Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)

1922-12-15 / 339. szám

Ara 1 dinár. ÁGSMEGYEI NAPLÓ XXIII. évfolyam Szuhoficn, PÉNTEK 1922. december 15. 339. szán»; Megjelenik műiden reggel, ünnep ötén és hétfőn délben TELEFON SZÁM: Kiadóhivatal S-53, Szerkesztőséig 5-10 Előfizetési ár negyedévre 90 dinár SZERKESZTŐSÉG: Kralja Aiezamdra-uiica 4 szám alatt Kiadóhivatal: Kralja Alszandra-olica 1 (Leibaeh-palata) Békekonferencia Hágában összeültek a világ pa­cifistái, hogy tanácskozzanak a világbékéről. Szociáldemokraták, szocialisták, szociálforradalmárok, mensevikik és bolsevisták jöttél? össze, valamennyi egész és tört internaclonálé képviseletében s közéjük tévedt a polgári rend egy­két bátrabb képviselője is. A bé­kekonferencia jól kezdődött — a delegátusok az első nap össze­vesztek. Először is a munkásrend képviselői nekiestek a polgári pa­cifistáknak s beléjük fojtották a szót. Aztán nekiestek egymásnak s ahelyett, hogy összetett tudás­sal és akarattal kutatták volna a béke útjait, egymást vádolták azokkal a bűntényekkel és bűn­tényekkel fölérő mulasztásokkal, amiket meggyőződésük szerint el­követtek a béke ellen. Álmodozhatunk békéről, főiere­gethetjük ez illúziók felhőkárpit­jai közé a reménykedések sárká ; nyát, a hűvös szemlélődés legelső­­\ pillanatában arra kell gondolnunk : I milyen messze vagyunk a béke boldogságától, ha a békekonferen­cia tagjai, a béke uralmának nagy­követei azzal kezdik tanácskozá­saikat, hogy összevesznek egy­mással. Mér ez a jelenség is kísérteti­esen sokat mond. Elég erre gon­dolnunk, hogy egy kézlegyintés lemondásába semmisüljön meg minden bizsergő akarat. Itt meg­állhatunk az okok keresésében, mert azokat a távolságokat, me­lyeket ez a jelenség tár föl a mese mértföldet lépő csizmájával is csak évszázadok alatt teheti meg az emberiség. Pedig — pedig hasz­talan takarjuk el szemünket, lát­nunk kell mást is. Látnunk kell azt a rendezetlen harcot, mely csatasor nélkül állítja egymással szembe a világ két falét. Senki sem tudja hol áll, ki a barátja, hol az ellensége, csak lövöldöz a süket éjszakában és kaszabolja azt, aki kardja élére kerül. Mint a tűzkeresztségen át nem esett csapatok, olyan fejvesztetten har col a világ népe. Nem lehet addig békéről be­szélni sem, amíg az emberiség két egységes frontja nem alakul ki. Nemzetközi megállapodások tiltják el az irregularis horemód alkalmazását. A fegyverek küz­delmét ha nem is enyhíti, de legalább segíteni igyekszik a hu­manizmus, de a társadalmi küz­delemnek nincsenek genfi egyez­ményei. Itt guerilla harcokban gyilkolják egymást, farkas verme két ásnak egymás elten, dum dum lövegekkel lőnek s a békés la­kosság millióit fojtogatják. Zilált harcokat vívnak itt, egymásba keveredett csoportok, összeakaszt kodott testek — barátok, ellensé­gek ? — viaskodnak egymással, anélkül, hogy tudnák a küzdők, mi a harcuk célja s melyik oldá­son kell harcolniok. Amíg a polgári rend tagjai egymás elleni harcra készülődnek s a negyedik rend tagjai egymás eilen szegzik gyűlöletük fegyve­reit, eddig még hátra van a tár­sadalmak végső harca. S a végső harc előtt még beszélni sem lehet a végső békéről. Mert amíg nem tisztázott az, hogy kik a hadvise lök, addig azt sem lehet tisztázni hogy kik köthetnek békét. A khaotikus öldöklés állapotában él ma az emberiség, a bellum omnium contra omnes diluviaiis állapotában csak annyi változás esett, hogy megnőttek a szenvedő tömegek és elfinomuUak — nem az er­kölcsi érzések, hanem a fegyverek. Amilyen céltalanok és meddők voltak a középkori hitviták, éppen olyan meddők és céltalanok ma a békekonferenciák. A hágai bá kekonferencia jelenségei élesen világítanak rá erre a vigasztalan i megállapításra. Pastes végleg visszaadta megbízatását a kormány megalakítására A radikálisok választási kormányt akarnak — A Ház elnöke kihallgatáson jelent meg1 a királynál — Hírek Pribicsevics és Davidovics miniszterelnökségéről Beograácól jelentik: Csütörtökön délelőtt a radikális klub ülést »tartott, Pastes elnöklete alatt, Pasics hosz­­szabb beszédben kifejtette párthívei előtt azokat a nehézségeket, ame­lyekbe a koalíciós kabinet megalakí­tásánál ütközött Szerinte a koalíciós kabinet a demokratapárt magatartá­sa miatt hiúsult meg. Megállapította, bogy a demokratapart valójában két részre szakadt és a két csoport kö­zül Davidovics csoportja napról-nap­­ra erősödik, Pribicsevicsé pedig na­ponként gyöngül. A második fő ok Pasics szerint az, hogy a demokraták valóságos rága­lomhadjáratot indítottak a radikáli­sok ellen. A rágalmak abban állanak, — mondja Pasics — hogy a radiká­lispártnak nincsen más szándéka, minthogy a demokratapártot telje­sen megsemmisítse és a választáso­kat, mint a legerősebb párt egyedül vezesse. Pasics ezeket a rágalmakat erélyesen visszautasította. Pasics beszéde után a klub elha­tározta, hogy Pasicsnak teljesen sza­bad kezet ad a további válságtár­gyalásokra. Pasics erre bejelentette, hogy még a csütörtöki nap folyamán véglegesen visszaadja megbíza­tását a királynak. A pártülésről hivatalos kommüni­két adtak ki. Az ülés után déli 12 órakor Pasics azonnal a királyi udvarba ment és kihallgatáson jelent meg a király előtt. Közölte a királylyal a radiká­lispárt határozatát és visszaadta harmadszori megbízatását a király­nak. Pasics lemondásának hatása Csütörtökön délután a parlamenti klubokban élénken kommentálták a Pasics végleges visszalépése után előállott helyzetet és mindenféle kombinációkba bocsájtkoztak a hely­zet további fejleményeiről. Lukintcs Ede házelnök az esti órákban kihallgatáson jelent meg a királynál és a beavatottak azt be­szélték, hogy lukinics azt fogja ajánlani a királynak, hogy a demok­ratapárt legutóbbi teljes ülésén elfo­gadott Programm alapján adjon meg­bízást a válság megoldására. Ez a Programm tudvalevőleg a tisztviselő és rokkanttörvények gyors parla­menti elintézését követeli és a vá­lasztások kiírását csak a parlament programújának lebonyolítása után­ra kontempláija. Eme verzió szerint Lukinics elsősorban Pribicsevics, másodsorban Davidovics Ljuba meg­hívását ajánlja a királynak. Politikai körökben azonban nem tartják nagyon valószínűnek, hogy már is ez a két politikus kapna meg­bízást a kabinet megalakítására. Kettőjük közül mégis Davidovicsnak adnak nagyobb esélyt, mint Pribi­­csevicsnek. Arról is beszélnek me­gint, hogy végső esetben, ha más­nak nem sikerülne kormányt alakí­tania, a király választása esetleg Protics Sztojánra is eshetne. Radikális vélemény Más oldalról, különösen radikális körökből olyan hírek érkeznek, hogy komoly esélye a kabinet meg. alakítására mégis egyedül Pa­sicsnak van, és pedig a radiká­lis klub mai kommünikéjében ki­fejtett Programm, a parlament azonnali felosztása és az uj vá­lasztások kiírása — alapján. A radikálisok meg vannak arról is győződve, hogy a király a válasz­tások vezetésével mást, mint a leg­erősebb párt vezérét, meg sem biz­hat. Az ellenzék ugyan ezzel szem­ben rámutat arra, hogy éppen nem ellenkezve a parlamenti szokások­kal, ha jelenleg kisebbségi párt kap­na választási kormányra megbízást, de ezekre az érvelésekre a radikáli­sok még sajtójukban sem válaszol­nak. A beogradi radikális sajtó egy­hangún erős támadásokban része­síti Pribicsevicset, aki pedig eddig grate persona volt a radikálisok' előtt. Minthogy azonban a döntő pillanatban nem engedte a demo­kratapárt szakadását keresztülvinni, most személyében támadják és az­zal vádolják, hogy görcsösen ra­gaszkodik a miniszteri székhez. Az egyik lap szerint ezért még nagyobb áldozatokra is hajlandó, mint hogy, Davidoviccsal kibéküljön. Még Pa­sics lapja, a Tribuna is erősen tá­madja Pribicsevicset. Vezércikkében kifejti a Tribuna, hogy mindaddig, amig Pribicsevics híveivel együtt ki nem lép a demo­­kratapártbói, a radikálisok számára lehetetlen ezzel a csoporttal minden együttműködés. A helyzet kulcsa Pasics vissza­lépése után most a korona kezében van. Nincsen kizárva, hogy a koro­na, látva a pártok tülekedését, vég­re mégis elhatározza magát a par­lament feloszlatására és az uj par­lamentre bízza a sürgős törvények letárgyalását is. A földmivespárt nem tárgyal Pasicscsal Beogradból jelentik: A föidmives­­párt, amely számra nézve a kleriká­lisok után a legnagyobb ellenzéki csoportja a parlamentnek, a kibon­takozási tárgyalásoknak ma komo­lyan számbaveendő parlamenti egy­ség. Pasics tárgyalásai folyamán egy Ízben már meg is hívta megbe­szélésre Franyics Antét, a klub al­­elnökét. Lázics Voja, a klub elnöke azonban újságírók előtt kijelentette, hogy a földmivespárt Pasiccsal egyáltalában nem fog tárgyalásokba bocsűjtkozni, mindaddig, amig a kormány vissza nem vonja szép-* temberi sérelmes rendeletét a dal­mát agrárviszonyok rendezéséről.; Jellemző, hogy a földmivespárt még egy Protics kormányba sem volna hajlandó belépni. Cicvarics Pribicsevicsék ellen A legjobb tollú szerb publicista, ä ki sokáig Pribicsevics legerősebb tá­masza volt a sajtóban, már hosszú idő óta Pribicsevics ellen fordult ég Davidovics megegyezéses politiká­ját támogatja lapjában, a Beogradski Dnevnikben. Legutóbb is egy vezér­cikkében megtámadja azokat a de­mokrata minisztereket, akik Pastes kormányának tagjai voltak és azt ál­­litja róluk, hogy még a radikális mi­nisztereknél is alázatosabban szol­gálták ki Pasicsot, csak azért, hogy ismét miniszterek lehessenek. Most, hogy Pasics kormányalakitási kísér­lete nem sikerült, kijelenti Cicvarics, ■hogy ilyen helyzetben minden tisz­tességszerető ember öngyilkos len­ne a demokrata miniszterek helyé­ben. Minthogy azonban ez tőlük nem várható, annyit mégis elvár Kuma­­nuditól, Timotijevicstól és Pribicse­­vicstól, hogy a közélettől visszavo­nuljanak és a legközelebbi választá­sokon ne lépjenek fel.

Next

/
Thumbnails
Contents