Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)

1923-12-08 / 334. szám

10. oldal. BÁCSMEGYBI NAPLÓ 1923 december. 8. Fis fizetések Amerikában A tix-rizetések aránylag Ameriká­ban sem nagyok. Newyork polgár­­mestere például egy esztendőre 15000 dollárt kap, ami másíéi millió dinárnak felel meg — átszámítva; de eltekintve attól, hogy a polgár­­mester nem átszámítva költi el fize­tését, a 150G0 doliár fizetés nem túl­ságosan sok, hiszen Newyork, la­kosságának száma szerint, túlszár­nyal akárhány európai államot és a newyorkt polgármester kezébe nagy hatalom va letéve. A hivatalnoki hie­rarchiában igen magasan áll az Egye­sült Államokban a bíróság, és a bí­rák ki vécé! esen magas fizetéseket húznak. A bírói fizetés 7500 dollár­nál kezdődik és 15.000 dollárig emel­kedik. 15.000 dollárt azonban alig két-három magasrangu bíró kap, igy például az állami főtörvényszék el­nöke. Az egyetemi; tanárok fizeté­se nem egységes. Az egyetemek nagy része társadalmi eszközökből tartja fenn magát alapítványokra és birtokaira támaszkodik, az államtól pedig legfeljebb szubvenciót kap. A gazdag egyetemek jobban fizetik ta­náraikat, mint a szegény egyetemek, azonfelül az egyes egyetemek jóval magasabb fizetést adnak hires taná­raiknak, mint azoknak, akik kisebb díszt és súlyt jelentenek az egyete­mek szántóra. De 15000 dollárnál nagyobb fizetése nincsen egyetemi tanárnak Amerikában és 7—8000 dollár fizetés már a gazdag egyete­meken is eléggé jelentékeny. Ez 35—40000 békekorona és vásárló­ereje szerint kétötöde, vagy a feie annak, amennyi nálunk volt ez az összeg a háború előtt. De az egye­temi tanárok egy része ennél is ke­vesebbet kap. Pedig az egyetemi ta­nárok fizetését alig egy esztendeje javították meg, amikor a kedvezőt­len fizetések miatt egyre nagyobb méreteket öltött a professzorok el­vándorlása az egyetemekről. A sú­lyos nevű professzoroknak egész sora mondott le katedrájáról és új­ságíró lett, orvosi praxist kezdett, bankoknál helyezkedett el. ügyvédi 1Sa szobor Fáradt novemberi napsugarak pi­hentek a lila rokokószaíoa kényel­mes foteljein, honnan lassú tempó­ban végigjárták az összes kényes Ízléssel elrendezett bútordarabot A szoba inkább egy agyonüraie­­peit primadonna misztikus fészkére, mint egy járási orvos meleg haj­lékára emlékeztetett. A sárga motí­vumokkal ellátott nehéz lila függö­nyök közelében, márváray talapza­tán emelkedett a magasba az Éva­­szobor, A lila függönyök és a rajta keresztül szűrődő sárgás napsuga­rak fényétben úgy festett, mini egy képzeletbeli hableány júrnői termete naplemente alkalmával. A szobor Évát kívánatos mezte­lenségében ábrázolta, amint az egy fa alatt a tiltott alma után nyúl, a fa köré csavarodott, fuháaikját ki­öltő kígyó csábítására. A fa koro­nája egyébként öblös virágváza gyanánt szolgált, melyből állandóan vörös rózsák, borzas, szőkefejü szegfűk kacagva árasztották kábító illatukat a szoba meghitt levegőjébe. Edit, az orvos fiatal, szép felesé­ge, a névnapjára kapott friss, még harmatos, hosszuszáru rózsákat próbálta a mindem órában megcso­dált kedvenc szobrának kelyhébe belepréselni. Az iít-ott elszabadult virágszirmok halk, sejtelmes zize­­géssel hullottak a szépség prima­donnájának lábai elé. Edit szépségének sikereit bősége­sen aratta, csak a külsőért epedő, átlagíérfiak csoportjában. Csak a külső mez, az ifjúság tetszetős zo­mánca adta meg az egyébként tar­talmatlan asszony értékét. Éppen ezért azon nők csoportjába volt so­rozható, lók egy férfi énjét teljesen irodát nyitott a gyáraknál keresett állást, a szerint, amilyen tudomá­nyos szakmája volt. Ekkor nagy gyűjtés indult meg az egyetemi ta­nárok gazdasági helyzetének javítá­sára és az egyes államok sorjában évi segélyeket szavaztak meg főis­koláiknak. A nagy stárok kivételével szeré­nyen fizetik a színészeket is. A fi­zetési listák élén a komikusok szok­tak szerepein!, mert nekik van a legnagyobb vonzóerejük az ameri­kai közönséggel szemben. De azért a nagy színházak vezetökómikusai sem kapnak többet havi 3000 dollár­nál és van akárhány színház, ahol a legnagyobb fizetés 800, vagy 1000 dollár havonkint. igen használható színésznők, akik szükség esetén a nagy szerepeket is eljátszák, 200— 300 dollárt kapnak egy hónapra. Ez, a vásárlóereje szerint nem több mint 400—500 békekorona.-i'-T-r— -• ’ Insfcruck, december, A becs—párisi gyors, amint el­hagyja Linset, befut a régi Ausztriá­ba. itt kezdődik Tirol, Ferenc Jóska kedvelte tartománya. Trabálls, piros­­arcú parasztok laknak erre, a hó már régen leesett, de ők félig mez­telen lábszárakkal, kalap, mellény nélkül járkálnak a földeken. Nem tudom, mit termelhetnek, csupa szik­lás vidék, néhol egy-egy erdőfolt, a vonat magasan a sziklafalba épített pályatesten robog. Baloldalt sziklafal, jobboldalt két - háromszázméteres mélység, legalul tengerszinti, ragadó folyású hegyifolyó, az ínn. Ötper­cenként alagút jön, a svájri határig legalább kétszáz, van köztük négy­öt kilométer hosszú is. Tirol süriin lakott hely, a falvak, kisvárosok egymást követik, szinte láncsort alkotnak. A vonatból jól be­látni, példás rend mindenütt, gaz­dagság, jólét, p arasz tnyugalom. Egy-egy falu legfeljebb negyven­ötven házból áll, a legkisebb egy­­emelett" villatív a tanyákra is be van vezetve. A házak tetején ara­­nTWTiott kereszt vagy bádogkakas díszeleg, katolikusok és evangéliku­sok laknak erre, itt _ más fontosak ezek a különbözőségek.. A köztársasági Ausztria Linznél megszakad. Névieg Tirol is a köztár­sasághoz tartozik, a lakosok nem törnek ki nyílt lázadásban Bécs el­len, respektálják a hatalmat, de gyűlölik A papok erősen összefog-I uralni, azt lekötni sosem képesek, mindég csali pillanatnyi vagy rövid inéig tartó sugarak sütkér-e-zésében tobzódhatnak, de velükszületett könnyüvérüségük folytán csak ritkán is perzselődnók meg. Edit megperzselő dött Már két hó­nap óta betegesen ragaszkodott egy jónevii, de egyébként igénytelen külsejű fiatal poétához. A poéta be­szédének finom selyemfonalával tel­jesen magához kötötte az asszonyt. Ma egy éve, épp a névnapjára ér­kezett anonim ez a gyönyörű szo­bor. Kutatott, járt utána, míg végre az anonim ködéből elébe toppant a poéta. Az asszony először kacagott búg­va, édesen, ahogy csak tazok kacag­nak, kiknek a lelkét még erős viha­rok nem érintettéit. A viharvert poétának fájt a kacagás, de kitartó, óvatos kezekkel ragadta magával az asszonyt, az önzés tengerének változó hullám játékaiba. Edit keze gyöngéden siklott végig a női márványfenoménon, miközben emlékeinek számycsapásai a múlt gyönyörű zenéjét suhogtatták fülé­be. Itt, az Éva-szobor előtt, állt a poétával, kinek lágy hangja, mint valami csábos melódia, ragadta ma­gával: — Nézze Évát, az asszonyt, amint az nőiességének tudatában, csábitás­­,ra hajló természetének minden gyö­nyörével, megvonagló testének plasz­­ticizmusával nyújtja ki karját elő­ször a bűn után. Ez a legszebb szo­bor, amit emberi kéz alkotott. Néz­ze a kéjtől átformált, bágyadt te­kintetet, melyet csak akkor ölt asz­­szonyi arc, ha velünk szemben gyöngül az akarata, ha kisiklik talpa alól a közvélemény morálőrző tala­iák a népet, a tiroli sokat jár a templomba és vasvillával veri ki fa­lujából a bécsi agitátort. Az ágya felett, a Mária-kép mellett, aranyos rámából tekint rá vizkék szemeivel az öreg császár, tiroli ruhában és szemrehuzott kis, tollas vadaszka­­iapban. Ezeknek Ferenc József az ideáljuk, a hitbuzgó, öreg nyárspol­gár, aki szintén szerette a sörös­­korsót és a hó sapkás tiroli hegyeket. Tirolban nincs város, itt nem sze­retik a zárt egységeket; Bécset ré­gen sem szerették, most úgy néz­nek rá, mint Szodomára. Meredek hegyeken mászkálnak reggeltől napestig, itt minden az övék, heten­ként egyszer magas szekereiken le­mennek a városba és mezőgazdasági termékeiket uzsoraáron adják el a gyűlölt, agyondoigozott prolinak. A köztársasági Ausztria fantasztikus gazdasági jólétet jelent nekik, hábo­rú előtt jelentéktelen földturók vol­tak, da valami érthetetlen vérségi át­öröklés mégis a múlthoz huza őket. Gőgösek, büszkék, a kevés hivatal­nokot. tankót, papot maguk termelik ki, nem tűrik az idegent, még a szomszéd megyéből sem és ezelőtt hatvan esztendővel cséphadarókkal ostromolták meg az épülő insbrucki egyetemet. Szegény nincs köztük, ha van kimarják, pántos ládáik tele vannak ezüstpénzekkel és külföldi valutával. Nyáron a hegyeket, eze­ket a véletlen adottságokat, három hónapra kikölcsönözik a gazdag kiil­ja. ha emelkedik föl-föl a magasba, az emberi üres szavak által szenny­nek nevezett, de a meggyőződés ál­tal ténnyé szentelt egyedüli emberi cél, öröm, földi boldogság, a bűnös szerelem országába. Ahol ezt az al­mát mint bűnök erényét, tépi le ez a kar. Csak ott képes valódi szép­ségében megremegni ez a karcsú kigyóderék, melyen a két Ids gyö­nyördomb mögött tüzel legjobban, legforr óbban az éltető nap — a SZÍV, A gondok rengetegéből az egye­düli jóleső mámor tisztása csalt ott. válik ki. Csak ostt, csak azon a föl­dön aratod szépséged méltánylását éned bimbója ott pattan ki legszíne­sebb virággá — ott, ahol ezen al­máért nyujtódzik ez a remegő kar, ahol igazán én vagy iáitól igazán asszony vagy. Edit belső izgalommal szívta ma­gába a poéta meleg hangjával szü­­letett kisértő szavakat, szemei erő­sen lecsukódtak — a kígyó fantáziá­jában óriási szörnnyé fejlődve, csúszva közeledett felé. ő a sejté­sek, a forró remények fája ... a kígyó már kúszott föl . . . már csavarodott köré ... a derekán... de nem hideg . . . nem . . . valami forró zuhany ömlött végig a tes­tén ... 5 volt a poéta . . . és, Edit karja emelkedni kezdett . . . Azóta minden héten kétszer ott volt a poéta lakásán. Amint az est fekete fátyolát végighuzta a min­­denségen, Edit a poéta karjaiban szürcsölte teáját és hallgatta annak részegítő szavait. Holnap lesz a napja ismét, gon­dolta Edit, és szemeit még mindég erősen letapasztotta, miközben őrült iramban előtörő, sóvár gondo­iöldteknek sok-sok pénzért ilyen esetben nem kiváncsiak a nacioná­­i'ékra és a golyvásriyaku. negyven­négyes lábú, pőfíeszkedő paraszt­­arisztokraták császártól mosoáiyal tisztítják a kiránduló néger sáros tu­rista cipőjét. Visszavárják a császárt Mikor Ferenc József meghalt. Tiro! három hónapos mély gyászt tartott és egy félévig miséztek a templomtótban. A katona viseltek vasárnaponként ki­­aggatjáfc polgári ruháikra a vitézsé­gé érmeket A kiöregedett osztrák törzstiszek ide húzódtak vissza, itt megbecsülik még a levitézdett mészá­rosokat. akik letargikus csökönyös­ségei hordják kirojtosodott, arany­­zst'tióros egyenruháikat és szabály­szerűen tisztelegnek egymásnak. Napközben csendesen üldögélnek a sörcsarnokokban, a bűnös bécsi pén­zekből kifizetett nyugdijat minden mediíáiás nélkül havonként előre pontosan felveszik és odahaza ripsz­­garaiturás, birsafinaszagu lakásaik­ban a »Rendeleti Közlöny« és a »Fliegende Blätter« összekötött év­folyamait olvassák. Étkezés után az emésztés elősegítendő, pattogva szidják a szocivircsaftot és a zsidó­kat, Bajorországitól néhány rozsdás gépfegyvert csempésznek be, szer­ződéseket kötnek Hitlerrel, Ulainnal és várják a napot, amikor Ottó veze­tésével ismét Páris eííen vonulhat­nak. lírsbruck előtt parasztok szállnak fel a szakaszba. Két család, sok gyerekkelj hangosan és szélesen el­terpeszkednek. Telt szájjal beszél­nek. nincsenek tekintettel senkire, felzavarják az alvókat és egy óra alatt kiürül a magúkkal hozott tiz­­literes aimaborral telt korsó. Vonat­ablakon át nézve érdekesek voltak festői népviseletükben, közelről kel­lemetlenek. A szakaszban leginkább munkások, kishivatalnokók ülnek, kiéhezett, elkinzott emberek, kiálló ádámcsutkával, fénytelen, szenvedő szemekkel. Az uj utitársak leszedik nagy karos kosaraikat, felnyitják a tetejét, valóságos bőségszaru, szép piros, füstölt húsok, vaj, sajt* illatait a várakozás gyöngülő gátjai alig tarthatták féken. Addig te leszel velem, töprengett az asszony és a mindenkitől szinte patologikusán féltett Éva-szobor felé nyújtotta táraüt karját. De a karja megrándult, a szobor megbillent — -m volt segítség —, ott hevert Éva a földön. A feje néhány lépésnyire gurult, — az arcán végighúzódó kéjt, mintha valami ismeretlen fájdalom váltotta volna fel. Eltört Edit kővé meredt tehetetlenség­gel bámult a cserepekre, melyeknek éles széle fájó karcolást mért a szi­vében, — a zuhanás megrázkódtat­ta a lelkét Csak nézett csak bámult hangta­lanul, remegő kezeit mellére kul­csolva, mint akit egy pótolhatatlan veszteség miatt nagy csapás ért A sok rózsa szanaszét heveri, mint egy frissen hántolt síron. Az állvány pedig, a lábára dőlt. de azért csak állt, bámult tovább, fizikai fáj­dalmat nem érzett. Arcán forró könnycsepp futott végig. — Meg kell neki mondanom még ma, holnapig nem bírom ki, e mind­kettőnket ért veszteség elhallgatását — tépelődött és nagy kék szemeit kétségbeesetten tapasztotta szerel­mük szimbólumának, előtte heverő roncsaira. Gyorsan ruhát cserélt és mikor az esti szürkület leereszkedett a városra, siető léptekkel lialadt a poéta lakására. Messziről feltűntek kivilágított ablakai s Edit elégedet­ten konstatálta, hogy barátja ott­hon van. Mikor az ajtóhoz ért, fülét halk, susogó szavak zaja ütötte meg. Nem mehet be. Hiszen máira nem várták. Ki lehet? Ah, női hang! Talán ... nem, nem lehet rokona, hisz a poé-

Next

/
Thumbnails
Contents