Bácsmegyei Napló, 1923. április (24. évfolyam, 90-116. szám)

1923-04-01 / 90. szám

1923. április 1.

BACSMEGYEI NAPLÓ

15. oldal,

közül. Erzsi rászólt a bámészkodó legényre:

— Pista, te?!

— Mi az?

— Hát vettél-e nekem vásárfiát?

— Vettem biz én.

— Hol van?

— Itt nálam e —* és a legény a szűre ujjara mutatott.

— Aztán mit vettél?

— Találd el. ..

— Találja a fene! Add ide. na akarod. Ha nem, tarts meg!

— Odaadom Erzsi, rögvest odaadom. Neked vettem, lelkem, pukoros szivet vettem neked. Erzsi, vegyed el jó szívvel. A legény kipakolta a szivet és a leány nagy elragadtatással nézegette.

— Aj de szép egy szív ez. te... igen szép. Hogy is tudtad ilyen jól kiválogatni?

_ Hát csak kiválogattam.

— Jaj. milyen szép kép van rajta, te!.Milyen szépen csókolódznak. Vájjon ki ez az ügyes huszár, akit idepingáltak, hé. nem tudod?

— Dehogy nem tudom.

— Kicsoda?

— Hát én vagyok.

— Na? Hát ez a kisasszony kicsoda? — A legény megfogta a lány kezét s anélkül, hogy a szemébe nézett volna mondta:

— A meg te vagy. Erzsi... A lány elpirult és jó ideig ottfelejtette a kezét a legény széles kemény mar-Erzsi tel? — szólalt meg a legény jósokára — jó szívvel veszed-e a cukros szivet?

A lány nem szóllott semmit.

*

Pistát a vén Gáli majd hogy nem megette a csizma inián, mert hogy az tényleg nem a legrendesebb munka volt. Dult-fult, kegyetlen dühében. A legény most sem szólott egy kukkot sem.’ csak hallgatta vén hideglelős ember rettenetes szitkozódását. Egy sarokban ülve bámult maga ele. Talán nem is halottá, hogy mit átkozódott az öreg Összevissza. az ö esze egészen máshol járt. Estére kelve meg már ott ólálkodott a Szélesék portája körül. Jó félórát ögyeleghetett jobbra-balra, mikor végre csak kijött a lány. Pista rendesen köszöntötte s odaállott mellé a kapuba.

— Beszélni szeretnék veled. Erzsi — mondta jósokára.

— Beszélj Pista, ha volna valami mondanivalód.

— Eljöttem Erszi... tudod... hogy te módos lány vagy én meg szegény legény, azt tudom ... de hát legyen, ami lesz, én már csak megmondom neked, hogy... hát kedvellek, hé... Hallod Erzsi?

A leány lesütötte a szemét.

— Hallod-e fdrzsi? — faggatja a legény a lányt. A lány megint csak hallgatott. Mikor Pista keményen magához ölelte, nem szabadkozott. A legény nagy boldogsággal csókolta arcon a fejét rejtegető leányt Nagyon-nagyon jó kedve lett egyszerre.

— Hát a cukros szívvel mi van, hé? — kérdezte vígan, tréfálkozva. Erre a leány, hirtelen keserves sírásra fakadt, ügy folytak a teönynyei, mint a zápodreső. A legény elengedte a leányt és most már makacsul kérdezgette:

— Mi'van a cukoros szívvel, hé? Hová tetted?

A leány nagysokára tudott csak a rivástól szóba kezdeni, Végre nagynehezen kisirta, ^ hogy hát bizony a szivet megették.

A legény, mint akivel .valami nagyon fura dolog történt, majdnem a szavát vesztette.

. — Erzsi, te? — mondta végtére — aztán te hadtad a cukoros szivet, hadtad?

— Én nem hadiam vóna, de idesanyám rámkíálltoit. hogy hát nem fogjuk itt őrizgetni annak a kudusnak a szivit, bogy hát arra való. hogy megegyünk...

— Aztán megettetek a kudusnak a szivit. hé?

— Igen — mondta a leány és megint el kezdett sírni.

— A huszárt is. hé?

— Azt nem. Azt én leszakítottam és beletettem a tükörrámába, ott van most is.

— A huszár?

— Igen. a huszár meg a jány.

— Szív nélkül?

— Igen. csak úgy üresen.

A legény jó ideig bámult maga elé a földre. Aztán összehúzta a szűrét a mellén és indulóba odaszólott a lánynak:

— Eredj. Erzsi, takarítsd el azt a

huszárt a tükörrámátokból. Az én huszáromon ne nevessék senki. Jójcakát. ,

A legény elindult és gyors léptekkel sietett hazafelé a falu végére, a lány pedig nézett utána, ameddig csak látta. — De a legény nem nézett vissza egyszerse.

Ettől a naptól kezdve, mintha csak az ördög bujt volna bele Gáli Pistába. Járt-kelt folyton cél nélkül ideoda, semmi dolgát nem végezte el. A vén Gáli úgy hideglelősen az ágy I.

ból civődhatott csak vele. de ezt

meg olyan gyilkos szemekkel nézte 5 végig, hogy a vén embert majd a guta ütötte meg tehetetlen dühében, így lőtt rájuk a harmadik vasárnap. Aztán bejött, felköltötte a fiát. A fiú : idegenül nézett az apjára és megfordult a fa! felé. Tovább akart aludni, de az öreg nógatta:

— Keli fel már. te rest! Az oldalad rohad el már a sok alvástól, nézz ki az akolba, hé.

— Nézzen a kórság — mondta Pista és a fülére húzta a takarót. Az öreget egy pillanatra karóba merevítette a csodálkozás. Azután eiön-I tötte a düh. Fölkapott, a sarokból egy kampósbotot és ráütött vele a legény derekára. A legény felugrott, kikapta az öreg kezéből a botot, összetörte, az öreg Gálit pedig belelökte az ágyába. Azután vagy két forintot kivett a sifonérból és először életében a templom helyett a korcsmába ment. Éjjel részegen jött haza s az apját kegyetlenül el- H verte.

Ettől a naptól kezdve igen sokszor hallották a szomszédok az öreg Gáli kétségbeesett kiáltozását.,.

Kis emberek apró- és nagy bűnei

Vázlatok a főtárgyalási teremből

I.

Czérna Jakabék pulyka.

bankettje

Három kopott, foltos öltözetű, rongyos cipőjű falusi napszámost kisérnek a fegyveres fogházőrök a terembe: Czérna Jakab, Csega és Mirosztek, ez a nevük.

Három lopási vád van ellenük: három gazdát loptak meg.

Az egyiktől tizenhárom pulykát, a másiktól egy birkát, a harmadiktól hat kacsát, de »ebből nem ettek«, mert a »csendőr urak« megfogták a Czérna-csoportot és vége lett a biztató sikerrel indult lopási ciklusnak.

Czérna Jakab kihallgatásán kezdi az elnök.

Czérna kissé gyönge, imbolygó lábon áll. Hosszú, sovány alak, az arca feltűnően keskeny, az orra horgos és feltűnően hosszú, a haja gyér, két hosszú, sovány karja lomhán ereszkedik alá. Apró szemei félénken tekintenek kerül. Czérna remeg a félelemtől.

I — Bűnösnek érzi magát? — két.

dezi az elnök kemény hangon.

Czérna felkapja a fejét és ijedtet az elnökre néz, de nem felel.

— Feleljen, — szól újból az elnök bűnösnek érzi magát?

I Czéma erősen imbolyog, foroj \ jobbra-balra, két sovány, hosszú karját meglóbáija, mintha sétálni küldené őket, kopasz feje idegesen mozog, nagyon meg vari hatva. Végre nagy tóin na! kinyögi.

— Bűnösnek érzem magam. (Nagyot sóhajt, mintha kő esett volna ie szivéről.

— No, ez szép -- mondja az elnök. — Tehát bűnösnek érzi magát. Most mondja el az esetet, hogy hogyan történt.

Czérna: Szegény falusi napszámos emberek vagyunk mink, én. a Csega és a Mirosztek. Rossz a kereset. nem volt se tűzifánk se élelmünk. Valamihez fogni kellett.

— Hát fogtak pulykát — szól az elnök.

Czérna: Igenis, kérem. A Mólók Gyókánál a kert végiben volt hat pulyka. Az el lett hozva.

— Zárt helyen voltak azok a pulykák?

— Nem, a kerítésen ültek. Odamentünk hárman. Az egyik íeivigyázott. hogy gyün-e valaki ketten pedig szedtük a pulykákat és zsákba gyugíuk. Három zsákunk vöt. Minden zsákba gyütt két pulyka.

— És aztán?

— Hazavittük Csegához, ahol levágódtak és mindenki megkapta a maga jussát, két-két pulykát.

— És akkor mit csináltak?

— Hát kérem alázattal, megfőztük a pulykákat és megettük.

— Szeretik a pulykahúst?

Czérna: (Zavartan néz. mondani

szeretne valamit, de nem mer).

— Menjünk tovább — szól az elnök.

— Czérna: Nem lehet még tovább menni, mert a Motok Gyókánál van még hét pujka. ami szinte el lett i hozva.

— Hja. az más. Hát azok hogy lettek elhozva?

—- Zsákba, mind a másik hat.

—• Ezt hogy osztották föl?

— A Csega kapott háromat. mink ketten kettőt-kettőt.

— Pulyka több nincs, — szól az elnök.

— Czérna: Nincs! Egy birkát is loptunk egy másik gazdától.

— Azt hogy osztották fel?

— A Csega levágta, megnyuzta és kim értük három részre.

— Magára mennyi jutott a birkából?

— Négy kilő. a csonttal együtt.

— Mi van még?

— Vannak még a kácsák.

— Ezek hol voltak?

Czérna: Szalma alatt ültek. Onnan előbb ki kellett őket zavarni, ez egy kis lármával járt. A kácsák már a zsákba voltak, mikor a lármára kigyütt a gazda és akkor megfogtak bennünket, a kacsákat pedig elvették tőlünk.

A Csega következett ezután, ö is bűnösnek vallja magát és szép sorjába éppen úgy adja elő az esetet, mint a Czérna.

Harmadik vádlott. Mtrosziek csatlakozik az előtte szólókhoz. 0 is úgy beszél, mint két társa.

Aztán szépen, békésen leülnek egymás mellé a vádlottak padjára és várják az ítéletet.

Nem sok idő kellett a bíróságnak az ítélet meghozatalához, i A vádlottakat egyenként hat heti fogházra Ítélték, amit kitöltöttnek vettek a vizsgálati fogsággal. Most szabadok

A fogházőr leveszi a szuronyt a puskájáról.

Vége a tárgyalásnak.

c

II.

Égi csuda a vasúti állomáson

Kövér, idősebb cigányasszony ül a vádlottak padján. Zömök testén kopott, barna pléd van átkötve. Fején is kendő. Folyton izeg-mozOg, mintha szörnyű módon szégyelné, hogj! a vádlottak pacijára került.

Az elnök megmondja‘neki hogfi zsebmetszéssel van vádolva. A vasúti állomáson egy utas zsebéuől kilopta a pénztárcát, tíe tetten érték ég letartóztatták. Hat hétig volt vizsgálati fogságban, most szabadlábon van.

— Volt-e már büntetve? —- kérdem

zi az elnök.

— Nem voltam, tekintetes, méltőságos elnök ur. Soha se vót nekem dögöm a bíróságnál. (Csendesen sirni kezd.) Most se tudom, miért kerültem én most ide.

Az elnök lapozgat az akták között

— Nézze, — mondja egy aktát felmutatva — itt az áll, hogy maga tízszer volt büntetve zsebmetszésérí és lopásért. Van közte másféléves börtönbüntetés is. Mit szól ehhez?

— Megkérem a méltóságos főelnötó urat, akkor még Fatal voltain és it« tarn. Amikor pedig részeg voltam, azt sem tudtam, mit csinálok.

— Most is ivott, amikor a vasútnál azt a tárcái kilopta annak az utasnak a zsebéből.

— Nem ittam, dehogy ittam. Mpsí nagyon ritkán szoktam inni, de, kőnyörgöm alássan, nem is loptam én ott a vasúton senkitől semmit.

— Hát hogy történt az eset, mondja el.

— Ott álltam az állomáson magarabari, amikor egyszerre, mint egy égi csuda, egy pénztárca esett éppen s lábam elé és írások is estek.

— Éppen a maga lába elé esett áí a pénzes tárca?

^ — Igenis. És csak akkor vettens észre, amikor a lábom előtt volt. Egy úriember akkor rettenetes nagy lár* má csapott, hogy én elloptam a zsebéből a pénzét, megfogott és átadót! a csendőrnek. De mindenre megesküdök, hegy nem én voltam, sokan voltak ott emberek, én magamba álltam, mégis rámfogták. Se testein, nek, se lelkemnek nem kellett az ä bugyelláris, mégis engem fogtak meg. (Hangosan sir.) Úgy esett a Iá** bőm elé. mint egy égi csuda . . .

— Üljön le, — mondja az elnök, jelezve, hogy befej ezte a vádlott ki« hallgatását és szólítja a tanukat.

Egy nagyon jóképű, parasztformg férfi jön be. Amikor meglátja a kö. vér, plédes cigányasszonyt forgolódni a vádlottak padján, önkéntelenül elmosolyodik: a vasúti jelenetre gondolhatott.

Ez a tanú aztán elmagyarázta ází égi csudát, ügy történt, hogy a vádlott asszony, számítva arra, hogy az utazni készülő emberek rendesen' sietni szoktak, idegesek, szórakozol* lak. ezeket szemelte ki áldozatul, Egy ilyen siető utas zsebéből kihúzta a pénztárcát. A károsult nem hj vette észre, hogy meglopták, oly ügyesen történt a zsebmetszés, dű más észrevette és kiáltozni kezdetts

— Hé, ember, kilopták a tárcáját! Meglopták!

Én éppen ott álltam az asszony mellett és láttam, amikor a kiáltásokra íurtelen eldobott valamit: írások voltak és köztük a tárca. Aztán úgy tett, mintha nem érdél-kié az egész ügy. A meglopott ember azonban világosan emlékezett rá. bogy amikor a cigányasszopv mellett elhaladt, valami ütés félét érzett. Ekkor történi a lopás. így került az asszony csendőrkézre.

Az égi csuda titka meg volt fejtve} és a csoúátlátó asszony a cella magágyában elmerenghet újabb égi csudakor,.

III.

Elveszett bárom esztendő

Gyilkossággal és rablással vádolva állott két volt határcsendőr a »íróság előtt. Egész nsp folyt a tárgyalás. amely valóságos küzdelemmé fejlődött ki a bíróság és a vádlottak között. A bíróság az igazságot kereste a bizonyítási módok teljes kimerítésévé!, a vádlottak viszont, különösen az együk, aki ellen a gyil-