Bácsmegyei Napló, 1923. június (24. évfolyam, 145-173. szám)
1923-06-23 / 167. szám
2. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ Í923. junius 23. Prohászka Ottokár sem Sebet kalocsai érsek Egy indexbotrány knHsszatüti?.’. A Várady L. Árpád kalocsai érsek halálával megüresedett érseki szék j betöltésének kérdése tudvalevőleg j hónapok óta késik. A Bácsmegyei1 Napló budapesti jelentések alapján többször adott már hirt az érseki j szék körül támadt kombinációkról. | Legutóbb azt is megírtuk, hogy a magyár kormány jelöltje Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, míg a Vatikán jelöltje Rótt Nándor veszprémi püspök a történelmi multit egyházi főméltóságnak. Ennek a szokatlanul sokáig húzódó ügynek, amely különösen egyházi körökben keltett feltűnést, érdekes politikai háttere van. Érdekességét és szenzációs voltát csak növeli az a tény. hogy a magyar főváros sajtója sem emlékszik meg róla. A Bácsmegyei Napló munkatársa most az esztergomi érseki udvar egy befolyásos tagja révén, tehát föltétlenül hiteles forrásból a következőket jelenti: Ismeretes az az időként meg-megujuló harc. amelyet a magyar püspöki kar indított meg mindenkor Prohászka ellen, valahányszor a székesfehérvári püspök személye előtérbe került a veszprémi püspöki szék betöltése alkalmával. A Prohászka elleni akciókat minden egyes esetben indexre helyezett munkáinak szándékos előráncigálásával kezdték meg. Mindenki tudja, hogy Prohászka ezeket visszavonta, a püspöki kar azonban állandóan fölujitja az inkriminált írásokat. — A mostani harc tulajdonképpen a magyar kormány ellen irányul, amelyet kálvinista tendenciákkal vádol az orthodox katolicizmus. A mozgalom élén Cseriiocli hercegprímás áll, aki sietve összegyűjtötte Prohászka néhány újabb Írását, amit sikerült a Vatikánnal indexre tétetni. Az indexügy természetesen nem komoly. Csupán Prohászka esélyeit akarja lehetetlenné tenni. A püspöki kar nevében ugyanis azzal érveltek Rómában. hogy Prohászka, aki a vallást dogma kérdésében meglehetősen liberális álláspontot képvisel, tekintélyesebb pozíciójában a kormány állítólagos ismeretlen céljait mozditaí ná hatékonyan elő. Prohászka maga szeretné, ha elejtenék. hogy megszabaduljon a körötte hullámzó csatáktól. A magyat kormány viszont presztízs-kérdésnek tekinti a maga álláspontjának keresztülvitelét. Rudolf trónörökös gyilkolni akart Vetsera Máriáért Á mayerlingi tragédia aktáiból Vctsera Mary eltűnésének leírását Larisch grófnő emlékirataiban a kővetkezőképp folytatja: »Amikor Rudolf tudtomra adta, hogy Mary már nincs a Burgban, az ijedtség majdnem megfosztott eszméletemtől. Mikor újra összeszedtem magamat, unokaiivérem folytatta: — Ma nyugodtan maradsz, nem lesz semmi baj. Eredj vissza az öreg bárónőhöz és mondjad, hogy Mary megszökött mellőled. — Azt nem teszem. Egyenesen a császárnéhoz megyek! Hogy jutsz oda ezeken a bezárt ajtókon keresztül? Az ablakhoz rohantam, megkíséreltem felnyitni, miközben segítségért kiáltottam. A trónörökös a számra tapasztotta kezét és elhúzott az ablaktól. — Te. még kárt teszek benned! —■ szólt fogcsikorgatva és ijesztően fenyegető hangon. — Gonosz vagy! — lihegtem, — elveszítetted az eszedet. Nem maradok csendesen! Megmondom a császárnénak. Bocsáss___ bocsáss— azonnal...: — Ha meg nem esküszöl, hogy hallgatni fogsz, megöllek! — sziszegte Rudolf. Elengedte csuklómat, amit vaskapocs gyanánt szorított és minden további szó nélkül kinyitott egy fiókot és egy kis fekete revolvert vett ki. Aztán elém állott. — Lelőjelek? Torkon ragadott és a revplyejt, homlokomra szorította. — Igen. löjj le! — kiáltottam Kétségbeesve. — Csak könyörületes dolgot cselekszel. Az életemet már úgyis megrontottad. — Látom, hogy van bátorságod — szólt a trónörökös, leeresztve revolverét. — Ha olyan ördöggel dacolhatok, mint te vagy, van bátorságom! — kiáltottam. Ördög vagy! Ide. csaltál azzal az ünnepélyes Ígérettel, hogy becsületesen fogsz velem eljárni. Nem tartottad be becsületszavadat___ A trónörökös egykedvűen és nyersen nézett rám: — Szabad kérdeznem, mióta játszod egy szent szerepét? Éppen te vagy hivatva becsületről és tisztességről előadást tartani!? Te, aki apró gyermekkorod óta mester vagy a csalásban és kerítésben? — Ez aljas hazugság! Nem hallgatom! Nem tűröm! Majd olyan keserves zokogásra fakadtam, hogy a szivem majd megszakadt. Ekkor Rudolf legnagyobb meglepetésemre a díványhoz vezetett és leült mellém. Magatartását teljesen megváltoztatva igy szólt: — Igazad van, nagyon keményen bántam veled. Meg tudsz nekem bocsátani? Zokogás volt minden válaszom. — Örült voltam----- Meghallgatsz? Kérlek, figyelj rám: a te kezedbe van letéve egy tragédia sorsa. T— Hogy hihetnék ezek után neked? — Esküszöm a Burg fekete szüzére, hogy igazat beszélek. Két napig magamnál akarom tartani Matyi, hogy a bárónét megpuhitsam. — Ez őrültség — válaszoltam. — A míg egyik szavaddal azt állitod, hogy ^ nincs Időd szerelmeskedésre, hogy bízó-; nyos ügyek miatt minden nercedet igénybeveszik, addig megszöktetsz egy fiatal leányt. Nem hiszek egy szót se neked! — Pedig minden szavam igaz. Sok minden történhet két nap alatt és Maryt magam mellett akarom tudni. Az örvény szélén állok. Azért tedd meg, amire most kérlek. Ülj be a kocsidba és hajtass valami kereskedésbe. Ott menj he. Olyan helyet válassz, ahol jól ismert vevő vagy Amikor már a boltban voltál egy darabig, küldj ki egy segédet a kocsihoz valami kérdéssel vagy üzenettel Vetseraí Mary bárónőnek. Természetesen ö vlszszajön és jelenti, hogy a bárónő nincs a kocsiban. Erre te azt mondod: Ez leíictetíen! Hiszen együtt jöttünk. — De a kocsis tudni fogja, hogy csak magamban jöttem ki a Burgból. A trónörökös kinyitott egy bortáskás ahonnan nagy csomó bankjegyet veti ki. — Itt van ötszáz forint! — mondotta. — Add ezt a kocsisnak és mondd meg neki, hogy ezt én küldöm. Ha valamiképpen zavarba jönne, forduljon Brat« fischhez, ő megmondja, mi a teendője. — És a bárónénál mondjam azt, hogy Mary megszökött, amig én az üzletben voltam? — Igen! — bólintott Rudolf. —< Ez két napra elég lesz. — akkor majd magam beszélek vele. Rettenetesen ideges voltam, teljesen ki voltam merülve. Csak egy vágyam volt, hogy elmed hessek. Rudolf hirtelen megfogta a kezemet. — Ne váljunk el haraggal, Marie! —• kért. — Ha tudnád, milyen boldogtalan vagyok___ Talán minden a rendes kerékvágásba terelődik.... Valamikor, ígérd meg még egyszer, hogy mindent, titokban tartasz! — ígérem. — szóltam fuldokló han« gon. Ekkor a trónörökös magálioz vont és{ a karjaiba zárt. Azután először és utol-: iára ajkon csókolt. Mintha álmomban mentem volna végig a folyosón. Loschek hallgatagon vezev tett a háztetőn keresztül, le a lépcső-« kön, a kőfal aljáig. Amikor bezárta az ajtót, úgy éreztem, hogy életem szebbig felét magam mögött hagytam. A kocsis, aki már évek óta hordott* egész meglepődött megváltozott külsőm láttára. Siettem vele közölni Rudolf rendelkezéseit és markába nyomtam a pénzt. Inkább holtan, mint élve távoztam De rettenetes erőfeszítéssel összeszedtem magamat és a Kohlmarktra hajtattam Rodek üzlete elé. ahol aztán minden tervszerűen ment végbe, anélkül, hogy a legkisebb gyanút is keltettem volna. Nagy meglepetést mutattam, amikor közölték Mary eltávozását és azonnal távoztam a kereskedésből. — Hajtson, amilyen gyorsan csak lehet, a Vetsera-palotába! — mondtam! hangosan a boltajtóba, mielőtt a Kocsiba ültem.« Mikor hali meg Kovács János? Irta: Ziiahy Lajos Kezét, amely csupa firnájsz volt, meg sem mosta, csak megtörölte abba a rongyba, amely az ajtó mellett lógott egy szegen. Aztán leoldotta derekáról a zöld asztaloskötényt és leverte nadrágjáról a gyaluforgácsot. Feltette a kalapját és mielőtt kiment az ajtón, szokatia- j nul bágyadtan köszönt oda az öreg asztalosnak, aki háttal állott és a tűzhely- j nél az enyvet kavarta: — Jojcakát kívánok. Már reggeltői kezdve valami ismeret-! len érzés didergett benne. Rossz volt a szájaize, néha egy pillanatra rnegállott kezében a gyalu és fáradtan lehunyta a szemét. Hazament és étvágy nélkül megvacsorázott. Egy vénasszonynál lakott a faluvégen, özvegy Borka Ferencnénél, valami nyomorúságos kis szobában, a mely valamikor fáskamra volt. Ezen az éjszakán — 1874. október negyedikén — éjfélután egy és egynegyed órakor — meghalt Kovács János asztalossegéd. Kicsit keszegvállu, fakóareti, soványkás, veresbajuszu, csendesszavu ember volt. Élt harmincöt esztendőt. Két nap múlva eltemették. Nem maradt utána se gyerek, se feleség csak egy szakácsné, aki Pesten szolgált, bizonyos Tordai nevű bankigazgatónái és aki testvérnénje volt Kovács Jánosnak. öt esztendő múlva meghalt az öreg asztalos, akinek a műhelyében dolgozott. És kilenc év múlva meghalt a vénaszszony, akinél lakott, Tizennégy esztendő múlva meghalt a! Tordaiék szakácsnéja, aki testvérnénje j volt. Huszonegy esztendő múlva — 1895. március hatodikén — a Kerepesi ut végén egy kis vendéglőben íiákereskoesisok ültek együtt és boroztak a piros abrosz felett. Késő éjszaka volt, lehetett három óra. Belekönyököltek az asztalba és nagyokat röhögtek. Iszonyatos komisz szivarfüst kavargóit az asztaluk felett. Katonai szolgálatuk emlékeiről beszélgettek. Azt mondja az egyik, egy kövér, tokás, veresképü fiákeres. akit csak Fricinek szólongattak: — Eccer mek parátom az ettyik rekrutának a fej it a cukszfirer pedukta a kályhába___ — itt úgy elkapta a röhögés, hogy tenyerével rácsapoti az asztalra: — Az anyja istenit! — kiáltotta nyakán és halátékan kidagadtak az erek, hosszú percekig fullasztotta, krákogtatta. rázta a nevetés és mikor aztán elcsittult, folytatta, de közben is rájött ez a pukkadozó röhögés! roham: — Pedukta a fejit a kályhába, oda kellett neki százszor bekiáltani: — Herr cukszfirer melde gehorsamst,......... armer kéri ott térdepelt nétykészláp a kályha előtt, mi mek hátul, püff az anyád, akkorákat sóztunk rá, majd kiszakadt a tenyerünk.... Itt megállt, megint kiröhögte magát, aztán odaszólt az egyik fiákeresnek: — Emlékszel Franci? Franci bólintott. A tokás fiákeres megsimitotta a homlokát: — Hogy is hívták észtét a legényt -.. Franci belenézett a levegőbe, aztán azt mondta: — Izé----- Kovács----- Kovács János. Ekkor mondta ki utoljára emberi hang a Kovács János nevét. 1899. november tizedikén az óbudai dohánygyárból bevittek egy szívbajos munkásasszonyt a Szent János-kórházba. Olyan negyvenötesztendős lehetett. Az első emeleten feküdt a hármas számú közös teremben, csendesen és ijedten feküdt az ágyon, érezte, hogy meg fog halni. A kórteremben már aludtak a többi betegek, félhomály volt csak abban a kis kék pohárban égett a mécs. A munkásasszony tágranyilt szemmel nézett bele a homályba és végiggondolt az életén. Eszibe jutott egy falusi nyári éjszaka és egy szelidtekintetü legény, a kivel — kisujjukat egymásba akasztva — kint csatangoltak a füliedt illáin réten, s aki azon az éjszakán áss onnyá tette. Ez a legény Kovács János volt és Kovács János arca, hangja és tekintete ekkor tért vissza utoljára. De ekkor már nem mondták ki hangosan a nevét, csak érmek a haldokló asszonynak gondolatában lobbant fel némán egy-két pillanatra. A rákövetkező esztendőben leégett az a református falusi papiak, melynek levéltárában azok a poros matrikulák hevertek. amelyekbe be volt irva a Kovács János születési és halálozási adata. 1901. januárjában kemény tél volt. Estefelé, mikor már egészen besötétedett, egy rongyosruháju ember kapaszk civa mászott keresztül a falust temető árkán. Két sírkeresztet lopott, hogy tüzet rakhass^ Az egyik kereszt a Kovács Jánosi volt. Megint elmúlt vagy két évtized. 1920-ban Kecskeméten egy fiatal ügy-* véd az íróasztalánál ült és az apja hagyatékát leltározta. Sorba kinyitotta az Íróasztal fiókját és egyenként nézegetett végiig minden kis papirost. Az egyik cédulára ez volt irva: »Két politúrozott szék ára fejáhen '< fr 60 krajcárt felvettem tisztelettel Kovács János.« Az ügyvéd átfutotta az írást, már eí is tépte és eldobta a papírkosárba. Másnap reggel a cseléd kivitte a papírkosarat és kiöntötte belőle a szemetet az udvar végibe. Három nap múlva egy kis eső esett. Az eltépett cédula átázott és csak enynyi maradt rajta: Kova.... J.... A többit elmosta az eső. A .1 betűt is alig lehetett már kivenni. Aztán sokáig nem esett az eső. A por« ba és szemétbe temetve ott lapuit, ott hallgatott még ez a pár betű: Kova.... J-----Az utolsó betűk, az anyagok, a vonalak utolsó részletei, amelyek Kovács Jánosra emlékeztek. Pár hét múlva félnapig zengett az ég és ömlött az eső, mintha kannából öntötték volna az égből. Ezen a délután a megmaradt betűk iS eláztak. Legtovább a v betű tartotta ma« gát, mert ott. ahol hurkolódik a v betű szára, Kovács János annakidején erősebben megnyomta a pennát. Aztán ez is elázott És ekkor, ebben a pillanatban — halála után negyvenhat esztendővel —< múlt el mindörökre és tűnt el a Fölérői az asztaloslegény élete.
