Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)

1923-12-19 / 343. szám

2. oldal.

BACSMEGYEI NAPLÓ

1923 december 19.

szait. Felszólalását követő vitában Szolcics és Krizmam demokraták vettek részt, akik élesen (bírálták a posta és távirda minisztérium költségvetését. Utána megszavazták a költségvetési javaslatot és áttértek a közoktatásügyi minisztérium budgetjére. A vita első szónoka Lúzics íöldmivespárti volt, aki kijelentette, hogy a gimnáziumok egyrészét át kell alakítani szakiskolákká. Győr,gyevics demokrata kifogásolta, hogy a költségvetés egyes szakaszai között nincs arány. Fölemlítette — példának — hogy az egyetemekre 50, a gimnáziumokra 65, a népoktatásra pedig csak 230 millió dinárt jegyeztek elő, hogy a tangóknak engedjék meg, hogy katonai kötelezettségeiknek a szünidők alatt — részletekben — tehessenek eleget. Beszéde után a bizottság ülését berekesztették.

nyilvánvalóan a betegséget előidéző 'spirochaeták lappangó elhelyeződése következtében.

A müncheni jelentés, amely szerint a kiváló pszichiáternek, Kraepelinnek, sikerült felfedeznie e betegség keletkezésének feltételeit, sajnos, arról, hogy miképpen sikerültnem emlékezik meg. így arról sem /alkothatunk egyelőre képet, hogy mi a jelentősége Kraepelin felfedci'zésének a hátgerincsorvadás gyógyításának szempontjából. Egyelőre [csak a tudós neve a biztosítéka an- Oak. hogy a jelentés komoly munkáról ad hírt.

Felfedezték

a hátgerinc-sorvadás okozóját

Eredménnyel jártak Kraepelin tanár kutatásai

Münchenből jelentik: Kraepelin tanár, a világhirü német tudós előadást tartott arról, hogy sikerült megállapítania a hátgerincsorvadás Keletkezéseinek feltételeit, vagyis anatómiailag megoldotta e betegség gyógyíthatóságának alapvető kérdését.

A hátgerincsorvadás azok közé a betegségek közé tartozik, amelyeknek oka általánosan ismeretes. Következménye a vérbajos fertőzésnek és az a jellemző tulajdonsága Van, hogy az eredendő fertőzés után igen későn, többnyire 18—20 esztendő mtílva tör kl. E betegség tudományos kutatása főként azért volt eddig hiányos, mert nem tudták kinyomozni keletkezése feltételeit. Nem tudták pontosan megállapítani, nogy a fertőzés után miért oly ké;sőn tör ki ez a betegség a központi .idegrendszerben, a hátgerincben és íz agy velőben (tabes és paralizis),

Meg akarják fosztani a nyugdíjasokat az állampolgárságuktól

A belügymimszteriumfől újra kel! kérniük az állampolgárságot

A vajdasági nyugdíjasok állampolgársága ügyében fölmerült zavarokról és a nyugdíjas vasutasok újabb sérelmeiről már legutóbb részletesen beszámoltunk s megírtuk azt is. hogy a nyugdíjasok ebben az ügyben küldöttségileg keresték fel a belügyminisztériumot, ahol állampolgárságuk elismerését kérték. A küldöttségjárás nem hozott eredményt, ázonban a vajdasági nyugdíjasok meggyőződést szerezhettek arról, 'hogy miképpen akarják a hatóságok a magyar nyugdíjasokat elütni az állampolgárságtól.

A belügyminisztérium B. B. B. osztályának a főnöke, Alexijevics Mka, mint ismeretes, még szeptemberben Ígéretet tett a nyugdíjasoknak. hogy mindazok megkapják az állampolgárságot, akik — ha nem is tudják beterjeszteni illetőségi- bizonyítványukat, — de hatósági láttafnozással igazolni tudják, hogy mióta tartózkodnak jelenlegi lakóhe- Ü lyükön. ■ ;

I Ennek az eljárásnak a keresztülvitele után azonban most kiderült, fhogy a belügyminisztérium november 22-én 18.500 szám alatt uj rendeletét adott ki, amely nem ismeri el az eddigi, eljárást, hanem elrendeli, I hogy a közigazgatási hatóságok részéről kiálütott illetőségi bizony itvá\nyok az állampolgárság szempontjából az 1879. évi L. törvénycikk 10. a legtöbb nyugdíjas már január eb sején elveszítené nyugdíj-illetményeit, ami a vajdasági nyugdíjasok nyomorát még sokszorosan fokozná.

'paragrafusa alapján a belügyminiszter által láttamozandók és jóváhagyó záradékkal látandók el, mert egyébként érvényteleneknek tekintik őket. A rendelet erre az igazolásra tizenöt napi határidőt ad.

Az uj rendelet, megsemmisíti a [nyugdíjasoknak állampolgárságuk ; megszerzésére adott könnyebbségeket, mert minden nyugdíjasnak a hatóságok utján be kell nyújtani újabb 1kérvényt a belügyminiszterhez, a I melyben igazolni keli, hogy mióta él a kérvényező az S. Ii. S. királyság í területén és ennek alapján fog a belli ügyminiszter dönteni. De ettől eltef hintve is megállapítható, hogy az uj rendelet kiadásával a hatóságok a nyugdíjasok állampolgárságát akarják elvenni, mert a tizenöt napos határidőt adó november 22-én megjelent rendeletet eddig egy közigazgatási hatóság se hozta nyilvánosságra.

Miután a nyugdíjasoknak nagy és f jogosnak látszó az az aggodalmuk, [hogy a kitűzött tizenöt nap alatt sem\ miesetre se lehet a szükséges iga\zoló okmányokat beszerezni és a határidő be nem tartása elég lenne ahjhoz, hogy a nyugdíjasok elveszítsék [állampolgárságukat, ezért a vajdasá*;gl nyugdíjasok most mozgalmat indítanak arra, hogy ezt a határidőt a belügyminiszter meghosszabbítsa. Ebben az ügyben a nyugdijatok december 20-án, csütörtökön délután ,'négy órakor a vasútállomáson levő 'oktatóiskolában értekezletet tártainak és remélik, hogy az akció sikerére! fog járni, mert ellenkező esetben

Férfiak, szigete

irta: Szomakásg István

Fiatal ujsáairókcromban Bélavárott jár ram valami riportért s mivel a délutánom szabad volt, meg akartam nézni a hegyen fekvő kastélyt, melyben valamikor a kihalt Kárpátházy grófok laktak s mely negyven év óta egy magányos öreg ur tulajdonába került. Loéd után, bottal a kezemben, megmásztam a hatszázméíeres hegyet s az oromra feljutva, nagy csodálkozással iá’tam, hogy egy nagyszerűen konzervált, tizenhetedik századbeli vár mered c;ém.

— Nem lehet, százszor is csak azt mondom, hogy nem lehet! — szóit egy férfihang s úgy tetszett előttem, mintha egy puskanyél dörrent volna meg a kemény sziklafalon. Közelebb mentem s egy kurucíibériás hajdút pillantottam meg, aki előtt egy kétségbeesett uriasszony állt.

— Ember, hát nem érti meg, amit mondok? szólt a nő s napernyőjével mérgesen hadonászott a levegőben. — Én a Bodányi nr felesége vagyok és sohasem váltunk el törvényesen. A feleségnek akarja megtiltani, hogy az urát meglátogassa?

— Nem bánom én, akárkije volt a tekintetes asszony a tekintetes urnák, ide ugyan be nem teszi a lábát. Parancs parancs: asszonyszemélynek nálunk kívül a helye.

A no megfenyegette ernyőjével a makrancos vitézt, aztán bosszút lihegő hangen kiáltotta:

— Levelet fosok írni az uramnak és rögtön élcsapatom magát!

Közeledésein megzavarta e magánbeszélgetést, a vitéz figyelme felém for dúlt s én, az előbbi jelenet hatása alatt, megemeltem a kalapomat.

— Nem vihetné valaki a névjegyemet a tekintetes úrhoz? — kérdeztem kissé félénken.

— Hogyne, hogyne, azonnal intézkedem. Várjon csak egy pillanatig a fiatal ur.

Leültem az őrszaba előtt álló padra s öt perc sem telt el, mire János viszszatért a bástyák közül.

— Tessék velem fáradni.

. Átvezetett egy nagy udvaron, melynek közepén láncos kút állott, lépcsőkön fel, lépcsőkön le ballagtunk hosszú, fegyverekkel díszes folyosókon mentünk végig. ,

— itt tessék kopogtatni, — mondta barátságosan s már el is tiint az egyik folyosó kanyarulatánál szerényen odaérintettem mutatóujjamat az ajtóhoz, mire egy öblös, mély hang válaszolt:

— Tessék!

Beléptem a szobába, mely tulajdonkép galériás könyvtár volt s azonnal megpillantottam a hófehér, de szilfaegyenes öreg urat, aki udvariasan eiibém lépett.

—- Újságíró és a műkincseimet akarja megnézni, ugy-e? — mondta mosolyogva s helyet mutatott az egyik tizmázsás bőrkarosszékben. — Rögtön kiadom a parancsot, hogy mindent megmutassanak öcsémuraninak.

Csöngetett, de nem a titkár jött be, akit várt, hanem egy inas, aki jelentette, hogy a fiatal ur a városban iár s csak félóra múlva fog visszajönni.

— Nem baj, addig majd elcsevegjük az időt! Hozz valami italt és harapni- Víüót.

A cáré© barátnője

Még1 egy emlékirat a cári családról

( Az utolsó orosz cár « * i Még [hosszú időn át érdekes regény és I drámai téma lesz az utolsó orosz [bár, az utolsó ..zsarnok« élete és [tragédiája s a számtalan emlékirata f 'nak, amely a tragikus véget ért cári 'családról megjelenik, még mindig van uj és érdekes mondanivalója.

A napokban jelentek meg Anna 'Wirubowápak, »a cárnő barátnőiéinek« emlékiratai. Az utolsó és a bolsevisták által meggyilkolt cárnőt eddig az összes memoárok mint Ifosszlelkü nőt tüntették föl. Anna Wirubowa uj emlékirataival mostan [meg akarja cáfolni ezt a legendák 'A »cárnő barátnője« volt úrnőjéről E többek között a következőket jrjaí 5 — Egyetlen egy fényképen sem

jjélethü, mivel egyetlen egy sem adja [vissza híven gyöngéd arcszinét és mozdulatainak finomságát. Magas volt és karcsú, nyaka, csodálatosan fehér, szintúgy karjai és vállai is.. Dús, vöröses aranyhaja olyan hoszszu volt, hogy reáülhetett, ha feta bontotta. Orcái rózsásak voltak, akár egy gyermeké. Temperamentuma igen élénk volt és gyengéden Szerette férjét és gyermekeit. Igen félt a háborútól és sokszor panaszkodott miatta, mivel nőies ösztönével rögön felismerte, hogy — miként magát kifejezte — »ez minden-, 'nek a vége.« Noha német nagyhercegnő volt, valótlanok azok a hírek* mintha a németek iránt különös ’szimpátiával viseltetett volna. Ment Volt minden előítélettől. A sebesültek iránti gondviselése megható volt* Semmitől sem riadt vissza. Ha az orvosok egy katonával közölték, hogy amputációra, vagy súlyos operációra van szükség, az rögtön a cárné megjelenését kívánta: »Carica állj ’mellettem! tartsd a kezemet, hogy ’bátor legyek!« A cárnő. akár tiszt, akár egy egyszerű parasztlegény volt a katona, mindig teljesítette ezt ’a kívánságot. Az emberek istenítették. várták ha jön, bekötözött kezeiket kinyújtották, hogy ruháját érinthessék és boldogan mosolyog-■ IHHIHIIIIII»II'||||| I ■IIIIBH HI'.I mi mii nil iniiiwi nim mii lm .1 ii I mnm—urnirnin Trinrr ii-r-i i um imn nnn—11— oou

Oly kedvesen és fesztelenül beszélt, hogy negyedóra múlva tökéletesen öszszebarátkoztunk s mikor megtudta, hogy az ujságiráscsináláson kívül írással is foglalkozom, jókedvű gúnnyal kérdezte:

— Akkor persze a szerelem a reszszortja? Évezredes törvények szerint a költő nem irhát másról, mint szerelemről. A csillagos ég, az óceán rejtelmes világa, a hajnal és az alkonyat, a virág és a napsugár, az emberi elme alkotásai: mind eltörpülnek a szerelemhez képest.

A gúnyos hang eszembe juttatta a kapu előtt lefolyt jelenetet, a dühösen távozó asszonyt, aki ennek a derűs bölcsnek a felesége s mivel a magamfajta ember, iia témát szimatol a levegőben, nem viszi tulságba a diszkréciót, elmondtam neki a párbeszédet, melyet akaratomon kiviil végighallgattam. Kicsit elkomo'yult az arca, de egy pillanattal később már megint a jókdvü öreg ur volt, aki bizonyos magaslatról nézi a körülötte nyüzsgő embereket,

— Ide nem igen fog bejutni, — mondta valami kedves, íilozófus-mosolykással — asszonyt nem engedünk magunk közé sem öreget, sem fiatalt, sem szőkét, sem barnát, sem ezüsthajut. Hit szenöt év óta élek itt, de asszony még nem volt a várban. Az ételt a szakájjcsom főzi, azt ágyamat az inas veti meg, a hátamat egy béres dömöszköli, ha rászorulok. Asszony ide csak kisértet alakjában sohanhat be.

— Annyira csalódott az asszonyokban? — kérdeztem.

— Nem az asszonyokban, csak egyetlen asszonyban. Huszonöt éve ennek, még negyven éves sem voltam egészen,

I Csinos, egészséges és gazdag voltam á hétéves házasság után is úgy udvaroltam a feleségemnek, mintha akkor jöttünk volna a nászúiról. És mégis megcsalt, nem szerelemből, amit megbocsátottam volna, hanem szeszélyből, unalomból, veleszületett rosszaságból. Akkor az egész fajtát kiismertem, úgy láttam őket, amilyenek: kedves, kártékony, gonosz kis állatoknak, akik a szépségükkel még a legokosabb embert is elkábitják, Amig fiatalok, kalandokról álmodnak, amikor a szemük mellett az első ránc megjelenik, bünbánólag viszszatérnek hozzánk. Erre már negyvenéves koromban rájöttem, amikor még nem volt könnyű megnyugodni az igazságban, most, hatvanöt évemmel, már csak szánakozva mosolygok azokon, a kik az asszonyokon kívül semmit sem látnak a világon. Szegény ostobák! Ha tudnák, mennyi sok szépség van körülöttük s hogy a szerelem vagy a csók csak egy porszem a rengeteg gyönyörűségből, amit a világ nyújthat

— És huszonöt év óta egyetlen aszszony sem volt a várban? — kérdeztem csodálkozva.

— Nem volt, nem is lesz, amig a kriptámba nem tesznek. Lássa — mondta és egy dísznóbörös Senecát vett !e a polcról — ez többet ér, mint az egész fajtájuk.

Később megnéztem a műkincseket, aztán nevetve mentein le a hegyi ösvényen. Az öreg embernek nincs egészen rendben az esze, — mondtam magainban és sólufjtva gondoltain egy fiatal leányra, aki Pesten várakozik rám. Azóta harminc évnél it több múlt el és rohamosan közeledtem a korhoz, mikor magam is bölccsé leszek.