Bácsmegyei Napló, 1924. január (25. évfolyam, 1-28. szám)
1924-01-26 / 25. szám
1924 január 26. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal. Ve&izelosz a köztársaságért Troísfosztő javasíaioi terjesztetitek a görög nemzetgyűlés elé Athénből jelentik : A ucmzelgyüiés* Den Venizelosz minisei, re,női; íölolvasta a kormány programját, amely többéi; közi a következőket .mondja: B r a kormány elismeri, hogy az uralkodó királyi család megalapító januk halála után valósággal lábbal tiporta az uralkodás alapelveit, an:; arra vezetett, hogy a koronás demokrácia uralmának Görögországban több csod-ilója van, mint ditványozza, hogy hallgassák ki Marinovich Jenő főkapitányt arra vonatkozólag. hogy amikor az ÉME- ben házkutatást tartottak, mennyi fegyvert és bombát találtak ott, kéri ezenkívül a Keö-Kucsera-féle ügy iratainak beszerzését. A bíróság ezután kihirdette végizését. Eszerint a törvényszék mellőzi a vizsgálat elrendelését arra! nézve, vájjon Herkély tényleg ott | volt-e az igazgatósági ülésen. Elren-i deli a valódiság bizonyítását az ébredők ellen a belügyminiszter által elrendelt vizsgálat körülményeinek tisztázása céljából közérdekből és ie célból ki fogja hallgatni gróí Kiebelsberg Kunó kultuszminisztert, Marinovich Jenő főkapitányt, továbbá Proliié Vilmost, Darányi Ferencet és Fay Gyulát. A bizonyítás kiegészítésének foganatosítása céljából a bíróság a tárgyalást február hó 8-ára napolta el. tmmmääemsammm Az agrárreform-miniszier a Nyiva akciója eillen Nem emelik fel a birtokmaximuméi bárhol másutt és bár a kormány azokliíán- a hibák után, melyek oly nagy nemzeti szerencsétlenségei okoztak, megszűnt abban hinni, bogit Görögországban a királyság szükséges, mégis ezt az elvet teszi politikíja1 alapelvévé, hogy a népet megosztó nagy kérdések eldöntésére csakis maga a nép van hivatva, még pedig olyan népszavazás utján, amely a szavazás szabadságát és őszinteségét biztosítja. A népszavazáson kívül a nemzetgyűlés főleendője az alkotmány revíziója lesz, hogy ílyképp a parlament föloszlatásának jogát korlátozza és megteremtse a szenátust. Venizeiosznák erre a nyilatkozatára válaszul sok képviselő felpattant helyéről és .lelkesen, kiáltotta:-— Éljen a köztársaság! A karzati látogatók is részt vettek ebben a tüntetésben. Venizelosz hozzátette még, hogy ő maga a köztársaság melleit fog szavazni, de hangoztatta, hogy az uj rendszernek feltétlenül a görög nép igazi érzésére kell támaszkodnia, nehogy néhány hónap vagy év muíva más rendszer váltsa fel. A köztársasági párt vezére a nemzetgyűlésben javaslatot terjesztett be, a melyben az uraikodóháznak a trónról való megfosztását és a köztársasági fonna behozatalát követelte. ■ ..—«mam«««——---Klebelsberg plakáípöre az ébredők ellen A bíróság elrendelte a valódiság bizonyítását Budapestről jelentik: Emlékezetes, hogy az Erzsébetvárosi Kör ellen elkövetett bombamerénylet után gróf Klebelsberg Kunó akkori belügyminiszter felszólította az Ébredő Magyarok Egyesületét, hogy a bombám erényiét nyomozása során felmerült körülmények tisztázása céljából az egyesület kérjen önmaga ellen vizsgálatot. Emiatt az ÉívlE plakátokon támadást Intézett Klebelsberg ellen:, aki hivatalból üldözendő, sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége miatt indíttatott eljárást a plakát szerzői ellen. Ebben az ügyben a budapesti törvényszék tartott már tárgyalást, a melyen azonban az egyik vádlott, Herkély Tibor dr. földmivélésügyi miniszteri titkár nem jelent meg. E miatt Herkély ügyét akkor különválasztották és annak tárgyalását pénteken kezdték meg. A tárgyalásán Herkély tagadta, hogy a plakát szövegezésében részt vett volna, aminek- igazolására mint aiiibitanuí, Kozáry Lajos miniszteri tisztviselőt hallgatták ki. Herkély védője több1 tanú kihallgatását kéri arra nézve, hogs’" Klebelsberg az Erzsébetvárosi Kör- ellen intézett bombamerénylet után minden alap és ok nélkül rendelt el vizsgálatot az ÉME ellen, rendőrségi iratok és a belügyminiszteri vizsgálat iratainak beszerzését. Bizonyítani óhajtja_ azt is, hogy Klebelsberg belügyminiszter korában az ÉME-vel bizonyos kapcsolatot keresett és a választások érdekében törvénysértő, cselekedetekre akarta rábírni az ÉME-t. Az ügyész ezzel szemben azt in-IBeogradból jelentik: Simonovics agrárreform-miniszter pénteken nyilatkozott egy újságíró előtt az agrárreform-törveny kérdéséről és ezzel i kapcsolatban a Nyiva-ban tömörült I nagybirtokosok akciójáról. Szerinte az agrárreíorm-törvény szoros kapí csolatban van a telepítés kérdésével és annak megoldása nemcsak szociális. hanem elsősorban nemzeti probléma. — Ettől az állásponttól. — mondotta a miniszter, — nem fogok eltérni, mert ez, azt hiszem, a legnagyobb hiba, sőt bűn volna a legloitosabb állami érdekkel és a szegény nép létérdekeivel szemben, annál is inkább, mert most a nemzeti államalakulás legkritikusabb fázisában élünk. — A nagybirtokosok egy csoportja — folytatta Simonovics miniszter — egyesületet alapított Nyiva név alatt hogy az megvédje gazdasági érdekeit Ebből a célból ez a csoport speciális j javaslatot dolgozott ki az agrárre- I form kérdésének rendezésére. Ez a javaslói tehát kizárólag a birtokosok egy csoportjának érdekeit szolgaija, ahelyett, hogy az állami és általános ; érdekeket tartaná szem előtt. A Nyijf va tervezete nemcsak a tömegek 1 előtt talált rossz fogadtatásra, hanem I a kérdés szakértői előtt is. Én a ma- I gam részéről szükségesnek tartom I kijelenteni, hogy ez a javaslat nem fejezi ki a vajdasági radikális képviselők nagy részének álláspontját sem, amint ezt a nyilvánossággal el akarták hitetni. Ezt a konferencia eddigi lefolyása is bebizonyítja. A konferenciára én is meghívót kaptam, azonban nem tartottam szükségesnek, hogy megjelenjek egy olyan tanácskozáson, amelyen csak egy csoport van képviselve. Ennek ellenére is érdeklődéssel várom a konferencia határozatát, hogy abból a tanácskozó csoport kívánságai tekintetében információt szerezzek. A maximumok nagyságáról a következőket mondotta a szociálpolitikai miniszter: — A rendelkezésre álló földbirtokokat a maximumig már csaknem teljesen felosztottuk. A Nyivá-nak az a követelése, hogy a maximumot emeljék fel, az összeütközések egész sorát vonná maga után. Lehetetlennek tartom, hogy az egyszer már kiosztott földeket utólagos rendelettel elvegyük a telepesektől. Ezért azon az állásponton maradok, — ami a javaslatban is kifejezésre jutott, hogy a maximum 300 hektár iermőföld legyen. Elmondotta még a miniszter, hogy eddig Délszerbiában 5650 családot telepítettek le 47,435 hektár földön, ahol 2109 uj ház épült. Az ország északi részén, a Vajdaságban 21.330 családot telepítettek le és ezenkívül 184.132 helyi szegény család között 529.571 hold földet osztottak fel. Ezek a számok — mondotta a miniszter — beszédes bizonyítékai az agrárreform jellegének. Radicsék hajlandók belépni az ellenzéki blokkba Vasárnap lesz Zagrebban a döntő tanácskozás Beogradból jelentik: Az ellenzéki pártok vezérei a pénteki napon tovább folytatták tanácskozásaikat, a melyeknek kilátásait illetőleg az ellenzéki körökben a hangulat bizakodóvá változott. Általában az a vélemény, hogy a helyzet kulcsa Radicsék kezében van, akiknek feltételei — abban az esetben, ha tényleg hajlandók belépni a blokkba — döntő súllyal esnek latba. Az optimistákkal szemben vannak néhányan, akik még mindig pesszimisztikusan Ítélik meg az ellenzéki blokk megalakításának esélyeit és azon az állásponton vannak, hogy a mai helyzet még nem alkalmas arra, hogy az ellenzéket döntő rohamra megszervezzék. A demokratapártban, a blokk hívei gyanakodva nézik az ellenzék egységes frontjával szemben rezerválta« viselkedő Pribicsevics-csoportoí. Az a meggyőződésük, hogy a blokk megalakítása esetén, ez a csoport, amely az intrazigens centralizmust képviseli, kiválik a demokrata pártból és átmegy a kormányoldalra. Az autonomista pártok végső állásfoglalására egyébként döntök lesznek azok a tanácskozások, amelyeket a föderatista vártok szombaton Zagrebbau folytatnak. Ezen a konferenciái!, amelyre a Radics-párt táviratilag meghívta Korosecet és Spahot, a horvát köztársasági parasztpárt végérvényesen megállapítja elvi álláspontját a blokkal szemben. Macek dr. a Radics-párt alelnöke ugyanis most érkezett vissza Bécsből, ahol a vezérrel tanácskozott az ellenzéki blokk kérdéséről és magával hozta Radics instrukcióit. Ezeket az instrukciókat — általában a horvát parasztpárt vezérének felfogását — ismertetni fogja Macek a íöderalista pártok vezetői előtt, akik annak figyelembevételével határoznak további magatartásuk felől. Arra nézve, hogy Macek milyen utasításokat hozott Bécsből semmi hír nem jutott nyilvánosságra. A helyzet ismerői azonban kedvező jelnek tekintik azt 'a tényt, hogy a Radics-párt alelnöke hazaérkezése után azonnal összehívta a párt vezetőségét és referált bécsi útja eredményéről. Radics különben a »Slobodni Dom«-ban megjelent legújabb cikkeiben hajlandóságot mutat az ellenzéki pártokkal való parlamenti együttműködésre. Korosec és Spaho pénteken este utaztak el Zagrebba. Kormánykörökben már most ko-j molyán mérlegelik az eshetőséget a , blokk megalakulásával kapcsolatban. 6A rauikáiispárt arra számít, hogy a' } mennyiben a blokk megvalósul s a I Radiics-part képviselői Beogradba j jönnek a mandátumaik igazolásával I el tudják huzni addig az időt, mig a I költségvetést a parlament meg nem j szavazza. Azt is kombinációba vet. ték, hogy a demokratapárt Ptiblcsevics-irakciója — körülbelül 20 képviselő — átül a jobboldali padsorokba és az ellenzéki blokkal szemben támogatni fogja a kormányt. Az erőviszonyok a blokk létrejöttével is úgy fognak alakulni, hogy a két oldal többségét a parlamentben a nemzetiségi pártok magatartása fogja eldönteni. A parlamenti helyzet így nagyon labilissá válik, aminek előrelátható következménye a nemzetgyűlés feloszlatása lesz. j Hogy ez mikor következik be, árrá «nézve a kombinációk még koraiak, de május előtt nem számítanak erre az eshetőségre. A legújabb birek szerint ugyanis a belügyminisztérium májusra tervezi a tartományi választások kiírását, ami egyben erőpróbája lesz a parlamenti választásoknak is, A tartományi választások Beograd,i jelentés szerint a bel- I ügyminisztériumban, külön bizottság f alakult a tartományi és járási ön- I kormányzatokról szóló törvény vég. jj rehajtására. Ez a bizottság fogja veszetni az eddigi önkormányzatok lik- Ividálását, valamint a községek csoí portositását azokban az országré] székben, ahol, mint például Boszniá! hau és Hercegovinában, eddig nem I voltak autonom községek. Ugyan. • csak ez a bizottság fogja előkészitejni a tartományi választásokat, amelyeket a belügyminisztérium májusiban akar elrendelni. j Fejedelmi pompával temetik el Lenint Pétervárt Leningrádnak nevezik dl Moszkvából jelentik: Lenin holttestét különvonaton Gór kiből Moszkvába hozták és tegnap nagy szertartások között a szakszervezetek csarnokába vitték, ahol közszemlére tették ki. Az állomástól a csarnokig a négy mérföld utón hosszú menet kisérte a koporsót. Az állomás épületébe csupán a népbiztosok tanácsának tagjait, a szakszervezeti vezetőket és az egyes kiküldötteket bocsátották be, akik azután a menetben közvetlenül a koporsó után haladtak, amelyet a népbiztosok a vállukon vittek a szakszervezet épületébe. Az utcákat a menet vonalán mindenütt nagy tömeg szegélyezte. Kétoldalt többezer rendőr és katona állott sorfalat. Eredetileg ágyutalpon akarták szállítani a koporsót, de :? népbiztosok ragaszkodtak ahhoz, hogy maguk vigyék a vállukon. Trockij, aki jelenleg a Kaukázusban üdül, nem vesz részt a temetésen, mert lázas beteg. Lenin koporsójánál a szakszervezetek csarnokában állandóan négy ember ,'/■ diszőrséget. Ezek az emberek a szakszervezetek és kormányhivatalok vezetői köréből kerülnek ki. A népbiztosok tanácsa elhatározta, hogy Lenin ’melését méltó \ külsőségek melP-'r - dezi meg. Népvándorlás a ravatalhoz j A N wy Herald moszkvai tu-I de sí tója érdekes cikkben számol I he Lenin ha áléról és e gyászoló Oroszországról.