Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)

1923-12-25 / 348. szám

<923 december 25.

BACSMEGYEI NAPLÓ

9. oldal

rÜ5gL

A radirgummi

Irta: Baedeker

Jo és rossz emberekről folyt a beszélgetés egy társaságban, amely nagyobbrészt jó emberekből állott.

Valaki igy szólt:

— A jókat kevesebb jogtalanság érné a gonoszak részéről, ha ligába tömörülnének, szolidaritást vállalnának. támogatnák egymást, szóval megalkotnák a jó emberek védő támadó szövetségét, egymást minden igazságtalanság és kegyetiensé, ellen mcgvédelmeznék, s végre tán sikerrel küzdhetnének meg a gonoszok ellen, akik, ha nem is beszélnek Össze, természetes szövetségben vannak a jókkal, a nemesekkel szemben.

Volt. aki helyeselte az ötletet, de akadt kritikusa is, aki igy nyilatkozott:

— Az idea nem rossz, de kivihetetlen. A jó emberek annyira érdektelenek, sőt élhetetlenek, hogy nem is tudnának igy tömörülni s szövetségbe verődni, mert hiszen a saját érdekükről van szó, s ez nem érdekli eléggé őket... S ha ez a liga valahogy mégis létrejönne, attól félek, hogy-befogadnának abba minden rossz embert, aki odakinálkozna, mert a jó embernek az az egyik Jellemvonása, hogy megtudja ugyan különböztetni a jót a rossztól, de a rossz embert a jő embertől nem tudja megkülönböztetni.

! Egy harmadik is részt vett a vitában:

— Mondasz valamit... De mégis meglehetne alakítani a ligát.

— Hogyan? — kérdezte az, aki az eszmét fölvetette.

— Igen egyszerű. Olyan jó emberekből kell megalkotni a szövetséget, kik egyszersmind okosak is. Akkor ez a liga nagy hatalom lenne!

Az előbbi kételkedő elhárító kézmozdulatot tett, s igy riposztozott:

— Nem ér semmit... Nagyon kevés tagja lenne ennek a ligának!

Ez a kijelentés lehangolólag hatott ránk. A legtöbben éreztülv hogy ez aggságnak van némi alapja.

Egy pedig közülünk, aki eddig nem vett részt a társalgásban, nem is figyelt oda, s csak annyit tudott, hogy jó és rossz emberekről van szó, erre a kijelentésre fakadt:

—A jó embereknek mindnek valami becsületrendfélét kellene adni. azo kát, akik jók és okosak, aranyba foglalni, a rosszakat hóhérjeggyel ellátni. a gonoszakat pedig, akik egy szersmind ostobák., agyon bunkózni.

— Ez nagyon méltányos, bár kissé kegyetlen kívánság, — jegyezte meg egy más valaki, — és én szimeg egy más valaki, — és én szívesen aláírom, s ezt valószínűleg ti mind megtennételt. akik itt vagytok... De hiszen nem erről beszéltünk!

— Nem tudom, miről beszéltetek, i— mondta amaz egy kissé idegesen. 1— De, amikor hallottam, hogy gonoszokról és jókról disknráltok. kitört belőlem a keserűség. Elmondhatom az esetet, amely azt belőlem kisajtolta.

— Halljuk! Halljuk! — kiáltottuk.

És Aladár hozzáfogott a rövid elbeszéléséhez.

» *

retteni, a múlt héten agyonlőtte ma gát. Semmi más baja nem volt. csa az, hogy olyan gonoszindulatu cm (bcrrel kötötte össze a sorsa, aki ostoba is volt. vagy olyan ostobával, laki egyszersmind rosszindnlatn volt, — a hogy tetszik.

í Kitűnő sikerrel végezte cl a kereskedelmi akadémiát, s beajánlottam — bár ne tettem volna — egy hatalmas privátcéghez, amelynek a .főnökét (fájdalom! csak igen fölülj letesen) régebbről ismertem. Ez az fúr kitünően reprezentálta a sejf-ma: de-man-eknek azt a fajtáját, amely 1 különösebb erkölcsi és szellemi eré■ nyek nélkül is fényesen boldogul, j.sőt fenomenális sikereket ér el. mert í erőse# tud akarni. Az üzletet, s különösen a magáét, úgy értette, mint égy elsőrendű specialista, aránylag hamar és nagyon meggazdagodott, s mert minden tehetségét e^esegyedül az üzleti érdekeinek szentelte és semmi mással a világon nem törődött, jobban prosperált mint bárki az I országban. Pedig alapjában nem "volt okos ember, sőt ostoba fráter volt, akinek legfőbb szerencséje az lehetett, hogy nem volt szive, hogy Miem hatotta meg semmi, s hogy a ihászon, iránt meg volt az egészséges vagy a beteg érzéke.

Nem mondhatnám, ihogy az öcsé- vált rá a nemeslellrü férfiú.

Az unokaöcsém, egyetlen — rég elhalt — testvéremnek a. gyermeke, igen tehetséges, szorgalmas és jellcmes fin. akit Aa- saját fiamként szemet rosszul fizette volna. Mivelhogy a gyerek ügyes volt és szorgalma? (a jellemével nem törődött semmit), időnkint emelte is valamiver a havidiját. De a szegény Kornélnak állan dóan' kellett szenvednie a főnöke bizalmatlanságától. rossz szívnek ösz^tönszerü idegenkedése lehetett ez nemesebb szabású embertől. Mert a fiú gyöngéd, finom lelkű, előkelő gondolkozásu s a becsületére kényes fiatalember volt, — oly tulajdonságok. amelyek alkalmasabbak voltak arra, hogy főnökének az ellenszenvét keltsék föl ellene, semmint hogy a becsülését szerezzék meg neki. S, Kornél talán érzékenyebb is volt mint szabad lenni abban a világban, amelyet keménnyé tett az utolsó esztendők története, s ahol még jobban mint azelőtt fődolog a profit...

A fiú gyakran panaszkodott ne keni, hogy b5.r az állása anyagilag biztos, pozíciója a cégnél mégis nagyon kínos, mert az érintkezés Brunner úrral több mint kellemetlen s olyan sértéseket kell elszenvednie tőle. amelyek a helyzetét szinte tűrhetetlenné teszik. Ha ügyletet kötött a cég, részére, akár eladást, akár vételt, a főnöke sose mulasztotta cl fürkészöleg megkérdezni tőle. hogy vájjon ő is (már t. i. az öcsém) _ jó üzletet csinált-e? Kapott-e a másik féltől sápot? Es mennyit?

Én rábeszéltem (bár ne tettem volna!) a kesergőt, hogy tűrjön és — maradjon. Hogy az üzleti világ azon rayonjában. ahol Brunner ur fejti ki közgazdasági tevékenységét, ez igy van, s hogy amit ő gyanúsításnak vesz, az ott csak — társalgás, vagy enyelgés, tréfa. Mindamellett puhatolóztam mindenfelé, nem találnék-e számára alkalmasabb s megfelelőbb állást. Nem sikerült. A vállalatok, amelyeknél összeköttetésben voltak, a Brunnerétól olyannyira elütő üzemet- folytattak. hogy azoknál Kornél megint csak novicius lett volna,

olyan éhbérszerü fizetéssel, amelyből meg se élhet.

Ott maradt hát mindvégig, amíg csak meg nem történt a katasztrófa

V; Üzleti ügyben utazott megint a fiú, K|s amikor visszajött s .beszámolt az. jj eredményről. amely ezúttal véletle I mii és először nem volt épp kedvező, egyszersmind a szokáshoz híven l készkiadásainak a jegyzékét is bemutatta. Főnöke a szokottnál is bifzalmatlanul förmedt rá a hivatahiojjkára:

8- — Hallja, Buday ur. ez még se j-'iárja! Minden eredmény nélkül jön haza. s aztán ilyen rémsokat számit föl.

— Bocsánat. Brunner ur, — mentegetődzött szerényen amaz. — Csak a készkiadásaimat számítottam • föl, egy fiakerrel se többet. Ha többnek látszik, az onnan van. hogy mert nagyvásár volt Szegeden, a szoba árát drágábban számították, s ugyanezen okból ezúttal ott minden valamivel többe kerül mint .egyébkor.

— Eh, ezt mindenki mondhatja! Ilyen titulus alatt mindent duplán számítanak s becsapják az embert!

Az öcsém elpirult, s amint később nekem megvallotta, az a gondolata támadt, hogy pofonüti a principálisát. De nem tette, hanem méltatlan, kodva igy kiáltott föl:

Ezt nem szoktam tenni!

Ezt is mindenki mondja! — ri-Képzelhetitek, hogy’ hatottak ezek la kijelentések az érzékeny lelkű fiit ra! Kiegyenesedett, s igy szólt büsz kén:

— Ha Brunner urnák nincs bizalma hozzám, s azt hiszi, hogy megcsalom, akkor ne honorálja a költségjegyzékemet. s egyszersmind legyen szives a fölmondásomat tudó másul venni.

Gúnyosan felelte a főnöke:

— A fölmondást szívesen elfogadom. Ami pedig a kiadásait illeti, azokat maga nem fogja nekem ideajándékozni, azokat meg fogja kap ni. De nem egész összegükben, hanem redukálva.

I' Kornél önérzetesen vágott vissza:

— Az ellen meg én tiltakozom. Vagy kifizeti- nekem a felszámított I összes költségeket, amelyek csupa tényleges kiadások voltak, vagy le mondok róluk. Ez nem olyan üzleti ügy, amelynél le lehet valamit alkudni, ez becsületkérdés. Az összeggel 'nem törődök semmit, de nem tűrhetem. hogy az igazmondásomban kételkedjenek. Épp ezért be fogom mutatni a könyvecskémet, amelybe a kiadásaidat fejszoktam jegyezni, s bebizonyítani fogom, hogy onnan írtam ki a számlát.

Ezzel be is sietett az irodaszobájába, ahonnan pár perc múlva a jegyzőkönyvével tért vissza.

— A saját jegyzőkönyveivel akarja az igazát bizonyítani? — kérdezte gúnyosan a cégfőnök.

Kornél, ha egy kicsit idősebb vagy valamivel ravaszabb, s talán akkor is, ha kevésbbé becsületes, most rájöhetett volna, hogy kivel van dolga. Olyan emberrel, akivel szemben neki sose lesz igaza. Egy ellenséggel, aki — talán maga se tudja mért? — se nem tehet se nem kívánhat neki semmi jót. Mert a rosszindulatú ember ösztönszerüleg szereti gyötörni és kínozni, esetleg meg is semmisíteni azt. akit a szebb erkölcsi lénye

!s a nemesebb jelleme miatt kénytelen irigyelni.

A fiú elébe tette a könyvét s mutatta sorról-sorra a kiadásait.

— Itt a kocsi a vasúthoz, a vasúti

jegy, a hordár dija. azután- mind a többi, a hotelszámla, az étkezés, minden ... '

A főnök ur kénytelen volt konstatálni, hogy az adatok egyeznek egyjjtől-egyig, s aztán igy szólt:

— Azt hiszi, hogy ez bizonyít?

A szegény fiúnak megint fejébe

l szökött a vér.-De hát. kérem, csak nem tetszik [kételkedni azon, hogy a bejegyzé|seim valók?

— Tudja Isten! Hátha Ün csak azért irta be ily részletesen ^ kiadásait, hogy ha valamit kifogást telj szék, azt ily módon cáfolja meg?

— De engedelmet kérek, — szabadkozott KornéV mindig ijedtebben,

ezt csak nem tételezi fel komolyan -rólam! Tessék jobban megnézni ezt jja noteszt. — minden egyéb kiadásaimat, a legszemélyesebbeket is pontosan bejegyeztem napról-napra.

\ Mindent, amit költők, amibe az étkezés, a lakás, a ruházatom, a mosás, a könyvek, a szórakozás kerül.

Nézze, kérem, napról-napra---§' Ezt nem tudta megcáfolni a bizalmatlan ember. Tovább is böngészte, tanulmányozta a kis könyvet, s végre diadalmasan kiáltott föl:

— Hát ez itt mi? Mi1 van itt kiradírozva?

Csakugyan az utolsó bejegyzés egy helyén kidörzsölésnek a nyomai látszottak. A papiros észrevehetően el volt vékonyodva s rajta rafdirral szétdörzsölt tintaplajbászirásfnak a nyoma.

1 — a saját könyvemből, azt hiszem, jogom van valamit ki is radírozni.

— Hogyne volna joga? — gúnyolódott Brunner. — Nem is vonom J kétségbe e jogát. De akkor ne követeljen bizonyító erőt a följegyzéseinek.

— Nem értem. — hebegte Kornél, jj Nem értem, mit akar Brunner ur ezf zel mondani.

— Nem érti? Én meg azt nem erstem, hogy’ hozhat elében bizonyité. kául egy irást. amelyben vakarás van! Ki tudja azt most konstatálni, jhogy mi volt azon a helycn^jüiol a radirozás történt? #

A szegény gyerek darázsíeszekbenyult, amikor a noteszét bemutatta a főnökének. 0 később, mikor I nekem az esetet elbeszélte, azt a f magyarázatot adja, — ő is csak utóbb emlékezett rá, hogy a cége számára számára tett kiadások közé följegyezte egy privátköltségét is, talán egy színházi jegy árát vagy Valami hasonlót, s hogy azt aztán nem húzta át egyszerűen, hanem — mert minden aprólékos ügyben is oly tiszta óhajtott lenni mint az élet legkomolyabb dolgaiban — kiradírozta. Próbálta ezt aztán, amikor eszébe * jutott, a főnökének is elmagyarázni, de az mint egy szigorú vizsgálóbíró hitetlenül és gúnyosan hallgatta. S Kornél már az ő érzékenységében úgy is érezte magát mint egy vádlott. Mint egy olyan vádlott, akinek az ügye el van veszve.

Elhozta Hozzám a jegyzőkönyvét, amelyet évn is megtekintettem. Egy Helyen csakugyan meglátszott a kigummirozás nyoma, s a baj csak az Volt, hogy egy másik tétel volt fölibe