Bácsmegyei Napló, 1922. szeptember (23. évfolyam, 238-267. szám)

1922-09-03 / 240. szám

1922. szeptember 3.

BÁCSMEGYEÍ napló

9. oldal.

Harmincnégy éve gazdátlan 140 millió dollár

A budapesti és erdélyi Eorovitzok harca az óriási örökségért

Budapestről jelentik: Az anglikán fegyháznak az Egyesült-Államokban a múlt század nyolcvanas éveiben egyik legíiszteltebb püspöke volt Uorovitz József, akinek megkapó szónoklatait messzeföldről eljártak meghallgatni. Horovitz püspök Erdélyből származott. A szinérváraljai zsidó rabbinusnak, Horovitz Herschnek volt a fia. A szabadságharc idején az oroszok elfogták, Lengyelországba hurcolták, de megszökött tőlük, Németországba ment, majd később Amerikába vándorolt. Itt kitért, anglikán pap lett és a szinérvraljai rabbi szegény fia 1888-ban mint dúsgazdag püspök fejezte be életét.

Óriási vagyont hagyott hátra, sok házat, vasúti- és petróleum-részvényeket, amelyeknek mai értéke jóval meghaladja a 140 millig dollárt. A püspök hagyatékát, az amerikai anglikán egyház kezeli, amely már többizben felszólította Horovitz örököseit, hogy jelentkezzenek, de egészen a háborúig senki sem jelentkezett. Horovitz püspököt rokonsága ugyanis kitagadta, mert kitért és a püspök testvérének gyermekei csak homályosan emlékeznek arra, hogy szeleiktől hallottak valami nagybácsiról, aki keresztény pap Amerikában.

Legutóbb a háború alatt érkezett Szmérváraljára felszólítás, hogy az örökösök jelentkezzenek. Az ottani főszolgabírónál jelentkeztek is a püspök Sámuel nevű fivéreinek gyermekei. A háború után Szinérváralja Romániának most került és a főszolgabíró az összes iratokkal elmenekült. Nemrég a szinérváraljai Markovicscsalád, mely valamilyen ágon leszármazottja Horovitz Hersch rabbinak, valamint a kolozsvári Horovitz-csaláa bejelentete igényét az örökség kezelőinél és igényüket a román kormány és az amerikai követség is támogatja.

Mostanában értesültek erről Horovitz Herschék Budapesten élő unokái s a magyar külügyminisztéiumhoz fordultak. A minisztérium közbenjárását és sürgős intézkedését kérték, nehogy az erdélyi Horovitzék, akik különben is távolabbi rokonai lehetnek' ä püspöknek, felvehessék az örökséget, A külügyminisztérium kábeltáviratban értesítette az Egyesült-Államok anglikán egyházát, hogy az örökségre uj igényjogosultak jelentkeztek. A pesti Horovitzék hatan vannak testvérek, egyikük Gábor, ismert szociáldemokrata vezér.

Az erdélyi Horovifz- les Markovicscsalád'nak összes fel- és lemenő oldalági rokonai, számszerűit csaknem kétszázötvenen, igényt tartanak az örökségre. De Horovitz püspök feleségének lengyelországi rokonsága Szánokban laknak — szintén részt vár az örökségből.

A svilojevói baptista gyülekezet

— Az eloptált püspök áhiíatos hívei között —

— Apatini munkatársunktól —

Tizenkét kilométert tettem meg kocsin, hogy végigszemléljem a baptisták kevésszámú seregét. Bácska lüktető életű helyén, forgalmas ponton nyúlik el Svilojevo a hajdani Szilágyi kis telepes község rendes, tiszta házaival, 3000 magyar lakójával.

Szorgalmas, derék gazdálkodó nép

lakja.

A falut átszelő egyetlen, porfelhőbe burkolt nagyuccán végeláthatatlan libasereg. Sombor, Apatin és még néhány környező' város piaca telik ki innen.

Minden baptista házat meg lehet különböztetni. Valami csodálatosan fmisztikus, letompitott szin választja el a többitől. Ahány baptista portájára benéztem, mindenütt alázatos, szerény ábrázatok fogadtak. Szűkszavúak. Kedvesen szomorúak. A mestestesült világnyugalom pihen a szemükben.

Az a benyomása az embernek, hogy zek túl vannak apró zsivajokon, túl a harcos típus minden kellékén. Az egész világegyetemet átfogó szeretet tüze kovácsolja őket egybe. A község közel háromszáz baptistája külön viláoát éli. Elzárkózik. Nem hallat magáról.

Az elmúlt héten mégis némi nyugtalanság vett erőt rajtuk. Válság előtt állnak.

A gyülekezet véne, az ősz Áladics püspök, az evangéliomi »királyi papság« legkülönbbike távozik szeretett hitsorsosai köréből.

Optált Magyarország javára. Kisbirtoka van Siklós környékén. Oda költözik.

Háromszor ült níar össze a gyülekezet, de még nem tudtak az uj jelölt személyében megegyezni. Puri-ANEKDQTAK

Irta: Baedeker

Á franciák tudvalevőleg nem valami szapora nép, s e hibájukat azzal iparkodnak jóvá tenni, hogy sokáig élnek. Sehol se látni aránylag annyi öreg embert, mint Franciaországban, s hozzá lehet tenni: oly sok szép öreg embert mint ottan. Az öregség ott, amint később látni foják, nem is oly szomorú és nem is oly csúf mint másutt, s megöregedni korántem olyan kellemetlen mint egyebütt. Jellemző, hogy a Hugo Viktor egyik eletirója igy kezdte a nagy poéta biográfiáját: »sokáig élt mint minden francia, ami bolond túlzás, de annyiban mégis találó, hogy igen sok a francia iró és tudós, aki az emberi kornak Ráth Károly és Tarjagoss Illés által sokat hangoztatott legvégső' határát elérte. Ezek közt is feltűnően érdekes az öreg Fontenelle, aki százesztendős lett, több mint félszázadig volt az Akadémia főtitkára, utolsó órájáig megőrizte szellemének a frisseségét, mindvégig élénken és elmésen udvarolt a párisi asszonyoknak, s ha jó kedvében volt, jobban mulattatta őket mint egyik-másik fiatal irótársa. Bizonyára nagyobb éleímüvész volt mint irómüvész, s talán az anekdoták is érdekesebbek, amelyek róla fennmaradtak, mint költői és bölcseleti müvei, amelyeket már csak nagyon szenvedelmcs könyvmolyok olvasnak. Most, hogy divatba jött a nevezetes emberekre vonatkozó karakterisztikus adomák gyűjtése, csokorba kötöttem azt a

tán egyszerűségű, fehérre meszelt imaszobájukban kerestem fel őket. A falak evangéliomi idézetekkel ellátott táblákkal vannak teleaggatva, ajkukrról. átszellemült arccal száll föl a zsoltár szózata.

Egyikük szentirási részt olvas föl és utána meghatóan őszinte egyszerűséggel prédikál. Hirdeti az igaz vallás feltételeit. Visszafojtott lélegzettel isszák be szavait. A lenyugvó nap beszürődői sugarában porszemek cikkáztak.

A szónok monotón, idegzsibbasztó hangja olyan hatást gyakorolt rám, amilyet csak évekkel ezelőtt éreztem egy trappista kolostor éjféli-miséjén.

Amikor befejezték észrevehető meghatottsággal és elmélyedve távoztak. A lelkűk megnyugodott. Megtisztult.

Madics püspök távollétében egy nyiltszemü, nagyon értelmes arcú hivat foglaltam le magamnak.

Megkértem, mondana egyetmást a gyülekezetről. Hogyan élnek? Milyen terveik vannak a jövőre nézve? Nagyon óvatos volt. Ezért válasza is csak az általánosság keretein belül mozog.

— Mi imádkozunk és dolgozunk — mondotta. Egyiket sem hanyagoljuk el a másik rovására. Szeretjük embertársainkat, nem irigykedünk, nem gyűlölködünk. Újjá kell születni és szent életet élni. Enélkül elpusztul minden. Enélkül az emberek oda jutnak, ahol ma látjuk őket. Ennek a szent életnek könnyebb elérésére korcsmába ne mjárunk, szeszes italt nem iszunk.

Mi saját magunkat neveljük. Hitéletet élünk. Állandó összeköttetésben állunk amerikai hittestvéreinkkel és tőlük sok támogatást kapunk.

Tavaly félmilliói erő ruhaneműi küldtek és az idén is várhatunk újabb küldeményt.

— Mi vau az uj püspökkel? — kei-: deztem tovább.

Fájlaljuk a távozását — feleli1.- Nagyon tevékeny, hitében erős Madics: testvérünk. Ami szervezetünk azon-; ban mindenkit papnak, a szent igékj hirdetésére alkalmasnak tart. Belei kell nyugodnunk távozásába. Egy-| némely kishitű elcsüggedt, de kitartó; imával sikerülni fog alkalmas egyént' választani a gyülekezet élére. ;

A község templomának tornyában1 nyolc óiéira harangoztak.

Meleg kézszoritással búcsúztam a> »hivő«-től, ahogyan a más yallásuak: elnevezték a baptistákat.

A község szétszórt helyein egy-egy,í késői gyermekzsivaj, néhány lámpa■féiiytől pislogó ablak jelentette a pihenést, az éjszakát.

Megnyugodva távoztam. Az elein-, te rendkívüli eseménynek Ígérkezett' püspök-problémát egész biztosan meg fogja oldani a prozelita-csinálástól undorodó, mé[yen vallásos, exkluzív gyülekezet.

—műm —

Amerikaiak, akik

as utódállamokban

I keressek magáknak feleséget

(Óvakodni kei! az amerikai vőlegényektől. — öngyilkos lányok és fiatal asszonyok.)

Sokat ér a dollár Amerikában is,' de még többet az elszegényedett középeurópai államok pénzegységeiben kifejezve. A dollárnak ezt a ravasz tulajdonságát szomorúan érdekes,; módon használja ki néhány nősülni akaró amerikai jenki. Eljárásuk nagyjába a következő: Hirdetést adnak fel német, osztrák és magyar lapokban. Mivel ezek a hirdetések alig; egy-két dollárba kerülnek, egyszerre j tiz-tizenöt lapban hirdetnek. így pél-; dául a múlt héten egy berlini, egy drezdai, egy müncheni, két bécsi, négy budapesti, két erdélyi és egy jugoszláviai lapban vettük észre a következő hirdetést:

Fiatal amerikai, tekintélyes vagyonnal és heti 200 dollár biztos jövedelmmel, nősülni óhajt. Pénz mellékes, 18—20

néhányat, amelyeket a finom szellemre jellemzőknek tartok.

Autentikusnak tartják a következő esetét:

Kilencvenkétéves korában látogatást tesz egy hölgynél, aki a duzzogó-jában (igy nevezte el egy irótársam a boudoir-t) az ottománján elnyúlva fogadta. A hogy belép hozzá a költő, a ház úrnője fölugrik a pamlagról, eléje siet a vendégének s igy szól:

— Láthatja, édes Fontenelle, hogy mennyire szeretem. A maga kedvéért fölkelek.

— Köszönöm szépen, — felelte tréfás apprehenciával a költő. — Az én kedvemért fölkel s a mások kedvéért lefekszik!

S a hölgy nem haragudott meg, mert tudta, hogy múlta licent. Sok van megengedve a poétának, főleg ha — kilencvenkét évesek... S az elmés réposzt mindenesetre jellemző a szellemes iró elmebeli frisseségére, amely egyébaránt egészen a haláláig hü maradt hozzá.

Ezt a mondását ad usum delphini is átalakították s hogy a felsőbb lányiskola alsóbb osztályainak a növendékei is olvashassák, igy is szokták előadni:

Amikor az ősz iró Helvétius-f, a jeles filozófust s ennek szép feleségét meglátogatta, a férj figyelmeztette a látogatóját, hogy a húz aszszonya tiszteletből állva marad mindaddig, amig csak nagyrabecsült vendége is helyet nem foglal. Mire a gáláns aggastyán sóhajtva igy szólt: -— Ah, ez egy csillag ,amely számomra feljön s az ön javára ienyugszik!

Iskolapéldája ennek, hogy mi lesz az olyan elmésségből, amelyet apróbb szellemek akarnak »megjavítani« mint az .volt, akinek az agyából kipattant.

Amikor Fontenelle-í a,z akadémia tagjává választották, igy nyilatkozott:

— Nagyon megnyugtató érzés, ha az ember tudja, hogy az országban csak harminckilenc okosabb ember van nála.

(A francia: akadémiának, amint „tudjuk, negyven tagja van.)

Fontenelle, mint igen sok más iró is, hires gourmand volt, s ha valahol meghívták, rendesen a kedvenc ételei kerültek az asztalra. Különösen szerette a spárgát, még pedig valami különös mártással, amelynek ő volt a »szerző«-je, s amelyet nem is hívtak másképp mint »sáncé á la Fontenelle«-nek. Egyik barátjánál, Dubois abbénál ebédelt egyszer, s az ebéd »piéca de résistance«-ja természetesen spárga volt, amelynek felét Fontenelle-módra kellett feltálalni, a másik felét pedig olajjal, mert az abbé ur igy szerette. Történt azonban, hogy a házigazdát ebéd előtt megütötte a guta és Fontenelle kiszólt a konyhába, hogy az egész spárgát máriással készítsék, mert a háziúr, szegény, nem eszik már többé soha spárgát.

Ami emlékeztet kissé a Eigne herceg kissé kegyetlen tréfájára, aki egy párbajnál segédkezett, ahol a segédekkel s az orvosokkal együtt, mint rendesen, nyolcán jelentek meg. Ä' duellum belga területen, a herceg; kastélyának a közelében folyt le, smegállapodás szerint az affér befejezése után az egész társaságnak ott' kellett reggelizni. Amikor megkér-, dezte tőle az udvarmestere, hogy; hány személyre készüljenek, a(cer-! cég hidegvérrel felelte:

— Hétre.

De azért nyolcán ültek a vendégszerető asztalhoz, mert a verekedő feleknek nem történt nagyobb bajuk, mint a segédeknek és az orvosoknak. S jól is laktak valamennyien, mert ha Ligne hercegnél hétre főztek, nyolcán mindig jóllakhattak.

De térjünk vissza Fontenelle-hez,. aki elég érdekes ahhoz, hogy még egy kicsit foglalkozzunk vele. Ä múló értékű Írásait már, nem olvassuk, de, a halhatatlan esprit-jében még sikáig gyönyörködhetünk.

Egy előkelő angol úriembert jelentettek be egyszer nála, aki azzal nyitott be hozzá, miképp legforróbb óhajtása, megismerkedni a hires Íróval, s hogy erre a szerencsére már régóta vár.

— Milord, — viszonozta az udvariasságot Fon ten ette. — Nem rajtam múlott, hogy e szerencsében csak ma részesülhet. En már közel száz esztendő óta várok önre.

S aztán finom mosollyal tette hozzá:

— F.bből is láthatja Lor'dságo’d,

hogy mi franciák mi mindent nem teszünk meg, hogy az angoloknak a kedvébn járjunk! ; • ■ v