Bácsmegyei Napló, 1922. október (23. évfolyam, 268-298. szám)
1922-10-29 / 296. szám
6. oldaJ. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1922. október 29. — A keletgaliciai zavargások. Varsóból jelentik: A lengyel kormány hivatalos közlése szerint a keletgaliciai szabotázs és a zavargások csak rablóbandák garázdálkodásának tulajdonítható. A kormány Szovjet-Ukrajnához jegyzéket intézett, amelyben azzal vádolja, hogy támogatja a zavargókat. Ennek ellenére azonban a lapok jelentése szerint a zavargásoknak hincs nagyobb fontosságuk. Novák miniszterelnök kijelentette egyébként, hogy a keletgaliciai zavargások csak úgy lehetségesek, mert a kormány a választások előtt nem akar túlságosan erélyes intézkedésekhez nyúlni. — Vilmos császárt még mindig törvényszék elé akarják_ áílitani. Parisból jelentik: A francia kamara pénteki ülésén lionnet radikális képviselő követelte a francia kormánytól, hogy kérje Vilmos excsászár kiadatását és állítsa francia törvényszék eié. Ezután a kormány keleti politikájáról indult vita és az a vélemény alakult ki, hogy a túlságosan törökbarát Poincaré kijelentette, hogy Anglia és Franciaország között a viszony ma sokkal jobb, mint hat hónappal ezelőtt. — A szuboíicai sakkor közgyűlése. A szuboticai Sakkor vasárnap, (Október 29-ikén délután 2 órakor j ügyminisztériummal, hogy a vízum közgyűlést tart a Bárápv szállóban levő helyiségében, amelyen az egyesület tisztikarát fogják megválasztani. Konkurrencia Máramarosszigeten történt. Egy külvárosi férfiruhakereskedö egyszerre csak kinéz az üzlete ajtaján s megrémültén látja, hogy az üzlete mellett közvetlen, jobbra és balra egy-egy kereskedés nyílt. És még hozzá mind a kettő iérfiruhakereskedés. Az egyik üzlet ajtajára ki volt írva: »Végeladás«, a másik üzlet ajtajára nagy betűkkel volt kiírva: -»Lesz dilit ott árak«. A kereskedő egy pillanatra megijedt, de nem vesztette el a L tejét és néhány perc múlva egy táblát függesztett ki az üzlete ajtajára. A tábán ez álott: »Főbe• f járat.« A táblán ez állott: »Főbejárat«. — MOlíős betörés Anssigban. Aussigfeaa a Böhmische Handelsgesellschaft helyiségébe betörtek és nyolcezer híján egymillió cseh korona készpénzt rabo - tak el a Wertheira-kassza megfúrása után. A betörök egy földszinti ablakon át hagyták el az üzletet. A nyomozásnál használt rendőrlcutyák a vasúti állomásig követték a betörők nyomait. A károsult vállalat a nyomravezetőnek 50 ezer korona jutalmat tűzött ki. Baéka—Sand mérkőzésre, a nagy érdeklődésre való tekintettel, jegyek előre kaphatók Englert Albert, Hecht Mihály és Weinert József uraknál. — Kosztics sakkmester sziinultánjátszmái. Mint közöltük, a Szuboticán időző Kosztics Boris sakkmester vasárnap délután 3 órakor a Szuboticai Sakkor Bárány-szállóbeli helyiségében szimultán pártikat fog játszani a jelentkezőkkel. A versenyen résztvevőket az egyesület felkéri, hogy sakktáblákat hozzanak magukkal. — Vonatkisiklás Baranyában. Bélylyérői jelentik: Veresmart község közelében pénteken az eszéki személyvonat kisiklott. Néhány személy könnyebben megsebesült. — Újabb merényletet terveztek Wirtfa kancellár ellen. Berlinből jelentik: A jobboldali pártok körében hir terjedt el arról, hogy Wirth kancellár — A szuboticai református egyház imatexrnében reformáció emlékünnepély lesz vasárnap, folyó hó 29-én délután 5 órakor női karénekkel, szavalattal, előadással. Minden érdeklődőt szívesen iát zz elnökség. — Lemondott a bajor kormány. Münchenből jelentik: A bajor kormány beadta lemondását. Az uj miniszterelnök személyében még nem történt megállapodás. — Magyar-román vizumhare. Budapestről jelentik: A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint a budapesti román követség közölte a külügyminisztériummal, hogy a Magyarság október 27-iki, román érzelmeket sértő vezércikke miatt beszüntette a magyar útlevelek láttamozását. Erre vonatkozólag a magyar külügyminisztériumban kijelentették, hogy a román konzulátus egyelőre csak a magyar állampolgárok útleveleit nem láttamozza, mig a külföldi útleveleket ellátja a szükséges vízummal. A M. T. I. közlésével szemben Trifunovics főkonzul, a román követség vezetője a felmerült incidensről azt a felvilágosítást adta, hogy pénteken a román egyházi ünnepek miatt adott utasítást, hogy vízumokat csak féltizenkettőig adjanak ki. A Magyarság cikke után közölte a magyar kültolók Köre a városi színházban. Jegyek már kaphatók. (*) I. Aí. Ovadla beográdi ügyvéd, telefon 1548. Interveniál minden ügyben a hatóságoknál. Levelez szerbül, magya rul és németül. 3748 ellen újabb merényletet terveznek. A rendőrség a legszélesebb körű nyomozást indította meg. Bár a hir komolygát még nem sikerült megállapítani, kancellár tták. személyi» védelmét megl kiadása dolgában a szokásos ajánlásokat a jövőben nem > veszi tekintetbe, a rendes vízumok kiadása azonban tovább tart. — D’Arfn Zaeharia. Ritka műélvezetben lesz része a napokban a szuboticai közönségnek. A volt pé-I tervári udvari opera nagyhírű baszszistája D’Arin Zaeharia fog hangversenyt adni. A művész romániai "körútja után a budapesti Városi Színházban lépett fel, a Zsidónőben énekelte Brogni biboros szerepét s a budapesti sajtó őszinte elragadtatással állapította meg kivételes művészi képességeit. Éneklési módját s hangjának dinamikai erejét Saljapinéhez hasonlították. A koncert kétségtelenül szenzációja lesz Szubotica szegényes hangversenyprogramjának. (*) Szolid, megbízható felirónő és egy házias gazdasszony előnyös feltételek mellett kerestetik. Cim a kiadóhivatalban, — Véres harc a betörőkkel című hírünkre vonatkozóan közlik velünk, hogy a hírben említett rablótámadás nem a Novisad melletti Járeken, hanem a szerémségi Jarakon történt. „ — Kifosztott lakás. Dr. Székely Áron szuboíicai ügyvédnek a városi bérpalotában levő lakásán, szombaton este, mig a házbeliek távol vojíak, betörők jártak. Feltörték a szekrényeket s az ott talált ruhákat és fehérnemüeket elvitték. A kár meghaladja a 200.000 koronát. A rendőrség nyomozza a tetteseket, a kik kétségtelenül a viszonyokkal ismerősök voltak. A Talmudtóra Egyesület folyó évi október hó 29-én d. e. 10 órakor az izr. elemi iskolában levő különhelyiségében tartja ez évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület tagjai ezúton is meghivatnak. Az elnökség. . Értesítés. Dr. Herman Károly rendelése belbetegek részére Rudics-u. 2. Telefon 734. Rendelés d .e. 8—11, d. u. 2—5-ig. Modernül felszerelt röntgenlaboratórium. Átvilágítások, felvételek, therápia. Csodaember Harri megérkezett. Bárkinek kezevonásából megállapítja múltját, jövőjét. Elismerések mindenfelől. Fogad: Beográd-szálló 30, este hal óráig. Nagyobb társaságoknál házhoz megy. Csak rövid ideig. A Piros bugyelláris c. népszínműt játsza e hó 29-én este a suboticai Müpár(*) Dr. Wilheim Adolf nyugalmazott közkórházi igazgató, lakik: I., Senve (Bem) uL 20. sz., gyógyit bel- és szembelegeket. Szemoperációkat végez. <J0Q TŐZSDE © £3 ® •V«Beograd, október 28. A tőzsde zárva van. Zagreb, október 28. A tőzsde ma zárva van. Zürich, október 28. Zárlat: Berlin 0.13.50. Holland 215.25. Newyork 553.50. London 24.72. Paris 39.05. Milánó 21.70. Prága 17.40. Budapest 0.22. Zagreb 2.325. Bukarest 3.65. Varsó 0.035. Becs 0.0072., bélyegzett 0.0075. Budapest, október 28. A devizaközpont jelentése: Napoleon 9200. Leva 17.50. Francia frank 181. Líra 100. Lei 17. Szokol 82. Dinár 38.20. Novisad! terménytőzsde. Október 28. A mai tőzsdenapon az irányzat valamivel élénkebb volt, az árak változatlanok maradtak. Mai jegyzés: Búza 301.25. Liszt 0-ás 437.50. Kenyérliszt 312.50. Árpa 240. Korpa 137.50. Csöves tengeriben nem volt forgalom. SPORT <* F* © Sloga—Szuboíicai Sport. A vasárnapi mérkőzések közül, az érdeklődés központjában kétségkívül a két régi rivális csapat találkozása áll. A két egyesület legutóbbi teljesítményei után megállapíthatjuk,, hogy a j mérkőzés egyenlő erők küzdelmei lesz és a két csapat közül a nagyobb lelkesedéssel küzdő legénység kerül’ ki győztesen. A meccs, ^melyen a Sport Varga I-el megerősített csatársorával szerepel — a városligeti pályán kerül eldöntésre fél 3 órai kezdettel. Virág kapus a sombori Sportban. Mült héten megírtuk, hogy Virág, a Bácska válogatott kapusa kilépett egyesületéből. Mint most értesülünk, Virág a sombori Sport Egyletbe lepett és inár el is utazott Suboticáról. Első szereplése november elsején lesz, amikor a somboriak kapuját fogja védeni a suboticai Sport elleni bajnoki mérkőzésen. ne KÖZGAZDASÁG A külföldi árurendeléshez előzetes engedély kell. Kereskedői és ipari körökben számos tiltakozás hangzott el az ellen a terv ellen, hogy a külföldi áru megrendeléshez előzetes engedélyt kelljen kérni a devizabizottságtól. A tiltakozásoknak nem sok foganatja volt, mert a pénzügyminiszteri főfelügyelőség 1/761. számú rendelete szerint október 16-ikdtói kezdve senki sem rendelhét árut külföldön addig, mig erre az odbortól engedélye nincs. A rendelet „szokás szerint körülbelül két héttel ezelőtti időpontban lépett érvénybe s most publikálják. Hogy mi lesz azokkal, akik október 16-ikától máig külföldön árut rendeltek azt ki is fizették, s most esetleg nem kapnak a devizabizottságtól engedélyt, arról nem intézkedik a rendelet. Annyit, legalább annyit, joggal el lehetne várni, hogy az ilyen forms intézkt^ déseket tizenkét nappal az éltthciéuésülc előtt, ne tizenkét nappal később Publikálják. ” 1 Az S. H. S. hivatalos vámtarifa németül. Minden kereskedőnek, iparosnak, s gazdának, még ha nem is vásárol árut külföldön, vagy nem is ad el árut külföldre fontos tudnia a be- és kiviteli vámokat, mert- e nélkül árkalkulációt nem végezhet. A v4üü.ariía eddig hevenyészett és hézagos privát kiadásokban jutott csak el az érdeklődőkhöz. A szuboticai Aímemz-nyomda most J. Kervina vámrevizor szerkesztésében kiadta az S. H. S. vámtarifának úgy a beviteli, mint a kiviteli vámokra vonatkozó rendelkezéseit, a luxuscikkek jegyzékét, a vámpénzre vonatkozó rendeseteket német nyelven, hogy így a közönség számára hozzáférhetőbbé tegye. A, könyv 75 dinár beküldése ellenében megrendelhető lapunk kiadóhivatalában. A szeszgyártás korlátozása. Bcogradból jelentik: A pénzügyminisztérium rendeletet adott ki, amely megtiltja a mezőgazdasági szeszgyáraknak, hogy melaszból vagy más készítményből szeszt főzzenek. Szeszfőzésre csak saját mezőgazdasági termékeiket használhatják feh PHILATELL A iii rs BÉLYEGKERESKEDÉS SUBOTICA SZluCSI E. Veszek hfiznát jugoszl.v bélyegeket. A fergaimi béivegekböl csak teljes sorokat k 'elt, vsyg egyeseket a 25 s 50 párás, valamint i dir.žros'kivitelével. Küldjön árajánlatot. 6385 cikkek, valamint Aida, Mária, Lucia müselymek ■ és különféle egyéb pamutok kaphatók a pamutkülönlegességi nagykereskedésben : FERDO SCHWARZ i BEUG ZAGREB Ilica 45. Telefon 2-56. Táviratcím: 8¥iftDf?U©. Olcsó I áralc 1 disznóhus fcg-ja K 56-dlsznózsir 100’» n * mindenféle hentesáru feltűnő o'ció árban nagyobb megrendeléseket házhoz szállítunk: IS KOS Városház épület Telefon : SOS.