Bácsmegyei Napló, 1922. november (23. évfolyam, 299-326. szám)

1922-11-22 / 318. szám

4. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1922. november 22. örökösök éberen őrködjenek, nehogy a családfő elherdálja a vagyont. Négy-öt liter bor, egy kis nótázás a rezes banda hangja mellett viszont olyan nagy ki­adás, hogy a jövendő vagyonukat féltő gyermekek, unokák szaladnak az ügy­védhez, hogy gondnokság alá helyezzék azt, aki ilyen költséges passziókat enged meg magának. Valamikor öreg hitbizományosok he­lyeztették gondnokság alá az ifjú váro­mányost, akinek túlságosan sok váltója került az uzsorások kezébe, ma öreg, kérgestenyerü kis gazdákból lesznek gondnokság alá helyezettek, akik nem felelnek az adóságaikért, amiket könyel­­»nü pillanatokban csinálnak. A legtöbb ilyen gondnokolt nem is igen bánja, hogy cselekvő képességét ily mó­don korlátozzák, legalább ha jó kedve kerekedik, veszedelem nélkül duhajkod­hat. A cehet, meg az egyéb adóságet nem kell megfizetnie. Békében a szuboticai törvényszéken évenként nyolc-tiz gondnokság alá he­lyezési pert tettek folyamatba, most he­tenként huszat-huszonötöt s a hivatalos lapban oldalakat tölt meg a gondnokság alá helyezési végzések közlése. Próbái? a szuboticai színházban használják fel ... A zenészek külön csoportban cigarettáznak és hallom, amint az egyik összehasonlítást tesz a szinrekerülő operett magyar elő­adásának szereplői és a mostaniak között. Sok van a zenészek között, aki már akkor a színháznál volt, ‘a mikor még magyar előadásoknak is tapsolt a közönség . . . Aztán megkezdik az uj felvonást. A színészek tovább próbálnak, egy jelenetet sokszor háromszor ismé­telnek és igy megy ez délig egyfoly­tában. A magyar motivumu meló­diák pedig furcsán zergnek a szláv szöveggel 4 . . Régi színházi próbák emlékeire gondolunk, diákos szi­­nésznö-szerelmeinkre, meg a kulisz­­szák közt töltött téli délelőttökre és a színház romantikája jólesőn ejt új­ra foglyul bennünket . . . A színház bizonyosan mindig tele volna, hogy ha a próbákra drága pénzen jegyeket bocsátanának ki. Mert az emberek kiváncsiak és min­denütt a kulisszák mögé szeretnék tekintetüket vetni . . , (I. f.) binkcrifeussal tárgyalásokba bocsát­kozni. Újabb alázatos interpelláció, rövid a'i­­dencia a morcos férfiúval, melyből a kö­vetkező párbeszéd következett: Nincs kérem itt viz — mondon én I félénken és az üres medencére mutatok. — Viz nincs — "feleli ő egészen ter- Jmészetes hangon. — De kérem szépen én fürödni jöttem ide — szólok méltatlankodva. — Hát akkor sincs — tekint rám le­nézően. — De hát kérem... mibe fürödjek, ha nincs viz? — hebegtem kétségbeesett méreggel, de még mindég illedelmesen. — Hát ne fürödjék — mondja isteni nyugalommal a jó ember és már indul kifelé. — Hallj a-e kend — tör ki belőlem a düh, elég volt ebből a tréfából, csinálja meg azokat a csapokat, mert én fürödni akarok! és amolyan népieset káromkod­tam. A viharvert, öreg fürdőfóka egy da­rabig küzködlk ravaszul hunyorog rám apró sünszemeivel, aztán diadalmasan kibökte a nagy sort: — Hát, honne, hogy aztán maga is megöngyilkolja magát! — Tessék?! — kérdem én hüledezve, mert mindezideig abban a hitben voltam, hogy rendes észjárású emberrel van dol­gom, a fene aki öngyilkos akar lenni! És különös félelemmel elhúzódtam a kö­zeléből. — Jó, jó — mondja hitetlenül, csak ne tetesse az ur magát. Tudjuk mi jól ->z efféléket... Végül is, rémesen keserves, Hosszú, lelketgyötrő huzavona után bevallotta, hogy hát a fürdőben rövid idő alatt há­rom »ilyen magafajta jóképű fiatalúr ön­gyilkolta le magát, abizony.ó aztán azóta nagyon vigyáznak mindenkire. »Akkurá­tusán úgy nézett ki mint maga...« > Ismét faggatni kezdtem és némi kapa­­■ I citálással sikerült megtudnom még azt Iis, hogy: — Kérem szépen még a fogasokat is kivittük, a szögeket kihúztuk, nehogy ezek a bolondos embörök, akik már úgy ideszoktak, arra kössék fel magukat. — De legalább vizet engedjen a kád­ba, — könyörögtem a keményszívű vizi­­■ szörnyetegnek, isten úgyse nem leszek ■ öngyilkos! , A fanatikus kabincézár hajlott a jói ■ szóra, s kissé megenyhülve, nagy réz­­• csapokat vett elő a zsebéből és engedte - csurogni a meleg-hideg vizet. De nem , sok köszönet volt benne. Egy szomjas ■ tehénnek sem lett volna elég, olyan óva­­■ tosan eresztette és azonnal elzárta, a ■ mint bokáig ért. Esküdöztem, hogy jó úszó vagyok, hogy tavafy Palicson dija­kat nyertem. De ennek a rettentően csö­könyös vadembernek nem imponáltak a [ tekintélyek és csak nagy könyörgések után indította meg a hideg-meleg csapo­kat, miközben folyton ezt hajtogatta: I — Aztán nehogy nekem itt beiullad- I jón!. Biztosítottam, hogy eszem ágában sincs meghalni és legalább is még ki­lencven évig szándékozom eléldegélni. Amint megtelt félig a kád, kellemes, gő­zölgő, pompás meleg vízzel, magamra­­hagyott, kiment, de lesett, szimatolt kí­vülről. Hallottam az ajtó mellől heves szuszogását, amint leskelődött és átlag ötperces időközökben, a legcsekélyebb neszre riadtan bömbölt be az ajtónyilá­­son: — Hej, fiatalúr, teccik még élni? Amire én alázatosan kiáltottam, hogy még tetszik, neki is minden jót kívánok’ és ismételten felesküdtem, hogy nem fo­gom őt öngyilkossági kísérlettel boszan-1 tani. Egy darabig aztán békében hagyott és már-már elfeledkeztem róla, amikor a langyos, meleg gőztől bágyadtan, a ve­szekedéstől kimerültén, lustán elálmo­­sodtam. _ Körülbelül olyasvalami járt az eszem­ben, hogy manapság jobb az embernek nem élni, mert most már nem csak a kollégák, a jóakarók és a szerkesztő gyötrik a szegény hírlapírót, hanem még a fürdőmesterek is zsarnokoskodnak rajtunk. A vékony ajtó hirtelen nyafogásszerii hangon recsegni kezdett, betört li­hegve, nekivörösödve rontott be a fürdö­ffiégkeztíodott a Lausanne-i konferencia Ä szövetséges főhatalmak képviselőinek tárgyalása — A török delegáció magatartása — Nem egységesek a szövetségesek A lausannei konferencia megnyi­tása és a Territeíben lefolyt megbe­szélések befejezése után a békedele­gációk körében máris arról beszél­nek, hogy a nagyhatalmak képvise­lőinek tanácskozásairól kiadott hiva­talos kommüniké közlése dacara a szövetséges hatalmas között a keleti kérdés tekintetében nincs meg az az összhang és egyetértés, amit hivatalosan han­goztatnak. A Poincaré, Curzon és Mussolini tanácskozásáról kiadott kommüniké szerint a szövetségesek elhatározták, hogy a konferencián tárgyalandó ügyeket igazságos barátsággal, egy­ségesen fogják kezelni. Francia lapok jelentése szerint a konferencián Mussolini vitte a szót és szemrehányást tett Pnincarénak és Curzonnak, hogy a keleti kérdés­ben eddig Olaszország érdekeit tel­jesen figyelmen kívül hagyták. A sévresi szerződésben Anglia protek­torátust nyertPalesztina fölött,Fran­­ciaország pedig Szíria fölött, mig Olaszország semmi kedvezményt nem kapott. Mussolini azt követeli, hogy Olaszország gazdasági x kom­penzációkat nyerjen. Curzoh lord válaszában kijelentette, hogy a ta nácskozásnak nem a múlt sérelmei­nek a felújítása, hanem a jövőben való egységes eljárásnak a. megala­pozása a célja. Hétfőn délután 4 órakor nyitották meg a lausannei békekonferenciát, amelyre Szovjetoroszország kikül­­döttemek kivételével valamennyi ál­lam képviselője már megérkezett. liaab dr. szövetségi elnök hosz­______ ____iiujB ■MfJK'vaS V3BW' szabb beszéddel nyitotta meg a kon­­ferenciát Üdvözölte a delegátusokat és Svájc szövetségtanácsa nevében annak a reményének adott kifeje­zést. hogy a szabad Svájc földjén az egymással szemben álló feleknek sikerülni fog a megegyezés és meg­értés útját megtalálni és ezzel köze­lebb hozzák a romokban heverő, gazdaságilag és erkölcsileg dezolált Európát a megújhodáshoz. Utána lord Curzon angol minisz­terelnök szólalt fel. Hivatkozott arra, hogy a háború befejezése óta megtartott konferenciák sorozata még mindig nem hozta meg az igazi békét. Reméli, hogy a hatalmak lau­sannei tanácskozásai valóban siker­rel fognak járni. Ezután Izmed pasa, angorai kül­ügyminiszter, a török delegáció ve­zetője beszélt. Kijelentette, hogy az angorai nemzetgyűlésnek nincs egyéb célja, mint hogy Törökország nehéz küzdelmek árán kivívott füg­getlenségét biztosítsa. Izmed pasa beszéde nagy feltűnést keltett, mert az előre megállapított Programm szerint a megnyitásnál az elnöki megnyitó után csupán a három nagyhatalom képviselői kö­zül egyik tartott volna beszédet. A párisi F.cho National egy Benes­­intervjut közöl, amelyben a cseh­szlovák miniszterelnök kijelenti, hogy Csehszlovákia csuván szövet­ségesei révén, közvetve van érde­kelve a keleti kérdésben. Benes an­nak a véleményének adott kifejezést, hogy a béketárgyalásokon Jugoszlá­via, Románia és Görögország egy­ségesen fognak iellévni a török kö­vetelésekkel szemben. Színházi próba... Valami miszti­kus, izgató fogalom a laikusnak, fki .szeretne a kulisszák mögé nézni; ke­mény* megfeszített munka a színész­nek, aki napokig tartó tanulás és pró­bálás után áll ki az ezerfejü kritikus élé. De kívülállónak, céhbeiinek egy­aránt van kedves romantic-zmus a Színház délelőtti életében. Valamikor a színházi próbákon születtek meg a iegjobh színházi mókák, itt szövőd­tek azok a derűs esetek, amiket ebédutáni feketénél a kis vidéki vá­ros kávéházában már mindenki ne­vetve meséit tovább. Ma nehéz a hiegélhetés, ideges a színész meg a rendező is és a próbák már koránt­sem olyan mulatságosak. De azért megmaradt bennük valami a régi idők kedves derűjéből... A Beog-rad-szálloda előtt a cipö­­tisztitó is azt az operett-melódiát iü­­työrészi, amit most fenn, a színház termében próbálnak a színészek. A hideg téli reggelben fázósan .sietnek munkára az emberek és fenn a szín­házban a zenekar pajzán operettda- Jokat játszik és a színészek még ki­csit álmosan ugyan, táncolnak, meg énekelnek. Régi magyar operett ze­néje hangzik az orchesíer’oől, a szín­padon szláv szavak adják vissza a magyar operett értelmét. A nézőtér sötét, alszik az egész színházterem, csak a színpad úszik fényben és a zenekar apró lámpásai Világítanak a zenészek unott-fáradt arcába. A színészek fázósan, utcai kabátban és.kalapban próbálnak és lenn a nézőtér első sorában az igaz­gató és a rendező megálitják néha a próbát és újabb ötletet, újabb utasí­tást vetnek a színészek munkájába. A nézőtéren néhány színész, akinek nincs dolga a darabban, de itt van, mert megszokta már, hogy a dél­előttiét is leköti a színház. A próba folyik és amikor vége egy felvonásnak, ingujjra vetkőzött, összegémberedett ember bújik ki a sugólyukból. Ez jelzi a felvonás vé­get. mert a függöny nem is megy össze. A súgó kinyujtózkodik és a színpad mögé megy cigarettázni. És arnig a diszitők beállítják az uj fel­vonás díszleteinek vázát, addig hátul a színpad mögött a színésznők, szí­nészek nagy csoportba verődve be­szélgetnek. A primadonna, aki a da­rabban bárónőt játszik, most seré­nyen hímez valami kézimunkát és a bonvivant egy lap tőzsde-rovatát böngészi . . . Szürke, egyszerű em­berek a deszkák hősei itt pár lépésre a színpadtól . . . Napi gondjaikkal törődő férjek és családanyák, akik a próbákon a jelenéseik közötti né­­jhány percet is a maguk munkájára EGYÉNI AKCIÓ ^ 0 isten bizony nem leszek öngyilkos A fenti szent és komoly esküvésre az­ért van múlhatatlanul szükségem, hogy egyszer és mindenkorra eloszlassam vá­rosunk fürdőtulajdonosainak, pénztáros­kisasszonyainak és fürdőmestereinek gyanúját. Mert, amint ez maid az alábbi tanulságos történetből is kiviláglik, ve lük nem lehet kukoricázni. Nem vágyói rosszmájú, vagy veszekedős ember, ét még azokhoz a régivágásu konzervatív fiatalokhoz tartozom, akik makacsul ra gaszkodvn a tradíciókhoz, hetenkin: el járogatnak a fürdőbe. Azonban a tegnap eset, öntudatlan' ! is kiérlelte bennem : vad engesztelhetetlen forradalmárt. El mondom kérem sorjába. Úgy történt az eset, hogy még iiji koromból rajtam ragadt rossz szoká­somhoz híven beállítottam a fürdőbe. Le­fizettem a tiz dinárt a kád fürdőjegyért kaptam egy sárga szelvényt, amin a: állott, hogy ennek ellenében igényt tart­hatok egy kád meleg és hideg vízre. Le­het, hogy kissé túlontúl vidám arccal siettem a jfenztárh’oz, ami feltűnt a zord automataszerü, örökké ülastráfos haris­nyát kötögető kisasszonynak, aki szen­zációnélküli, mindég egyforma anopkal taposó életében egyre csak a misztiku­mokat és relytélyeket hajszolta. Ben nem is valami gyanúsat kutatott és igen bizalmatlanul, izgatott kíváncsisággal adta ki a jegyemet. A kabinban még fütyürészni is kezd­tem egy divatos indulót, amit vasárnap hallottam az aktivista matinén. Nagyon "furcsa elkeseredett nóta volt, ami bizo­nyára még jobban fokozta a pénztártün­dér érdeklődését, aki, mint dallamos nangjábó! észre vettem, igen romanti­kus, holdviláglelkü teremtés lehetett. Közben a ruhámat akartam fölakasztani, azonban fogas seholsem látszott. Lehet, hogy majd akadnak egyesek, akik ezért izgága, kellemetlenkedni szerető em­bernek tartanak, de én bcszólitottam a kabinost és a fogas iránt érdeklődtem. A nagy férfiú hivatalos zordonsággal, la­konikusan csak ennyit felelt: — Fogas nincs — és ezzel sarkonfor­­dulva elcsoszogott. Ilyeténképpen, kény­telen kelletlen a diványkaríára raktam le a ruhámat. Mint bizonyos klasszikus színdarabokban is hallh’ató, »kéjes bor­zongással« örvendeztem a jó meleg víz­nek s csak akkor hagyott alább lelke­sedésem, amikur láttam, hogy a meden­ce üres. A Kád fenekén ott szégyenke­zett, gőzölgőit valami kevés vizpára féle, olyan, mint amikor rósz feketekávét hoz a pincér és azzal lökjük félre, hogy: — Ugyan kérem, micsoda gőzfürdőviz ez? Csavargattam jobbra, balra az összes található csapokat, de viz nem jött se­honnan. Kénytelen voltam ismét a ka-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents