Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)

1923-10-21 / 287. szám

10. oldal.

BACSMEGYEI NAPLÓ

1923 október 21.

te maga előtt. Fütyörészett is, míg tovahaladt. Még szerencse, hogy íiatchdown már nem hallhatta ezt! Nem hallhatta, mert közben szörnyethalt; amikor arról értesült, hogy feleségét elgázolta a villamos, amely előtt keresztül akart rohanni, hogy idejében odaérjen a Foreingerféle vegyti'sztitó-intézethez. Meg kell ■jegyezni, hogy úgyis elkésett volna, mert egyetlen gyermekük: atanitónőképzőt és okanriaa-tanfolyamot végzett Jessy vőlegényével, a fiatal puceráj-igazgaíóval együtt már órákul előbb bentégett a gyárban s ennek következtében a köztük tervbevett házasság — amelynek nagy szerepe lett volna a Foreigner-család további történetében — ha úgy vészük, teljesen meghiúsultnak volt tekinthető. A tárgoncás fiú, aki magától értetődően nem volt más. mint Edward, (bárhogyan is meglepődjenek ezen azok, akik; Edward harminckét .év előtt bekövetkezett vizbefulladásából esetleg azt következtették, hogy ez a nemes kebel örökre megszűnt dobogni), aki rövid háromórai talicskázás után odaérkezett az ősi kastély elé, és izgatottan becsöngeteít, természetesen úgy helyezve el két fogkefe seg.iségével targoncáját, hogy az messziről automata-zongorának lássák. Ez az óvatosság mindenképpen helyénvaló volt, mert ősz inas tárta fel a vaspántos kaput. Tőle tudta meg a látogató a szörnyű valót, hogy Foreigner szülei is a másvilágra költöztek néhány hónappal korábban.

— Ezt nem élem túl, — kiáltott 'fel Edward, és hogy nagyobb nyomatékot kölcsönözzön szavainak, holtan esett össze.

Szive ölte meg, áldott szive, amely nem tudta elviselni a csapást, noha Edward nem is ismerte alapjában véve Foreigneréket és csak szórakozottságból csöngetett be a kastélyba. mert tulajdonképpen a szomszéd házban akart felkeresni egy szabót, hogy a kétezer dollárból végre megfoltoztassa nadrágját, de eltévesztette a házszámot. Mindamellett a lila gyémántok titka az érdekeltek halálával sem szűnt meg ránehezedni a városra. Jessynek ugyanis volt egy papagálya, és az okos madár másnap kora reggel rájött arra, hozv az automata-zongora tulajdonképpen csak két fogkefe, targoncával körítve.

Folytatása következik.«

4.

Elgondolható, mekkora sikere volt ennek a regényfolytatásnak. A »Kis Texasi Motoros Hirharsona« olvasói másnap csapatosan jelentek meg a kiadóhivatalban és összevásárolták az előző folytatásokat, hogy azokból valamiképpen megállapíthassák, miért adott a levélnehezék-gyáros éppen kétezer dollárt az ökölcsapásokért és hogy miért akarta Edward m in den áron au tomata-zo n gór ának

feltüntetni targoncáját, hozzá még két fogkefe segítségével? Az előző folytatások azonban a legfigyelmesebb átolvasás után sem adtak választ ezekre a kérdésekre és az sem derüli ki belőlük egészen világosan, hogy egyáltalán miként lehet két fogkefe segítségéve! automatazongorának feltüntetni holmi targoncát és hogy mi köze lehet ehhez egy papagálynak, úgyszintén a lila gyémántoknak?

Carslake. amikor až idő*TM1"’ilyen irányban felvilágosítást kértek tőle, a iegtermészeíeseou urc^yvjvzéssel válaszolta:

— Mindez azért van, mert ősz inas nyitott kaput, fia, teszem, valami tizennyolc éves szobalány ereszti be véletlenül Edwardot, akkor egészen fölösleges óvatosság lett volna a targoncát villanyos-zongorának feltüntetni.

A kérdések ezután következő áradatára azonban maga Carslake sem tudott mit felelni, hiszen a legtávolabbról sem sejthette miért volt szerencse, hogy Ilatchdown nem hallhatta már a íütyörészést, s főleg, hogy kire nézve volt ez szerencse, Hatchdownra-e, aki egyébként is szörnyethalt közben, vagy pedig Edwardra-e, aki viszont már harminckét évvel hamarább fűlt vízbe? Egy darabig csak feleligete tt a kérdezősködőknek, de amikor az indián postakézbesiíő aziránt érdeklődött, hogy mennyiben magától értetődő az, hogy az elhunyt Edward harminckét év múlva mint targoncás-fia ubkkan fel? — beszüntette a válaszadást és kezeit dörzsölgetve azt felelte a kiváncsiaknak, hogy legyenek türelemmel, minden kiderül majd a következő folytatásokból.

— Ilyen regénvt sem látott a világ — dicsekedett ellenben egész délelőtt —, amelyiknek már a közepén meghal valamennyi szereplője. Ezt is csak a »Kis Texasi Motoros Hirharsona« engedheti meg magának . . .

A merész és szokatlan ötlet .csakugyan rendkívüli sikert aratott az olvasók körében.

— De mi lesz most — aggodalmaskodtak többen —, hogyan fog szereplők nélkül a cselekmény folytatódni?

— Csak legyenek nyugodtak —intette le Carslake a kishitüeket

koiumbusz-tojása az egész . . ■

5.

Az igazat megvallva, maga Carslake sem volt egészen nyugodt Főként az idegesítette, hogy Porter — ellentétben közmondásos pontosságával — ezen a napon késett és még déiután négy órakor sem jelent meg a szerkesztőségben. A lap tulajdonos izgatottsága óráról-órára fokozódott és akkor érte el tetőpontját, amikor öt óra után tizenkét perccel a határról érkező lovasküldönc az alábbi sokatmondó levelet kézbesítette neki:

»Isten önnel, világkörüli utazásra indultam. Az izgalmas és váratlan fordulatokban gazdag regényfolytatást, remélem, élvezettel olvasta. Most azonban törje a fejét maga, hogy a csávából hogyan fog kimászni. Na meg vagy lepődve, pipi? Azt hitted, hagy az irói önérzet mosogatórongy, amibe mindenki beletöröiheti sáros csizmáját?

Üdv! Porter.«

Másnap Carslake-et holmi kisebb baleset érte, ha jól csalódom, meg- I nyúzták. Alkalmasint igy lesz, hiszen Jefferson polgármester aktatáskájának bőrözetében — amelyet kevéssel az eset után készíttetett — jjmég ma is tisztán felismerhetők az i egykori lapíulajdonos vonásai.

Támadás az utódállamok magyar sajtója Vukov Lukács cikke »Az Emberi-ben

ellen

Vukov Lukács, a Hírlap, volt felelős szerkesztője, »Az Ember« cimü bécsi hetilap legújabb számában cikket irt a magyar sajtóról. Ebben a cikkben volt kollégánk, aki jelenleg a császárvárosban virrasztja át az őszi éjszakákat, kevés felelősséggel és lelkiismeretid ugyan, de annál több keserűséggel, végigver a magyar újságírás becsületén, azt állitván, hogy a magyar lapok kivétel nélkül — Magyarországon épugy, mint az utódállamokban — csak opportunus és becstelen kiszolgálói a politikai jelszavak mögött megbújt érdekeknek. A fajvédő Nép-tői kezdve a Világ-ig és a Népszavá-ig áll ez, Vukov szerint, a magyar zsurnalisztika minden rangú lapjára, de különösképen az utódállamok sajtójára, amelyről röviden és pregnánsan igy emlékezik meg a cikkben:

»Az utódállamokban kétféle magyar sajtó van: olyan, amelyik Beograd, Prága és Bukarest részére teliesit kerítő munkát akkor is. ha nem kérik tőle és olyan, mely Budapestnek csclekszi ugyanezt. Van olyan újság is, amely mindkét munkát elvégzi. Természetesen mindegyik a magyar nép nevében beszél, permanensen menti a magyar népet, amely undorodással és megvetéssel iord.it hátat.«

Talán nem döbbentene meg bennünket az újságírásnak az a felelőtlensége és a rosszakaratú rágalomnak ez a tökéletes iskolapéldája, ha nem Vukov Lukácsról volna sző, arról, aki éveken keresztül felelős szerkesztője volt egy utódállambeli lapnak, aki tehát tudja — vagy legalább is tudnia kellene —, hogy az utódállamok magyar lapjai nehéz és súlyos helyzetben mindig a legjobb szándékkal szolgálták a magyarság politikai, gazdasági és kulturális érdekelt és épugy nem végeztek »kerítő munkát«.Beogradnak, Bukarestnek és Prágának, mint Budapestnek. Éppen Vukov Lukácsnak illenék emlékezni a kisebbségi sajtó küzdelmes hónapjaira, arra az időre, amikor a bátor szóért, a kötelességszerü helytállásért revolverrel, bunkóval vettek elégtételt a magyar újságírás napszámosain azok, akik a hatalom rendörszolgálatában csal: egy céh ismertek: az itt élő magyarság élné» mitását.

Súlyosan elítélendő dolog —újsághónak — belerúgni az újságírókba, de még eiitélendőbb utódállambeli

lap volt szerkesztőjének olyat irni a kisebbségi magyar sajtórói, amiről ő maga tudja a legjobban, hogy nem igaz. Mert azt talán fölösleges is bizonyítani, hogy például itt Jugoszláviában a magyar lapok éppen azért szenvedték el a felelőtlenek kíméletlen, brutális terrorját és ma is azért érik őket vádak és rágalmak a türelmetlen szláv nacionalizmus részéről, mert nem hajlandók\ keritőszolgálatokra. A vajdasági, vele együtt az erdélyi és szlovenszkói magyar sajtó — Trianon óta — mindig a harc tűzvonalában állott és amennyire a reális körülmények, politikai viszonyok megengedték, sohasem kímélte a magyarság ellen- | feleit, még akkor sem, ha azok ha- 1 talmi pozíciójukban ártalmára is le-1 hettek.

Ha ez nem volna teljesen fölös- \ leges, ezer példát tudnám iUftCiCiiC- I ben felhozni, ezer példát, amely mind J kétségtelenül igazolja azt a sokszor tragikus hősiességet, ami a magyar kisebbségi sajtó küzdelmeit mindmáig jellemezte. Vukov Lukács velünk együtt verekedett sokáig, láthatta, mennyi baj, gond, veszély adódik a magyar újságírás mesterségével itt, ahol magyarul irni magyarnak hétszeres felelősséggel jár, hazudott tehát, amikor kényelmes kerítőmunkának tüntette fel az utódállambeli magyar sajtó magyarságszeretetével végzett becsületes szolgálatait. De hazudott, még pedig túlságosan rosszakaratuan abban is, hogy ezt a kerítőmunkát Budapest felé végzi az utódállamok magyar lapjainak egy része. Elszomorító, hogy egy volt kisebbségi magyar újságíró, aki éppen Budapest miatt kapta a pofonokat az éjszakai felelőtlenektől, liier ál ja az irredentizmus alaptalan vádját a kisebbségi magyar újságírás ellen, hogy denunciáijon újságírókat és lapokat akkor, amikor maga is ezekbe a lapokba ir. (Vukov a Hírlap-ot tudósítja Bécsböl.)

Mindenesetre nagyfokú leiki1-ismerotlenség kell ilyesmi leirásáliozj és bőséges rosszakarat. Ezzel azf i alaptalan váddal megnehezíteni a| magyar újságírás amúgy is nehéz ; helyzetét nagyobb bűn, mint az a bizonyos paktum, amely ellen Vukov Lukács annak idején tüzzel-yassal hadakozott.

A jóslat

Irta: Magg ári Domokos

Amióta Tonelli cukrász a városba került, azóta a többi cukrászda a csőd szélére jutott. Nem azért mintha az olasz nagyobb mestere lett volna a cukrászsütemények készítésének, mert Tonelli épolyan rossz cukrász volt mint a többi, de volt egy előnye a többi cukrász felett, hogy tudott jósolni, ami egy kis városban karriert jelent Nem időt jósolt, mert arra keveset adnak az emberek, hanem jövendőt A cukrászmühely mellett volt a titkos vegykonyhája, . sajátságos, titokzatos holmikkal, üstök, lombikok, az apró tűzhelyeken, különböző szinü folyadékokkal megtöltött üvegek a polcokon. Ebben a konyhában fogadta azokat, akik nem habos rolnikat krémeket kívántak, hanem betekintést a jövőjükbe és Tonelli mester szorgalmasan főzte ezenkívül a csodálatos bájitalokat boldogtalan szerelmesek részére. Természetesen, a vegykonyhába csak a cukrászdán keresztül lehetett bejutni és ezért jól ment a cukrászda is. Néhány év múlva, amikor az idők folyamán jóslásai beteljesedtek, messze vidékre is hire jutott az olasz csodálatos tudományának.

Egy napon felkereste Tonelli mestert a tüdőbeteg Sólyom Dezső is, nem azért, hogy megtudja jövőjét, tu^ta ő már régen mitől fog meghalni, a száraz betegség elől nincs menekülés, de kiváncsi voit, hogy igazat mond-e az olasz. Amikor sovány, nedves tenyerét odanyujtotta, görcsösen iparkodott eltitkolni betegségét, köhögési rohamát elfojtotta. Arcán az erőlködéstől piros foltok tűntek elő, szemed kidagadtak. Tonelli mindezt észrevette, de szó nélkül vizsgálta a feléje nyújtott tenyér ákombákomos vonalait, majd az egyik üvegedénybe valami folyadékot öntött, fehér port kevert hozzá és tüzet gyújtott alája. Néhány perc múlva kavargóit, forrt a folyadék, titokzatos képeket tárt elő, amelyekből azonban csak az olasz tudott olvasni. Kis idő múlva megszólalt:

— ön, uram, ne féljen, semmiféle (betegségtől, tüdővész nem fog önnek ártani. A viz pusztítja el, a víz fogja halálát okozni.

Sólyom majdnem elnevette magát. Az orvosok már egy éve lemondtak éleiéről, érezte, hogy betegsége halálos. hat hónapnál nem húzhatja tovább és most ez a kövér, lientesarcu emberke azt állítja, hogy viZ okozza halálát. Szerette volna a szemébe mondani, hogy közönséges csaló, hogy nem mondott igazat, mert igenis nem a viz, hanem a tüdővész fogja őt átszállítani a másvilágra. Ott vannak arcán a halál bélyegei, azok a szép piros foltok, azok ... de nem mondta, liánéin csalódottan eltávozott.

Odahaza jól érezte magát, betegsége csodálatosan szűnni kezdett, nem kinozía úgy, mint azelőtt és lassanként elhitte az olasz jóslatát. Betegségének javulása uj életet adott neki, bízott a cukrász rejtélyes tudományában és elhatározta, hogy kerülni fogja a vizet. Naponként megnézte magát a tükörben, arcán még ott voltak azok a piros rózsák, de már nem félt tőlük. Szemébe kacagott ijesztő tükörmásának, kinevette a halált . . . Csak a viz, az borzasztó. Attól félt.

Lemondott az utazásról, hogy elkerülje a vasúti hidakat, mindig vágyott a tenger után, most undorodott még a gondolattól is, hogy hajóra szálljon. Orvosai, amikor látták a javulást, uíókurát: tengeri levegői ajánlottak. Kinevette őket.

Csak a viz . . . Mástól nenj félt... Félt az esőtől, utszéli pocsolyáktól... attól meg lehet halni.

Csak a víz , , , ez a gondola4