Bácsmegyei Napló, 1923. január (24. évfolyam, 3-30. szám)

1923-01-06 / 5. szám

1923. január 6.

BACSMEGYEI NAPLÓ

11. oldal.

ja! Michels Mihály, Klein Péter, - Stoffel Miklós, Ollinger Mihály, Becker János, a többszörös elnök és »Wortführer«. A zsombolyai gazdák bizony ma már mindent géppel csinálnak, azzal szántanak, vetnek és aratnak. A mezőgazdasági technika minden modern eszközével művelik és használják ki földjüket. Számuk persze korántsem oly nagy, mint gondolná az ember. Az egész egy tagban levő régi telkek idővel szétszakadoztak. Így van az, hogy most már idegenben kellett földet

X

L

42

t X

ȇr

R /-’S

Hi A '

A" '4*

*

\ \

\\

Petrovics főjegyző

vásárolniok a zsombolyainknak, úgy hogy a leggazdagabbaknak jó meszsze: Ittebe, Klári, Kőcse határában van tanyai 2—300 holdas birtokuk.

A sportélet három klubban játszódik le. Legismertebb a többszörös bajnokcsapat: a »Zsombolyai Sport Egylet«. Ennek erős riválisa a »Zsombolyai Torna Klub«. Az egyenlőre még kezdő »Schwäbischer Sport Verein« is szépen működik. Ismertebb zsombolyai sportalakok a ZsSE-ből Kaufmann mint közismert szövetségi biró és

Délutáni kvaterkázás

Poledna Oszkár intéző. A ZsTK-böl

Hum testvérek és a Schwäbischenek Stoffel goolmaschinja.

Politika dolgában két táborra oszlanak a kitűnő zsombolyai németek: egy részök a Jugoslav Szocialista Párt hive, a másik a most alakult német párthoz tartozik. A szocialista párt vezetői: Kartje Lénárd, Zachari Mátyás (a párt egyik alapítója), Schnitz Tamás, Becker Sándor, Krista József és Mdanov Dusán.

A Német Párt vezetősége pedig a következő: Treisz Mihály téglagyáros, elnök. dr. Konrdd Miklós orvos, Wagvier János, Keks János, a Bečkereki »Neue Zeit« volt szerkesztője és dr. Kolbus Mátyás orvos. Hála Grba Branislav főszolgabirónak, aki erős kézzel, de igazságosan és megértéssel bonyolítja le a különböző érdekek összeütközését, a politika sem hozza ki az amúgy is nyugodt svábokat egyensúlyukból. Grba főszolgabíró vezetése alatt nyugodtan folyik a békés polgári munka ebben a nagyszerű községben, amely a szorgalomnak, a jólétnek, a produktivitásnak a mintaképe . . .

(*) I. M. Qvadia beograöi ügyvéd, telefon lő-lS. Interveniál minden ügyben a hatóságoknál. Levelez szerb üi, niagya rul és ué'.tiíbii. 37

A mandátumért . . .

A jelöltek és önjelöltek serege — Megindult a kombinációk áradata

Ezt nem önzésből tettük. Pár percnyi

előbb való csengetéssel boz5--- sok szekundától kiméit meg bennünket.

II.

A Bácsmcgyei Napló beográdi munkatársától —

A nyugalomra tért parlamenti folyosókon járok. Máskor sürgő-forgó emberekkel vannak telve a parlamenti folyosók, kaputos és paraszti ruhás választók csoportosan állták körül a képviselői klubbok ajtói!, ma pedig viszhangosak a folyosók, ha csak egy ember megy végig rajtuk. Egy-egy szolga siet feketekávés csészével a kezében, a traiikosné, akinél mindig lehetett jó szivarokat és jó cigarettát kapni, álmosan bóbiskol, a csendőrök tétlenül és unalommal álldogálnak a bejárat körül, az elnöki, bizottsági hirdetőtáblák üresek, benyitok az ülésterembe: a hatalmas teremben szinte kinos a csend, az üres némaság.

Az ujságiróklubban néhány újságíró üldögél. Beszélgetnek, cigarettáznak, a választásokról folyik a szó. Mint ahogy ma Belgrádban minden második ember, úgy az újságírók nagy része is képviselőjelölt, valamelyik istentől elrugaszkodott kerület obskúrus listáján. Öreg szerkesztőségi rókák, — nyugalmazott tisztviselők, kiöregedett riporterek, akik késő öregségükre is csak kóristái maradtak az újságírásnak, most bejárnak a parlamenti klubbokba, ott forgolódnak a jelölő bizottságok! körül és — mandátumról álmodnak.

Mandátum — csábitó csengést, nemes hangzást kapott ez a szó most sok száz, sőt sok ezer ember fülében, akik tervezgetnek, intrikálnak, harcolnak és pénzt költenek — a mandátumért.

Valaki, aki szintén mandátum után lohol azt mondotta, hogy a márciusi választásokon legalább hé romezer jelölt fog küzdeni a 313 mandátumért. Ez a nagy tülekedés a klubbokon is meglátszik, mert üresek a klubbok, a kis szavazógépek és a

nagyfejüek, a korifeusok és az ambiciózus fiatalok mindannyian kirepültek a fészekből, a kerületekbe, amelyek mostegy-egy „Ígéret földje.“ Viszhangzanak a képviselőjelöltek Ígéreteitől. Csak a központi választói bizottság néhány tagja ül a kluhbokban és egypár ismeretlen vidéki pártemberek, akik a klubbokat járják és panaszkodnak, hogy nem kapnak jelöltséget. A jelölőlistákról még semmit sem lehet tudni, csak a listavezetőkre nézve hallani többé-kevésbbé hiteles kombinációkat. A vajdasági kerületekkel úgy látszik sok bajuk lesz a pártoknak. Maid minden kerületben lesz öt-hat lista is, sőt lesz olyan kerület is, ahol nyolc, esetleg kilenc párt állít majd jelölteket. A radikális listavezetők személyére nézve már nagyjában megegyezett a párt. A novisadi listavezető Miletics Szlávkó dr., a suboticai Radonics Jován dr., az alsóbánsági Miladinovics Zsárkó dr., a felsőbánsági Nincs Momcsilló dr. külügyminiszter lesz.

A demokraták novisadi lisztavezetője előreláthatólag Pečić lesz, a suboticaié Popst dr., az alsó bánságié Setyerov Szlávkó dr., esetleg Janu dr. román ügyvéd, a felsőbánságié Jaksics Zsárkó dr. A többi pártok jelöltjei alig ismeretesek. A novisádi szlovák listát minden valószínűség szerint Micsatek Lajos dr. novisádi ügyvéd vezeti. A magyar pártban, egyelőre még nem volt szó a jelöltek személyéről. Nevek vannak ugyan forgalomban, amelyek maguktól adódnak, de a hivatalos párt még nem mondóit semmiféle véleményt. Jellemző azonban, hogy a parlamenti klubbokban már tudni vélik a. magyar párt jövendő jelöltjeit.

(I b.)

Még ma is rejtély előttem, de tény,

hogy a százhúsz diák között engem különösképpen szeretett Áron bácsi a pedellus, a keményíeiü székely.

Kegyeibe fogadott, ha találkoztunk' délelőtt futólag a folyosón kikérdezett és állandóan tanácsaival látott el.

Megsimogatta időnként az arcomat, de ézt is kimérten tette és ritkán, mintegy jelezve vele. hogy csak kivételes alkalommal jár ki a szeretetnek ez a külső jele.

Dtt lakott Áron bácsi a gymnáziuin udvarának egyik részében, külön erre a célra épített pedellusi lakásban és két kis szobában húzódott meg feleségével.

Áron bácsi nem volt megelégedve az állásával.

Úgy iárt-keit a kollégium területén, néha elborult arccal, néha magára kényszeritetí erőltetett jókedvvel, de mindig titkos bánattal a szive alatt, mint aki mindenütt, minden lépésnél, minden sarokban keresi a hiába kergetett titkos vágyait.

Sokszor, ha megállt előttem és belenézett a szemembe, láttam rajta, hogy szeretne mondani valamit, szeretne, elárulni féltett álmait, de gyereknek talál ahhoz, hogy leplezetlenül föltárja magát előttem.

Ilyenkor, ha nem voltam elfoglalva, bevitt magával a szobájába, a tűzhely mellé ültetett és beszélt és szava elkalandozott a régmúlt időkbe.

Remegő hangon idézte az őseit, Székely-Tárnád várát, ahol valamelyik elődje az udvarhelyszéki királybíró jobbágya volt és fegyverek zajában éltek és áilandó fölkészültségben, örökös várakozásban telt idejük.

Valami megmagyarázhatatlan atavizmus-féle tartotta fogva, visszasírt a lelke a harcos ősök felé, el akarta felejtetni önmagával az esemény és zölc kcnésnélküli. nyugodt polgári életet.

Sokszor ültünk igy a meleg szobában. Néha sokatjelentően elhallgatott.

Ilyenkor nem mertem az áhitatos csöndet megtörni.

Kint szürkült már, a fák kopaszon meredtek az ég felé. a Hargita felől

pedig süvítő szelek hordták a havasok illatát.

III.

Többször feltűnt, hogy Áron bácsi egyik osztálytársunkat Ugrón Jancsit, a íiátfalvi földesur fiát különös és megkülönböztetett bánásmódban részesítette.

Reggel már leste Ugrón Jancsiék kocsiját s ha begördült a gyranázium elé, föltűnően szorgoskodott körülötte. Segített a könyvestáskáját bevinni, úgy nézte meg mindennap, mint a csodákat

Ugronék parádéskocsisa

Régi emlék.

Tizennégy év. Talán rendes időszámításnál nern jelent sokat, de a mai lázas és siető és gyorsan élő világban talán mégis elég arra, hogy az ember előkotorászhassa az emlékek ködéből az agya egy eldugott rekeszéből és szépen, szomorúan, szerényen, levett kalappal közeledjen felé.

Akkor is őszutó volt, a nap akkor is íéibehajló, fáradt sugarait vetítette ránk és amellett béke volt és a buni síktól végig a szenzációsan nagyszerű és pompás Küküllővölgyén nóta volt és jókedv volt.

A székelykereszturi ősi unitárius kollégiumban tizenegy évemmel és daróc. ruhás kis székely diáktársaimmal a tornákért paiánkja alatt magoltam a latin szavakat, fölöttem pedig varjuk keringtek és az unitárius templom tornya fáradtan kongatta az órákat.

Zsenge és fejlődésnek induló tizenegy évemmel akkor még csodákat vártam az élettől, a vastagfalu. kolostorhoz hasonló puritán intézet Dávid Ferenc Déván hősieskedett protestáns mártirszellemét parittyázta felém és minden egyes lépésnél, minden hospésnek meggyujtott cigarettájával, úgy éreztem, egy lépcsőt léptem az ismeretlen világ felé.

Akkor még voltak nevetések és voltak őszinte könnvek és voltak nagynagy tiszteletreméltó bánatok és megkönnyítő fellélegzések. Nagyszerű és imponáló megnyilatkozásai a hivő, bizakodó, megnőtt és szétterjedt fantáziájú gyermekkornak.

Pedig hát... Azóta tizennégy boszszu, küzdelmes. véresen, tragikus tizennégy év múlt el.

Őszinte és vánszorgó vándorlások gclgotlia-uíja, messze idegenbeszakadt

szülők és testvérek arcát idézzük bus éjszakákon és lázrózsás arccal kell felijedni, ha arra gondolunk, hogy de jó volna összetalálkozni, összeölelkczni néha.

Ott a kollégium tágasan kongó udvarán és egyszerit diákszobák vaságyán, dehogy is álmodott ilyen Mércéket sokatigérő jövőnk.

Mi csak bíztunk és tanultunk s bizakodó kedvünk kamata: a gondtalan és bánaítaian kacaj és apró kis gyerckvásottságok mindent kielégítettek.

Kis diákok voltunk. ' szentünkben a vágy abszolút beteljesedésének csillogásával.

Es semmi egyebet, Másra-jobbra, szebbre — dehogy is .gondoltunk.

Kis diáktársadalmunkban megvoltak 8 a külön fogalmaink.

Fizettük a tanárokat, tekintély volt előttünk a felsőbb osztályosok csapata, mint követendő példakép.

De mégis legnagyobb népszerűségnek örvendett előttünk Áron bácsi, a pedellus. Telj«« és polgári nevén Fazekas Áron.

Úgy éreztük, hogy ő valamivel többet jelent mindenkinél.

Neki nem kellett latin ragozáson rágódni. nem volt kénytelen matematikai órán a táblánál izzadni s nem érezte izgalmában sohasem, hogy kréta van összeszorult torkában.

I Tanári konferenciákon is jelen lelte§ tett, előbb tudta meg a határozatokat, az igazgatói szobába is szabad bejárása volt és az élet szürke hétköznapjai nem tartogatták intők örömeit a számára.

Áron bácsi óravégén hosszan harangozott az intézet nagy csengőjén s ilyenkor volt szemünkben a legkedvesebb

szokás.

Észre lehetett venni, hogy ez nem csupán tekintélytisztelet nála, hanem sokkal mélyebb és számításokkal teletűzdelt okai vannak.

Kerülő utón kellett megtudnom, még pedig magától Ugrón Jancsitól, aki szomszédom volt a padban s aki tizperc alatt elmondta, hogy Áron bácsi náluk járt tegnap és kocsisnak ajánlkozott. Valószínűleg meg is fogja kapni az állást.

Most kezdtem sok mindent megérteni. ami eddig rejtély volt előttem.

■ Megértettem, miért állt sokszor félórákig Áron bácsi a Kiiküllő partján és révedező szemét rámeresztette a íiátfalvi kastély csillogó tornyára és képzeletben a főúri vendégeket hordozta gazdája kocsiján.

Áron bácsinak nem szóltam. Nem kérdeztem meg. hogv tényleg elmegy-e tőlünk, itt hagy-e bennünket, csak a szomorúság bizonyos árnyéka borult rám, ha arra gondoltam, hogy elveszítjük őt, a szeretett és jóságos pedellust.

Ö is kerülte a beszédet, továbbra is jóba voltunk, de Ugronékról nem esett szó közöttünk.

Tizenegy éves tapasztalatlanságomnak legfeljebb a nála szokatlan izgatottság tűnt fel.

Hetek múltak ei, várakozásteljes napok váltották föl egymást s egy januári reggelen szólalt meg a kollégium csengője, az ébresztő kopogást idegen és ismeretlen kezek jelezték a szobák ajtaján.

Fazekas Áron elhagyta a pedellusi szolgálatot.

Ugrón Jancsi aznap már arról számolt be. hogy Áron bácsi tegnap óta náluk van Fiáthfalván.

Egyik délután kint jártam a városban. Fogat közeledett. Elegáns homokfutó. négy friss troperrei maga e!őtt.y