Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)
1922-12-10 / 334. szám
í 1922. deeesííher 10. BÁCSMEGYH! HAPLÖ 9. oldat nyájas olvasó 'hallgass meg bennünket, hallgasd meg a mi panaszunkat, amit szomorú meghajlással, keserű kedvvel üzenünk meg neked ma, amikor szegény, kis Nagy Jancsi sírján, Budapesten, már bizonyára fonnyadnak is a koszorúk. Nagy Jancsinak, ennek a gyönyörül Ígéretnek, ennek a magyar zeneéiet pompás hajtásának tragikus halála miatt panaszkodunk itt esen a helyen, az ő véletlen és intő halála miatt, a mi bdnanatunk elsősorban nekünk, suboticaiaknak és- bánata sok szakadtmagyar sziveknek és őrző magyar lelkiismerteknek, akik búsulni tudnak minden magyar tehetségeknél elvesztésén. Hidd el, itogy volt mán. bánat, elégséges és megrendítő, de\ ilyen nagy', ilyen szomorú még nem akadt a mi részünkre . . . Nagy Jancsi halt meg egy atttó kerekei alatt, az a Nagy Jancsi, aki a maga tizenkét évével művész volt. tehetség, aki nagyszerű csodákat csalt ki hegedűjéből. Az ö halálát panaszoljak el neked, ó, nyájas olvasó és az ö haláléval mindazon tehetségek pusztulását, ■ akiket magyar földről söpört el valami veszedelem. Mert. Nagy Jancsi elvesztése eszünkbe juttatja azt a sok ismeretlen, kezdesbeiáraát, nyomorba-lökött, eltaposott magyar tehetséget, akik nem tudtak fölérni a pódiumokig, az egyetemi katedrákig, a művészet fórumáig és ia sikerig. Azok sorsúi is panaszoljuk, akiket a nembánomság, a szükkebliiség, a nyomor, az éhség harcolt el a halálig, mielőtt tehetségüket megszólaltathatták volna. A budapesti autóbaleset meggyászolásában snegsiratjuk Őket: a névtelen Ju5- seif, fiatal halottjait a magyar kultúrának, akiket — éppúgy mint Nagy Jancsit — a véletlen ölt meg, egy rossz szó, egy rossz politika, egy tütetlen szoba, vagy a robot, amit egy falat kenyérért kellett szakadatlan végezniök. Bizony —- ó. nyájas olvasó — sok költő kezéből kiütötték már a tollat, sok magyar csőidből leitek szürke gondok és sokan leitek jegyesei glóríás homlokkal a nagy magyar szegénységnek, amely veszendőbe sodorta és eltemette okét Egy egész légió veszett el igy bizton, sok-sok tehetség, akik, ha megjelenhetnek, ha szólhatnak, ha kezükbe vehetik a tollat, szebb leülne. 'teljesebb, ú magyar kultúra, '■-moha: agy van. szomohi, de igaz — hogy a szegénységben pazarló lett ma az élet, amely veszt, veszt, szüntelen veszt —. és jókedvvelf Es ■az még szomorúbb, hogy ez a szomorú igazság Magyarországon ezerszebb igazabb mint bárhol másutt, aminthogy ezerszer Messiások, a magyar Messiások . . . Ö, nyájas olvasó, Nagy Jancsik Isorsát muszáj panaszolni, muszáj 5 elmondani egyszer. El kell egyszer \mér sírni a magyar slrainivalókat, amik bánatai ma szakadt-magyar Héíveknek és őrző magyar lelkiisine\retnek. akik —- hajít — kevesen vannak és fogyóban . . . „Világ siberjei egyesüljetek*4 Zsúfoltan indul a berlini gyors — emelkedik a doVár ~~ Bécsi levél — Át orvos prakszisábél írta: Baedeker Csapiár ár., egyetemi docens, egyike a székesfőváros legdivatosabb orvosainak. Specialitása: a női idegek. S a nők és e kedves teremtéseknek az idegei alig hagynak anynyi időt neki, hogy nyugodtan ebédelhessen és olyan gondosan öltözhessen, ahogy ezt az asszonyok doktorától elvárják. Most is egyik hisztériás betegétől ugrik át a legintimebb szobájába, hogy a telefon hívására jelentkezhessen. —Halló, ki beszél? — Én, Toiler Ábris. — Itt Csapiár. Parancsolsz? — A feleségem oly rosszul van, hogy nem mehet föl hozzád. Kénytelen vagyok arra kérni téged, hogy tekintsd meg őt itthon. — All right! Este hét óra körül Jövök. — Nem lehet előbb? — Abszolút lehetetlen. így is csak abban az esetben lehetek pontos, ha nagyon sietek a betegeimmel, akikben ma a szokottnál is nagyobb a fölhajtás. Valóságos libavásár. — Tehát hétkor! — Szervusz! Végeztünk. * A doktor majdnem pontos volt, mindössze csak ötven percet késett. — De most egészen a tiéd vagyok, A budapesti—bécsi, gyorsvonaton valaki megkért, hogy szerezzek neki másodosztályú vasntijegyet, tovább akar utazni Berlinbe. Elküldtem a szolgát az osztrák menetjegyirodába, ahol négy és fél óra hosszat kellett várnia, inig sor kerüli rá; Becsben általános a pangás, egyedül a berlini gyorsvonat jegyváltó-pénztára- előtt ölik egymást a jegyekért. A pénztárnál azt mondták, hosrv a berlini gyorsvonatra egész hétre cl van adva minden jegy, talán a minisztériumok fentartott helyei között még akad szabad ülés. Telefonáltam a vasúti minisztériumba, ahol őszinte sajnálattal kijelentették, hogy a kormány, az idegen diplomáciai testületek számára eltelt jegyek is, már napokkal előre, el vannak adva. De ha talán a jövő héten akarom!... ■. ... Délután háromnegyed négy. % íiécsi Wesfbáhnhof; innen indul a berlini gyorsvonat. A végtelen Mariahilíerstrassén rikkancsok szaladnak a korai estilapokkaí; Berlinben nagy hausse, a dollár SOGÖ márka. Útközben találkozom egy kedves bécsi bankigazgatóval, az osztrák Deviza-központ vezetőségének tagja. Már messziről integet: — Mit szól, szerkesztő ur, a mai bécsi oiearing-kurzusokhoz? A tnár— így szólt régi' barátjához, Toller Abrishoz. — Van valami változás? Sóhajtva mondta Ábris: —Nagyon kedvetlen az asszony, nyugtalan, pörlekedő, aüways displeased, — ahogy az angolok mondják. Semmit se lehet a kedvére tenni és én — megvallom — alig tudok ráismerni. Hiszen már hónapok óta nincsen rendes állapotban, kivetkezett régi szeretetreméltó természetéből, de ma, — ma igazán megijesztett. Félek, hogy az elméje — Nyugodtan, majdnem mosolyogva mondta Csapiár: ... — Ebben az irányban nincs mitol tartanod ... Ez egy egészen természetes folyamat. II faut passer par Iá! Ezen a »betegségben három asszony közül kettőnek keresztül kell menni . . . Hány éves a feleséged? Hozzád intézem ezt a kérdést, mert ő, nem szívesen felelne rá. — Negyvenöt múlt. — Negyvenöt. És kissé vérszegény, gyermeke pedig sohase volt. Ezt úgy magába és magának mondta az orvos. Aztán benyitott a páciens szobájába. A még mindig S2.ép asszony az ottománján hevert teljes öltözékben és teljes sötétségben. A helyi viszonyokat alaposan ismerő doktor f5!gyújtotta a villanyt. — Megbolondultatok? — kiáltotta _ éles hangon ToHerné. — Meg akar-*-ka nyolcon áli: nyolc osztrák koronát ér egy márka. A Devizaközpontnák ma oiyan napja volt, mint fennállása óta még soha. A bécsiek megjr«hülve a márka rettenetes itattaszítófájától, hanyatt-homlok vitték né márkakészleteiket a központba, ma több mint féínüliárd márkái vettünk be. A bécsi kereskedők, akik részben bevásárlásokra, részben spekulációkra hónapok óta veszik a márkát, ma szörnyű, veszteséggel adtak tűi vagyonúkon. Ameilétí a spekuláció lámpával keresi a márkát: tizenkétíizenöt osztrák koronát is adnak a márkáért, a tiltott szabadforgalomban, hogy spekulálhassanak vele. A köfcsönbeadoít márkáért hetenként hat százalék kamatot, vagyis évenként háromszáz százalékot fizet a spekuláció a várható óriási nyereség reményében minden kamatot megad, csak alaptőkéhez jusson, mivei tovább' spekulálhasson . . . — Még csak azt akarom mondani magának, hogy több mint hatszázezer francia frankot is beadtak a Devizaközpontnak, sőt nyolcvanezer dollárt is kaptunk. Megyek tovább, a pályaudvar felé. Eszembe jut, amit ma délelőtt hallottam a német követség egy tagjától: a márka teljes elértéktelenedése beláthatatlan következményekké, járhat, pnccsok balról és jobbról, Bajorország elszakadása, a Rajnavidék annektálása, hatvanmillió ember pusztulása ... A pályaudvar, környékén nyolcas sorokban automobilok, a drága üvegszekrényekben bundák, villogó evikkerek, sofőrökön bundák, bőröndök; a kocsifelhajtó előtt torlódás. Ez a pályaudvar sok tolongást látott, — a háborúban, a nyaralások idején — de ami most történik a bériéi gyorsvonatnál, a;r példa nélkül való. A portás minden kitől elkéri a vasúti jegyét és a számozott hely használatára jogosító helyjegyét. A szűk rács előtt életveszélyes torlódás; sokan azt remélik, hogy jegy nélkül is behocsátják .őket. Légió azoknak a száma, akik jegy nélkül próbálnak a perronra jutni. Vannak, akik a jegy helyett pénzt nyomnak a portás markába, csakhogy eressze őket; valaki ma kétszázezer koronával akarta megvesztegetni a portást. Letartóztatták. Felmutatom igazolványomat; bemehetek. Az első vágányon: a berlini gyors. A titokzatos fekete szörnyeteg, ame lyen át a milliárdokhoz jutni. Minden hely e! van foglalva. Csupa férfi, nő alig utazik. Elegáns utibundában, akik már tönkretették Bécset; kopott íélsőkabátban, akik még csak most akarják tönkretenni Berlint s onnan akarnak elhozni elegáns utitatndát. A Grand Hotel halijának, a bécsi éjjeli mulatónak ismert alakjai; jelszavuk: s.4 korona meghalt — haljon meg a márka!« Sok rossz arc, márkakontreminőrök, doiláríelhajíók, berlini házspekuiánsok, határidőüzlet lovagok, Ausziria-töukretevők, magyarkóronaellen-drukkolók, Németország 'sirásoi. Valaki halkan mondja a pályaudvaron, hogy a német nép - fanatikus hívője a babonás szónak: -márka«, még ma is — nein ébredt tudatára annak, hogy mi történik vele. Csak CastiglkAHt keresik, aki szimbóluma, megtestesítője annak a hadnak, amely most rászállott a pusztuló Németország vonagió testére; de ő óvatos és utasításait Becsből osztogatja . . . A vonat indulásra készen áll, az tok ütni? Micsoda kíméletlenség ez? Minden előkészítés nélkül rágyújtani az ' emberre a lámpát! Mingyárt megvakulok! Ezalatt közeledett hozzá Csapiár, rátétté a kezét, ezt a hűvös, gyöngéd, igazi nőgyógyitő kezet az aszszony homlokára s igy szólt: — No, no, Klára asszony, nem kell rémeket látni ... A dolog nem veszedelmes. Az ember nem vakul meg olyan könnyen. A becéző hang kissé megnyugtatta. — Maga az, Csapiár? — igy szólt. De jó, hogy végre eljött! Az Istenért, segítsen rajtam, mert nem szeretnék megbolondulni! — Hát akkor ne beszéljen bolondokat. Az ember nem bolondul meg olyan könnyen. Láthatja rajtam, aki közel harminc éve • foglalkozom beteg asszonyokkal és még se vagyok egészen bolond . , . Hol fáj? — Mindenütt és sehol. Nyugtalan vagyok, képtelen vagyok aludni, bánf a fény és a lárma, de a csönd is ... Az étvágyam szeszélyes, néha éhes vagyok mint egy farkas és, máskor egy falatot se tudok legyűrni. A mellemben vagy a torkomban mintha egy óriás íoot*ball-!apda volna . . . Aztán az uram olyan türelmetlen és Zsuzsi oly szemtelen — Ábris a legtürelmesebb ember a világon és Zsuzsi, a szobaleányok yöngyo, a legjobb leány az egész' nagy városban, s már, negyedik éve szolgál Tolleréknál, ahová mint egészen fiatal fruska került. — És még ki ellen van kifogása? — kérdezte mosolyogva Csapiár. — Mindenki ellen! — kiáltotta izgatottan Klára asszony. — Mindenki komisz! Mindenki csak arra utazik, hogy gyötörje az embert . . . Maga is, úgy látszik, csak azért jött, hogy kdlemetlenkeujcn. Vonagió görcsöket kapott és hisz, tériás zokogásban tört ki. A doktor megvárta a roham végét, aztán ut idusaid fecisse videaüir, ahogy a tudós fakultás előírja, még egy sereg kérdési intézett a beteghez, akit közben meg is vizsgált s végül azzal a megszokott frázissal vett tőle búcsút, amellyel a vizitjeit befejezni szokta: — No, nem lesz semmi baj. De kint Ábrishoz igy szólt: — Édes barátom, a baj nem veszedelmes, de nagyon kellemetlen Klárára és — főként read nézve. Igaz részvéttel vagyok irántad s gyógyszerül nem ajánlhatok jobbat mint angyali türelmet. Vannak női szervezetek, főleg ha vérszegények, amelyek ebben a kritikus korban barátságtalanul reagálnak. Fájdalom, a Klára asszonyorganizmusa is ilyen, nála a klimakíérium egy nagyon kínos korszak, amelyen azonban mindkettőtöknek át kell éviekéinetek.
