Bácsmegyei Napló, 1922. november (23. évfolyam, 299-326. szám)
1922-11-07 / 304. szám
Ara 1 dinár, 2 lei, 8 márka, 1 sokol. XXIII. évfolyam Szuboiica, KEDD 1922. november 7. 304. szám Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben TELEFON SZÁM: Kiadóhivatal 3-53, Szerkesztőség 5' jen-IS Előfizetési ár negyedévre 90 dinár SZERKESZTŐSÉG: Kralja Alexandra-ulica 4 szám alatt Kiadóhivatal: Kralja Alesandra-ulica 1 (Lelboch-palota) A lellek tája Azok a határozatok, melyeket a Magyar Párt elnöki tanácsa vasárnapi ülésén hozott, az itteni magyarság politikai cselekedeteinek programját fejezik ki. A pártprogram, amit a sentai nagygyűlés letárgyalt és elfogadott, a párt elvi küzdelmeinek célját és törekvéseit foglalja magában. A politikában azonban a módszernek, a taktikának, a küzdelem eszközei megválogatásának épen olyan sorsdöntő szerepe van, mint az eszmei célok kijelölésének Hiába a legmagaszlosabb gondolat, amit nem lehetvalósággá érlelni, meddő a legszentebb ipsrkodás is, ha helytelen eszközökkel akarják megvalósítani. A Magyar Párt megalakulása után itt is, ott is hangzottak fel aggodalmak, hogy a megalakulás lényével elvesztette a szervezkedés legfőbb mozgatóját s elgyöngüit az a kétségtelenül hatalmas ösztönző erő, amelyik összeterelte egy szervezetbe a magyarságot. Minden eddigi erőkifejtés a megalakulás szándékát szolgálta, amikor a megalakulás már megtörtént, fölmerült az aggodalom, hogy a szervezkedést életrehivó energia nem szunnyad-e el akkor, mikor célját betöltötte. A vasárnapi határozatok megnyugtathatnak minden eggodalmaskodást. A Magyar Párt veze tői arra az útra tértek, amelynek irányát a párt programja jelöli ki s amelyen sikert és eredményeket ígér a választott módszer. Küzdelem a választójogért és az iskoláért — ezt vállalja tegnapi határozatával a Magyar Párt s ez a harc a politikai jogokat, fi történelmi éle.éri s a magyar kultúráért, a magyar kultúra fenmaradásáért vállait küzdelem első etapját jelenti. A Magyar Párt vezetői fölismerték a mai tényleges politikai helyzetből rájuk háruló kötelességet s arra az álláspontra helyezkedtek, amit a B csmegyei N ipíó kezdettől fogva oly sok fölösleges vihart fölkeltve hirdet, hogy a magyarság politikai szervezkedésének első feladata a választójog kiküzdése lehet csak, a magyarság politikai tekintetben holt tömeg választójog nélkül s a holt tömeg, a jogtalanok tömege gazdasági, kulturális és szociális téren politikai jogok nélkül egyetlen lépést sem tud megtenni előre. Ezeken a tiszteletreméltó, szeleteiből fakadó gondokon kivül találkoztunk más irányú s más forrásból fakadó aggodalmakkal. Felhangoztak olyan hangok is, melyek elégedetlenek azzal, hogy a Magyar Párt vezetői az alkotmányban biztosított s a nemzetközi szerződésekben lefektetett kisebbségi jogokért olyan harcra készülődnek, mely az alkotmány és nemzetközi szerződésekben biztosított hiánytalan kisebbségi jogokért legitim eszközökkel, alkotmányos utón, semmit sem kockáztatva akar küzdeni. Ezek azt a huszárkötéses és árvalányhajas politikát akarják folytatni, mely a kuruckodás kedvéért kuruckodik, amely érvek hangoztatása helyett az asztalra csap s amelyik férfi munkának s az eredmény felének tartja azt is, ha nagy elbusuiások közben a mélyről felszakadó bánat összekoccantja a boros kupákat. A mezítelen embert aligha lehet úgy föiruházni, hogy arvaíányhaiat tüzünk a kalapja mellé és jelmon datos bélyeget ragasztunk a hátára. Magyar frázisok helyett magyar cselekedetet vár a jog ruhájából kivetkőztetett magyarság, egy megnyíló magyar osztályt szívesebben üdvözöl, mint a legkönnyesebb elbusulást s az első földosztást, amelyen magyar nincsetien is földhöz jut, nagyobb hozsannával fog fogadni, mint a iegragyogóbb invitálást a — katakombákba. A Magyar Párt vezetői a cselekedetek útjára léptek s ezért megérdemlik, hogy olcsó gáncsolódások helyett bizalommal és szeretette! tekintsen feléjük, mindenki aki magyar. A foldmSves-párt kivonult a parlamentből Nem tárgyalják sürgősen a dalmát agrár-kérdést — Megválasztották a pénzügyi bizottságot — A parlament mai illése Beogradból jelentik: Hétfőn delelő« a parlament megnyitása előtt a. klubokban élénk megbeszélések folytak. A klubok ülései után a pártok elnökei tartottak megbeszélést és megegyezést létesítettek a pénzügyi bizottság jelölései tekintetében. Minthogy a bizottságnak 31 tagja van, ebből 10—10 hely jut a radikális- és demokrata-pártoknak, 3 a klerikálisoknak, 3 a földmi vespártnak, 1 — 1 a szocialistáknak és köztársasági pártnak és 1— 1 a két muzulmánpártnak és kmetpártnak. A pártvezérek ülésén elhatározták az állandó csehszlovűk-jugoszláv interparlamentáris bizottság megalakítását is, amelynek 30 tagja közül 15 csehszlovák és 15 jugoszláv képviselő lesz. Elvben megállapodtak abban is, hogy ebben a bizottságban a nagyobb pártok 2— 2, a kisebbek 1—1 taggal képviseltetik magukat. A demokratapárt délelőtti ülésén elhatározták, hogy a jelölt listán nem eszközölnek változtatást. A radikális-klub ülésén is megejtették a jelölést. A földmivespárt ülésén a pénzügyi bizottsági jelölés megejtése után a szeptember 4-i dalmáciai agrárrendeleítel foglalkoztak és elhatározták, hogy a délelőtti parlamenti ülésen kérni fogják vonatkozó javaslalaikra a sürgősség kimondását. Ha a parlament ezt megtagadná, kivonulnak az ülésről. A pártvezérek és a klubbok ülései után a minisztertanács is rövid ülést tartott. Ezen elható rozták, hogy visszautasítják afödntüvespár/ sürgősségi indává nyál és hogy a parlament napirendjére elsősorban a hadi kárlalaniiásrói szóló törvényjavaslatot kitűzését fogják indítványozni. Ilyen előzmények után nyitotta meg délelőtt 11 órakor Lukinics házelnök a parlament ülését. Napirend előtt Lázics Voja földmű vespártt kap szót, aki a dalmáciai agrárviszonyok rendezéséről benyújtott javaslat sürgős tárgyalását indítványozza. Lukinics erre vita nélkül elrendeli a szavazást. A parlament többsége elven a föidtntivespirl javaslatát. A földmüvespárt a határozat kihirdetését nagy lármával fogadja majd testületileg kivonul az ülésteremből. Ezután Lukinics néhány szóval eiparentáija Tárnics Jását, az elhunyt novisadi képviselőt, amit a képviselők üliva hal gátnak végig. Most a napirendre térnek át, a p nzügyi bizottság tagjainak megválasztására. A kompromisszumos listát egyhangúlag elfogadják. A bizottság tagjai lettek : Radikálisok: Jovanovics Joco, Vukicsevics Sztanojlo, fankovics Velizar, Rcdonics Jovan, Kodics Vlajko, Sévics, Szimo, Sztojadinovics Ljuba, Srskics Milán, F lipovics Traján és N d Ijkovics Milán. Demokraták : Veljkovics Voja, Marinkovics Voja, R.bar Iván, Kukovec, Setyerov Szlavko,Pribicsevics Miián, Radovics Andrea, Markovics, Mű tics és Stevcsics. Klerikálisok : Dubilics Ante, Pusenyak Vladimir és Simrák Jankó. Földmivesek: Lazics Voja, Franak és Sztájics Uros. Muzulmánok: Fiiipovics Ali bey (korm.) és Spaho Mehmed. Szocialista: Korun Milán, köztársasági: Gyonovics Jovan, kmetpárti: Rajar Jankó. Az ülés félegykor ért véget, a legközelebbi ülés kedden délután 4 órakor lesz, napirendjén a hadikártalanitásról szóló törvény sze repel. A görög külügyminiszter beográdi tárgyalásai javai a kereskedelmi viszony a két ország között Beogradból jelentik : Polilisz görög miniszterelnöknek Pastes és Nlncsics-csel folytatott tárgyalásain resztvett Diamar,dopolusz beogradi görög követ is. Az ülés elején Polilisz kifejtette beográdi látogatásának célját. Mindkét részről megállapították, hogy minél előbb szükség van kereskedelmi szerződés megkötésére a két ország között. Megállapodtak abban is, hogy hogy a Szaloniki-i kikötő szabad használatával és a szabad kereskedelmi zónáról még a háború előtt megkötött konvenciókat mind a két ország ratifikálni fogja. A kisebbségek kérd őében is teljes megegyezés jött létre a nemj] zetközi szerződések alapján. Esetleges vitás kérdésekben a két ország idegen közbelépés nőikül, barátságos utón fog megegyezni. Végül szóba kerültek a Balkán félsziget aktuális politikai kérdései is Ć3 mint a félhivatalos kommüniké megállapítja, megállapították, hogy sok kérdésben közös érdekek forognak kockán és ezeknek védelmére egyöntetű eljárásban állapodtak meg. Poliiisznek újságírók előtt tett kijelentése szerint sok szó esett a bolgár kérdésről is, különösen Bulgáriának a Aegei tengerre való kijutásáról és a komitácsi támadásokról. Megállapodtak abban, hogy a neully-i békeszerződést szigorúan végre kell hajtani és hogy a lausannei konferencián együttesen követelni fogják ezt. A török kérd oben azonban úgy látszik nem kötötték le magukat a jugoszláv államférfiak a görög álláspont mellé, mert Poiitisz óvatos nyilatkozatából csak annyi derül ki, hogy ebben a kérdésben a közös akció csak arra fog szorítkozni, hogy a szövetségesek figyelmét közösen felhívják a törökök tráciai katonai előkészületeire. Délben Nincsics külügyminiszter ebédet adott görög kollegája tiszteletére, amelyen a házigazdán és nején kivül Poiitisz, Diaraandopelosz görög követ, Pribicsevics miniszter, Szpalajkovics párisi SHS. követ és Gavrilovics külügyi államtitkár vettek részt. Vasárnap este fél nyolckor a görög követségen Diamandopulosz követ vacsorát rendezett Posies, N.ncsics és Polilisz tiszteletére, a melyen Marinkovics Voja és Gavriiovics Pánté is resztvettek. Vacsora után a társaság együtt maradt és féltizenegykor kikisérték Poliiiszi a vasúti állomásra, aki az expressel visszautazott Athénbe. •t