Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)

1922-12-24 / 348. szám

1922. december 24. BÄCSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal. gátasáról. Én erre azt feleltem, hogy samniiféle ígéretet nem tehetek, mi­után arra felhatalmazásom nincs. Hisz a magyarországi szerbeknek minden poli­­fcai szervezetét, a háború elején fel­osztottak, politikai fórumuk egyáltalán nem volt, S megmondtam, szintén mint privát véleményt, hogy azok után, amik a háború alatt ‘ történtek, bajos lesz egyetlen szerb politikust is találni, hogy a magyar pártokkal egviiti működjék. Ka rolyi, aki .’internáltsága és katonai szolgálata ideién nem kísérelhette figye­lemmel az országban, folyó dolgokat, nem tudott azokról a sérelmekről, ame­lyek akkor ,a nemzetiségeket egymás Után ériék. Éppen azért arra kért, hogy írásba foglalva'ismertessem vele ezeket a dolgokat. - Én erre- papírra is vetettem) néhány általam ismert kirívóbb esetet Hazajövet azonban megbetegedtem, hó­napokig ágyban feküdtem, mire felgyó­gyultam az események a beszélgetésün­ket rég-rég túlhaladták. Még csak annyit akarok hangsúlyozni, hogy a beszélgetés folyamán az volt ko­moly impresszióm, hogy Károlyi olyan magyar államférfi és hazafi, aki hazája sorsát szivén viseli és nagy gondok ter­hével kétségbeesve szemlélte az esemé­nyeket. Kiutat keresett, hogy hazáját megmentse, nem rajta múlott, hogy az nem sikerült neki. A sok bizonyiték és tanúvallomás mellett is, amelyek gróf Károlyi Mihály tiszta hazafiságát iga­zolják, az elfogulatlan emberek előtt bizonyára jelentős dr. Hadzsi Koszt a tanuságtevése is. nyilatkozata igen kedvező hatást tett a jelenlevő nem szláv hallgató­ság között is. A kikindai radikális párt elnöke, dr. Veszelinovics Iván nemzetgyűlési képviselő meleghangú köszönő szavakat intézett a minisz­terhez a párt nevében, a kereskedő és iparostársadalom részéről pedig Bogdán Márkó üdvözölte meleg hangon Nincsicset. A külügyminiszter most sorra fel­­keresi választókerületének községéit, A külügyminiszter a magyarság választói jogáról Az uj választásokig minden nemsziáv nemzetiségű áSiampo’gárnak lesz választójoga — A Bácsmcgyci Napló kikindai tudó diójától — Nineties Momcsillo külügyminisz­ter, aki a kikínda-becskereki vá­lasztókerület radikálispárti képvise­lője, most körúton van kerületében. Kikináán, ahol három nap óta tar­tózkodik, a külügyminiszter dr. Vé­széi; nov/cs Iván nemzetgyűlési kép­viselő vendége. Megjelent a radikális­párt körhelyiségében, azután pedig a kikindai kereskedők és iparosok előtt nagyszabású beszédben ismer­tette a politikai és gazdasági hely­zetet. Ezen az előadáson a nem szláv kereskedők és iparosok is nagyszámban megjelentek. A külügyminiszter mindenekelőtt a dinár eséséről nyilatkozott és ezzel kapcsolatban az ország és a külföld közgazdasági helyzetével foglalkozott. A dinár esését Nincsics indoko­latlannak tartja, az ország gazda­sági helyzetét pedig nem látja oly súlyosnak, hogy helyes gazdasági és pénzügyi politika mellett ne le­hetne azon segíteni. A gazdasági válság — mondotta a külügyminisz­ter — mindenütt eléggé nagy mé­reteket öltött az európai viszonyok kedvezőtlen alakulása miatt, de az SHS. királyság ennek ellenére még eléggé szilárdnak bizonyult az álta­lános európai krízis közepette. — Külügyi politikánk — folytatta Nincsics — eddig bevált, mert a kormányzat nagyon óvatos és meg­fontolt. Ennek tulajdonítható, hogy a nagyhatalmak minden fontos do­logban megkérdezik a jugoszláv kormány véleményét. A belpolitikára áttérve Nincsics röviden ismertette a radikálispárt állásfoglalását. A radikálisok a kül­ügyminiszter szerint semmiképen nem tudnak a demokratákkal meg­győzést talál ni. Azután igy foly­tatta : A iőok a nemszlávoknak nyúj­tandó váloszíói jog kérdése volt. Én mint a mostani kormány tagja színvallást teszek a nem­­szlávok választójoga mellett. Abban a helyzetben vagyok, hogy biztosan Ígérhetem a vá­lasztójogi kérdésnek a neinszlá­­vok szempontjából Is helyes és mindenkit egyformán kielégítő megoldását. Ezt a kérdést az uj választásokig feiíéHenüI elintézi a kormány. A külügyminiszter nagyjelentőségű Régi karácsony Irta : Godányi Zoltán Tizenöt évvel ezelőtt, karácsony es­tén egy pesti szerkesztőségben ... Bu­dapest akkor még fiatal volt, ötven esz­tendővel fiatalabb, mint most, tudott még ünnepelni, ha nem is mindig, de néha, ritkán, egyszer egy évben, kará­csonykor még tudott örülni egy rövid órára gyermeki áhítattal egyre keserűb­bé váló lelkében, a visszaemlékezés és a megilleíődés édes-bus vidéki hangu­latával pogánnyá dacosodott szivében. Szépek voltak még akkor a pesti kará­csonyok, mert igazak voltak, mert még fehérek voltak. Mert huszonegy éves voltam, mert akkor még mindent szép­nek, jónak, gyönyörűnek láttam. Mégis: a soha vissza nem térő bol­dog karácsonyok ma már egészen meg­ritkult rendjében ez a tizenöt évelőtti nagy fehér karácsony, volt az első szo­morú, az első fájdalmas, az első árva szentestém. Akkoriban mutogatta meg magát csudálkozó szemem előtt az Élet igazi hétköznapi ruhájában, mert a pesti redakcióbán, az Életnek ebben a nem mindig artisztikus garderobjában, az Éleinek ebben a rendetlen mosdószobá­jában, nagyon is prózai öltöző és vet­kőző helyin napról-napra végig kellett nézni, hogy mint kendőzi, sminkeli, tük­rözi magát a kacér, hiú és kegyetlen színésznő, a fiatal szivek e ragyogó ide­álja, a pesti redukcióban láttam meg először, hogy az Életnek hamis fogai • annak, .csúf ráncai, álltája, pótkeblei, az ékszeréiben gyémánt helyett eseh­­üveg hivalkodik, a ridikiiljébcn bank­jegyek heiypít záiogcéduja, a partoinje Izgalmas vita a lausannei konferenciád a török és görög delegátusok között Szakadás előtt az orosz-törők szövetség Pénteken a lausannei konferenci­ának a kisebbségi kérdésekkel fog­lalkozó albizottsága tartott ülést, a melyen izgalmas vita fejlődött ki Venizelosz és Riza Murri bej török delegátus között, oly-'-myira, hogy a bizottság ülését 3z elnök kényte­len volt felfüggeszteni. A menekültek ügyéről folyó vita során Venizelosz élesen támadta a törököket. A görög megbízott be­szédének tónusa miatt a bizottság elnöke többször rendreuiasitotta. Venizelosz szerint a törökök en­gesztelhetetlen gyűlölettel bántak a kisázsiai keresztény lakossággal és a mészárlások miatt voltak kényte­lenek a görögök elmenekülni lakó­helyükről. Rendszeres üldözésük­kel elkergették a keresztényeket. Azzal vádolja a törököket, hogy a másvallásuakat arra kényszerítik, hogy a török egyházi rítus szerint kössenek házasságot. Riza Murri bej török megbízott ezzel szemben megállapítja, hogy a kisázsiai török lakosságot a görög hadsereg elűzte otthonából. Szer­vezett athéni csoportok vérfürdőket rendeztek a törökök között. A há­zasságok tekintetében hamisan in­formálták Venizeloszt. Mindenki sa­ját íelekezetének rítusa szerint köt­het egyházi házasságot, de a pol­gári házasságot a török hatóságok előtt kell megkötni, amint ez inás államokban szokásos. Az iskola­ügyekben a kisebbségek teljes jogot élveznek. A görög delegátusok heves közbe­­szólásaikkal zavarják Nurri béget, amiből szóváltás támad, úgy hogy az elnök kénytelen volt az ülést be­rekeszteni. A radikálisok választási egyezségre akarnak lépni a magyarokkal Egy kormánypárti lap cikke a nemzetiségek választási esélyeiről Beogradból jelentik : A „Novosti* péntek esti száma hosszabb cikk' ben foglalkozik a nemzet kisebbsé­gek szervezkedésével, a választási küzdelemmel kapcsolatban. Megállapítja a „Novosti“ hogy a Vajdaságban úgy a magyarok, mint a németek már régebben politikai pártokba tömörültek. A nemzetiségi pártok magatartása a választásokon azonban még tisztázatlan. Lehetsé­ges, hogy egyes helyeken más pár tokkal fognak kooperálni, bár bizo­nyos, hogy sok helyen önállóan frg iak fellépni. Nem lehet még olcsó vásári portéka, amelyen csalás a párisi vignetta. Itt éreztem először, hogy keserű és dermesztő az Élet csók­ja, hogy az Élet éppen a leghívebb, leg­­rajongóbb szerelmeseit kínozza meg legkegyetlenebbül. Miért írjam le a magam tizenötévelőtti első fekete karácsony estéjét? A visz­­szaemlékezés egyre szürkülő ködéből ezen a mai évfordulón — hála istennek nem a saját egykori, ma már magam előtt is szinte ismeretlen én-em kíván­kozik elő. A nagy ember, a jó, a drága ember, a kiváló iró, a híres és körülra­jongott regényszerző és regényhős, a pesti nők akkor még imádott kedvence, a forró színházi sikerek hőse: Bródy Sándor együtt virrasztóit akkor ott ve­lem néhány órát azon a pesti karácsony éjszakán az elhagyott, üres szerkesztő­ségben, amelyből az ünnepi estére rendre kirepültek az összes munkatár­sak, a nagyszerű, akkor még félve csu­dáit, titokban irigyelt kollegák és az el­árvult redukcióban néhány órára csak ketten maradtunk, mint szent karácsony estének árvái: Bródy Sándor a dicső­sége zenitjén álló nagy magyar iró és a vidékről álompodgyássza! a főváros­ba osont kezdő újságíró. Ketten voltunk, akiknek nem volt sen­kijük a rengeteg városban, akiknek nem volt ezen az estén hová menniük. Félhomályban úszott a kihalt és szo­morú szerkesztőség. Csak néhány félig lecsavart gázláng beszélgetett önmagá­val. Az ablakon átsziirődöti a nyomdai gépek berregő zakatolása, az inspckciós szolga és az inspekciós munkatárs — karácsonykor mindig a legfiatalabb, a kezdő munkatárs az inspekciós — szót­lanul meredtek maguk elé. Irigység és szomorúság sétáit fel és alá mindkettő­jük bus szivében, a kiközösitettség ke­serű izével volt tele a lelkűk. Ha más­kor nem, de karácsony estéjén—bizony nyal utolsó kutyának érzi magát a csa­ládtól, testvéri, baráti örömtől távol tar­tott emberfia. Az ajtó halkan nesztelenül megnyílott. És megjelent a félhomályban Bródy Sándor feketehullámos, de már öszbe­­forduló gyönyörű feje. — Majd elfelejtettem megírni a kará­csonyi vezércikket — mondta, szinte bocsánatkérőleg és önmagát korholóan — Tudod-e, hogy hány karácsonyi ve­zércikket kellett már eddig elkövetnem, mióta iró vagyok? Leült az egyik íróasztalhoz, — mert sohasem tudott összebarátkozni tartósan egy asztallal — és kedves duruzsío hangjával szidni kezdte a szerkesztőt. — Még mindig úgy bánik velem — panaszkodott — mintha kezdő fiatal iró volnék. Ünnepi vezércikket irat velem, mikor tudja, hogy ez a legutálatosabb munka, a legszörnyübb favágás. Mit ír­jak hát, mondd, mit írjak? Mii lehet ír­ni egy írónak karácsonykor karácsony­ról, mikor már annyiszor volt ka­rácsony? Belebámult a levegőbe és nézte a füs­töt. Aztán keserűen kifakadt: — Mit mondjak ezeknek a züllött pes­tieknek Jézus születéséről? Talán nem is tudják már, hogy ki volt!! Húsz év óta egy gyönyörű témát hordozok ma­gammal Krisztusról és talán regényt ír­tam volna belőle vagy még inkább az igazi, nagy drámámat. De minden kará­azt sem tudni, hogy sok magyar és németnek, akik már a radikális vagy demokratapárt mellett koráb­ban lekötötte magát, lesz-e annyi bátorsága, hogy nyíltan nemzetiségi pártja mellett foglaljon állást. — Nagy érdeklődéssel várják a nemszláv proleláriátus politikai meg­nyilatkozását is a választásokon. Valószínűnek tartják, hogy több­nyire a szociálista és a kommunista listára fognak szavazni. f A lap értesülése szerint a radiká­lisok minden esetre meg fogjak kí­sérelni, ho~\> u?y a magyarokat. csonykor, húsz év óta minden kará­csonykor egy-egy drága ötletet, egy* egy gondolatot elvitt belőle az ebiigát ünnepi vezércikk. Még telik talán belőle1 jövőre, jövő után ilyenkorra egy-két maradék, aztán egészen elvesztegettem* aprópénzre váltottam. Volt — nincs. És mennyi, de mennyi ilyen kincsemet ette meg ez a rettenetes újságírás, ez a rém: a vezércikk! Hátra simította (szemébe omló, mát­­ezüstösödni kezdő halát, kedves, de fá­radt mosollyal nézett végig rajtam é$ igy szólott: — Persze, te ezt még nem éned, tő-’ led még nem raboltak el semmit a szer­kesztők. Fiam, eredj haza, hayv’ad iti ezt a gyárat, amíg nem késői... Míg ki nem fosztanak. Írni kezdett. Lent két sort, harmat, aztán eldobta a papirost. Újra neki lá­tott. Az első mondatot sem fejezte be* megint abba hagyta. Ötször-hatszor. Az­tán lecsapta a fóliát. — Látod, a többiek elmentek, itt fe­lejtettek téged, ök ünnepelnek, a po­­gúnyok, a hitetlenek. Mikor neked, csak' neked volna jogod hozzá. Pedig íadnájc is ők ünnepelni már? Te még tudnál? Miért nem mégy el innen? Mit ülsz it­ten? Ilyen fiatal vagy és máris olyan gyáva? Ha most egy-kettőre kiszakí­tanád magadat ebből a csúf ördögma­­lomból, még megmenthetnél valamit magadnak' a későbbi időkre is. Ha itt maradsz, te is olyan undorral és olyan nehezen írod majd tia, húsz év múlva! az ünnepi vezércikkeket, mint most én... újra írni próbált. Sehogysem indult meg nyomban a munka. Az asztalra csa­pott. A

Next

/
Thumbnails
Contents