Bácsmegyei Napló, 1923. április (24. évfolyam, 90-116. szám)

1923-04-01 / 90. szám

1023. április 1.

BACSMEGYEI NAPLÓ

11. oldal.

yiokat rebbent néha, mintha megértené, mit mondanak, üzenetet hozva, iiznetet továbbítva csillagoknak, futó felhőknek, éjszakai húzásban panaszosan felsíró vad utaknak. Mikor az apja meghalt, ö következett a hivatalába, aztán nem történt sem, mi, szaladt és változott percenkint tovább az élet.

Rózái biztatta sokáig, hogy házasodjon meg a gyerek, már em'oernyi ember, álmodozó, mint valami urféle.

— Terhére vagyok anyámnak?

Nem volt terhére, attól félt inkább, hogy elveszíti, p.edig csak magának akarta lefoglalni.

Rózái, a szomorú szemű Rózái, még mindig a régi jegenyeszál aszszony volt, ha el is helyezte arcán szarkaláb-névj egyet az idő. Alkonyaikor elébe ment fiának a szobor talapzatáig, ott leült és dúdolt csendes, együgyű nótákat, amik itt teremnek meg vadgalamb szavából, sások zfzegéséből összefonódva s úgy hangzanak, mintha aggódó édesanya ringatná velük álomba a gyerekét. A nótákat magába szívta a felhő, elvitte a napsugárhoz, szél felkapta, odacsapta a jegenyékhez s megint visszahozta.

Szomorúbbak akkor lettek, mikor a gyereket is fegyverbe szólította a császár, egy ideig itthon volt, később elment olyan vidékekre, amilyenekről jámbor lélek soha nem is hallott, mióta világ a világ.

Rózái, valamelyest megroskadva,

kábult fővel gondolkozott a háborúról, megérteni sehogysem tudván, hogy milyen az? A veszedelem nagysága élt benne egyedül s mikor meglátta a hazahozott áldozatokat, többet nem ment be a városba. Csak a szegény ember szivét szaggatják, a hírek, meg a beszédek is; fan tasztikusak és arányaikban túlhaladnak minden eddigi fogalmat, aki mondja, egyre jobban belejön s már maga-magát rémiti, mint flagelláns barát, — nem való ez anyai szívnek, sülyessze el az isten, aki kitalálta. Oh, uram bocsáss, mit is mondok, hiszen az ártatlanokat vered.

S amikor megjött a hir, aminek úgyis meg kellett jönnie, Rózái reszketve, meg-megcsukló térddel, haját kibontva, rohant végig a parton, papucsát elvesztette, leendőjébe belekapott a szél, két kezével átkarolta a hideg érc lábát:

— Meghalt, hallod-e, elesett! Nagyságos ur, mozdulj meg, egy apának meg kell ezt éreznie akkor is, ha vasból van a szive, meghalt a fiad, a véred! Nagyságos ur . . .

Levá'gódott a földre, könye nem pergett, két arcát a két tenyerébe fogta, szemében fellobogott még egyszer a hajdani tűz, mikor negyven esztendő dédelgetett titkát belesüvitette az éjszakába:

— Nagyságos ur, a fiad . * . Ví,

Kari Marx

Irta: Bega Tamás

1883 március hő 14-én — negyven evvel ezelőtt — meghalt Londonban Marx Károly, — és március 17-én volt negyven éve, hogy a nagy harcos, kinek neve már életében olíári szentség és egyúttal vörös posztó volt sok százezer embernek, már csendesen pihen London Highgate temetőjében.

Negyven év hosszú idő, ha a mi rövid emberi élettartamunkhoz mérjük, de rövid idő lehet, ha egy hitnek, egy eszmének igaz, vagy hamis voltát kell igazolnia. Európa történetének legszebb évei és legszomorubb esztendői ezek ebben a negyven esztendőben. A kialakult kapitalizmus, a diadalmasan feltörekvő imperializmus a maga nagy kulturalkotásaival, technikai csodatetteivel, hatalmas felfedezéseknek tüneményes kihasználásával — egyrészről a napsütötte pax nyugalmát délibábozta elénk és ezt a képet csak lassan bomályositoíta el a negyedik rend tömörülése, ijedt jövendölése, riadt figyelmeztetése, — de másrészről az 1914. év óta vérben és vasban múló kilenc esztendő szomorú emlékei is mind ebbe a négy évtizedbe esnek.

Amikor 1918 május 5-én egész Európa, ha nem is ünnepelte, — de megemlékezett Marx Károly születésének századik évfordulójáról, még dörögtek az ágyuk kcresztülkasul Európában, de már hittünk és bíztunk: a jövőben. Már fáradt kezünkben még a puskát tartottuk görcsös öleléssel, de úgy láttuk mi. a névtelen harcosok nagy tömegei, hogy megváltás vár valahol reánk.

Azóta öt esztendő telt el, a korcsbékének négy ■ esztendeje, s most Marx Károly halálának negyv enedik évfordulóján, talán nem is lesz érdektelen a marxi munka eredményére visszapillantani.

Azt írja valahol Marx: »A filozófusok a világot különbözőképpen interpretálták számunkra} — azonban a feladat: a világ megváltoztatása* ezt a célt tűzte maga elé a fiatal Marx és ezért élt és irt évtizedeken keresztül. Neve csatalohogó lett és a proletariátus küzdelme azóta az ő eszméi körül forog.

Vájjon megváltoztatta-e Marx a világot? — ez a legfontosabb kérdés, hiszen különben az o működécáfolata

anvvel

se sem több", — saját szavai szerint — mint bármelyik másik filozófusé, aki egy újfajta interpretációt mondott el a világról. Volt egy rövid idő, amikor úgy látszott, hogy tényleg az ő —mindenképpen — hatalmas alkotása belenyúlt a guruló időbe és uj útra térítette az emberek sorsát. 1917 novemberében hittek abban rövid hetekig a-rajongók, az idealisták, hogy a marxi értelemben megalkotott proletárdiktatúra Oroszországban már az a »politische Übergangsperiode«, amiből a Jövő Állam fog megszületni.

Nem volt az.

Az orosz szovjeturalom már hatodik éve tart, de súlyos annak a marxi eszmének ékesítette annak idején homlokzatát

És a nagy halott negyvenedik Halálozási évfordulóján tisztán látjuk már, hogy mi az érdeme a írieri ifjúnak és mi az eredménye nagy munkájának: a megindulás, a mozgalom. Mert állhatunk bármiféle állásponton, elválaszthat bennünket a világnézet áthidalhatatlan mélysége: mégis a feltörekvő proletár-rend nagy megmozdulása, kuliur-evolúcióra Marx nevéhez fűződik, ő és leghitteb tanítványa és barátja, Engels, adták meg ennek a mozgaloma tudományos, bizonyosan túlságosan egyoldalú, de szigorúan tudományos keretet.

A marxi eszmék belekaptak a forgó idő kerekébe, úgy látszott rövid ideig, mintha tényleg megváltoztatnák és nemcsak interpretálnák a világot, — de azután rájött a vérontásban kifáradt emberiség, hogy nagy eszmék sem elegendően erősek arra, hogy saját ütjük irányába tereljék a maga útját járó fejlődésnek menetét.

Az idő kereke nem gurul a kommunista kiáltvány Jövő-je felé, da az utolsó negyven év minden nagyobb tetténél ott állt mint harcos jóbarát, vagy romboló ellenség, — mint áldozatkész segítő, vagy mozdulatlan hátráltató a marxi eszme és a polgári »mitläufcr«-ek nagy tömegének kihullása után is még mindig európaszerte, de növekvő módon viiágszete is — továbbfejlődött marxi eszmék adnak nem megnyugvást, — de a harc gondolatát és a haladás cselekedetéi millióknak.

Aktivizmus, ál-aktivizmus és hullairodalom

Másfél esztendeje, hogy itt a Vajdaságban, az elszakadt területen élő magyar nyelvű irók. művészek és

etikai forradalmárok, a bécsi emigráns csoport mozgalmával párhuzamosan — amely már ekkor magvas. gyökeres és céltudatos akció volt — megkezdték irányítás és vezetés nélkül, szemponttaíanul és tétovázón szervezkedésüket. Merőben hangulati alapon indult az egész mozgalom, a Ma volt a világitótoronyuk és Kassák Lajos a nagytekintélyű révkapitány. A jó szándék bizonyára megvolt bennük, de a polgári publikum, mint ez előrelátható volt röhejjel. bizalmatlanul és közönnyel fogadta őket. ök nem vették zokon, nem is tettek ellene, hogy a polgári sajtó elhumorizál rajtuk és csudabogárként tálalja verseiket a városka hercegferences nyájas olvasói elé. De mindez még nem lett volna baj. A súlyos és helyrehozhatatlan hiba az volt, hogy az olvasó közönség nagy része a megindulást is érdeklődés nélkül passzív rezisztenciával fogadta és egyáltalán nem volt tisztában az aktivizmussal. Hol dadaistáknak, hol futuristáknak nevezte őket. a legellentétesebb és legelemibb fogalmakat zavarták össze és miközben szentüt hittek a saját öntudatos mivoltukban. Az álaktivisták nem cselekedtek semmit, epigonkodiak. irodalmi inzultusokat rögtönöztek és várnaizsenis, szentimentális lendülettel énekelték meg az agyonvágott, tüdővészes, tuberkulotikus. szomorú munkást, akit elragad a tragikus transzmissziós ke rék.

(Hasznos és nehezebb munkát azok a csendes, de annál agilisabb elemek végeztek, akik a bécsi kiladványokat terjesztették és összehoztak minden feltűnés nélkül egy kis, komoly és dolgozni kész csoportot. De ezek — sajnos — ekkor I még igen kevesen voltak.)

I Midegyik, külön - külön önálló, í fölényes és jólberendezett tehetségnek vélte magát, ügyesen adminisz: trálták Írásaikat a nevük forgott, j hirdetéseken, plakátokon és ujsághi: rek között és többet törődtek azzal, ! hogy a publikum őket ismerje meg, j mint az általuk megcsuiolt és a harakiri karjaiba üldözött, elárvult ak, tivlzmust. A jó suboticaiak végül ' már olyan élvezette! olvasták kiadványaikat, akár az egyszeri inasgverek a »hasielmetsző Jacke borzalmas históriáját A munkásság, a proletártömegeknek az a kis hányada is elidegenedett tőlük, — akikért indult állítólag az »akció« — és akik legalább némi rokonszenvvel, szimpátiával kisérték meginduj lásukat. Az aktivista kulturforradailomiak nem kellenek önmagukba; mélyedő fanatikus dervisek, akik I molekulákra boncolják a vérző !el\ küket és szent Főnixmadárként te- I regetik ki sérelmeik elégedeüensé- I gük és áhitozásuk tarka keszkenőjét a meleg szivüek és a közönbösek elé. Az aktivizmus tömegmozgalmat csinál, vem individiumokat. modern bűbájosokat tenyészt maga tőle. í Mi az aktivizmus lényege, proj grammia és hitvallása? Harc egy! séges fronton a szellemi, ideológiai I és irodalmi felszabadulásért paral- i lel a szocializmussal, amely a gazj dasági. ökonomikus erőkért küzd és agitál. Az aktivista-szocialista iro- I dalom a jövő társadalom »érzés\ komplexumát« fogja át hatalmas I lendülettel tevékenykedik, teremt, \ szervez, cselekszik, a polgári irók I százszor kipréselt, kifacsart, vénát- I lan etikáját eldobja magától és fel* érzi azt az uj embert aki a jövő I társadalmában már öntudatos része I — nem pedig utána epekedő — iesz j az Univerzumnak.

I Mindamellett voltak és vannak o \ mozgalomnak értékes és komoly í elemei is. De ők nem tudtak megbirkózni a köréjük tódult kisknsztusokkal. Mikor pedig már észretér* tek és megmozdultak, addigra a té-* velygő rosszhíszemüek és jóhisze-' rnüek már nagyon elszaporodtak, körülhordozták a véres kardot, handabandáztak, agitáltak, uton-utfélen kompromittálták az amugyseni szivesen látott mozgalmat és az uj irodalom exotikus gyöngytyukjai pátoszos versikéket Írtak a gőgös csillagokról, amik puhává főttek a kapitalizmus káposztásfazekában. Az akcióból zsurakció lett. kisiklott a jó sínekről, erőszakolt szerelem lett belőle, amolyan mérges irodalmi vimmeriivé dagadt, amely csak az osztályharcos, nem alkuvó, fair gerincességnek ártott ós diszkreditálta ami ellen az Aktivisták tiltakoztak a legélesebben.

★

Ez volt a helyzet a meginduláskor. Természetesen ezektől az emberektől a tehetséges és céltudatos uj irók távoltartották magukat, mindmostanáig, amikor is egy zászló alatt, nagyszerű harmóniában küzdenek a szenyirodaiom, a tradiciós baklövések és a »csak jelszavas áfium« ellen.

A vajdasági mozgalom két helyen centralizálódott: Suboticán és Novisadon. Az Aktivisták két főhadiszállásán közös erővel folyt a munka, amit állandóan gyengíteni és ellentmondásokba kergetni akart a széthuzók vészes sikoltozása.

Csak az üt fegyelmezett gárdája’ tartott némi rendet ebben a íakciózus társaságban. Az itt csoportosulok, kevés kivétellel, igyekeztek összhangot teremteni a szörnyű kakofóniában, de ez majdnem lehetetlen volt Az intranzingens pártiitők állandóan kellemetlenkedtek, elhamarkodott iramukkal megbontották az egyensúlyozott tempót é3 a vezetéstől elvették kedvét annak a pár, extrémitástól irtózó jószándéku embernek, aki még áilta az abJeriták rohamát . . .

Ezek az álaktivista fenelegények, miután korrumpálták az uj irodalmat. most iszonyú szódárdákat lóháznak és kérlelhetetlenül kivégzik, felnyársalják az ellentmondókat. Nézzük csak meg közelebbről a veszedelmes uzurpáíorokat. írásaik még aktivista szemmel nézve is zéró alatt állnak. A 918-as elindulás ideológiájában botorkáznak. inkább expresszionisták. rossz, szemérmetlenül epigon expresszionisták nem értek el egyetlen étape-ot sem, főposztulátumuk a »felsöbbrendü«, etikailag tisztult ember, a »kozmosz ember« után? vágyakozás százszor elsírt igenlésében merül ki. Inkonzekvensek a nevetségességig és a bosszúságig. A figyelő szemnek merőben ellentétes kontrasztot, kirívó, rikító kontrasztot képeznek a tényleges, harcos mozgalommal.

»E korban nincsenek tragédiák, mert e korral összeütközni nem tragédia, csak póruljárás«, — írja Barta valahol. Am ők apró-cseprő szerelmi históriákat, kalandokat jeremiádokká fújnak fel, átkozzák a kapitalizmust, mert nem ülhetnek autóba és nőjük bájaiból persoektivátlan, rossz programmköltcméjiyeket faragnak.

A szabadvers az az irodalmi forma, — írja tovább Barta — amelyben a polgári művészet kiforrja maximumát és átadja helyét a kollektiv ember irodalmi megnyilatkozásának. Levetkőzte a vers karakterét. amelybe felszívódtak lassanként a plakát és a próza elemei is. A mi derék vajdasági álaktivistáink azonban csak ürügyül, sémának használják fel a kötöttség nélküli formát. Témáikat az absztrakt világból veszik, fellengzős romantikát gyömöszölnek mondanivalójukba és az éterben kalandoznak vérszegény fantáziájuk csetíö-boíió gebéjén.

*

A tavalyi matinén mát beigazol-