonban nem mentesítheti a magyar 'kisebbségi kultúra előmozdítására kötelezett tényezőket az ilyen módon t elindított akció támogatása alól. I Meg kell ragadni és ki kell aknázni " minden iraciatirvát. ami a magyar nemzetiségi kultúra kiépítésének irányvonalába esik. Ha a színigazgató a koncesszió birtokába* jő üzletet csináhia. annál inkább válna alkalmassá a ráháruló kulturális küldetés betöltésére. Ha pedig a kellő kulturális szinvonalop alul maradna, az üzleti fundamentum outiam öszsze alatta. Jöjjünk végre tisztába azzal, hogy nem minden kultúra, aminek nincs üzleti vonatkozása és a kultúra propagálását gyümölcsöz tető jogos üzleti koncepció küiömb közművelődési faktor, mint a semmittevésbe süppedő, frázisok füstjébe burkolózó, a legcsekélyebb kockázattól is visszariadó, sirvavigadó és vígan henyélő fajszeretet

bm.

A

HH * I*

len

Irta: Baedeker

teljesítményétől, csak azért, mer könyveket vezet a bevételekről és kiadásokról és a ikíadSványolc for.galombákoza'taíávaí nem rá|izc.tn|, hanem keresni! akar? A nagy piktor, aki hírnevű csúcsán drágán -fizetteti még müveit, elvesztette-e kapcsolatát a kultúrával és- az olcsó giccseiő. aráikor potom áron vesztegeti képeit a kultúráért apostolkodik-e?

A Icultorális munkát belső energialatiak és hatóerejének mértékével kell. mérni, tekintet nélkül azokra a gyakorlati eszközökre, amelyek hiány», egyébként a legnemesebb szándékot is csődbe kergeti. Archimedes hidrosztatikai elve erre a területre; transzponálva így fogalmazható meg;

írók és művészek mulattak együtt és érdekes emlékeket elevenítettek föl abból az időből.' amikor még mindannyian ifjak voltak és bökök, a Murger által oly halhatatlanul festett módon bohémeskedtek. hornyainkban a művészetek marsaü•botjával Iióriaposszobákban laktak és havonként csak tizenötször vacsoráitok. Eredeti ás mulatságos történeteket hallottunk itt az első — nevetségesen csekély honoráriumokról, előfizetésre megjelent könyvekről, hóbortos amatőrökről, nagylelkű mecénásokról, visszautasított képekről s az irodalmi és cigányélet egyéb- bohóságairól. Szój val: a tempi pcssatl-rol volt szó, amelyek — mint Tóth. Béla egyszer elmésen megjegyezte —sajnos, már rég elmúltak.

De legsajátosabb talán a Forral Kálmán festőművész esete volt, amelyet ű maga a következőképpen adott elő:

Pályámnak kezdetén egy uj társaság alakult Budapesten müvésziehetségek fölfedezésére, szegény piktorok és szobrászok segélyezésére és tárlatok rendezésére.

— Ezek az én embereim, — gondoltam. s beküldíem nekik legújabb tájképemet, , amelyet a > műcsarnok visszautasított.

Á műcsarnok igazgatósága .azzal a megókolással adta vissza, hogy elvből nem fogadhat el olyan festményeket. amelyek nincsenek keretezve. De őszintén szólva, azt hiszem. ez csak kifogás volt. Visszaadták volna álékor is a1 képet, ha lett volna rámája. Ismerem cin őket!

Az uj raiípártoíó. egyesület, vezéremberei sokkál kulánsabbak voltak. Elfogadták a Téli Tájképei keret nélkül, s azt üzenték, hogy nézzek föl. a kiállítási épületbe valamelyik nap délelőttjén, szeretnének velem a festmény elhelyezése ügyében értekezni. i

Nem nagyon kéretlent magúin s már másnap reggel fölsietem a tárlat helyiségébe, ahol — gondolhatjátok, mennyire lúzelgett nekem a dolog! ~- a rendezőség épp a képemmel- foglalkozóit A vászon igen tekintélyes volt-és dolgot adote . egynéhány embernek.-- Isten hozta, kedves Forral ur! -- üdvözölt az igazgató, s bemutatott a többi uraknak is, akik látható; érdeklődéssel fogadtak.. Imponált nekik a Téli Tájkép terjedelme, amellyel valósággal megközelítettem a Tintoretto nagy rekordját.

Mindannyian kezet szorzottak velem. s nem. győzték dicsérni a müvet, amely szoriniök »az újabb tájképfestés egyik gyöngye.«

E percben szilárdan meg voltom győződve arról,., hogy a képemnek nincs egyébb hibája, csak az. hogy rámája nincsen. Ilyen hatása van a kedvező kritikának a legszerényebb alkotóművészre is!

De'mennyire bámultam, amikor uniszópó konstatálták, hogy különösen a víz felségesen van megfestve benne!

•— Vizit —: kérdeztem —- tössefi

viz nincs is a. képen!

Most meg ők csodálkoztok, s az igazgató szigorúan így szólt:

— Minden jóravaló tájképen kell víznek lentit!

— Ösdi felfogás! -- feleltem önérzettel. — Az igazi művésznek épp az' a .feladata és egyszersmind az erőssége, hogy korrigálja a természetet. amely tele van raüvésztettenséggel. Meg akartam mutatni, hogy a természetben több a viz. mint kel* lene 9 hogy rfo nélkül'is vannak szép vidékek.

A bátorság sohase téveszti el hatását. Most se tévedte tie el. Az urak Újból megteidu tették a képet s megint konstatálták, róla«.hogy »tájképművészetünk kevés ily stép müvet matathat főj az utolsó évtizedben.«

Ezt a kellemesen hangzó frázist a titkár ur mondial alti azonban hamarosan kiesett ünneplés tónusából s szinte hangosan kiáltott rám:

De hátmondja meg, kérem, mi az ördög ez itt, hogyha nem viz?

S rámutatott egy jókora darab berektett területre, amelyet ha másvalakinek a képéről lett volna szó, magam is víznek gondoltam volna.

— Alapjában véve az uraknak igazuk van. — feleltem udvariasan, mert láttam, hogy nincs szakértőkkel dolgom. — Mert amit Önök víznek tartottak, az: hó, s végelcmzésben a hó se egyéb víznél.

lobban megvizsgálták a nagy darab vásznat s nem kevésbbó udvariasan belenyugodtak; hogy a víznek vélt részlet csakugyan hó.

— Bárha, — jegyezte meg az elnök, --.nem ártott volna, ha valamivel fehérebbre festi.

— Ki festi még lehetnek a havat? — kérdeztem ielsőbbséggel.

Ez tudniillik az egyetlen fegyver, amellyel még-kezdő művészek imponálni képesek az olyan idős és tekintélyes ■' digüitárínsolcnak, akik nem tudják ntegküíöiiltezcemi az akvarei-It a rézkarctól, de üzért mint szakértők döntenek a tárlatoknál.

A hó dolgában fölmerült nézeteltérés. ezzel el volt intézve. De most egy más nehézség támadt s az igazgató kissé idegesen kérdezte:-- Ugy-e, kérem, inért nem szignálja ön. a képeit elől s miért füsti a becses és egyelőre kevéssé ismert nevét a vászon túlsó oldalara?

— Szerénységből, —- feleltem, szerényen. ’ ■ “ti

Pályát vigye a szerénységét! ~~ kiáltott indulatosan a társulati elnök. ■— Eszel minket nagy zavarba hozott.

— Hogyan?

— Hát. tudja, amaz iskola híveinél. akikhez Uraságod is tartozik, legtöbbször csak a spigr.amráról tudjuk meg. hogy mely irányban kell a képeiket felaksaitni. Az ön müvénél, fájdalfem, hiányzik ez az irányítás ...

— Úgy van. ez nagyon kellemetlen, -- erősítette az igazgató. S még kellemetlenebb, hogy rámája sincs a máskülönben tagadhatal.anu] érdekes képnek. Mert ha az volna, akkor az akasztója elárulná, hogy. hogy’ keli függeszteni *

— ’A keretek olyan drágák, ~mentegetem -magam, —- s a képem olyan nagy .. . " ' “ C

. Nem- tesz semmit, —- ayugta.tóit meg az elnök ur. — Csináitatank hozzá díszes rámát, s az árát majd annák idején mestéritjük magunknak a festmény vételárából... De. ezt csak Mikor rendelhetjük meg, ha tudjuk, vajjo-n szélességébe kell-e a falra helyezni vagy a hosaszáb&n? Ez iránt legyen szives bennünket tájékoztatni. j

— A szélesség irányába®. =—• teleltem,

S hogy semmikep se érthessenek félre; föl is rajzoltam egy papírlapra a jó embereknek, hogy a TéS Tájképet nem így keíí lakasgtam:hinein emigyi

'Az uraknak erre meglcönnyebüft a szivük, megköszönték az útmutatást. a sikerüli rajzot etették errtiékül s engem elhocsájtottak.

.. *

Boldog voltam, hagy a ícstinényemet nem utasították vissza, sőt ennyire megbecsülték, s alig vártara, hogy megnyíljon a tárlak

Sajnos, a kiállítás -megnyitását! s még azontúl jóidéig nem lehettél» idén. mert egy fctoőmagyarorszá^l templom oltárképeinek a restaulása-' val voltom akkoriban elfogiaivm Csodálkoztok? .Alikor én is bámulteni. hogy a püspök rám. tájkapfestőre, bízta a vallásos tárgyú vásznak felfrissítését., De ma már ezt egészen természetesnek találom, Iliért időközben meggyőződtem arról. hogy ez az egész ország olya» mint egy pajkos gyermeksereg, amelyet sötétben magára hagynak,. s mikor világot nyajtunk; akkor senki sincs a helyéit. Az én városomban például botrányos » közigazgatás, és. gyalázatos • a'törvénykezés,' s általános űz a vélemény,. hogy mind a kettő kitűnő volna, ha a szolgab!rő meg a járásbíró helyet cserélhetne. De. hát ez teljesével lehetetlen, mert akkor raegbomolna a régi kedves tradíciót amely abban áll. hogy. az embereket rendszeresen olyan foglalkozás-ra alkalmazzák, amelyhez nem értenék. fin is alávetettem ihagain érmék a törvénynek s szorgalmasan javítgattam a rongált s, szakadozott, szentképeket. Nagyon ei voltain foglalva, s a piktora mellett éppen csak annyi időt szakíthattam, hogy újságot olvassak ... Képzelhetitek az örömömet, amikor megtudtam, belőle, hogy a Téli Tájkép általános feltűnést keltett, hogy Keszler és Szaua eíöameréssel- írtak róla- s hogy, raiugyárt a kiállítás első napján megvette egy ismert gyűjtő. A jő; ur mózesvailásu ugyan, de a művésznek ez mindegy. S ha valamely, müvemért Tarlóczy gróf ezer for in-; tot, Winterstein Náthán pedig ezer-' kétszázat ígérne, én habozás nélkül az utóbbinak adnám.

Alig vártam, hogy Pestre kerüljek. Leráztam magamról az ut porát, s a kiállításba siettem.

Azonnal megtaláltam a Téli Tájképet, amelyet igen megtisztelő módon. kiválóan előnyös helyén függesztettek föl. Nem sokkal kevésbbé előkelőén lógott mint a szikszbisá Madonna a drezdai Qemaídegaílerie-' ban, pedig — bevallom szerényen í- 02 igazán sokkal értékesebb kén, már . csak a festője világhírességa - folytán is.

Gyönyörű, nagyon hatásos rámát is csináltattak hozzá, amelynek egyik alsó szögletébe kartónlapöl dugtak ezzel a szöveggel: megvette Whdetstein Náthán.

. És mégis, —- kicä híjjá, hogy meg!