Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)
1922-12-24 / 348. szám
22 . Oiđlt. BACSMFGYEI NAPLÓ 1922. december 24. deményezését is, a jelszavak után felszólításokat röpítenek széjjel, végül már vezényszavakat adnak ki a régi hatalommal felvett nyílt harcban. Ilyen vezetők nélkül nincs igazi tömegmozgalom — ez az egyik tény. Ám ahol sok ember nagy mértékben elégedetlen a fennálló helyzettel — ott előbb-utóbb mindig akadnak ilyen tömegvezetők. A mindig szó úgy értendő, hogy akkor is, ha a felismert Vezetőket megnyerés, megfizetés. megfélemlítés, vagy elpusztítás utján sikerült elnémítani, eltüntetni. Az árulók vagy vértanuk helyét — amikké a sokaság szemében eltávolított vezérei lesznek — mindig uj vezetők bukkannak fel és veszik kezükbe a tömeg irányítását, a mely igy sehogy sem akar a régi államigazgatók kezeibe vlsszasíklani. Ahol egyszer nem elégedett nép van, hanem elégedetlen tömeg, ott ennek talaján úgy teremnek, nőnek a vezetők, mint nedves, meleg talajokon a gombák. Ez a második tény. Mi indíthatja az egyes embereket, olykor egyidőben és egymás után sok egyes embert a tömegvézérség átvételére? Erre a kérdésre is sok embernél kész a felelet, melyet a példák özönével is támogatnak: nem más ösztökéli a tömegvezetöket, int a legalacsonyabbremiü önzés, haszonlesés, legfeljebb még túlzott, beteges nagyravágyás, mindenesetre lelkismeretlenség. Mindenkinek jól esik fárasztó, szerényen díjazott munka helyett a tömeg kegyéből egyszerre csak jó módba jutni; e mellett szavát hallatni és irányt szabni azoknak is, akik addi meg sem akarták hallgatni. Ez mind igaz, csakhogy a tömegvezérség nem mindig ilyen kényelmes kereseti és érvényesülési alkalom, sőt igen nagy kockázatot is hoz magával, melyeknek csak egyike az a akasztófa; ezenkívül itt van még az eddigi szerényebb megélhetésből való ki üldöztetés lehetősége, a mozgalom balsikere esetén még a minden oldalról való Iegyalázás veszélye is. A tömegvezetés vállalására tehát a kissebbszerü önző indokok mellett is csak kivételesen elszánt, a kockázatokat másnál könnyebben vállaló egyének, lesznek hajlandók. És olyanok, akik a fennálló gazdasági politikai vagy társadalmi renddel maguk is elégedetlenek, abban kedvük és igényük szerint elhelvozkedni nem tudtak, annak megváltozásától egy olyan légkört várnak, amelyben nem csak bőségesebben, nemcsak tiszteltebben, de erkölcsileg is megelégedettebben élhetnek. Igen külömböző mértékben hatnak mindezen indokok a különféle tömegvezérek lelkületében; igy ezen vezéreknek nagyon külömböző fajképeit ismerhetjük meg a történelemből. Itt van a nyomorult szájhős, aki irónnal számitgatja, hogy mint tömegvezető, talán hullahegyek fölött is, mennyivel többet harácsolhat össze, mint amennyit irodáidban vagy műhelyében rendes munkájával megkereshetett volna — esetleg mennyivel többet szerezhet ismét, ha a tömeg bizalmának megnyerése, kisajátítása után nyíltan vagy titokban megint a régi hatalom szolgáía tába áll. Itt van a becsületes törekvésű ember, aki érzi erejét, de eredetileg mégsem kívánt egyebet, mint élni. dolgozni önmagáért, a« övéiért, az egész nemzetért és társadalom*, ért— ám azt kénytelen tapasztalni, hogy ezt nem teheti a fennálló viszonyok közi, melyek teíietségét, jóakaratát meddőségre, elpangásra kárhoztatják, mig a tömegvezetés vállalása kielégítő működési és érvényesülési térrel kecsegteti. Itt van a beteges idegzetű, az élet rendes viszonylataiban tehetetlen, de a kivételes elszánás időiben lázasan Erélyes ember, akit egyes történelmi alakok nagyhírű sikerei teljesen elbűvölnek, úgy hogy min árón azok sorába akar kerülni, miután az átlagos módon való érvényesülése is képtelennek kell magát éreznie. Itt van végül a tömegvezetők legszebb és — ismerjük el — legritkább alakja: a nagy tehetségű, de még navobb jellemű ember, aki a fennálló rendben számára bőségesen felkinálkozó érvényesülési, vagy éppen uralkodási alkalmat sem képes igénybe venni csak. mert a tömegek elégedetlenségét ezen viszonyokkal jónak tartja és annyira átérzi, hogy megjavításuk gondolkozásának legfőbb szükséglete, tevékenységének legerősebb rugója lesz. Annyi biznyos, minél súlyosabb bajok teszik az embereket elégedetlenekké és minél többen érzik azokat, annál készségesebb támogatást várhatna,, a tömegvezetők, annál nagyobb anyagi haszonra és -erkölcsi eredményre számíthatnak és pedig rendszerint annál kevesebb kockázattal. Minő következések származnak mindebből nem a tömegek, hanem az egyes józanul gondolkozó emberek és különösen a hatalmat kezelők számára? A tömeg csak ott lép fel mint hatalmi tényező, ott tereiig vezetőket is, ahol elég sok ember" elég nagy mértékben elégedetlennek érzi magát a fennálló viszonyokkal. Hiszen elégedetlenek mindig voltak és mindenütt vanak, sőt bátran mondhatjuk: egyetlen ember sincs, aki életében és társadalmában kivetni valói ne találna. Egy alig észrevett kellemetlenség is súlyos szenvedéssé lehet, ha egyre azzal foglalkozunk. ha mindig arról hallunk és olvasunk. Tehát aránylag csekély okokból is származhatnak tömegmozgalmak; ezek azonban csak akkor válnak veszedelmesekké, ha a hatalom birtoklói ölhetett kézzel nézik, miként szítják egyesek a szikrát fűzzé, hogy ennél legegyénibb levesüket megfőzzék. Itt tehát csakugyan beválhat a »néhány izgatót« recept. Ahol azonban nagyobbkörü és „nagyobbfokú az emebrek elégedetlensége, elkeseredése, ott a vezetők szerepe minden feltűnő volta mellett másodhelyre szorul; ott a tömeg mesebeli sárkánnyá lesz, melynek minden levágott feje helyett kettő vagy több nő ki. Ott tehát csak az elégedetlenség okának megállapítása és orvoslása lehet — a meddik lehet — a tömeget lecsendesiteni, ismét néppé tenni. Tóth Béla (tárom kiadatlan Esti Levele Milkó Izidor dr. levelesládájából A Búcsmegyei Napló Baedekerje, Milkó Izidor dr. ez a gazdag múltú és gazdagjelcnü iró, a vajdasági magyar íróknak nemcsak korban, de érdemekben és értékben is. legméltóbb reprezentánsa, akinek írásai nem a közelrőlnézés nagygyá feszitő, de az abszolút irodalmiságr szigorú szempontjait hibátlanul elé.-' ;.Ut ki, »Régi magyar írók«, ciciméi tárcasorozatot kezdett- a Bácsmegyei Naplóban. Sem. a megírás művészete, sem az anyag érdekessége nem tett különbséget a tárcák között. Mégis; az olvasó közönséget leginkáob a Tóth Béláról irt közlemények érdekelték. Érthétő oka van ennek, mert Tóth ßela még abban a korban irt. amikor a mai olvasóközönség már újságolvasó volt.s mert alig van iró, akinek élete, minden megnyilatkozással való szembenállása, hangja,, vesződsége, lelkesültsége, elfogultságai Hibája s a rajongásig izzó széretete olyan leplezetlenül, közvetlenül, szinte szemmel láthatóan és kézzel kitapinthatóan került az Esti Levćlek-ben az olvasó elé, mint a Tóth Béláé. Az Esti Levefek-et ez tette korának legnépszerűbb . újságírói teljesítményévé mert a gazdag tudás, az ezerfelé tájékozódó érdeklődés s ezerfelé reagáló szemlélődés a legközvetlenebb, legegyénibb módon, a lelki és testi közelség tökéletes párhuzamában ~ nyilatkozott meg bennök. És mindehhez: ä legtiszább stilus, a legtökéleteseb^magyarság, .hajlékon^ nyelv, amitől a magyar nyelv beszél-'művészetének szabályait énnugy meg lehet .állapítani, mintahogy Arany balladáiból állapította meg Greguss a ballada műfajának törvényeit. 1 De nincs most itt a helye annak, hogy rekapituiáíjuk annak az elragadtatásnak okait, amit mindig éreztünk, amikor az Esti levelekét olvastuk. Tóth Béla nevelté belém az ujságolvasás és újságírás szeretetét s most ez az elaggott szeretet a saját fiatalságával találkozik, mikor a Milkó Izidor levelesládájából kikerült Tóth Béla Írások kerülnek kezembe. . . . Megbecsülhetetlenül értékes . és gazdag ez a levélgyiijtemény. Milkó Izidor annak az uj generációnak egyik legjelentősebb tagja, amelyiknek munkája a világvárossá kiteröbélyesedet Budapest számára jelentette' a nyugati kultúrát. Történelmi munkát végzett ez a generáció. Az európai nivóhoz kellett fölemelni a magyar irodalmat, melyneK eddig csak lapályai voltak és — felhőkbe^ vesző' harcosai. El lehet mondani, ennek a magyar kultúrát és európai magyarságot teremtő munkának nincs egyetlen részese sem, akihez Milkó Izidort nem fűzné frissen őrzött személyes élmény, vagy levél; Ezek a hiven őrzött levelek pedig föltárják kutatás nélkül is azt, ami ma már — az irodalomtörténet anyaga. A hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek irodalomtörténetét nem lehet megírni e levelek ismerete nélkül. Most Tóth Béla három levelét válogattam ki belőlük. Három levél, valójában három Esti levél, mert mindegyik tartalma közérdekű volt s ami ennél sokkal több. közérdekű maradt máig Is. A mai olvasó azzal az érzéssel olvashatja, hogy Esti levelet olvas, olyan Esti levelet, melynek sem hangja nem bágyadt el, sem tartalmi érdekességé nem vált fakóvá. 'Az első — Esti levélnek azt a címet adnám A levélírás művészete , Ezt a levelet szájról-szájra kötete megjelenése után irta. A levél kelte 1895. április 29. A levél itt következik: Kedves 16 barátom, Hallgasd meg és tűrd meg zsörtölő désemet, Te a legszellemesebb magyar ember vagy, akit ismernem adatott. ... De hajh; bár lennél kevésbbé szellemes! Miért? Alert benned a szellem és az .anyag nem osztódik el kellő arányban. ‘ Vagyis több benned a lélek, mint a test; sőt a telted alig,.,van és most látom először, hegy nem .őrült fölöslegesség az a filozófiai bíonyitás, hogy az embernek teste- is,, van. . , . . Ez eddig meglehetősen érthetetlen firka magyarázata az, hogy te a világ legjobb levélírója és a világ legrosszabb vendége vagy. . Én ezt a bűnödet vagy erényedet igen megbecsülném, ha szeretnélek téged személy esen is. , ...... j. A levéirás az én szememben véghetetlen becses dolog. Szinte azt mondom, hogy magasabbnemü megnyilatkozása az énnek, mint a lira; mert határtalanul korlátlan és keretébe (mely fíincs) belefér minden. Kerete, mondom, _ nincs, és mégis van: pgy parányiság és egy végtelenség: az én. Sirok, ha elgondolom, hogy ez a gyönyörű, kedves művészet kiveszőben van; sőt végképp kipusztult. Azt is tudva, mi ennek az oka: a vasút és a telegráf. Immár könnyű takarékoskodásunk a térrel és az idővel. A személyes érintkezés, e legpraktikusabb dolog diadala a relációk régi jó módján. Mme de Sévigné, ha ma él, nem irkái leveleket; mert minden héten vasútra fii, hol ö, hol Mme de Qriguan; vagy ott a városközi távbeszélő, amelybe minden este bete lehet kiáltani: »3onsoir, machére bonne!« — Kazinczy — ne mosolyogjunk a szent öregen, mert ő, hiába, nagy levélíró volt — ha kortársunk, följár az Akadémia üléseire és levelezőlapon köszöni meg Palágyi Lajos hommage de i’ anteurjét — mert vérünkben van, hogy az Írással spóroljunk. Kivált mi íróknak van a vérünkben. Az ördögbe is, vittük már annyira, hogy eredete kéziratunk sorát 50 fillérrel honorálják. Szinte lehetetlennek érezzük nem nyomtatás alá, vagyis »céltalanul« írni. Ez a levélírás halála. Az Intim Urából concert populaire monstre-zenekara lett. A nyilvánosság elrabolta azt a gyönyörűséget, hogy egy főből álló publikumhoz szóljunk, aki bizonyosan ért bennünket. Te, édes barátom, utolsó hírmondója vagy a lélek e nemes szabadságának. Nagyra becsüllek ezért. Nemcsak önzésből, hogy leveleidet olvasni élvezet; de mert imádom ezt a kihalt művészetet. És hogy kontármódra bár, én is irkátok neked néha levelet, arra nem csak szeretetem indít, hanem — hogy úgy mondjam — lelkem oekonomlája is. E pillanatban tíz sürgős, kötelező munka van a nyakamon. És én mégg» ezt a levelet írom. Miért? Mert üdülök, pihenek, erősödöm itt az asztalnál, mely máskor gyalupad nekem. A régiek talán azért tudtak annyit dolgozni, mert a levélírás frissítette őket szüntelenül. Levelet Írni egy kedves, genlálls emberünknek százszor különb nyugalom, mint a buta hempergés egy klub díván ján, ostoba, modern beszédek között. Ezt én mind vallom és cselekszem. De mégis neheztelek, hogy a múltkor a Korona rossz kávéját ittad és nem az én igazán jeles főztemet. Az ilyen személyes húzódásnak néha megvan a maga jogos oka. Velem is megesett már, hogy rettentően csalódtam ismeretlen ismerősökben, akikkel sokáig csak levélben érintkeztem. De ezzel a csalódással aztán velejárt az is, hogy nem tudtam - nakik 'többé levelet irni. Ez a törvény, azt hiszem, általános. És te mégis írsz nekem, noha ismersz- Ez a bizonysága, hogy nem irtózol személyemtől. Miért kerülsz hát? Istenem, igazi szégyen, hogy mi, régi jó cimborák, egymást eddig csak korcsmában, kávéházban láttuk. Én ugyan ezeken a parlagi helyeken is megismertem benned a kedves embert; de remélem, az én ötszögletü, napsugaras kis műhelyemben, az én szeretett könyveim között te másabb embert látnál bennem, mint idegenben. Konklúzió: tárt karokkal, igaz szívvel várlak. ... Hát én ismét igen beteg voltam. Nagy irói dicsőségem, hogy amaz influenzás tárcát igaznak Ítélted. Valóban az. Igaz, mint egy levél és boldog vagyok, hogy egyvalaki megértette és a tömérdek sok bitang, sőt tritang ajtóshiba, hajtóhasi, sajtóhiba, bajhasitó, hasóhaj ti, hajhatósi etc »dacára«, méltatja. Nekem ez elég. Hogy tárcád kézirat marad, én örülök neki, mert — remélem — levéllé válik és én, mint Cerevisin-ország néhai királya, egy ezerek számára való előadást egymagám élvezek végig. Ettől ne fossz meg, kérlek! Nevem napján még félig akasztott ember voltam, hogy beteljesedjék rajtam a magyar kívánság 50%-ja. De azért a te kedve? gratulációd nagy örömet szerzett nekem. Denique non omnis mortuus süni, van egy. jó szív,
