Bácsmegyei Napló, 1922. november (23. évfolyam, 299-326. szám)
1922-11-04 / 301. szám
. 4. oldal. BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1922 november 4. Ilonka meggondolta . magát A szeptemberben eltűnt és öngyilkosnak kitt Piukovich Ilonka szomorú történetének vidám befejezése Talán akad még az újságolvasók között, aki visszaemlékezik Matheovici Piukovich Ilonkára, akinek szomorú búcsúlevelét egy hónappal ezelőtt közöltük a »Bácsmegyei Napló«-ban. A szép, magas, huszonkétéves, feketehaj u leány szeptember végén levelet küldött a szerkesztőségnek, amelyben egy gyenge vers kíséretében bejelentette öngyilkosságát. Fényképet is küldött, amelyre ráírta: Születtem 1901 április 12-ikén, meghaltam 1922 szeptember 26-ikán. Ilonka nem tréfált. Másnap éjszaka eltűnt annak a szuboticai családnak a lakásáról, ahol mint nevelőnő volt alkalmazásban és a legszorgosabb kutatás dacára sem sikerült a nyomára akadni. Semmi kétség nem merülhetett fel, hogy az emberekben és önmagában megcsalódott, kissé exaltált, jobb sorsból a nevelőnői pályára került fiatal leány valóban öngyilkos lett. Ma egy baboskendős fiatal palicsi parasztasszony jelent meg a szerkesztőségben azzal, hogy az »öngyilkos kisasszony« üzenetét hozza. — Csak most volt érkezésem — mondotta, hogy elgyüjjek az urakhoz. Megaztán a kisasszony megkért, hogy csak pár hét múlva gyüjjek be az újsághoz, amikor már biztosan odahaza lesz, tűi a határon. — Reggel vót, — kezdte azután mesélni, — úgy nyolc óra felé, amikor a nádas mellett mentem, hogy bejövök a városba. Egyszerre láttam, hogy egy kalapos nagysága megy be a vizbe, de ruhástul. Először a bokájáig ért a viz, aztán a térdéig, amikor megállt és nézett a tó közepe felé. Akkor megint lépegetett előre és amikor a derekánál volt a viz, elkezdett ám keservesen sírni. Én meg megállók, nézem, integetek Ifeléje, de csak nem vesz észre. Akkor gyorsan megindult, még beljebb, úgy hogy már nem látszott más, csak a feje meg a kalapja. Akkor aztán visszafordult a part felé, sokáig nézett és meglátott engem is. — Hideg a viz, megfázik a nagysága, — kiáltom feléje, mire aztán meg ban-Irta: Szcntteloky Koraél ■ , >'• ». . . secondo ehe altri cre, , ‘ de, imprsto l'era nome Prima-vera, e cosi era chiamanta.« Dante; La vita nuova. A múltkor kezembe került egy kézírása. Eltűnődtem a gyermeteg, akaratos betűkön, majd eszembe jutott egy darab mosolygós műit, egy hamvas, kacagós leányarc s elcsodálkoztam az idő szaladásán. Már négy esztendő, már négy esztendeje annak, hogy Mária elment mellőlünk. Akkor is nyíltak az őszirózsák, akkor is eső gyöngyözött a lucskos, náthás alkonyaiban, akkor is ősz volt és az Ősz erősebb volt a Tavasznál. A Tavasz, akit Máriának, teljes nevén Andorffy Máriának hívtak, eltűnt, elmerült 1918 zűrös, kavargós őszében. Mi, gúnyolódok és fölényeskedők, idegesen, mélán és magunkba szálltán ültünk a sötét, sziyaríüstös szerkesztőségben. — Mária meghalt. De azért mindegyikünk várta, hogy nyíljon az ajtó, nogy berontson ismét a Tavasz hamvas arccal, lobogó nyakkendővel, szépen, szilájuk kívánatosán. Mária finom, dallamos verseket irt A Hét-be és meglehetősen rossz regényeket a Pesti Hírlap számára. Mária Írónő volt. De nem a George Sandok, nem a Baskircseff Máriák, de nein is a Beniczkyék fajtájából. Mária üde, hivő és eredeti volt. Vidáman, pajzánul forgosabban sírt' és elindult kifelé. Először lassan jött, aztán meg futott és amikor hozzám ért, átkarolta a nyakamat és el kezdett keservesen sirni. Az édesanyját emlegette, meg arrul beszélt, hogy milyen rosszak az emberek. Igazat adtam neki, mert hát valójában sok a rossz ember. Vigasztaltam szegénykét, mert láttam, hogy meg akart halni. Meg is mondtam neki, ho=;y elkárhozik és ha hiba is történt tál ín, nem kell azért mingyárt meghalni, mert jó az Isten, majd csak megsegíti. De akkor úgy látszik megharagudott, mert azt mondta, hogy mit gondolok felőle, ő nem olyan. Hanem csúnya az élet. de azért szép és ezért nem tudott most meghalni, pedig szeretett volna. Ilyen furcsákat beszélt összevissza a kisasszony. Az mondta, kiírták az újságba, hogy ő talán már meg is halt. Meg akarta mutatni, ott volt az újság a zsebében, de már nem lehetett elolvadni, mert a viz eláztatta. Akkor aztán elkezdett nagyon fázni. A szél is fújt, oszt mondtam neki, hogy győjjön hozzám, mert megbetegszik. Akkor már szót fogadott és minden megtett, amit mondtam neki. Otthon aztán levetkőztettem, mert csuromviz volt szegényke, tüzet raktam, oszt szú ritotta magát is, meg a ruháit. Délben meleg levest kapott, aztán azt mondta elmegy haza a szüleihez. Megesküdött, hogy nem emészti el magát, és megígérte, hogy írni fog. El is ment, nem figyeltem merre, de úgy láttam, a határ felé. Nem engedte magát elkísérni. A műit héten levelet kaptam tőle, itt van ia. Előkeresi a levelet a kendője csücskéből. y>!íthon vagyok Bácsalmáson. Isten áldja.« Ez áll a levélben. Ilonka, hát mégis meggyógyult a nagy bánatából. Talán most már nem gondol többé a meghalásra . . . Az angora! alkotmány terv szerint Törökországot a nemzetgyűlés fogja kormányozni Államfő és miniszterek nem lesznek — A szultán csak a mohamedán egyház feje marad Párisból jelentik: Az Intransigeant kiküldött* tudósitója jelenti Konstantinápolyból, hogy beszélt Riiet pasával, az angorai kormány konstantinápolyi főbiztosával az uj török alkotmányról. A főbiztos elmondta, hogy a jövőben a szultán csak a mohamedán egyház feje lesz, minden világi hatalom nélkül és Törökországot ezentúl a nemzetgyűlés fogja kormányozni. Sem államfő, sem miniszterek nem lesznek, a nemzetgyűlés fogja kiszemelni az arra legalkalmasabbakat a közigazgatás különböző ágainak vezetésére. Ez a végrehajtó szervezet a nemzetgyűlés elnökének irányítása mellett fog tanácskozni, de minden kormányintézkedést előzetesen a nemzetgyűlés éjé kell terjesztenie megvitatás és jóváhagyás céljából. Megjegyezte Rifet pasa, hogy a kormány egyelőre Angorában marad. A szultán hajlandó a lemondásra A Radio-ügynökség konstantinádult be az ajtón. — Hoztam két verset és jövök érdeklődni, hogy mi lesz a regényemmel? Rózsa Miklós, a szerkesztő megigazította monokliját, mi pedig érdeklődve néztük az időjárást, mert tudtuk, hogy a regény A Hét számára közölhetetlen. — Nézze, Patyó — szólt hirtelen Rózsa, — vigye el ezt a regényt a Pesti Hírlaphoz. Mi tele vagyunk regényekkel. Itt van a Jean Cristophe, itt vár egy lefordított Anatole France, itt vannak a házi szerzők, Erdődy, Fodor László meg Szenteleky . . . —- Maguk csúnyák — durcáskodott el nem fojtható mosolyával és csakhamar másra terelődött a társalgás. Mária nem haragudott, sőt nemsokára édesen felkacagott. Ö. hogyan csilingelt, csobogott, muzsikáit a nevetése, mintha csintalan na-, jádok lubickolnának pisztrángos patakban. Csupa zene, csupa tavasz, csupa áprilisi verőfény volt ez a kacagás. Mária ekkor lépett huszadik évébe. Mária nagyon önző volt, mert nagyon szerette az életet Mohón, sietve, jókedvűen- éit, mintha titkon tudta volna, hogy koporsójára huszonegy esztendőt fognak írni. De soha sem beszélt a halálról. Vig volt, szép volt, akart, hitt, álmodott, veszélyt, ármányt, elcsüggedést nem ismerve. Azt hitte, nagy Írónő lesz, boldogan beszélt megjelent könyveiről, dicse-Charpy tábornok utasítást kapott a szövetséges kormányoktól, hogy szállássá meg Karagacsot, amely helység Drinápollyal szemben van/ mert a szövetséges csapatok útját állják a törökök további előnyomulásának. ./ Az Expressz-MIporter Einstein elmélete es polyi táviratot közöl, amely azt tartalmazza, hogy a szultán az angorai nemzetgyűlés határozata következtében elszánta magát a lemondásra. Tekintélyes azoknak a száma, akik azt szeretnék, hogy törvényes utóda és örököse, Abdul Medzsid kövesse őt a trónon, mert felvüágosodott ember. A török kormány nem vesz részt a lausannei értekezleten Konstantinápolyi jelentés szerint a magas porta valószínűleg vissza fogja utasítani a meghívást a lausannei értekezletre és a konstantinápolyi kormány benyújtja lemondását. Az antant megvédi d mudániai egyezményt A Petit Párisién közli péntek reggeli számában londoni tudósítójának következő táviratát: A tárgyalások az angol és a francia külügyi kormányok között tovább tartanak, hogy a két szövetséges egységesen lépjen föl a keleti békekonferencián. dekeít az elfogyott példányok számával. Húsz éves korában már beszéltek róla, olvasták, megmosolyogták, értékelték, birálgatták, elismerték. ö joggal várt és sietve, szinte kapkodva akart többet és többet, mint rakoncátlan kis gyerek. Úgy szerette az életet, mint a cukrászsüteményt. Ez a hasonlat lehet profán, de nagyon is igaz. Mária rajongva, cuppanós élvezettel ette a saumrolnikat, az indiánereket s ezért nem igen szerette senki cukrászdába vinni. A bájos szőkeség egy-kettőre felette irói tiszteletdijunkat, öt perc alatt lenyelt egy novellát, két-három Tol! és Tőrt vagy két hosszú könyvkritikát. igaz, hogy a tiszteletdijak elég alacsonyak s a sütemények elég magas árúak voltak, de Mária nem igen gondolt ezzel. Ezt az önzést, ezt a túláradó életreményt és életszereimet azonban nem lehetett zokon venni tőle, mert Mária friss, bájos és vonzó volt, mint harmatos rózsa. Református volt és kemény akaratú. Addig kért, követelt, könyörgött. mig végül mégis te > esedett a Lvánsága. így volt ez többek között a főpróba jegyekkel. Andorffy Mária sohasem irt kritikát, de azért előbb-utóbb majdnem minden főpróba jegy az ő kezébe került s nekünk, kiküldött kritikusoknak feleselgetnünk kellett a portással, igazolványok után kutatni, mig bejuthattunk a nézőtérre, ahol Mária már vigan hahotázott. Egy napon a »Szivárvány« című regényét meleg ajánlással és azzal A kiküldőit tudósító eljelentette magát A szuboticai színház megnyitásával kapcsolatban az egyik szuboticai hiriap, amely délben jelenik meg, megírta, hogy az ünnepség beogradi vendégei pénteken délelőtt érkeztek meg Nusics Braniszláv kultuszminiszteri államtitkár, az ismert iró vezetésével és hogy a vasúti állomáson a város nevében Tabakovics, Miklós polgármester üdvözölte őket. A vendégek ezután — jelenti az újság, a városházára hajtattak, ahol a szinügyi bizottság éppen ülést tartott. Az ülésen — mondja ujfent a lap — Tabakovics polgármester beszédet intézett Nusicshoz, aki köszönetét mondott a fogadtatásért . . . Na igen. Hogy ez a technika milyeu modern. Hogy a modern technika vívmányai milyen modernek! Hogy ez az Einstein az ő relativitás cimü elméletevei milyen nagyszerű fiú. Mert tessék csak ide figyelni, hogy milyen pompás Einstein-féle példát mutatott be hasábjain a fenti tudósítás által a fenti lap. Adva van egy vonat, egy rendes nyomtávú gyorsvonat, amely sebesen halad a nyílt pályán. Indulás Beograd reggel 7 óra 10, érkezés Szubotica d. e. 11 óra. Nusics államtitkár a beogradi vendégekkel dekési a reggeli gyorsvonatot, de a vonat ettől függetlenül egyenesen halad pályáján és a kiküldött tudósitó, a fürgét rippantyu a városi kávéházból a relativitás elvénél fogva úgy látja, hogy Nusiesék a vonaton vannak. Ha pedig a vonaton vannak, akkor okvetlenül meg is érkeznek Szuboticára menetrendszeriileg. Ha viszont megérkeztek, akkor kj is szállnak az állomáson. Ha kiszálltak az állomáson, akkor a polgármester üdvözlő beszédét köszönettel nyugtázták és a szinügyi bizottsági ülésén hasonlóképpen meieg köszönetét szavaztak a lelkes fogadtatásért. Ez az Einstein, hogy az milyen fele- Sdékeny fiú. Megcsinálta azt a hires re-1 a kéréssel adta át nekem, hogy szép I és őszinte kritikát Írjak róla a Hétbe. Noha csupa jóindulat és megbo* csájtás lakozott bennem, a kritika I mégis inkább őszinte volt. mint I szép. Mária felhevülten méltatlan- I kodott, egy két mondat kihagyását I követelte és néhány hízelgő jelzőt akart egyes szavak elé. A szerkesztő hajthatatlan maradt, a kritika le- I került a nyomdába és Mária kipirultan robogott ki a szerkesztőségből« Másnap telefonált, nyugtalanul járkált, elment a kávéházba, a törzs-I asztalhoz, majd lement a nyomdába s végül más, nyájasabb, udvariasabb bírálat jelent meg a lapban. Ehhez hasonló erőszakoskodásáért, duzzadó hiúságáért, gyerekes szerepelni s vágyásáért, nagy, tiszta, önző életszereiméért senkisem tudott haragudni. Mária maga volt a szépség« a báj, a hamvas, derűs, lüktető élet« oly mellékes és megboosájtható volt ezek mellett az, hogy zengő zenéjü verseket és rossz regényeket irt« hogy egyetemre járt, hogy lehajtott gallért viselt. Tehát mi sem haragudtunk egymásra, s ő vigan, gerk licés kacagással búcsúzott el egy budai, cukrászdái kirándulás után« — Vidékre m gyek és sokat fogok dolgozni. Egy biedermeier regényt irok, de ir.iga megmondja még, hogy milyen ruhában jártak j’akkor az emberek. A mese nagyszerű, csupán a külsőségekkel, á korrajzzal nem vagyok tisztában. De maga segítségemre lesz, ugyebár? Mindent megígértem 'és elnéztem
