Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)

1922-12-24 / 348. szám

ÍQ22. december 24.

BÁCSMEGYEÍ NAPLÓ

25. oldal.

füzetben magyarázza az 1914. évi január hó 1-én életb:e lépett határozatot, melyet Suboticán Bíró Kárciy dr. irt alá és tett közzé, nyomtatásban is megjelent, azután papírkosárba került, hogy a háborús, rekvi, zicóis hadisegélyt és szállításokat, felmentéseket és sok egyebet hátukon hordó akták borítsák és feledésbe merüljön.

Nékem, mikor a porosz törvényjavaslatot olvastam, azzal és a tervezett kényszeroltási módosítással kapcsolatban eszembe jutott a fenti rendkívül modern és Suboticára, valamint az egész Vajdaságra döntő fontosságú rendelet, szükségesnek láttam azt kiásni és visszatenni az Öt megillető helyre, hogy felhívjam reá az illetékesek figyelmét, mert teljesen egyenlő értékűnek tartom az 1922. évi német javaslattal és a gondozó-intézetekre kiterjedő kis pótlásokkal azonnal életbe volna léptethető.

Ami a tuberkulózis modern, Németországban gyakorolt gyógykezelését illeti, a kiterjedt gondozóintézeti berendezéseken kívül, melyet mindenütt a közhatóság tart fenn. Poroszországban 70, Bajorországban IS, Szászországban 3, Vv'ürttcnb'ergben 4, Badenben 7, Hussenben 3, Mecklenburgban, Thusingenben 1—1, Oldenburgban 2 népszanatórium működik, mindegyik 510-től 500-ig terjedő ágyszámmal, melyekhez vagyonosabb betegek részére 38 magángyógyintézet sorakozik egyenkint 12-től 300 ágyig. A gondozókban gyógyszeres kezelés nincs, csak diagnosztikai elleno'rzö- és elosztó-hivatal. A kezelést a kórházak és szanatóriumok látják el. Amint tapasztaltam, nagy súlyt helyeznek a tüdő-, de különösen a mirigytuberkulózis Röntgen - fénnyel yaló mély besugárzásos kezelésére, melynek eredményei eklatáns módon cáfolják meg a Röntgenlény ártalmas voltának hírét. Sokfelé kezelnek réz- és aranysókkal, tejből készült casein anyagokkal, de ezek épp oly kísérleti anyagok még, mint a Friedmann-féle teknősbéka tuberkulózis oltóanyag és az ugyancsak teknősbékából származó Chelcnin tuberkulózis bacillus oltószer, melyek ügyére vonatkozó akták nem lévén lezárva, nagy óvatosságra intenek. A Friedmann .szer tanulmányozására kiküldött bizottság még nem fejezte be működését és nem mondott végső és kedvező véleményt. Még mindig a Koch-íéle eredeti tuberculin az a szer, mellyel, minthogy legtöbbet foglalkoztak vele 'és alkalmazását legjobban ismerik, a lelkiismeretes szakértő orvosok kezében legszívesebben látják. Ezeket azután főleg a gyermekpraxisban csodás eredménnyel használják. Egész közigazgatási területeket tettek tuberkulózismentessé e szer használatúval és pedig nemcsak bőr alá való oltása, hanem bőrbédörzsölése által (Petruschkíj és Pontidóri-módszer). A fertőző betegségek elleni védelmi berendezkedések fő fegyverei: a vízvezetékek és csatornázás háború előtti buzgalommal készülnek még kis községekben is, főleg vasbetonból. E téren takarékosságot nem ismernek. A locsolást motoros öntöző-kocsikkal végzik, a portalanítást csak locsolással egybekötve, faluhelyeken is keresztülviszik.

Szóval, sok minden történik. Dolgoznak. A tudomány és ész fegyverezel, a rend és tisztaság eszközeivel harcolnak a jövendő generáció testi épségéért és munkaképessé* geér.

E? :u a háború, amely egyedül méltó a kulturcmberhcz és a tiszteletnek, amit kivált belőlünk, egyedül az ad kesernyés mellékizt, hogy a tudomány harcával megmentett generációt esetleg egy ujaub revanche eszme újabb irtóháboru áldozatává teszi. ' .

Kisasszonyka

Irta: Lucia

— Janikám, édes Janikám, gyere, hozd ide nekem a kis bor jut, nem merek oda menni a mamájától; télek, hogy megrug.

A kis lány ott tapsikált könyörögve a "nagy darab legény előtt.

Ez csak nevetett rá, nagy gyö-r nyörüséggel.

— Mit kapok, ha idehozom, kisasszonyba?

A gyermek türelmetlenül topogott.

— Mindent, Janikám, amit akarsz!

; Hozok egy darab süteményt az ; ebédlőből, vagy várjál csak, tegnap

■ kaptam egy doboz finom pesti cuk: rőt, abból . . .

! A legény hamiskásan nevetett.

' — Csakhogy nekem az nem keli

'■ ám, hanem nekem egy szép nagypuszi kell.

Még ki se mondta, mikor a két

■ kis kar máris készségesen a nyaka köré fonódott és a nyolc éves száj ártatlanul cuppantott a fiú rózsaszín, alig pelyhedző arcára. Az akkor rö! is kapta mindjárt és a kar- ján vitte be az istállóba.

— Hát kisasszonyba — kérdezte közben — megyünk-e délután szénát hozni?

A kis lány szinte rugdalózott örömében.

— Nahát akkor háromra itt legyen, mer’ nem bírok ám várrá!

Hogyne lett volna ott! Már fé! háromkor ott áilt a kocsinál és segített befogni a lovakat.

— Janikám, engedsz hajtani? Engedj, drága Janikam. Eeeengedj!

— Nem lehet kisasszony ka! Ezek nagyon kemény szájú lovak, nem azok az öregek, amiket tavaly hajtott

j De azért odaengedte a két türel- I ir.etlen kezecskét a gyeplőre, ő mafga meg fél karjával át karolta a I gyermeket és úgy fogta meg a gyeplőt, hogy a kislány örömét ne rontsa.

— Maga hajt — biztosította — hát én csak éppen itt tartom a kezem, de maga hajt.

Kint a szérüskertben már nagy boglyákban uiatozott a széna. Jani leemelte a kislányt a kocsiról és egyenesen egy nagy boglya tetejébe ejtette.

Az nagyokat sikongatott örömé" ben.

I — Jaj, Janikám vegyél le! a — Dehogy veszem, — huncutko(dott a suhanc — majd előbb meg- 5 rakom a kocsimat.

I — fiát akkor csak gyere ide —| I kérlelte a gyermek — ide na, egész. [ közel, még közelebb, mondani akal rok valamit. — és mikor már ott j állt, egészen előtte, fölegyenesedett í és teljes erőből a nyakába dobta ! j magát.

— No engem ugyan jól becsapott — zsörtölődött Jani, de az arca csak úgy ragyogott az örömtől, ahogy a karcsú kis alakot gyöngéden le- j eresztette a földre.

így telt el a nyár. És így telt el • minden nyár, amióta Jani csak em- i fékezni tudott. Mert Jani memóriája

tnem volt nagyon éles, se nem nyúlt messzire. Eredetén, születésén nem • is igen törte a fejét. Csak azt tudta, ] hogy ő már régen, nagyon régen itt j van. Talán mindig is itt volt. Eleinte \ ide-oda lökdösték, szulajtotíák, iio! \ a szakácsáét, hol a kertészt, hol; meg a kocsisokat szolgálta ki és i már akkor is .az volt a legszebb, ha j a dada oda állította a kocsi mellé \ és neki szabad volt tologatni a drá- j gr*., szőkefiirtös kis kisasszonykát,, aki hangos kacagással jutalmazta i a különböző grimaszokat, meg áüaíhangokai, amivé! a gyerek mulattatni igyekezett. Hogy az előtt mi volt? Talán semmi Az uradalom olyan nagy. azontúl talán már nem is le; hét műnni.; Meg nem is keli. Az uradalomban minden meg van, arnil csak kívánhat az ember, Kenyér, hu éhes, jó meleg istálló, ha fázik. Var ló, tehénke, kutya, macska, erdő, patak, ha játszani akar és ha elfárad, este ott a fonó, ahoi le lehet kuporodni a sarokba és hallgatni, hogv énekelnek a lányok, hogy mesélnek az öregasszonyok ördögökről, óriásokról, tündérekről. És nyáron, ha szép idő van, ott az eleventündér, a gyönyörű fehér baba, akivel Jani szívesebben játszott, mint az összes kutyákkal és macskákkal együttvéve.

Így nőtt fel Jani, elégedetten, vidáman, habár mind kevesebb leti életében a játék és mindig több a munka.

Ebben ugyan egyforma a sorsuk a kocsisgyereknek, meg az uraság kis lányának. Az is, hogy megnőtt, iskolába került, télen már nem igen jöhetett le a majorba. De türelmetlenül is várták mind a ketten a nyarat. Jani vágyakozva nézett a kivilágított ablakokra és széles szőke arca szinte átszellemült a boldogságtól, mikor egy tavaszi napon lobogó aranyhajával végjg száguldót! az udvaron az imádott kis lény és egyenesen az ő nyakába ugrott:

— Janikám, meg volt a vizsga, hála Istennek, szabad vagyok, hóra megyünk délután?

Jani úgy gondolta, hogy ez mindig igy lesz és nem is lehet másképpen.

Pedig bizony lassan és szinte észrevétlenül, de mégis másképp lett.

Kisasszonyka minden tavasszal magával hozott valamit, amit Jani ősszel még nem látott rajta. Valamit az intézetből, a madmoisellekből, meg a maga növekvő nőiességéből. Még kihajtott ugyan a paraszt szekéren a szőlőkbe, vagy a szérüskeríbe, de már óvatosan ült, hogy ruhája se érjen a kocsis ruhájához és egyszer, mikor az tréfásan egy puszit kért tőle, a tizenhárom éves lány elpirult és félrehúzta a száját:

— Azt már nem — és sarkon fordult. Janit ez a pirulás zavarba hozta. Csak annyit dohogott ugyan, hogy »jó van no«, de benne, beiül, valami megváltozott ettől a perctől fogva. Most máfr ő is vigyázott, hogy még a gyermek kezét se érintse, ha íölsegitette a kocsira és az imádathoz hasonló szeretet, amit kis pajtása iránt érzett, valami furcsa tisztelettel párosuk.

»Lány, nő«, — gondolta magában, ahogy mellette ült — és fejlődő aszl szonyiságának gyöngéd vonalait meglepődve látta kirajzolódni a vékony nyári ruhán át. És nem tudott rá más szót, pedig ahogy önkéntelenül átvilíant paraszti agyán minden, amit ezzel a fogalommal kapcsolatban tudott és tapasztalt, szinte gyűlölte magát, hogy nem tudott mást, szebb, tisztább elnevezést találni az ő számára.

Valami más volt, mint mindaz, ami az ö életében a »nő« fogalmához kapcsolódott. Szép és tiszta és Szent. Fehér és átlátszó, finom és törékeny, Jani évről-évre nagyobb állítatta! gyönyörködött benne.

Fájt, nagyon fáit neki, hogy a »kisasszonyka« mind ritkábban jön le hozzá, inkább lefekszik a könyveivel a fiiggöhintába. semhogy ki menjen a gazdaságba.

Néha megpróbálta:

— Kisasszonyka! Olyan szép kis borjúnk van. Az. éjjel ellett.

— Igazan? Majd valamelyik nap lemegyek és megnézem, í ' A kisasszonykának nem volt sürgős a kis borjú.

Egyszer egy egész nyáron nem I is vtííb otthon, következő évben már egész nagy lány volt. Jani közben előlépett, parádés kocsis lett és esik annak örült az egész megtiszteltetésben, hogy kisasszonyig vajjt/n

mit fog szólni hozzá. I

Ahogy a vonatnál várta, a libériái majd szét pattant a szive "5lőtt, j annyira dobogod a boldog izgalomtól és ahogy meglátta, a gyepló csaknem kieseti hauiimas kezéből..

Be a kisasszony rá se nézett. Ne\tive. csacsogva meséli az apjának, a köszönését is csak szórakozott l bőlitdással viszonozna. Jani nagyot ivatott az ostorral a két szép almásszik kére. Szegények nem tudták, mit vétettek. *

Mikor a kastély előtt leszálltak, [az uraság egy percre megállt az ispánnal és Jani ezt a percet fölhasználta, hogy még egyszer szerencsét; próbáljon.

— Kisasszonyka —• mondta félve.:

A lány ekkor ismerte meg.

—- Nini, maga az Jani, hát most maga a parádés, no ez derék dolog.

De Jani nem látta a kedves mosolyt, nem érezte a dicséretet, csak la »maga« szó vágott bele élesen a I leikébe és a nagy behernót legényének szemébe szökött a köny.

— Hát én »maga« vagyok? — .Röfíentette el magát.

{ — Jaj, Janikám, hát én csak nem tegezhetek egy, ilyen igazi parádés kocsist!

A »Janikám« megbékítette Janit Morgott ugyan vaiarnií, hogy inkább öregségéig igás maradt volna, de azért a szája már mosolygósra Ihúzódott és becsületes arca azzaj fáz imádattal ragyogott akisasszonyra, amivel a szentekre nézett, akiknek a kezéből jót és rosszat egyformán alázattal keli fogadni.

— Olyan mint agy angyal — gondolta magában — évről-évre szebb!

Ezen a nyáron Jani megint sokat látta a kisasszonyt. Most, hogy ő volt a parádés, csaknem naponta vihette a két almásszürkcn hol a szomszédos birtokokra, 1 / a közeli fürdőhelyre és ha a kisasszonynak itt-otr volt számára egy jó szava, vagy egy szórakozott mosolya, akkor janinak melege lett a szive körül. Megelégedett ennyivel és boldog volt, ha egy elejíett virágot, egy elvesztett zsebkendőt magával vitt- az istállóba és aztán tél éjszaka szagolgatta, meg szorongatta*

Csak azt nem szerette, ha a kisasszonya férfiakkal volt. Különösen a pesti urakra haragudott. Valahogy ösztönösen érezte, hogy azok az 5 kisasszonyát nem tartják olyan földöntúli magasabb lénynek. *:ar>em csc.k olyan magukf élének. Es ha eszébe idezte az uradalombeli mulatságokat és azt a hangot, amit ott lányok és legények közt hallott, akkor valami tudatalatti furcsa összehasonlítás borzon go tt végig rajta és a homlokán kiütött a veritek. Nem tudta, hogy az »raknál mi a szokás, csak valami félelmet érzett, olyant* amivel a gazda félti a virágzó gyümölcsfáját a fagytól, ami pedig jön, ha jönni akar, nincs mód tőle őrizkedni. És megkönnyebbülten léiekzett fel, ha az ilyen pesti vendégekét kivitte az állomásra.

Szeptemberben aztán különösen sokan voltak. Kezdődtek az őszi vadászatok és az uraság büszke volt a nagy lányára, nagy rókavadászatot tervezett és az angol földesurak mintájára tele hívta a házát vendégekkel. Hölgyek is voltak és urak és a régi kastély üres szobái megteltek zajjá! és élettel.

Jani minden este ott állt egy. fának , támaszkodva és nézett be a kivilágított, íöidsztntes nagy terembe, ahol táncolt a fiatalság, Szemével követte a szőkehirtös fejecskét, a mint világítva tűnt föl a sötét hajak forgatagában, hol itt, hol ott, mint a kicsiíianó napsugár. Rendszerint fehér ruhában volt és olyan sokkal légiesebb, szebb és finomabb volt, mint a többi lány, hogy Janinak ujjongott a lelke a gyönyörűségtől és mindig azok -a icaérruhás szenték