Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)
1923-10-07 / 273. szám
1923 október 7. BACSMEGYEI NAPLÓ 13. oldal Rabelais és Cervantes — Irta: Stern Lázár II Rabelais egyéni öntudatában emelkedik tisztaságra a mindenkinek zavaros gondolata és érzése, hasonlóan az anyagi világ atomjához, mely az energia végtelen örvényléseiből köt rendbe és harmóniába bizonyos energiamennyiséget. Az alig született Gargantua már italért kiált és a megszületett csecsemő tejszükségletének a kielégítésére az apa 17.913 tehenet volt kénytelen tartani. Hihetetlenül falánkok, részegeskedők és szabadszájnak az emberei, de gyönyörű dolgokat mondanak a nevelési öl és az oktatásról, ne tanítsuk apióiókos fogalmakra és meghatározásokra, hanem tanítsunk az éleinek, tanítsunk az . értelemnek, tanítsunk a világnak. Örökérvényű intelmet intéz Gargantua a fiához az ismeretek jelentőségéről, arról, hogy csak egy igazi hatalom van a világon, a tudomány és hogy az emberiség jövője attól függ, mennyi igaz ismeretre fog szert tenni. Gargantua legyőzi Pi'krosol királyt, de hazabocsátja, annekszió, kártérítés és jóvátétel nélkül, mert a népek kibékülését Gargantua szerint csak az ilyen béke biztosítja. De Pantagruel is azt hirdeti, hogy csak az a nép boldogulhat, mely nem törekszik a többi népek leigázására és hogy a győző csak az esetben győzhet véglegesen, ha a legyőzött nép boldogulását épugy feladatának tekinti, mint a Saját népének boldogulását. Azt hirdeti, hogy az erobe ri tökéletesség teljesen független a: ember foglalkozásától. Rabelais d lensége az aszketizmusnak, a magát sanyargató és önmagát kínzó ember, szerinte, tele van egészségtelen nedvekkel és gondolatokkal, nrig a természetesen élő ember természeténél fogva jó és becsületes. A víg János barát harcol, imádkozik, iszik ós szeretkezik, megalapítja az első modern és az egyén szabadságán nyugvó szerzetet A thelemi apátságba erkölcsös és müveit nők és férfiak léphettek be és ott tartózkodhattak, amíg akartak. A rend jelszava: tégy, amit akarsz. Mindenki távozhatott a rendből, amikor jónak látta, de senki sem maradhatott, ha vétkezett a jó modor és a tisztességes emberek erkölcse ellen. A bohó Panurgc teszi teljessé a társaságot, ez az erkölcsösebb, okosabb és óvatosabb Falstaff. Nagy útra mennek, mert Panurge nem tudja magát elhatározni a házasságra és előbb fel akarja keresni a világ minden okosabb emberét és minden hires vagy hírhedt népét, hogy azok tanácsát kérje ki. házasodjék-e vagy nem. Ez az utazás azután az egész középkor végének korrajzává szélesül és betekintést nyújt annak összes intézményeibe, világi és egyházi szervezeteibe és mindennek éles és szabadelvű kritikáját nyújtja. Az egész könyv a vig erő cs büszke életkedvnek a megnyilvánulása, tagadása mindannak, ami az életet korlátozza és az emberi derűt elitéli. Rabelais nagysága nyelvében, a múlt és jelen élet megfigyelésében és nemes messze előrelátó gondolkodásmódjában van. Nem Rabelais dolga az érzelmek finom vibrálásával és forróságával megrázkódtatni a kedélyeket és jobbá tenni az embert, de mester az újkor emberének a megrajzolásában, mester a múlt végzetes hibáinak és következményeinek a feltüntetésében, mester a finom gúnynak és a komoly páthosznak, kifogástalan a kiindulási pontja, igazak a gondolatai és szárnyalok az eszméi. Tökéletes ura a nyelvnek, szóbőségben talán csak Shakespeare a versenytársa, a francia nyelvet tömérdek (állítólag 600) uj szóval gazdagította, ami bizony nem csekélység. Utána bátorságosabb lett a múlt kritikája és az uj cél kitűzése, útja. Az embernek szabad volt már szabadnak érezni magát és saját belátása szerint élni életét. A lelkiismerét és értelem függetlenségéért küzdő nagy francia ivóknak elseje és talán legnagyobbika volt PabeÜais, mert szeljjierni nagysága mellett erkölcsi nagyíj ság is kellett ahhoz, hogy az ő 1 idejében úgy Írjon, amint Rabelais I irt. Merészségre csak az egy VoT- 1 fairét lehet hozzá hasonlítani, de § mennyivel könnyebb veit Voltaire I helyzete. Kétszáz év választja el I Rsibelaistól, de ez a kétszáz év f jelenti a reformációt és a tudomáfnyok újjászületését. Csak Rabelais jjvállain keresztül képzelhető el Mónii taigne a maga finom és Bayls a jjmaga metsző és merész skepíiciz- Sinusával. Rahciaisnak az emancipálj ciót szolgáló eszméi a XVIII-ík szászaddal jutottak diadalra, politikai I eszméi a minden korok legnemesebb l elméi által hirdetett eszmék sorsát i osztja: máig is teliesületlcnek, máig j is ábrándok. Spanyolország külön világ. Meszsze esett a minden felfogás szellőjétől Friss Franciaországtól. Nem ismerte a világnézetek harcát és az egyéniségnek abból fakadó, duzzadó önérzetét. Spanyolországot a torn egérzés uralta. A buja, életörömben és egyéni szabadságban tobzódó renaissansnak ott nem volt talaja. Egész történelmét, minden ! baját és sikerét vallási erők színezték. A spanyolra a vallás nem valami külső hatalom volt, mely feszélyezte természetes emberi mivoltát, hanem államot és nemzetet összetartó erő, az egyénekbe gyökeredzett realitás, mely megmentette Spanyolországot és a spanyol embert a pusztulástól. A külföld megujhodott széliemé, mely francia és olasz érintkezések révén szivárgott Spanyolországba, nem tudott hozzáférni a spanyol vakbuzgósághoz * és egyedül álló vallásos érzéséhez, Ide az apró démonok, a jó és gonosz I szellemek mindennapi csodatétclei- Snek hitelét gyöngítette, bizonyos I emberibb szellem csiráit hintette el, szelidebbé tette apró emberi bűnökkel szemben. Emberibbé vált Torquma da Spanyolországának zordsága, a humanizmus hatalmas áradatából egy kis ér elborította a spanyol lelket is. Csakhogy inig a külföld renaissansa a régi világ rombadőlését és egy uj világ fölépítését jelentette, Spanyolországban csak a régi épület szellőztetését és megigazitását vonta maga után, A vallásosság napjáig ott derengett a legmodernebb elmékben is, de már szabad volt szivük szerint együtíérczni embertársaikkal, együtt búsulni s együtt! örülni velük, szabad volt már utaz-! ni, örülni a természetnek, nem volt I hiba őszintén elmélyedni az emberek lelkében. Nem voit már mindig haragos az Isten. Spanyolország odasimulása az európai kultúrához Cervantesen át történt. Cervantes 1546-ban született és 1616-ban halt meg. Megérte Spanyolország politikai nagyságát, öszszetüzését a szabadságért küzdő Németalfölddel és elhanyatlásának kezdetét. Katona volt és a fanatiku-j soknak áldozatává lett, élte végén a szerzetesruhát öltötte fel. Mindezek a benyomások ott vibráltak Cervantes hatalmas agyában és nemes szivében. Az itt vázolt körülmények és élmények magyarázzák, hogy illemessége és minden íorradalmisága mellett is szelíd és megértő.kritika jclilcmzi Ccrvantest. Nem nyúl a régi* formákhoz, ami nem is leit volna tanácsos, hanem csak felfrissíti azok tartalmát. Alegóriák és mesévé szélesített képletek formájában nyújtja a múlt kritikáját. Látszólag nem érint semmit, de valósággal támad mindent.' Don Quijote a lélektani elmélyedés és a pszihológiai finomságok remeke, szelíd leszámolás a múlttal. A középkori ember furcsa ábrándja, naiv hite, mely. beleütközik a valóságokba, a világ javiíó kudarca a maga esze szerint élni akaró világgal szemben, a vak alárendelés ostobasága és önálló Ítéletalkotásának a szükségessége és jósága a legalacsonyabb származású emberre is, minden időkre érvényes emberi dokumentum hódító erejével van megrajzolva a Don Quijoíteban és ma is oly friss, mint amikor Cervantes 320 évvel ezelőtt megírta. Az emberi közeledések dicsérete, a kormányzás tökéletlenségeinek enyhe bírálata, a felsőbb osztályok hibáinak és az alsóbbak jelenségeinek magától értetődő beállítása, — amint az a Don Quijoteba beszőtt bajos novellában történik — forradalmi elgondolás és a kritika első megszólalása Spanyolországban. Ismeretien uj hangok voltak ezek, amelyek utján szökkent erőbe, gazdagságba és merészségbe az addig jelentöségnélküli spanyol irodalom. Rabelais is, Cervantes is úttörő — hegyeket hordtak ei a haladás ’.ltjából és megépítették az uj irányok utait. Forradalmár mindkettő a szó Iegncmesebb értelmében. Mii fognak az idén télen táncolni? Megjött a fox’blue és a dzsáva — Uj tengerentúli tánccsodák — Budapesti tevét — A strand homokja már elárvult s nyár zulükaff erhölgyei és pecsenye ! «színű sziihfraián kisasszonyai már más álmokat szőnek. A kihűlt homok helyett a fényes parkett integet csábrfcón s valami uj fülbemászó muzsika hívja a strand hölgyeit és lovagjait. Á téíi bálok még az álmok ködében vesznek el, de a leányszobák bakfislakői máris fonják a képzelet színes szőnyegét. A bálozókról az idén sem feledkeztek meg- a táncmesterek. A vanstepp, foxírott, simmy, tangormilonjo és valse-hesiiasion után uiabb tánccsodákaí importáltak. Az idén is Amerika ejti lázba azokat, akik minden évben lázba jönnek az újabb és újabb exotikus lábtekerő rántásoktól. A simmy-rajongóknak már fényesre kefélték a tánctermek parkettjeit s a „tanár urak“ fehérkeztyüsen várják azokat, akik mindenáron tudni akarják a délázsiai szigetek benszülötteinek lakodalmi és haláltáncait. A tánciskolákban már megkezdődött a „munka“ s a „professzor urak“ illemíankőnyvből vett mozdulatokkal kísérik átszellemüli hangon tartott megnyitó előadásaikat: — Hölgyeim . . . A hölgyek és urak ép oly figyelemmel néznek a fehérkeZtyüs tanár urra, mintha az egyetemi katedráról hangtanának el ezek a szavak : — A simmy hódító útja ma már megszűnt s helyette egy graciózus tánc indult világkörüli útra : a ícxblues. Hogy miért nevezik a táncot kék-rókának, azon sokat törték egyesek a fejüket, de sehogy sem tudták kitalálni. A rejtély kulcsa az, hogy Amerikában, ahonnan hozzánk Londonon és Berlinen át került, kékrókaprémes ruhákban lejtették. Fülbemászó négyütemes simmy muzsikára kreálták az idei szezon csodatáncát, a fox-bluest, amely minden bizonnyal lázba fogja ejteni Budapestet is, mint magával ragadta Parist és a többi nagyvárosokat . . . A tanár ur még komolyabb arcot öltött és folytatta: — ismertetem röviden a tánc eredetét s most elmondom koreográfiáját, hogy azután hozzákezdhessünk gyakorlati elsajátításához. Sikeres feszességgel állunk fel egymással szemben. Nem arc az archoz simul hanem ép ellenkezőleg. Nem összebújva, hanem egymástól távol állunk fel, feszes magatartásban, hátra homoritott testtel. Egyszerre két előrenyujtott feszes bal lábbal lépünk előre, majd foxtrottba lordunk át. A forgást variálhatjuk s a simmy oldallépéscit alkalmazzuk. A sasszé-lépés eltűnt ... Eddig tudtam követni a „mester“ I szavait, de ezután minden igyekezetem kárba veszett, mert az urak és hölgyek elénk tetszészajban törtek ki: — Csodás! Gracíózus ! Cuki! — I hangzott a táncteremben s a „két ballábak" izegni-mozogni kezdtek a parketten. A szemekben lázas fény csillant lel, az ajkak remegtek és a táncmester ajkára diadalmosoly torzult. — A íox-blues — fejezte be előadását a professzor ur, — gracióziiásával meghódítja az egész világot. A tango-milongó és a valse hesitasicn nem tudta legyűrni a simmyit, de a kék-róka előtt meg fog hajolni . . . A zongora valami furcsa dalba kezdett s egyszerre viaszbábokká lettek a hölgyek és az urak. Drótra fűzött kisasszonyok és lovagok feszesen, mereven nyújtották előre lábaikat, de sehogysem akart tánccá ! alakulni ez a góíyalábszerü mozgás. I — Mégegyszer 1 — kiáltott a mester. —- Tehát fox-blues! A csatakiáltásra ismét szembeálltak, mint felöltöztetett piszkafák a hölgyek és urak. — Két bal lábbal előre —» hangzott a vezényszó és senki sem ne-Ivette el magát. — Egy fordulattal foxtrottba átf — zengett újból. A lábak egybeütődtek s a sipesoptok sípoltak, de azért csak tovább csetletí-botlott a tudnivágyó tömeg. — Nem simmy sasszé, nem simmy sasszé! — szólt izgatottan a tanár ur. A sasszé már eltűnt, az nem modern ... így, igy, igy, — mutatta a mester és groteszk mozdulatokkal lejtett el tanítványai előtt. — Tiz perc szünet! — szólt újból a professzor s a zongorista nagyot lélegzett. — A hölgyek — vézna, nyápic bakfisíányok és kövérkés mamák — lovagjaikkal külön-külön tovább rúgták a katonai tagozott menetet és közben-közben tudományos előadást tartottak egymásnak az ni tánccsoda rejtelmeiről. — Csak az a hálrahomoritás ne lenne benne — szólt egy nem éppen rosszul táplált, legszebb férőkor!) an levő bakfis . . . A zene fox-b!ues.re hívta a párokat. A terem újból kavargóit, a lábak csattogtak, csetiettek-botlot:ak s r. hölgyek és urak átszellemüllen mondták: — Ah, mily graciőz! . . . Amikor raár esőként hullt a ve-
