Bácsmegyei Napló, 1923. január (24. évfolyam, 3-30. szám)

1923-01-06 / 5. szám

2. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ.... 1923. január 6. A suboticai kereskedők Manojlovics Milánt kívánjak a suboticai vasutigazgatóság élére Csak ma került nyilvánosságra 'az uj vasutigazgató kinevezése és máris mozgalom indult meg az ér­dekeltek körében, hogy egyöntetű­en tiltakozzanak Manojlovics Milán mérnök, helyettes-igazgatónak a ki­nevezésnél történt rnellőzése miatt. A suboticai vasutigazgatóság sze­mélyzete elhatározta, hogy görög­keleti karácsony után monstre kül­döttséget küld a kormány elé, a mely a vasutasok nevében kérni fogja, hogy a suboticai vasutigaz­gatóság vezetésével Manojlovics helyettes-igazgatót bízzák meg. Ha­sonló mozgalom indult meg a subo­­íicai kereskedők és iparosok köré­ben is, akik szintén kiildöttségileg fogják a kormányt megkérni, hogy az igazgatói állást az eddigi helyet­tes-igazgatóval töltsék be, mert az ő személyében a suboticai igazga­tóság területén a vasút zavartalan működésének biztos garanciáját lát­ják. Csodálatos, hogy akkor amikor a közlekedésügyi miniszter nagyhan­gú kijelentéseket tett a vasút szük­séges megjavításáról, akkor olyan komoly szakértelemmel rendelkező szakembert, mint aminő Manojlo­vics Milán egy könnyed kézmozdu­lattal mellőzik. Sem a vasútnak, sem a közönségnek nem lesz hasz­na belőle, ha újból ismeretlen em­bert állítanak a nagykiterjedésü su­boticai igazgatóság élére. már közvetlenül utósorozása után nyújtotta be tartalékos tiszti rang­jának visszaadáséra vonatkozó kér­vényét az illetékes katonai pa­rancsnokságoknál, azonban arra mindezideig nem kapott semmi­féle elintézést. Így tehát előáll az a helyzet, hogy a volt tartalékos tisztek, vol! hadnagyok, főhadnagyok, sőt századosok is, most rangjokozaí nélkül kénytelenek bevonulni fegy­vergyakorlatuk teljesítésére. Ez természetesen olyan súlyos sérelem, ami ellen a behivottak értesülésünk szerint, együttesen fognak tiltakozni, illetőleg kérni fogják rangjuk visszaadásét, vagy ha ez még nem lenne elintézve, úgy bevonulásuknak addig való elhalasztását, amíg rangfokozatuk visszaadása ügyében nem törté­nik döntés. Magyarok a közigazgatásban A radikálisok szívesen látnák a magyarokat a suboticai városi közigazgatásban A pápai nuncius Becskerekeii Becskerekről jelentik: Peiiegp­­netti pápai nuncius pénteken dél­után Becskerekre érkezett. A főpa­pot az állomáson az egyházi testü­letek megbízottjai, Alexics Bogoljub poigármester és Taics Pera rendőr­­főkapitány fogadták. A pápai nunciust az állomásról 'diszmenettel kísérték be a városba, a katolikus nagytemplom elé, ahol Raics Szvetiszláv alispán vezetésé­vel a politikai hatóságok és a város valamennyi fdekezetének képviselői gyűltek össze, hogy a katolikus vi­lág főpapját üdvözöljék. Elsőnek Raics Szvetiszláv alispán köszön­tötte Pellegrinettit, majd a feleke­zetek szónokai intéztek hozzá be­szédeket A főpap az üdvözlésekre“ röviden válaszolt, mely után áldást Osztott az összegyűlt tömegnek. Este a város utcáit a pápai nuncius ’tiszteletére kivilágították. Iliin« — ■ III I 'I III >l'l l*|jr I ifll 'á I II -­Behívták fegyvergyakorlatra a volt tartalékos tiszteket A behivottak még nem kapták vissza rangjukat Eddig csak szórványosan tör­téntek egyes olyan katonai be­hívások, amikor volt osztrák-ma­gyar tartalékos tiszteket hivtak be katonai szolgálatra. Ezekben az esetekben is visszáságokaí idé­zett slő az a körülmény, hogy a behivottak nem kapták vissza tiszti rangjukat. Most azonban ez a sérelem ál­talánossá válik, mert pénteken délben az 1887—1897. évfolya­mokhoz tartozó volt tartalékos tisztek egy része egy havi fegy­­vergyakoríatra kapott behívót, a melynek értelmében az érdekel­teknek szombaton reggel már je­lentkezniük is kel! a város kato nai ügyosztályánál, illetőleg a ka tonai kiegészítő parancsnokságnál. A behivottak legnagyobb része A radikálisok és a bunyevác-so­­kác-párt között folyt tárgyalások, megszakadtak. A radikálispárt fő­bizottsága azonban ugylátszik súlyt helyez arra, hogy a bunyevácokkal megegyezés jöjjön létre. Ezért beo­­gradi jelentése szerint a radikális­párt központi kiküldöttei legköze­lebb újból Suboticára jönnek a bu­nyevácokkal való tárgyalások ujra­­felvétele céljából. Kérdést intéztünk a radikálispárt suboticai szervezetének egyik veze­tőjéhez arra nézve, hegy milyen alapon kívánják a bunyevácokkal Való tárgyalásokat folytatni.. Azt a feleletet kaptuk, hogy a suboticai radikális pártszervezet még semmi­féle utasítást nem kapott Beograu­­ból a tárgyalások ujrafelvételére vonatkozólag. Kijelentik azonban a radikálispárt vezetői, hogy nagyon szívesen lát­nák, ha mégis tudnának a bunyevá­cokkal megegyezésre jutni és épp ezért szívesen bocsátkoznak újabb tárgyalásokba, ennek'azohban-- egy alapfeltétele van: a bmyevác-sokac­­páftnak teljesen uj feltételekkel kell a tárgyalóasztalhoz ülni, mint leg­utóbb. A suboticai radikális pártszerve­zet vezetői ugyanis hangsúlyozzák, hogy szó sem lehet a megegyezés­ről olyan követelések mellett, ami­lyeneket legutóbb támasztottak a bunyeváe-sokácpárt kiküldöttei. A radikálispárt szívesen látná a bunye­­vácoknak a városi közigazgatásban8 való részvételét, azonban teljesen indokolatlannak tartják a bunyeváe­­sokácpárt azon követelését, hogy minden ellátást a maguk részére akarnak biztosítani és a városi köz­­igazgatás , jelenlegi vezetőit egytől­­.egyig le' akarják váltani. A radikálispártban nem tartják le­hetetlennek, hogy Korosec dr. subo­ticai tárgyalásainak hatása alatt a bunyeváe-sokácpárt revízió alá vet­te feltételeit és uj alapon akar az uj tárgyalásokba bocsátkozni, amely esetben nincsen kizárva a megegye­zés lehetősége. A kérdéssel kapcsolatban a radi­kálispárt suboticai szervezetének egyik befolyásos vezető-tagja kije­lentette munkatársunk előtt, hogy a radikálisok nagy sulyt helyezné­nek arra is, hogy a magyarokkal megegyezésre jussanak, hogy igy a nemzetiségekkel békés együttműkö­dést fejthessenek ki és nagyon szí­vesen látnák, ha a magyarok is részt vemének a suboticai városi köz­igazgatásban és a magyarok szám­aránya és,kulturális foka arányában szívesen bocsátanának rendelkezés­re a magyaroknak egyes vezető ál­lásokat a városi közigazgatásban. A radikálispárt megértése és a megegyezésre való hajlandósága mindenesetre örvendetes, azonban elsősorban azzal kellene most a megértésre való törekvést a legjob' ban dokumentálni, hogy megadják a magyarság törvényben biztosított választójogát. * vonatkozólag, amire nézve Sántha dr. a következőket mondotta: — Pletikoszits főispán kijelentette előttem, hogy a magyaroknak a vá­lasztói névjegyzékbe való felvétele ügyében szigorúan a törvény alap­ján áll és a törvényes rendelkezések értelmében fog intézkedni. Eddig azonban még nélkülöz a főispán minden utasítást Beogradból. — Megkérdeztem Orsics főjegy­zőt arra nézve, hogy technikailag lehetséges lesz-e a magyaroknak a névjegyzékbe való felvétele az eset­ben, ha a belügyminisztérium uj ren­deleté még sokáig késett. Orsics fő­jegyző is megnyugtatott, hogy a rendelkezésre álló idő rövidsége nem lesz akadálya annak, hogy a magyarokat lelvegyék a választók névjegyzékébe, ha egyébként erre utasítást kap a város a kormánytól. — Hagy a választói névjegyzékek kiigazítása könnyebben és gyorsab­ban legyen keresztülvihető, erre kü­lönben a Magyar Párt teljes támo­gatását biztosítja a hatóság részére. A Magyar Párt Suboticán must már teljesen meg van szervezve úgy a belterületen, mint a kültelken és ha a város nem elégszik meg a régi adófizetők listájával, úgy a Magyar Párt házról-házra járva össze fogja irni a magyar választókat és a név­jegyzéket a hatósághoz benyújtja. Ezt a munkát mostani szervezettsé­günk mellett három nap alatt el tud­juk végezni és igy, miután bizom benne, hogy a suboticai hatóság csakugyan a törvény alapján fogja ezt a kérdést elintézni, nem hinném, hogy nehézségek merülnének fel a magyaroknak a választói névjegy­zékbe való felvétele körül. Most minden attól függ, hogy mi­lyen utasítás érkezik Suboticára a kormánytól, illetőleg hogy mikor ér­kezik ide a belügyminiszternek a nemzetiségekre vonatkozó rendele­té, . amely Novisadon már három nappal ezelőtt ismeretes volt. A szuhoikal magyarok választójoga Sántha György ur.-ssak, a Magyar Párt cinciiének tárgyalásai a főispánnal a főjegyzővel A magyarság választójogának ügyében még ma is — két nappal a választói névjegyzékek lezárása előtt teljes zavar és bizonytalanság ura!kodik. A hatóságok a különböző és nem is egyöntetű utasítások la­birintusában több-kevesebb, jóaka­rattal kezelik ezt a kérdést. Teljesen érthetetlen azonban, hogy a belügy­miniszter legutóbbi határozott utasí­tása. amely szerint a nemzetiségek január végéig felveendők a válasz­tók névjegyzékébe, egyes hatósá­gokhoz, igy a suboticaihoz sem ér­kezett még meg . Pletikoszits András dr. főispán­­polgármester csütörtökön este visz­­szaérkezett Beogradból, ahol a nemzetiségek választójoga ügyében is folytatott tárgyalásokat a belügy­minisztériumban. A főispán ezekről a tárgyalásokról nem hajlandó nyi­latkozni. hanem csak azt jelentette ki munkatársunk előtt, hogy a város be fogja várni a kormánv utasítását és annak értelmében fog eljárni. A magyarságnak a választók név­jegyzékébe való felvételét egyéb­ként újabb kifogással, is el akarják gáncsolni. Miután a magyar kor­mány már hivatalosan megcáfolta azokat a híreket, mintha az opciós határidő meghosszabbítását kérte volna a jugoszláv kormánytól, most bizonyos körökben az az újabb ag­godalom merült fel, hogy vannak sokan olyanok, akik a beogradi ma­gyar követség utján a magyar bel­ügyminisztériumban optáltak Ma­gyarország javára, amiről az S. fi. S. hatóságoknak nincsen hivatalos tudomásuk és igy ezek a teljes ál­lampolgári jogokat élvező egyének idegen állampolgár létükre mégis résztvennének a választásokon. Azt hisszük, felesleges ezeknek az aggo­dalmaknak a megcáfolása. A magyaroknak a választók név­jegyzékébe való felvétele ügyében egyébként Sántha György dr., , a Magyar Párt elnöke pénteken dél­ben tárgyalásokat folytatott Pletiko­­sziis Andi ás dr. főispán-polgármes­terrel, valamint a névjegyzékek ki­igazítását végző Orsics Lázár fő­jegyzővel is. Mindketten kijelentet­ték dr. Sántha Györgynek, hogy szigorúan tartani fogják magukat a kormány utasításához és azt ponto­san végre fogják hajtani. : f; A »Bácsmegyei Napló« munka­társa kérdést intézett dr. Sántha Györgyhöz, a Magyar Párf elnöké­hez közbenjárásának eredményére snsx Tömegesen kérik Novisadon a választói névjegyzékbe való felvételüket Eddig 3300 felszólamlást adtak be Novisadon a választói névjegyzé­kek kiigazítási munkálatai folyamat-* ban vannak, A városházán egy bizottság van permanenenciában, arneiy a válasz­tójogosultság igazolásához szüksé­ges okmányokat kiállítja. A ma­gyarság körében nagy érdeklődés nyilvánul a választói névjegyzék ki­igazítása iránt. Pénteken délig Ada­­movics István dr. és Tapavica György dr. ügyvédek 2500 válasz­tói jogosultság iránti kérvényt nyúj­tottak be. A kérvényezők túlnyomó része magyar, német és zsidó. Ezenkívül a cionisták külön 300 vá­lasztó felvételét kérelmezik. Egyesek részéről 500 kérvényt nyújtottak be a választói névjegy­zékbe való felvétel iránt. Az eddig benyújtott kérvények száma 3300. Január hó 4-ig a felszólamlási bi­zottság 100 választói felvétel iránti kérvényt intéztek el. Ennek, hogy mindössze csak száz kérvényt in­téztek el. az az oka, hogy a kérvé­nyeket minden egyes esetben a vá­rosi bejelentő hivatalhoz teszik át, az adatok felülvizsgálása céljából. Január 6-ikán délután két órakor a felszólamlási bizottság ^ befejezi működését és a listákat lezárják. Azt hiszik, hogy a kitűzött idő­pontig mindazok, akiknek választói jogosultságuk van, élni fognak fel­szólamlási jogukkal. A felszólamlási bizottság mind­azokat, akiknek választói jogosult­sága van, tekintet nélkül nemzetisé­gére. fel fog venni a választói név­jegyzékbe.

Next

/
Thumbnails
Contents