Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)
1923-10-21 / 287. szám
1923 október 21. ŐÁCSMEGYEí NAPLÓ 0 /-.tetet 'i. OÍOuí. masok pénzé Egy irigy ember jegyzetei Egy antikváriumban egyebek közt vettem egyszer egy kiló kéziratot, amelyben találtam■ néhány használható dolgot is, például az alábbi följegyzéseket, amelyek egy bizonyára nagyön őszinte, de egyszersmind valószínűleg kissé irigy embertársunknak a vallomásai a pénzről, a magáéról és főleg a másokéról. A jó ember alkalmasint szegény is volt, máskülönben több rokonszenvvel nyilatkozott volna a pénzről s különösen a másokéról. Óh, az ember a természeténél fogva irigy s ha még hozzá szegény, akitor nem lehet csodálni, hogy oly kevéssé tud lelkesedni a mások jólétéért. És most átadom a szót annak az fiszmte, irigy és szegény férfiúnak, akinek a kéziratát véletlenül megszereztem. Előbb azonban, amint régenie írni szokták, három csillag következik. **■ * A magani szegénységét még csak el tudom viselni valahogyan, de a mások gazdagsága tulnagy teher az én szegény, gyönge vallóimnak, itt A mások pénze: azok a babérok, melyek nem hagyják nyugodni az embert. A mások vagyona csak azért kellemetlen ránk nézve, mert nem áll rendelkezésünkre. # Éa nem irigylem a mások gazdagságát, csak sokállom. # A pénz nem is olyan antipatikas dolog, aminőnek szidjuk, — csak legyén/ * Egyetlen embert ismertem, aki sokallta a pénzét. A szerencsétlen pasas a szegények házában halt meg. A tisztes szegénység, amelyről olyan sokat olvastunk a morális Írásokban és a vasárnapi könyvtárakban, s amelyet oly megható színekkel és megkapó szavakkal ecsetelnek a szószékekről, valóban nagyon derék és tiszteletreméltó dolog, de — az igazat megvallva — a gazdagságban se találok semmi megvetendőt. ¥ A gazdag ember könnyebben maradhat becsületes, mint a szegény. De van köztük sok, aki az csak e könnyűség folytán marad. * Azt mondják, hogy a pénz az utcán hever. . . Nem tudom, mi az oka, hogy én, aki olyan sok időt töltök az utcán, sohase találok ott egy koronát se . . . * Azt is mondják, hogy az üzlet: a mások pénze. Mért éppen a másoké? És mért nem az enyém? Talán azért, mert nekem nincs? * Még valamit mondanak. Azt. hogy aki korán kel, aranyai lel. De ezt csak azért mesélik, hogy az ember korábban ugorjon ki az ágyból, s bolond, aki fölül az ily alaptalan mesének és hiú ábrándokért megrövidíti a reggeli álmát. # A szegénynek kevesebb gondja van, mint a gazdagnak. De neld az is elég. Ha annyi gond nyomná mint a gazdag embertársát, nem tudná kiállani. Szeretném látni azt az embert, aki nem szívesen gazdag s azt a másikat, aki szeret szegény lenni. Valószínűleg meg fogok halni, mielőtt ilyen egészen feltűnő emberspéciest látok. Krisztus■ óta nem volt ember, aki szívesen volt szegény, s mégis az ő szent nevében beszélnek úgy a szegénységről, mintha ez valami első-i rendű szerencse és irigylendő életsors volna. # Panaszkodtam egyszer egy gazdag barátomnak, honehezen tudok megélni így szólott hozzám: — Hát még. ha annyi adót kellene űzetned, mnt nekem, akkor., tudnád csak, mi az a gond! igaza volt neki. Sehogyse tudnám megfizetni. ■fr Egy morálprédikátor hosszan magyarázta egyszer nekem, hogy milyen jó a szegénynek. Azt feleltem neki: —Hitesse ezt el egy gazdaggal! A másolat hiteléül:. Baedeker. Az irái önérzet Irta: DtSszsghg Tibor T. Mr. Porter réveteken pillantott fel kéziratából, miközben szelíd és ábrándos kék szemét álmodozva pihentette meg azon a fél tormásvirstlin. amelyet a szerkesztőségi szolga tett le harmadéve februárban a könyvszekrény mellé a földre, állítólag száradni. George Y. Portért nem kell külön bem utalnom azok nak, akik figyelemmel kísérik a »Kis Texasi Motoros Hrrharsona« elismerésreméltó hozzáértéssel és kiváló műgonddal szerkesztett regény csarnokát, mert bizonyára már régen elméjükbe és szivükbe vésték e jeles iró jóhangzásu nevét, amelyet emelkedett stiiusu és fordulatos regények egész sorozata kedveltetek meg a müveit világgal, elsősorban természetesen a helybeli cowboy - társadalomnak az irodalom iránt fogékony tagjaival. A prerik vidékén valósággal eseményszámba ment, ha a dagadt Porter ttj folytatásos regényt kezdett; olvasóink ilyenkor — közbevetőleg meg kell ugyanis jegyeznem, hogy’ azidőtájt magam is munkatársa voltam a lapnak — már az első közlemények után elárasztották a szerKesztőséget érdeklődésük és kíváncsiságuk ezer jelével; levelekkel, üzenetekkel, jótanácsokkal, amelyek mind arra vonatkoztak, hogy a regény meséje hogyan szövődjék tovább. Ezek a kívánságok különbözőek voltak. Nevezetesen akadtak mindig, akik azt szerették volna, hogy a hősnő gyermekkori játszótársához menjen feleségül, inig többek óhajtása szerint a szegény, de természetesen becsületes répaültetvényest kellett választania. Egyesek ízlésének az felelt meg, ha az iró hősét finom, sápadt és esetleg tüdőbajos fiatalembernek jellemezte, ezzel szemben találkoztak olyanok is, akik csak napégette, marcona külsejű. daliás férfiszépségnek tudták az érett-korú répagyárost elképzelni. Némelyek úgy vélték helyesnek, ha az ezekben a regényekben rendszeresített vöröshaju cselszövő a költői igazságszolgáltatás jóvoltából villamos székben fejezi be sokat hányattatott életét, mások viszont megfelelőbbnek találták, hogy fejére essék véletlenül egy jólmegérdemelt, hatüléses repülőgép, de mindkét felfogás híveivel szemben többen annak a nézetüknek is kifejezést adtak, hogy legkézenfekvőbb megoldás lenne, ha a gaz ármánykodót békebírónak választanák meg, ami környékünkön a legkellemetlenebb halálneinek egyike. A ides Porter ihletett tehetsége épp abban állott, hogy ezeket a némileg eltérő kívánságokat utólérhetetien művészettel mégis úgy össze tudta egyeztetni, hogy azok is meg voltak a végén elégedve, akik némileg szentimentális, érzékeny, megnyugtatóan végződő históriákat vártak, viszont nem lehetett semmi kifogásuk az izgalmas, véres, hátborzongató elbeszélések kedvelőinek sem regényei ellen. A hősnőt az iró rendszerint sorjában férjhezadta a történetben szereplő valamennyi férfialakhoz. akik e célból időközben vagy elhaláloztak. vagy elváltak. A regény elején a főhőst ropogós-barnára sült, izmos herkulesnek festetne le, de az ötvenöt-hatvanadik folytatásban többnyire megitatott vele tánctól felhevült állapotban egy pohár jeges limonádét amitől az nyomban kétoldali tüdocsucshurutot ka pott az ilyenkor szokásos hőemelkedéssel és megfelelően sápadt arc színné!. Az tníríkusnak — ez volt a legnehezebben megoldható problé ma — először tényleg fejére esett a Hégi omnibusz, de minthogy ebbe nem halt bele rögtön, békebiróvá való megválasztatása után amit három haslövés árán szerencsésen megúszott még ki is végezhették a 1 Sing-Sing íegynázban. több szelei szalámi és egy hadihajó eltulajdonítása miatt A közönség igényeinek ez a művészi kielégítése volt Porter hallatlan sikerének titka; csak így ma gyarázhaíó. hogy bár több mint négy esztendeig rótta papírra szorgalmasan a regényfolytaíásokat egyetlen-egyszer sem esett komolyabb baja Írásai miatt. Helyi viszonyaink mellett nagy dolog volt ez, hiszen Porteren kívül nem is vállalkozott senki arra, hogv regényt írjon a »Kis Texas* Motoros iiirharsoná«-nak, amióta Jimmy Armstr on got. a halkszava poétát lapunk j! néhány barátja »A tömeggyilkos macskazene« cimü regényének tizenhatodik folytatása után lábánál fogva felakasztotta a folyóparti ruggyantafák egyikére, mert a müvében szereplő toronyör mostohalányát merte azzal gyanúsítani, hogy ő kótyavetyélte el a macskazenét tucatonként. Portért nem riasztotta vissza Armstrong, balvégzete, sem az a szerencsétlen körülmény, hogy megelőző folytatásos regényünk »szerzőjét, Napoleon Wood-ot két .héttel előbb éppen akkor lőtte le • egyik hű olvasónk, amidőn regényét nek befejezése után kilenc doboz jjfagybalzsammal zsebében*) lóháton külföldre készült menekülni. Ismétlem, mindez nem riasztotta vissza IPortért attól, hogy a felkötött Armstrong alapjaiban elhibázott regényének folytatását elválalja; ezt a f munkát közmegelégedésre be is fedezte. írói hírnevét tulajdonképpen lekor. miponálóan elszánt cselekedetével alapította meg és igy vált egy- I csapásra Texas koszoruzatlan kölíŐfejedclmévé. I 2. » Csak az utókor irodalomtörténéjszeit érdekli majd, hogy — mint i egykori irótársát, Schiller Frigyest, ’rothadt almák szagolgatása — Portért ezuítal az enyészetnek átadott hentesipari termék beható szemlélete ^inspirálta műalkotásra. Éppen ezért térjünk is rövidesen napirendre ;a íormásvirstli fölött és elégedjünk meg az iró műhely titkainak ismertetéséből annyival, hogy eláruljuk, Porter, miután befejezte aznapi reí gényfolytatását, nadrágzsebéből elő- I vette revolverét és négy szer egymásután belelőtt a mennyezetbe. Ez ‘volt a jel, hogy a szedőgyerek jöhet a kéziratért. A nyomdászinas helyett azonban ezúttal maga felelős szerkesztőnk s egyben lapunk tulajdonosa, mr. Carslake jelentkezett. ') A rendőrségi nyomozásnak, amely a gyilkosság után nyomban mesündulí, nem sikerült tisztázni, hogy mi célja volt Wood-nak a íagybalzsammal. aki átvette a kéziratot s könnyedé® megköszörülve torkát odafordult aa Íróhoz: — Ha szabadna egy megjegyzést, kedves mester...--Tessék,—iíiteítkeileilenü! Porter, — Arról van szó. mint bizonyára tudja, hogy fél pennyive! emeljük a lap árát. Ezért persze nyújtani kell valamit a közönségnek, jobb hírszolgálatot, nagyobb anyagot... és főleg szenzációkat, szenzációkat 8 harmadszor is szenzációkat... — Őszintén szólva nem értem* mennyiben tartozik ez rám? — Csak annyiban, kedves mester, hogy szciizációsabbaknak kell lenni [a regényfolytatásoknak is. Mcgdrá- I gult a lap, az olvasó igényei megnövekednek, ilyenformán szóvá kell tennem... de ne vegye rossz, néven, amit mondok... azt, hogy az I utóbbi időben kissé unalmasak voltak a folytatások... — Unalmasak? I — Nem éppen... igy nem merném állítani.,. csak kissé.. méltózt? tik érteni?... kissé unalmasak. Kitünően vannak megírva, mint mindig, de az egész nagyon is átlátszó. Szeretném, ha bonyodalmasabb lenne a t regény.-— Bonyodalmasabb? — Ez az. bonyodalmasabb. El kell kábítani, uram, azt az előfizetőt, le: hetetíermél lehetetlenebb meglepetésekkel a pénzéért. Hasba kell döfni olyan trükkökkel, hogy beleszéí dűljön. Szívbillentyűn kell masszi* rozni. hogy ne is gondoljon a féli. pennyre, hanem kizárólag az érde- I kelje ebből az egész elvetemült viliágból.- hogy miként mászik ki kedl véne regényhose abból a pácból, < amibe ön szíveskedik naponta minél mélyebbre beienyomkedni. Az esküdtszék bizonyosan felmenette volna Portért, ha beleereszí ' ezekért a kijelentésekért egy-két ól■mot az arcátlan lapkiadóba. A pok- i hendi hálátlanságnak valósággal iskolapéldája voltugyanis Carslake éppoly I igazságtalan és kíméletlen, mint osítoba eljárása azzal a Porterraí ' szemben, akinek, na úgy vesszük, életét köszönhette, hiszen az Armsírong-eset után okvetlenül meglincse'ték volna öt. úgyis mint felelős szerkesztőt és úgyis mint lapkiadót az újság olvasói, ha »A tömeggyilkos macskazene« befejezetlenül ér véget, ami pedig elkerülhetetlen lett volna Porter önfeláldozó bátorsága nélkül. Az író azonban látszólag fel sem vette Carslake minősíthetetlen megjegyzéseit, hanem ahelyett, hogy egyszerűen iedurrantotta volna, előzékenyen igy szólt: — Igyekszem majd, hogy a ho! napi folytatás különösen fordulatos és véresen bonyodalmas legyen, olyan, hogy még önt is meglepje. 3. '1 »A levélnehezék-gyáros, Robert ; Bannet, gyors léptekkel haladt keresztül a téren, — igy kezdődött az |a regénytolytatás-kézirat, amit Porter másnap nyomdába küldött — és légy ismeretlen férfi fordult be a sarkon utána, aki, midőn Utolérte, két hatalmas ökölcsapással leterhelte. Az ütések halántékán érték a gyárost, úgy. hogy percekig feküdt eszméletlenül; tompa zúgást érzett csak a fejében és sajátságos kábult’ság tartotta lenyűgözve. Amidőn ; végre magához tért. lassan feltápászkodott és kétezer dollárt vett ki zsebéből; ezt az összeget, több használt villamosjeggyel együtt, átnyújtotta támadójának, kevéssel azelőtt, hogy a tüdőgyulladás sirba’ vitte. Kétezer dollárt, hogy a villamosjegyeket ne is említsük! Vájjon miért? A verekedő suhanó maga sem tudott volna válaszolni erre a kérdésre; mindenesetre eltette a temérdek pénzt és igyekezett úgy viselkedni, mintha természetesnek tartaná, hogy ilyen gazdagon megjutalmazzák, úgyszólván semmiért. Ebből a célból elővetteaiargoncát zsebéből és közömbös arccal tóim kezd-
