Bácsmegyei Napló, 1924. február (25. évfolyam, 31-59. szám)
1924-02-20 / 50. szám
Poštariaa plaćena u goiovom Ara egy és fél dinár Postaszállítási díj készpéazben lefizetve XXV. évfolyam Subotica, SZERDA, 1924 február 20. 50. szám Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben TELEFON SZÁM: Kiadóhivatal 3-58, Szerkesztőség 5-10 Előfizetési ár negyedévre 135 dinár SZERKESZTŐSÉG: Krelja Aleksandra nlica 4. sz. alatt Kiadóhivatal: Kralja Aleksandra ulke 1 (Lclbach-paloU) Baranya Végre talán lehet bízni abban is, hogy a hatalom ufai meghallgatják a baranyaiak panaszát. Csodálatos vidéke az országnak Baranya. Túl esik területe a nagy folyókon s az érdeklődéseken, n politikai nyilvánosságot Pécs kiürítése után az egész baranyai kérdésből csak az érdekelte, hogy a béiyei uradalomnak ki a kormányzója? Hogy ezt a fejedelemség számba menő uradalmat hogyan kezelik, hogyan teszik gyümölcsözővé a nemzeti vagyonnak ezt a gazdag kincséi, az iránt már nem nagyon érdeklődött a botrányok és visszaélések után kutató politikai nyilvánosság, hogy hogyan maradhat érintetlen az agrárreforrntól az a csodálatos fölszerelésé krőzusi vagyon, mely Százezer munkásnak adhatna kenyeret és munkaalkalmat, amikor a Vajdaságban már a mintagazdasógokat is széttördeli a földiníség s a rövidlátó gazdasági politika, az legföljebb csak az agrárleform dogmatikusait foglalkoztatja, de nem a gyakorlati politikusokat. Baranyából nem is hallatszott más át, csak panasz és keserűség. Sehol nincsenek a szivek úgy agyonzsufolva panaszokkal és keserűségekkel, mint Baranyában. Öt esztendő sérelmei gyűltek össze már s a meg nem hallgatás évgyűrűi vadhúsként nőtték már körül a sziveket. A ba pranyai nép már panaszkodni is elfáradt. A soha meg nem hallgatás letargikussá közömbösítette a fel buzdulásokat már régen. Minek panaszkodjon, kinek panaszkodjon? „Halk a jajnak szava s az ég magas". Halk a baranyai népnek jaja s a kormány messze van Még a vármegye is messze került Baranyától s a dunai jégzajlás miatt nem közlekedik a bezdáni komp s a főispáni autó nem vi heti el urát az igazságot és elégtételt váró baranyai nép közé. Kinek panaszkodjon hát Baranya megkínzott népe ? Aki elien a panasz oltalmat kér, az ellen nem ad védelmet senki. Csak az az elvakultság, csak az a düh és kíméletlenség fokozódik a panaszokra, mely ellen hasztalan jajdult föl eddig Baranya elsodort falvainak szenvedő népe. A fizika törvénye alkalmazható ebben a vonatkozásban is : a köztisztviselő hatalma a központi igazgatástól való távolság négy zetével arányos. Minél messzebb esik a tisztviselő a belügyminisztertől s minél messzebbre került el a vármegyei székhelytől, an nál korlátlanabb a hatalma, annál hajlamosabb visszaélésekre, s a nép, mely gondjaira van bízva, ennél jobban van kiszolgáltatva hivatali mindenhatóságának. Baranya példája illusztrálja ezt a közigazgatási fizikai tételt: csak el kell olvasni azokat a riportokat, amiket a magyar lapok Baranyába elmerészkedett munkatársai Írtak az ottani közállapotokról s csak össze kellett gyűjteni azokat a leveleket, melyeket Baranya meggyötörtjei küldtek a magyar lapok szerkesztőségeibe, hogy miután hiába panaszolták el a legkülönbözőbb hivatalokban elárvult panaszaikat, kisírhassák magukat a nagy nyilvánosság előtt is. Bevalljuk őszintén, mi magunk sem hittünk az első riportoknak s az első panaszos Ieveleknék. De a mikor egyik riport a másik után, egyik levél a másjjk után, egyik leleplezés a másik után föstötte le, panaszolta el, rajzolta meg a segítség után hangosan jajgató szavakkal könyörgő baranyai ál lapotakat, akkor nem lehetett kételkedni tovább az isten háta mögé eső vidék rettenetes vádjainak égbekiáltó igazságában. Mi hallgattuk meg legelőször b baranyai nép panaszos fohászko dásait, mi mentünk először vigasztaló szóval Baranya elhagyott magyarsága kdfee, mi segítettük leghangosabban a sérelmek or* voslását s a visszaélések megtorlását, jól esett most hogy hírül adhattuk a baranyai népnek a belügyminiszter nyilatkozatát s a főispán ígéretét. A törvényes rend a jognak uralma fel fogja szabadítani Baranya magyarságát a községi jegyzők ellenőrzésétől messze eső felelőtlenségei alól s vissza fogja adni Baranya sok megpróbáltatáson átesett népének a nyugalmat, a békét s a törvények uralmába vetett, bűnösen megzavart hitét. A parlament megszavazta a fiumei egyezményt A német-párt nem vett részt a szavazásban — A muzulmánok és klerikálisok együttesen tiltakoztak a jugoszláv-olasz szerződés ellen — A horvát egyságpárt szónoka a belpolitikai megegyezésért Beogradból jelentik: A párta ment keddi ülésén folytatták a vitát a fiumei egyezmények ratifi hálásáról. A délelőtti ülésen négy ellenzéki és egy kormánypárti szónok foglalkozott a javaslattal. Lázics Voja (föidm.) szerint a rapallói szerződést a népszövetség becikkelyezte, tehát a kormánynak nem lett volna szabad túltennie magát a szerződés rendelkezésein és ragaszkodnia kellett volna az abban biztosított jogokhoz. A kormán' az oka Skatari elyesztéséne . Pártja nevében bejelenti, ho a javaslat ellen lóg szavazni. lojevics Aca (nagyszerb) szintén elítéli a javaslatot és nem helyesli a kormánynak az oiasz kérdésben tanúsított magatartását Beszéde folyamán éles incidensek keletkeztek a radikálisok és klerikálisok között Divac Nedeljko (szociáldemokrata) hosszasan beszél ez adriai politikáról. Szerinte az Adria sem Olaszországé, sem az SHS. királyságé, hanem az összes közép európai népeknek egyformán joguk van az adriai hajózásra. Hi báztatja a kormány politikáját. A javaslat ellen fog szavazni. Stepanovics Milán (radikális) az első kormánypárti szónok a vitában, védi a kormány külpolitika ját. Hangsúlyozza, hoge a fiumei kérdést nem lehetett más módon rendezni, mint vagy megegyezéssel, vagy erőszakkal, ami pedig háborút Jelent. (Erre nagy lárma tor 'ki. Éles vitatkozások egyrészről a radikálisok, másrészről a demokraták és klerikálisok között.) Élesen támadja Radicsot, akit szepa ratista törekvésekkel vádol. Támadja a demokratákat is, akik Radiccsa! tárgyalnak és nem sza vazzák meg a véderőtörvényt és a költségvetést. Nagy feltűnést keltett beszédének aa a része, ahol felhívta ade~ Ljuba miniszterelnöksége alatt Fiúmét átengedni az olaszoknak. D ividovics Ljuba személyes kérdésben kér szót. Mint volt mi•i»zterelnök visszautasítja azt a vádat, hogy beleegyezett volna Fiume átengedésébe. Annak ide* jén ő szigorúan Pasicsnak, a bé~ Kedelegáció akkori elnökének javaslatai szerint járt el. Drinkovics Máté beszéde tnokmiákal, hr>gy lépjenek he egy nacionalista biokba és alkossanak a radikálisokkal együtt egy hatalmas nemzeti falanxot. A szerb nép, amely áldozatot hozott az egység helyreállításáért, fájdalommal látja az országban a ■ ellentétek kiélesedését. Beszédvégén kijelenti, hogy a demokraták is hajlandók voltak Davidovics Ezután a parlament általános figyelme mellett dr. Dinkovics Mát éhorvát egységpárti szólalt fel. — Utoljára két évvel és kilenc hónappal ezelőtt beszéltem a parlamentben. Azóta tartózkodtam attól, hogy részt vegyek a Parlament munkájában, több oknál fogva, melyek közül a legfontosabb az, hogy nem volt meg a lehetősége annak, hogy egy horvát sikerrel képviselje álláspontját ebben a parlamentben. Most mégis fel kell szólalnom, mert a külügyminiszter azzal érvelt, hogy a hor vátok is beleegyeztek a horvát Fiume átengedésébe és hogy Radics, valamint a Zajednica is helyeselte ezt a lépést. A külügy miniszter beszédéből azt a benyomást merítettem, hogy azért adták fel Fiúmét, mert azt a hor vátok is felajánlották és be akarták bizonyítani, hogy a szerbek nem ellenségei az olaszoknak. (Helyeslés a szélső jobb oldalon. Egy radikális közbekiált: Ne tapsolja tok, nem ajánlatos nekik tapsolni.) „Semmi ok sem volt Fiume átengedésére“ — A külügyminiszter beszédé bői azt a benyomást nyertem, — folytatta Drinkovics — mintha a belügyminiszter vagy más reszszoríminiszter beszélt volna, nem pedig olyan férfiú, aki az egész ország külügyi helyzetét van hivatva föltárni a világ előtt. Azt mondotta a külügyminiszter, hogy a fiumei kérdés megoldatlansága gyöngítette az ország helyzetét. Én ezzel szemben megvagyok róla győződve, hogy Fiume átengedésére semmi ok sem volt. A külügyminiszter azt állította, iogy az ország ereje fejlődésben van. Hogy a külügyminiszter szavaival éljek, itt egy pszichológiai veszély forog fenn, amely már esztendők óta tart. Amikor én azt követeltem, — mondja Drinkovics — hogy ne tapossák lábbal a horvát szábor, a nemzeti tanács és a korfui egyezmény határozatait, amikor követeltem, hogy óvják meg a szerbhorvát és szlovén népet a centralizmus veszélyeitől, akkor azt viaszolták, hogy csak a centralizmus vezethet az állam megerősödésére. Eddig azonban sem a horvátok nem zavarták a centraista állam munkáját, sem azok a radikálisok, (Proticsék) akik a belpolitikai megegyezés hívei voltak, az eredmény mégis az, hogy polgárháború dúl az országban. A kormányzat nem törődik négymillió horvát érdekeivel. Ezután Drinkovics hivatkozik a múltjára és hangsu'yozza, hogy ő mér a háború előtt is küzdött a szerb, horvát és szlovén nép egyesüléséért. Tiltakozik az ellen, hogy egyes jugoszláv politikusokat még ma is osztrák barátság-
