Bácsmegyei Napló, 1923. május (24. évfolyam, 117-144. szám)
1923-05-30 / 143. szám
Ära egy és fél dinár Heg jelenik minden reggel, ünnep alán és hétfőn délben TELEI CN SZÁBI: Kiađćihjvata! 8-53, Szerkesztőség 5-10 Előfizetési ár negyedévre 135 dinár 52.Í.RJULSülÓSÍG: kralja Aitxantira-aiica 4 széa> alatt is ladékivalElí Kralja Akxandra-allia 1 (LeVaack-palota) ö /iöirfQ aű 3® f Karinthy Frigyesnek ily című verse, melyet a Bácsmegyei Napló mai számában megtalál az olvasó, három nappal ezelőtt jelent meg ez egyik budapesti lapban. Amint a Világ ma este ideért számából látjuk, ez a vers Magyarországon nemcsak irodalmi, de közéleti esemény lett. Kicsit kizökkent az idő abból a simára taposott kerékvágásból, amikor még egy könyv, egy vers, egy színdarab bemutátása nemcsak irodalmi, de közéleti esemény volt. Az Abaft megjelenésére gondolunk, a Toldi szenzációjára, az Ember Trsgédiéjá-nak bemutatására, a Toldi Estéjének első felolvasására s kicsit talán a Vér és Arany megjelenésére. Ki gondol ma irodalommal, kí érzi ma, hogy egy-egy vers kelyhe az emberiség kollektiv lelkét ringatja magában. Kinek gondja az, hogy egy vers — szentségkitétel lehet, mindenkivel együittféjó, örömöktől einigst, kincsekből kitudott S mint a má riapócsi Mária*kép, örökké könynyező életünk hittel teütö cselekedetekre hajló igazolója. Ki érzi, hogy a vers szociális cselekedet lehet, azoknak a szemlélődéseknek egy marokba való összefogása, mely determinálja az egyéni belátásán és szenvedélyén keresztül a tömeg megmozdulásának irányét és tartalmát. A költő úgy mutatja föl a verset, mint a miséző pap az oltéri szentséget s mintha a miséző pap szavait is mondaná: vegyétek és egyétek, ez az én testem. A költő megtanítja az embert arra, hogy amit érez az: fájdalom, ami gyomrát szaggatja, az éhség: hogy a mit erkölcsnek tart, az: jogtalanság, a költő nem a várurak bordalait zengi, hanem a szent dalt, mely a természet mindenki számára terített asztalához méltó. A költő a fájdalmak tudatositója, a költő korbácsot fon a szenvedésből s a külön-külön saját fájdalmában, anyagi gondjainak, éhezésének és lerongyolódásának egyéni bajai között csetlő botor emberek között világossá teszi s ezzel megteremti a fajdalom szolidaritását, a nélkülözések internucionáléját s a jobb jövőért, e nagyobb darab kenyérért és az ember világénak megszépüléséért csatasorba állítja azokat, akik nem személy szerint, csak fajdalmuk és kínjaik szerint ösmerik egy mást. Áz igaz költő versében mindig a kor lelke szólalt meg. Az az ünneplés, amivel most Karinthy versét tömjénezik, nem a vers csodálatos szépségének, hanem a vers jelentőségének szól. Egy generáció fegyverletételének visszhangja ez a vers — Írja a Világ — sötét és kemény színeivel, sivár és szuggesitiv zenéjével. Hess m.Edár! Egy nemzedék hessegeti e! magától a nagy célokat. Karinthy Frigyes verséről gokat beszéltek, tegnap, annyit, amennyit régen nem beszéltek versről, mert a verssorokat egy generáció vére irts föl a reménytelenség falának szürke vakolatára. A vers visszhangja mutatja, milyen széles területeket lepett cl a reménytelenség áradata. Nem politikai események, színházi herce-hurcák, tőzsdei árfolyamok, kecskeméti hajrázások fodrozzák most föl a magyar közélet vizeit, hanem egy rimbeszedett kollektiv töredelmes gyónás. Ki kell lábolni — valahogy, akár hogy — abból a szakadékból, amibe beiesodort tudatlanságunk förgetege s amibe hdeejíeít a föld, amelyik megnyílott gonoszságunk alatt. Kik igaz ut mutatói. A politikusok elvezettek a nyomor posványába, a hadvezérek a vér fertőjébe, hitünk megrokkant a szenvedések súlya alatt s omiadék lett bennünk, ami erős vár volt. Az emberiség lassen kezd a költőkre figyelni, kiszag gatott dobhártyákkal kezd azokra, figyelni, akik — a szent vitesek — már dadogni kezdik az uj idők üzeneteit. Az a páratlan hatás, amit a Hess madár keltett, ezt igazolja, A művészet most világot átformáló erejében mutatkozik meg az emberiségnek — a szenvedések Sinai hegyén. A pusztában tévelygő ’emberiség benn akarja megtalálni uj Mózesét, aki nemcsak meglátja, de e! is vezeti népét az Ígéret földjére. Tizennégy nj törvényjavaslat beterjesztésére készül a kormány Készülődés a parlamenti bjzotl'ágolt megválasztására Szombatig kinevezik az uj minisztereket ssíÖkeí, a mentelmi bizottságba pedig Vitolics és Mihalytovics képviselőket jelölték. A többi bizottságokba előreláthatólag egy-egy radikális képviselő fog bekerülni. Beogradból jelentik: A keddi nap folyamán minden előkészület megtörtént a parlamenti bizottságoknak a szerdai ülésen történő megválasztására. Az egyes pártok megtartották üléseiket, amelyeken megejtették a jelöléseket. A bizottsági választásokra a szerdai ülésen kerül sor. amikor megválasztják a törvényelőkészítő-, pénzügyi-, adminisztrátori- és a menteimlí bizottságot, valamint a parlamenti panaszbizottságot. A törvényelőkészítő bizottságnak negyvenkét, a pénzügyinek harmincegy, mig a többi bizottságoknak huszonegy-lisuzonegy tagja lesz. A választások’ elé nagy érdeklődéssel tekintenek, mert a radikálispárttal csak a némeípárt és a dzsemjet szavaz közös listán. A többlf pártok külön-külön listával vesznek részt a választásokban, igy külön listán fog szavazni a klerikálispárt, valamint a muzulmánpárí is. A radikális-párt jelöltjei A radikálispárt kedden este tartott értekezletén megállapodás történt a párt jelöltjeinek személyében. A Bácsmegyei Napló beogradi munkatársának értesülései szerint, a pénzügyi bizottság elnökéül or. Mitrovies Dobra beogradi polgármestert jelölte a párt. Ez a jelölés nagy meglepetést keltett politikai körökben, mert ilyenformán tárgytalanná válnak azok a kombinációk, amelyeket Mitrovics miniszteri kinevezéséhez fűződtek. A törvényelokészitő bizottság elnökéül Gyurisics Márkot, a mentelmi bizottság elnökéül pedig Petrovics Nasztaz képviselőt^ jelölték. A vajdasági radikális képviselők meglehetős nagy számmal szerepelnek a jelöltek listáján. A pénzügyi bizottságba dr. Grg\i Dusán, Radonics Jovan. Sztankovics Szvetiszláv és Nedeljkovics Milán képviselőket, a törvényelőkészítőbe Miháíyiovics Szvetiszláv, Lalosevics Jocó és Miladinovics Zsárkó képvi-A németpárt a radikálisokkal kötött megegyezés alapján a radikálispárt listáján jelölte a törvény^őkészitő bizottságba dr. Krafft és dr. Mozer képviselőket, a mentelmi bizottságba pedig Barthmann Simon képviselőt. A pénzügyi bizottságba nem jelöltek senkit a németek, de megegyeztek a radikálispárttal, hogy valahányszor a németpártot érdeklő kérdéseket tárgyal a bizottság, résztvehetnek az üléseken. A dzsemjet jelöltjei szintén a radikális listán szerepelnek. A kormány deklarációja és a parlament munkarendje A kormány deklarációja, amely már elkészült, megbízható forrásból eredő hir szerint a kormány parlamenti munkaprogrammjával foglalkozik és 14 törvényjavaslat beterjesztését jelenti be. A kormány elsőnek a tisztviselői törvényjavaslatot terjeszti a parlament elé, aztán az adótörvényt és a költségvetést törvényt fogja letárgyaltatni. Egy másik verzió szerint a tisztviselőtSrvénnyel egyidőben a véderőtörvényt is beterjeszti a kormány. A deklarációt a szerdai ülésen még nem olvassák föl. valószinüleg csak pénteken kerül nyilvánosságra, amikor is a parlament azonnal megkezdi fölötte a vitát, amely több napig fog eltartani. A vita után rövidebb szünet következik, amelynek tartama aiatt a kormány a parlament számára előkészíti a beterjesztendő aj törvényjavaslatokat. Kormánykörökben remélik, hogy a szkupstina nyolc nap alatt végez a tisztviselőtörvény Ictar.nyalásával. A radikálispárt bízik abban, hogy az ellenzék, a tisztviselőkre való tekintettel, nem «fog e törvény megszavazásánál nagyobb nehézségeket támasztani. Három interpelláció Azok az interpellációk, amelyeket a parlament ideiglenes elnöksége nem fogadott el. most. a parlament elnökségének megválasztása után sorra kerülnek. Mint beogradi munkatársunk értesül, eddig három interpellációt jegyeztek be. Egveí Boskovics Dusán pancsevói demokrata képviselő, aki — mint a Bácsmegyei Napló más helyén olvasható — a pancsevói rendőrkapitány ügyét fogja szóvátenni. Két interpellációt Agatonovics demokrata készül elmondani. Az egyiket a közlekedésügyi miniszterhez fogja intézni, akitől a nisi kerület útjainak javítása ügyében kér felvilágosítást. A másik az igazságügyminiszternek szól. akitől a hadikárpótlások kifizetése tárgyában vár megnyugtató feleletet. Mindezeken kivül két kérdés érkezett a közoktatásügyi miniszterhez. Az egyiket Agatonovics, a másikat Moskovljevics föklmivespárti intézte a tanárok lemondása ügyében. S'scr.ibati'f kinevezik az uj minisztereket • A kormányelnöktől áthat ment a l parlament elnökségéhez, amelyben 5 értesíti, hogy a király elfogadta Jo~ * vanovics Ljuba vallásügyi miniszter lemondását. Egyúttal azt is közölte az elnökséggel, hogy Jovanovies tárcájának ideiglenes vezetésével Pesics Ninkó szociálpolitikai minisztert bízták meg. A kormány további rekonstrukciójáról tovább folynak a tárgyalások és azt hiszik, hogy az nj miniszterek kinevezése szombatig meg iog történni. Feles újra tárgyal Radiccsal Dr. Peles Dusán, a szkupstina volt ideiglenes elnöke kedden reggel Zagrebba utazott. Elutazása előtt Pastes miniszterelnökkel tárgyalt, amiből arra következtetnek, hogy Peles a radikálispárt megbízásából újra megkezdi a tárgyalásokat Rndiccsal. Ami a blokkal való megegyezést illeti, kormánykörökben az a vélemény alakult ki, hogy a klerikálisok is a megegyezés mellett vannak. A Spahó-párttal való megállapodások sikerében nem bíznak, mert a muzulmánok azzal fenyegetőznek, hogy a kormánnyal való megegyezés esetén kilépnek a pártból. A klerikális párt ezzel szemben hajlandó a megegyezésre. de Korosec maga még egyelőre nehézségeket támaszt. A vajdasági radikálisok értekezlete A vajdasági radikális képviselők a vajdasági pártszervezetek kiküldötteivel együtt kedden értekezletet tartottak a beogradi Paris-szállodában. Az értekezleten, amelyen körülbelül háromszázan vettek vészt. Miltaljovics Zsarkó ismertette a politikai helyzetet és a párt eddigi munkáját. Ezután különböző fontos kérdéseket tárgyaltak, többek között az agrárreformra vonatkozólag. A megbeszél lések eredményeképpen elhatároz-