Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)

1922-12-24 / 348. szám

1922. december 24.

BACSMEGYE1 NAPLÓ

35. oldal.

már útközben megtudta, hogy a haját is, az arcát is festi, s hamis csókot áru! feni a bűnös Pesten . . .

Mérhetetlen fájdalommal a szivében ment fel megkeresni Pestre. Meg is találta, nem sokáig kellett keresni, ott volt, ahol pénzért járulják a csókot. Mikor örzse meglátta az apját, csak szótlanul összeesett, elájult‘ az ijedtségtől. Az apja felcsókolth. Mikor Örzse magához tért, lebontotta szőke haját s felsikcltotc:

— Oh, ez a Pest . . .

— Tudom, ides játtyom, tudom, feketére fest — mondotta Mihály gazda, s kézen fogva megtalált lányát, szótlanul magával vitte.

fianem Soma urfinak noha időközben már direktor lett, nem volna tanácsos találkozni vele.

A

A tárca elkészült, azonban a kurzuslap, küzdve a papirhiánnyal. hosszú ideig nem adhatta ki. Aiagya mesternek azonban szüksége volt a honoráriumra, elhatározta, hogy megírja az Egyenlőség számára. Persze kissé át kellett dolgozni.

Az Egyenlőségben a történet igy festett:

Pest feketére fest.

Balajti Mihály gazda meg Áron, a falubéli korcsmáios, jó barátságban voltak. Mondanunk sem kell, hogy Balajti gazda nem fizetett rá a derék Áronnal való barátságra. A jószivii izraelita borkimérő nemcsak apró kölcsönökkel — persze kamatmentes kölcsönökkel — segítette ki szomszédját, hanem azt is megengedte, hogy' Balajtiék lánya, a kis ürzse, együtt tanulja az irás-olvasást, számolást, később meg a geográfiát, a francia nyelvet is Somával, Áron gazda egyetlen gyermekévei, örzse együtt nőtt, együtt cseperedett fel a kis Somával.

Jött aztán a háború. Baiaiti gazdának be kellett vonulnia. Mint idős embert a gazdasági hivatalba dugták be. Nem volt valami rossz dolga, mert küldte haza az Örzsinek a pénzt, aki nem rakta be a takarékba, hadikölcsönt se vett érte, hanem vett földet, lovat, csirkét, tojást s azzal kupeckedctt. Mikor egy nap hire jött, hogy Balajti Mihály a trénnel együtt orosz fogságba jutott, a lánya nem ért rá nagyon szemorkodni uíánna, mert éppen akkor egy nagyobb hadseregszálliíást bonyolított le. A szép és okos parasztlány valóságos fogalom lett a megyében. Mindenki ismerte. Félelmetes pénzszerző lett. Paraszti szorgalma okossággal, ügyességgel párosult.

Jött aztán a kommunizmus, örzse a falusi direktórium tagja lett, a kommunizmus sein ártott neki. Mikor pedig a románok vonultak be a faluba, nála laktak, nála ittak, az ő házában mulattak a román lisztek. Az egyik tiszt annyira a kedvére való volt az örzsének, hogy fel is utazott vele Pestre.

Sokáig nem jött róla semmi hir. A falubeliek csak szóbeszédből tudták, hogy Budapesten nagy úri életét él, tneg hogy jóba van a tisztekkel. Aztán arról is hir jött, hogy Balajti Mihály is hazajött Oroszországból.

A szegény Áron korcsmárosná! nagy bajok voltak ezalatt. Kis vagyonkáját hadikölcsönbe fektette ... Az üzlet nem nagyon jól ment a szövetkezeti bolt nagy konkurenciát csinált neki. Egyetlen fiát. Somát, katonának hívták be.

Egy szép nap az italmérési és a trafikengedélyét is elvették tőle. Az örzsi, akinek kellemetlen volt Pesten, apja, az öreg paraszt, kieszközölte, hogy Balajti Mihály kapja meg a licencet. Mikor Áronnak ki kellett költözni, a házából, ahova Balajti költözött be az öreg zsidó könynyezve nézte az örzsét, aki lejött ehhez az aktushoz a falujába. Ott volt a gyermekkori játszópajtás is, a Soma, aki szemrehányóan nézett Örzsire. Ez azonban megrázta fejét, amelyen szőkére voltak festve a loknik s kacér nevetéssel jegyezte meg:

— Hja, Pest feketére fest.

♦

— Aiagya ur, — mondta a szerkesztő a belmunkatársnak — amióta Moussoliniról olyan sokat írunk, a publikumot megint érdekli Olaszország. írjon holnapra egy olasz tárgyú novellát a tárca-rovatba, külön honorárium jár érte.

— Szívesen, — mondotta Aiagya — már van is témám, — s megirta az olasz novellát. Trivulzió-ról s Beatricéról, akiket elrontott a nagyváros s akik levetették a fascisták fekete ingét s fehér fehérneműt tűseitek.

A tárca három hónapon belül megjelent, mint orosz novella, török történet, japán apróság. Egy unalmas, őszi délután aztán eszébe jutott Alagyának, hogy a téma még nincs teljesen kihasználva, A történet nem uj, én nem vagyok tehetséges, ezt csak úgy lehet eltitkolni, ha aktivista írásművet írok belőle. Hagy lássák, hogy én nem vagyok konzervatív ökör, hanem van érzékem az uj irodalomhoz. Szólt és megirta a Má-nak, igy:

1:12.874.694.

Egybekupolódzott a sötét. Falu. Borszag. Paradicsomjszósz. A vakult koponyákból nyögések sóhajtoztak ki koronásán.

A tükör végigsikitotta az alvó szobát és ő combját HARAPTA.. !!!!!!

A hóid sötéten fáklyázott, a szélmalmok forogtak és ő belülről Nagyságos ur, nagyságos ur szép lányt

sikított, felfűzte a toronygombra bordáit.

(Nem váilal felelőséget Kézrekeriíőnck jutalom Minden meg van bocsátva) A bútorok átbámészkodnak a fejek fölött

Felfáklyázódottság, temető-árok. ielfujtképü emberek,

a kutyák íelvonitanak a távozó HALOTT után. Ringlspiel — balanszirczás — felkristályosodás — poíuciós cukorspárga — kezek markolásznak — bimbam — kazánok csóválódnak ágyékában

arany arany

öreg viszértágulásos arany arany

VILÁGCSODA. SZŐKESÉG. arany, arany, arany, ARANY, ARANY

(a lámpák keresve lógtak petróleumbüzöser.. Parányi agyvelök, sírtak, sírtak a másik szobában.) NAGYVÁROS. FEKETE.

*

Aztán beleírtak még néhány disznó ságot s elszavalták a suboticai aktivista matinén.

Quint.

Érdekes emberek

Jó'-íai tudvalevőleg nemcsak a kitűnő regényeiről volt hires, de a kézszoritásáról is.

Kezet fogni vele nagy tisztelet volt, de szenvedés is. Mert a halhatatlan író, ha valakinek a kezét megfogta, nem bocsájtotta el a kézfogás után mindjárt, hanem egy ideig szorongatta és pedig olyan erővel, amely megpróbáltatás volt egy atlétának is, — hát még a gyarlóbb organizmusoknak?

Egy ilyen gyengébb állományú úriember panaszkodott túlozva egyszer (avagy: dicsekedett?),

hogy Móric — aki akkor még nem volt bácsi — mennvire megszorította a mancsát s azt annyira összenyomta, hogy az ujjait csak orvosi beavatkozással lehetett nagynehezen megint széjjelvenni.

— Ez semmi, — mondta rá Bérnáth Gazsi, aki szintén jelen volt a társaságban. — De a múltkor úgy megszorított egy réznégykrajcárost, liogy még az is ordított bele Selrnecen, aki kalapálta!

Bdkr.

Egy suboticai iparvállalat fejlődése.

iultkoriban már megemlékeztünk Sild izsef helybeli kalapcsmester kitünően erendezett műhelyéről. Most njbói lhivjuk a közönség figyelmét fenti ígre, amelynek tulajdonosa szorgaiával és szakképzettségével a nagyözönség legszélesebb rétegeiben már iáig is a legjobb nevet vívta ki mainak. Sild Józsefnek mai számunkban azölt hirdetésére felhívjuk a i. olvasó gyeimét.

Utazás Multcrszágba

Karácsonyi mese

Irta: Farkas Frigyes

.A rózsáidból vad bürök fakad, Csak ott csókolnak, ahol vevő akad. “

Ugyanilyen volt a tél karácsony táján a mi falunkban is. Az ereszek szélén jégcsapok lógtak, az utcákon a didergő emberek mellett csilingelő szánok suhantak, hogy azután elvesszenek a végtelen cukorsivatagban. ott, ahol a fehérbevedlett földek a iilapárás égbolttal találkoznak.

A kisszobárnból, az ablak mögül olyan meseszerü volt minden ... A szobában sötét volt, de a jégvirágok az ablakon kápráztatóan nyíltak. A kócos utcai olajlámpa sárga koldus fénye megtört a zuzmarakristályok ezer prizmáján és Aladin varázslámpájának mirriád csillogó sugarát vetítették a kis szobába. A falon szüzfehér fata morgana táncolt, a karosszékbe kacér asszonyok briüiánsának hidegkék lángja telepedett, a pamlagon buja lila fantomok kergették egymást, az ágyon pedig tobzódó skárlátfény ölelkezett a párnák fehérségével.

Ilyenkor a zimankóból a fűtött szobába látogatóba jöttek a mesék is. Körülülték az asztalt, az almárium tetejét, bebukfenceztek a kályhában duruzsoló lángocskákba, azután kiröppentek a fantázia szárnyán jaz utcán sikló szánok tetejére és szálltak-szálltak a végtelenségbe.

Az egyik mesét azonban, — emlékszik, kislány, — mely nem szökött meg, mert legszomorubb és legszelídebb volt száz pajzán társa közül, elfogtam és eHttem magához. Nézegettük, simogattuk, azután felültünk a meseszánba és, — hipp-hopp, — elröppentünk vele együtt Multországba. Meg sen álltunk egészen a trianoni parkig, ahol a holdfény font köntöst Dubarry asszony válóira, Monseigneur parancsára pedig koboldok dalolták a trubadúr történetét.

A nagy vigság közepette a mese szomorú volt, mint rabulejtett utitársunk. Egy trubadúrról szólt, aki egv gazdag, nagyon gazdag vámmá! teljesített szolgálatot. Szegény volt és rongyos, amint ez igazi igrichez illik és szerelmes és emiatt nagyonnagyen szomorú. De ez a bánat elmaradhatatlan kellék egy jó trubadúrnál, aki tudvalevőleg minél szerelmesebb és minél bánatosabb, annál vidámabb nótákat tud énekelni. Szerette is ezért a várur, a kockázó úri cimborák aranykehelybő! nektárral itatták, a szép asszonyok vidám cécók után csókokkal jutalmazták, — csak éppen az nem hajlott feléje, akinek a kedvéért a lantot a kezébe vette. Ezért húsúit, ezért sorvadt, alig várta, hogy tivornyává* geztével lemoshassa a többi nők csókját az ajakáról és a várur lányának ablaka alatt eldalolhassa az ő igazi nótáját. Himnuszt költött, — hiszen trubadúr volt, — a lányka aranyhajáról és a biborajkakrói, a melyeknek egyetlen csókjáért lehozza mind a csillagot és a földkerekség minden virágát rakja szőnyegnek lábai elé. És ime, — egy este, amikor a hold is csókra csábított, a várablak kinyílt és lopva, nagy titokban csókokban összedobbant két forró, ifjú szív. De áruló a holdfény, a várur zord. kemény és napkeltére száz ölnyiro a sánc alatt egy véres, tört gitár mesélt csak a trubadúr első, egyetlen csókjáról,

Mi is meghallgattuk a dalt, sajnáltuk a szegény trubadúrt és örültünk, hogy csak mese volt . . .

♦

Ma megint tél van. karácsony előtt, amikor újra mesét vár tőlem, kislány, úgy, mint régen. Ott kinn azonban fehér pihék helyett feketesár, — és hiába keresem a sztvárványos jégbokrétát az ablakomon, A mi falunk pislogó olajmécsese helyett száz iviámpa vakít az utcán,

— de ha visszanézek a szobámba, színek helyett tompa szürkeség terpeszkedik a bútorokra. Ide még vendégként sem jönnek a u vidám mesemanók. Odaszállrak, — talán a maguk portája elé, — ahol most is szikrázik a hó és csőrgős lovak szánokat röpítenek a végtelenségbe. Hozzám csak a régi bus mesepaitás látogat el. Még szomorúbb, még kopotíabb, mi it azelőtt, — éppen ebbe a nagy szürkeségbe illik és másutt csak víg vendégek ke’lenek.

Félve, gubbasztva odaül a karszék támlájára és hiv újra vissza Multországba.

Odakinn ócska cséza áll: fekete karácsonykor nem lehet szárnyas szánon utazni. Beszállunk, — most már csak ketten a szomorú mesetörpével, — és indulunk újra Multország leié.

Megrokkantak már a régi fantázia-pegazusok is; szürkék, rogygvantinuak és nehezen húzzák az ósdi csézát. Forró pára szál! a testükről, lábuk dagaszt a szennyes sárban. Hol a fehér csillogás, amelyik meseköntösbe öltözteti a világot? Prózai, piszkos, nehéz minden,

— nem lehet repülni, csak lassan cammogni a kerékmarasztaló agyagban.

Az országúton lassú vásárszekerek haladnak mellettünk a láthatár arasznyira zsugorodott pereme felé; a lilapárás végtelenség sincs már sehol. Előttünk vásári árus baktató kordája zárja el a kilátást. A sátorponyva alól bodros gyermekfejek kandikálunk elő, a kékremázolt kartonvégek tetejéről. A jámbor kalmár pedig időnként hátraj-hátratekint, hogy a família hiánytalanul megvan-e még. Iparkodás a nagy vásár felé — és aggodalom a gyermekért, — négy, nyolc, ti?, gyerek, mit tudóin én, de sokan vannak, — ez minden gondolat, ami a jó ember szeméből, arcáról visszatükröződik. A szekér lassan halad, — csézánk rudja pedig beleütközik a vásároskocsi saroglyájáfca.

— Nem jutunk el soha Muliorországba — mondja utitársam.

—■ És a mese?

— Sok a kalmár, nem halad a szekér, kátyú kapaszkodik a kerékbe és kalmárszekerek állják útját a fantáziának. Meg kell állnunk itt, a határán Multországnak. Sáros szürke utón szürke mesét lehet mondani*

— És a várkisasszony?

A mesemondó fölényesen legyint.

— A várkisasszony? Manapság nincsenek} várurak, nincs holdfény, és trubadúr. Az aramdiaju várkisasszony ott kandikál ki a vásáros ponyva alól. A kegyetlen várur kanavászra festi a virágokat, a szerelmesnek pedig csillogó brilliánsokat kell Ígérnie a mennybolt csillagai helyett.

— A trubadúr?— A lant összetört, a trubadúr meghalt és jött az igazi szerelmes. A nagyur várszomszédja, korlátlan uralkodója a herinnek birodalmának. A trubadúrt elfelejtették, az esküvőn orgona szólt és a fiatal pár nászúira indult.

— Látod, ott jönnek, sánta lovakkal, törtagyu kocsin. Fáznak. A fiatal férj most mesél birodalmáról, a melyet meg fog osztani a várkissszonnyaí. tíeringek légiója, süvegcukorból a kapuféiía, illatos sáfrány. édes mazsola és arany, sok arany a ládafiában. Arca mosolygósra válik, amikor a pénzről beszél. Vörös, széltől íutt kezét öszszedörzsöli. Pénzolvasástól befelé görbült ujjaival megsimogatja az