Bácsmegyei Napló, 1923. január (24. évfolyam, 3-30. szám)
1923-01-22 / 21. szám
Ara 1 dinár. BÁCSMEGY XXIV. évfolyam Szubotica, HÉTFŐ 1923. jarnsár 22. 21. szám í.egjeltiiik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben TELEFON SZÁM: Kiadóhivatal 8-58, Szerkesztőség 5-19 iám Előfizetési ár negyedévre 90 dinár MkkEL-ViCSEG: kralja Aiezandm-uiita 4 szám alatt Kiadóhivatalt Kralja Alexondra-nlica 1 (LeKsaeh-palota) Nehezen születik meg a nacionalista blokk A dobrovoijácok nem akarnak együtt ni3feó'dni*a választásokon a demokratákkal sem a radikálisokkal sem Novisadról jelentik:- A dobrovoljácok és hadirokkantak vasár nap délelőtt a Wmkler-féle helyiségben gyűlést tartottak, amelyen a nacionalisták is nagyszámban vettek részt. A gyűlést abból a célból hívták össze, hogy a választások ügyében véglegesen tisztázzák a helyzetet és megállapodjanak abban, hogy melyik párttal ícopperálva vegyék fel a válasz tási küzdelmet. A gyűlésen a dobrovoijácok részéről többen felszólaltak. A szó nokok legtöbbje azt hangoztatta, hogy sem a radikálisok, sem a demokraták eddig nem mutattak semmi megértő közeledést a dob rovoliácokkal szemben, mert még csak arra az átiratukra sem vála* szóltak, amelyben a megegyezésre irányuló tárgyalások megkezdé sere kérték föl őket. Hangsúlyozták ezenkívül azt, hogy egyik párt sem küzdött a múltban elég erélyyel a dobrovoijácok érdekeiért A gyűlés épen ezért egyelőre nem is döntött abban a kérdésben, hogy me yik párttal kössön választási paktumot. A megnyi'atkozó hangulatból Ítélve azonban valószínű, hogy a demokratákkal keresnek majd még megegyezést. A gyűlésen felszólalt /«rács ezredes, a beogradi Or. Ju. Na. elnöke is, aki az egységes neclnalista front szükségességét hangoztatta. A demokratapárt vasárnap szintén gyűlést tartott, amelyen e határozták, hogy Dungyerszky Györgyöt léptetik fel Novisadon képviselőnek. Dungyerszky egyelőre n ég nem nyilatkozott, hogy elelfogadja-e a jelölést. Dungyerszkyn kivül Novisadon a demokraták B oksán Milost és Latinics Jovánt fogják jelölni. rémségben és a Likában a Zajednica Radicsékat fogja támogatni, viszont Zagrebben Radicsék is a Zajednica jelöltjére fognak szavazni. Häusler Károly, a Radics-párj disszídense a Szerémségben is fellép. Ugyanitt Radios Stcpán is jelölteti magát, úgy, hogy a két horvát paraszípárt között erős küzdelem várható. A boszniai muzulmánok között is teljes gőzzel folyik a választási agitáció. A Magiajics-csopoit, mint Szarajevóból jelentik, erős propagandamunkát végez. Korkut Sahib a ívarniki kerületben agitál az összes muzulmánok egyesítése jelszavával és nagy szónoki képessége folytán eredményeket is ér el. A Spaho-csoport is nagy erőfeszítéseket tesz a jobboldali eredmények ellensúlyozására. Választási erőszakló! tartanak a demokraták, Beogradbó! jelentik: A demokrata lapok szerint a kormány az ellenzék erőszakos 'etörésére készül. A „Pravda“ szeriní Vajicsics belügyminiszter részletesen referált Pasics miniszterelnöknek az ország belső helyzetéről. A referátum szerint utaskás ment az összes alárendelt rendSrközegekhek, hogy tegyenek meg mindent szükségest még az ellenzék gyűléseinek megakadd! yázására is. Hasonló utasítást kaptak a magasabb rendőrtisztviselők is. A radikálispárti testvérháboru A Protics-csoport szervezkedése —• A demokraták választási erőszaktól tartanak Beográdból jelentik: A radikális párt séget, miután teljesen vissza akar voakció-bizottsága naponként ülést tart, amelyeken legtöbbet Protics akciójának ellensúlyozásáról folyik a szó. Nagyon kellemetlenül érte a hivatalos radikális köröket, hogy Protics hívei újabban olyan kerületekben is szervezkedni kezdenek, ahol nem várták, hogy önállóan fognak fellépni. Protics maga legközelebb Délszerbiába, Skopljébe utazik agitációs körútra. A „Vremé“ szerint a kormapy a radikálispártra nagyon kdlemetlAi Protics akciót esetleg erőszakos eszközökkel is ellen ulyozni akarja. így tokát beszélnek politikai körökben arról, hogy Ivanics Momcsillo délszerbiai ágit, ciós utján összeütközésbe került az ál'amvédelmi törvénnyel, amennyiben hallga'ói előtt azt fc végétté, hogy a macedónok valójában bolgárok. Sőt olyan kijelentést is tett, hogy az alkotmány megszavazására a képviselőket halálos fenyegetésekkel vették rá, amiből még családjaiknak is kijutott. Erről már a ^kormányhoz is érkeztek jelentések, amelyek alapján a kormány legközelebbi ülésén dönteni fog arról, Hogy alkalmazzák-e az államvédelmi törvény rendelkezéseit Ivanics ellen. A hivatalos radikális jelölőlisták lassankint mindenütt kialakulnak már. A nevesebb politikusok közül Miletics Szlavko egészségügyi miniszter Novisadon listavezető, Sztojadinovics pénzügyminiszter Béla Crkvan járási jelölt lesz. Jankovics Velizár közlekedésügyi miniszter NegOíinban, Miletics Koszta agrátreform miniszter Zajecsá ban, Jcfnics Vojiszlav Vukováron, Tijakouics Jovan Bitolybán, Vukcsevics Sztanojlo Bazsarevácón lép fék Sztanoievics Aca, a radikálispárt volt elnöke visszautasította a zajecsári jelöltnulni a politikától Még mindig bizonytalan a délszerbiai törökök magatartása. A dzsemijetek vasárnapi szkoplyei konferenciájára , amelyen a kormánnyal kötött paktumról véglegesen kellett volna dönteni, még nem érkezeit kir. E ;yes jelentések szerint erős ellen iramlat indult meg a radikálisokkal való megegyezés ellen. Pasics miniszterelnök e hét végén utazik Szkopljébe. Ha addig nem jönne létre a végleges megegyezés, akkor Pasics résvételével fejezik be a tárgyalásokat. Beogradban vasárnap két radi’ ális gyűlés volt, amelyen több miniszter is relszó alt. A gyűlések látogatottsága igen nagy volt. Davidovicsot Boszniában is jelölni a zarják. Beogradbó! jelentik: A boszniai demokrat apárt egy küldöttsége szombaton felcereste Davidovics Lyubát és íelaj nlotta neki a tuzlai kerületben a listavezetői helyet. Davidovics nem adott végleges választ a küldöttségnek, tekintettel arra, hogy régi kerületén kivül már a beogradi kerületben is jelöltette magát. Petyity Dragutin, aki a novisadi kerületben lép fel a demokratapárt listáján, a zsablyai járásban, a moravai kerületben is fel akart lépni. A kerület 23 községe azonban Rajics Milán mellett nyilatkozott meg. Petyity mei’ett csak 2 község volt, igy ez a jelöltsége vizbe esett. A Rstdics-párí és e Zajednica. zagrebi híradás szerint tárgyasokat folytatnak egymással egy választási kompromisszum ügyében. Hír szerint a Sze-Bulgáriának területi nagyobbodást if értek ha résztvesz a legközelebbi háborúban A bulgár kormáay visszautasította a »agyhatalmak ajánlatát Lausannebói jelentik: A nagyhatalmak Bulgáriához uj javaslatot intéztek, amely szerint Bulgária megkapna 99 t vre odd a ácsi varividék epy •résrét. Ezt a zónát bolgár igazgatás alá helyeznék. A bolgár delegáció az ajánlatot felülvizsgálás végett szakértő bizottságnak adta át. A Silvergrod-dedeagacsi vasútvonal nemzetközi bizottság ellenőrzése alá kerülne. , Szófiai jelentés szerint a szobranje ülésén D iskaiov kijelentette, hogy most éppen úgy fenyeget a háborús eszeás,em mint 1915-ben. Bulgáriának semlegesnek kelt maradnia. Bizonyos nagyhatalmak ágyukat, puskákat és leriiie i megnagyobbodást Ígérlek Bulgáriának, ha megígéri a legközeiebbi h borúban való közreműködéséi. A bolgár kormány azonban visszautasította ezeket a befolyásoló kísérleteket, mert szigorúan meg akarja őrizni semlegességét. Letartóztatták Jevgyevles Dobroszlávot a novisadi nacionalisták vezérét A belügyminiszter telefonon rendelte e! etar tő z tatását A Délbácska elleni merényletnek érdekes következményei vannak. A Délbácska vasárnap reggeli számában bejelenti, hogy a merénylet miatt tiltakozott a belügyminiszternél, aki megígérte, hogy mindent meg fog tenni a bűnösök kinyomozása és megbüntetése ügyében. A belügyminiszter intézkedése következtében azután vasárnap Jevgyevics Dobroszlávot, a novisadi nacionalisták vezérét letartóztatták. A letartóztatás előzményeihez tartozik, hogy a rendőrségen, ahol szombaton és vasárnap hallgatták ki a Délbácska munkatársait, a szerkesztőség egyik tagja azt valotta, hogy a merénylet alkalmával látta a szerkesztősén bitójában állni Jevsyevicset, fegyverrel a kezében. A vallomást tevő ujságiró kijelentette, hogv a fegyveres alakban határozottan felismerte Jevgyevicset. A novisadi rendőrség erről haladéktalanul jelentést tett a belügyminiszternek, aki telefonon elrendelte Jevgyevles letartöztaiásrít. A letartóztatás délután 4 órakor történt a Mára királynő-kávéházban, ahol Jevgyevics ebben az időben tartózkodott. A jelzett időben két detektív megjelent a kávéházban és felszólították, hogy kövesse őket a rendőrségre. Jevgyevies eleget tett a felszólításnak, amire a jelenlevő nacionalisták csoportba verődve a szerb himnuszt énekelve elkísérték jevgyevicset egész a rendőrségig,, állandóan éljenezve a vezérüket. __ A rendőrségen Gyorgyevics rendőrkapitány közölte Jevnyeviccsel, hogy a belügyfniniszter rendeletére letartóztatja. A nacionalista vezér letartóztatásának a hire villámgyorsan elterjedt a városban és annak az volt az első következménye, hogy g pincérek, akiknek a napokban lefolyt sztrájkját a nacionalista szervezet segítette diadalra, valamint a villamosvasút alkalmazottai negyed órás szimpátia-sztrájkot rendeztek 5 órai kezdettel. Egyébként azonban Novi.sad magyarsága, valamint a szerb' intelligencia legnagyobb része is megnyugvással fogadta a hirt, hogy a belügyminisztérium végre erélyes kezekkel akarja a Novisadon az utóbb időben teljesen leromlott közbiztonságot helyreállítani. Hogv a szláv közvélemény is milyen felháborodással fogadta a merényletet, arra a legjellemzőbb dr. Tabakovics Györgynek, a novisadi ítélőtábla elnökének, a Délbácska felelős szerkesztőjéhez intézett levele, amelyben elítéli a vandál merényletet és többek közt a következőket irja: A nemzetiségi kérdés az a posztó, amelyből íiazafisága lyukas köpenyére foltott szab boldog boldogtalan. Minden gonoszságai, minden hibáját, minden vétkét feledteti és expiálja az, ki iiii polgártársát és ezt. csak . azért, mert ez más nemzetiségű. Hazugul a hazatiság köpönyegébe