Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)

1922-07-08 / 184. szám

BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal A temesvári ügyvédi kamara a magyar tárgyalási nyelvért Temesvárról jelentik: A temes­vári ügyvédi kamara rendkívüli közgyűlést hívott össze, amely mintegy nyolcvan ügyvéd rész­vételével folyt le. A titkár felöl vasta a dr. Ungar Adolf és társai által benyújtott határozati javas­latot. A javaslat állást foglal a régi kipróbált bírák nyugdíjazta­tása ellen, kívánja a magyar nyelv­nek kisegítő nyelvként való to­vábbi használatát és kéri azt, hogy a román ál amnyclv megtanulásáni 12 évi átm’eneli időt ál,lapítsanak mgg. A határozati javaslat sikra­­száll továbbá a bírói elmozúitha­­tát lanság mellett is. Dr. Ungar kifejtette, hogy ja­vaslatát a múltból vett számos példa, a nemzetközi szerződések idevonatkozó pontjai és a párisi egyezmény támogatják. Hangoz­tatta, hogy a kamara üléseiből mindig ki volt zárva a politika és a kamarát egyedül a jogszolgálta­tás érdekei vezették- Ennek jegyé­ben folyt le a kamara rendes közgyűlése is, amikor a román anyanyelvű dr. Gropsián Mihály temesvári ügyvéd kifejtette, hogy nem tartja helyesnek a magyar nyelvnek a bírósági termekből való kiűzését. Felkérte a kama­rát, hogy fogadják el egyhangú­lag határozati javaslatát. A felszólalások sorából kiemel­kedett a dr. Opreán Nistor nagy­­szentmiklósi ügyvédé, aki élénk helyeslés mellett hangoztatta,hogy Romániában a magyar, német és szerb, nem idegen nyelvek. Idegen csak az, ami az ország határain kívül van. Grosián Mihály dr. szenátor el­ismerte, hegy a határozati javas lat jogos és indokolt, de figyel­mezteti a közgyűlést, hogy annak elfogadásával a kamara autonó­miájának felfüggesztését fogják ki­provokálni . ■ Dr. Ungár Adolf zéfószavai után az elnök szavazás alá bocsátotta a határozati javaslatot, amelyet a kamara 54 szavazattal 19 ellen el­fogadott. A határozati javaslatban foglalt tiltakozást küldöttség utján juttatják el az igazságügyminisz­terhez. A kamara kívánságának teljesí­tésére azonban alig van kilátás, A modern világ embere nem ta­gadja meg a részvétét, sőt nem saj­nál némi megvetést sem a középkor­tól, amikor hivalkodva sorjázhatja el maga előtt azokat a csodákat, ame­lyeket a technika és a tudomány mérhetetlen haladása teremtett. Két­ségkívül híján is volt ezeknek a kö­zépkor, de volt egy nagy negativ erénye: nem ismerte a nemzetek viszálykodását, a népek marakodá­sát, amelynek Európa most annyira betege, hogy, ha ki nem veti magá­ból a láz mérgét, élsenyved, mint hajdanta a kultúra őstelepei. Idegen volt a középkortól az a fajta gyűlöl­ködés is,amely a tudomány és a mű­vészet fenséges hajlékára se átallja tajtékját odafreccsenteni. Útját ál­lotta ennek már a latin nyelv is, amely az egyház és tudósok nyelve volt. A tudomány embere, tartozott légyen bármilyen nemzethez, min­denütt otthon érezhette magát. Mennyivel másként van ez most, amikor mindenfelé lábbal tapodják a^ emberi nem egységének az esz­méjét. Égig nyúlnak a falak, ame­lyek a népeket egymástól elválaszt­ják és politikusok, tudósok meg köl-1 mert egyidejűleg Bukarestben járt a miniszternél a temesvári Polgári Szervezet kezdeményezésére egy küldöttség, amelynek útja azon­ban igen kevés eredménnyel vég­ződött Fiorescu igazságügyminisz­ter kijelentette a küldöttségnek, hogy a rámán tárgyalási nyelvre vo­natkozó rendelkezését fenntartja, azonban azt a rendelkezést, mely a folyamatban lévő régibb perek iratainak román nyelvre való for­dítására vonatkozik, hatályon kívül helyezi. tők’ gondoskodnak róa, hogy repe­dés ne támadjon rajtok valamikép­pen. Mélyrehajtó az a befolyás, ami a modern biológia és etnológia köz­reműködésének mindebben osztály­részül jutott. A népeket elválasztó momentu­mok szabályokba való foglalásá­nak ezt a processzusát teljesen megmételyezte a modern faj­elmélet. A fajelmélet hivői koponyamérése­ket végeznek és azt hirdetik, hogy a nemzetnek megegyeztetésére való törekvés abnormális valami; a nor­­malitdst a népek gyűlölködése kép­viseli, mert ez magától a természet­ből következik, amely a népeket testre és lélekre más-más formára teremtette. A fajelmélet hirdetőit kö­zömbösen hagyja az a megállapítás, hogy a legújabb tudományos antro­pológia egyáltalán nem erősíti meg azt a vélekedést, amely szerint a ko­ponyaalkat, egyáltalán a test formá­ja, a fajok állandóan megkülönböz­tető ismérvei. Sőt éppen a legerő­sebb kétellyel fogadja, hogy van­­nak-e egyáltalán olyan fajok, ami­lyeneket a fajelmélet tncgkoTistruált. A világháború meghazudtolta a faj elméletet Tudós politikusok és politikus tudósok — Angolok és amerikaiak a fajelmélet torzító tükrében — Az igazi etnológia feladatai Mese a kecskéről (Orosz mese) Fordította : Salamon Frigyes Élt a városban egy Sólem nevű Szegény ember. Pénze egyáltalán nem Volt, de volt nagyon nagy családja és egészen kicsiny házikója. Sólem fongyszedő volt, s a feleségének volt egv kecskéje. Gyermekeiknek se szeri, se száma. Oly sokan voltak a gyer­mekek, hogy a házikóban nem is fért el mindemk, s egy részük kénytelen Volt a szomszédoknál hálni. Sólem a írongyokka! telt zsákokat az udvaron rendezgette; ott volt szintén födél alatt a kecske. Sólemnek rossz volt a sora elviselhetetlen volt az élete a piszok és az elnyomoftság miatt. Egy­szer azt hallotta a szomszédoktól, hogy . a környéken él egy nagy tudós, szentéletü és1 nagyeszű ember, olyan navyeszü, hogy minden szerencsétlen­nek tanácsot tud adni: mit tegyen, hoc- megélhessen. Elbeszélte neki Só­lem áz egész életét: hogy övéi éhez­nek, hogy nincs helyük a lakásban, Iw— a fojtó levegő miatt betegek a gyermekek, lie-- az udvarból behatol a rongyok bűze, hogy a kecske nem ad már elég tejet, mert a puszta föl­dön alszik, stb., stb. Mindent elmon­dott és a bölcs ember figyelmesen hallgatta. — Mit mondasz, szent atyám? Van számomra kegvelem az Istennél? —Minden jól lesz. Eredj haza. Szedd össze gyermekeidet és mától dogva ne töltsék az éjjelt a szomszé­doknál! — Atyám, nincs nálunk elég hely! — válaszolt félénken Sólem. — Nem baj. Tégy úgy, amint mond­tam! Sólem haza vitte valamennyi gyer­mekét, hogy otthon töltsék az éjsza­kát. A gyerekek sirtak. Senki sem aludt. Újból elment Sólem a bölcs ember­hez. — Nos, hogy vagv? — Áldassék Isten és az ö szent em­bere! Rosszul, atyám! Még rosszab­bul, mint előbb! — Vidd be a rongyokkal telt zsá­kokat a lakásba és ott rendezd el. — A lakásban rendezzem a rongyo­kat?! . . . — Ugv van. Cselekedjél tanácsom szerint. Sólem hozzáfogott, hogy elrendezze a rongyokat, csontokat, szemetet a la­kásban. De olyan bűz áradt ki belő­lük, hogy lehetetlen volt lélekzetet venni. A legidősebb fiú dühében be­tört egy ablakot, hogy egv' kis friss le­vegőt bocsásson be. Mit tegyen Só­lem? Újból kénytelen volt elmenni a bölcs emberhez. .i— No, Sólem, hogy vagy? — Száz évig élj, szent atyám! Nem jól vagyunk. — Ragaszd be a betört ablakot. Ne tartsd többé a kecskét az udvarban, hanem vidd be a szobába — és ott maradjon veletek nappal és éjjel! — Á kecskét a szobába?! s . . Nap­pal és éjjel ? 1 — Ugv van! Tégy úgy, amint mondtam. Szomorúan vánszorog haza Sólem. »Mit tudhatunk mi, műveletlenek? Jobbnak kell lenni úgy, ahogy ö .mondtál Roppant bölcs ember, — te- 1 hát mindent tudc, gondolja engedel­mesen Sólem. Bevitte a kecskét a la­kásba. Nem volt ott többé élet, — valóságos pokollá vált az otthona. A gyerekek újból megbetegedtek, egész nap sírlak. Rakásra feküdtek mind­annyian. Az asszony nyögi: »jobb volna, ha meghalnának! Nincs már bátorságom!« A kecske elfoglalja az egész szobácskát: bárhová fordulnak, mindenütt beléje botlanak. S még rá­adásul a kecske megszűnt tejet adni... Sólem röstelte újból terhelni nyo­morúságával a bölcs embert. Tűrt, tűrt, de mikor már nem tudta tovább elviselni a szenvedést, bekopogtatott a bölcs emberhez. — No, hogy vagy? — Áldassék a te bölcsességed, atyám! Nem tudom már, mi van ve­lünk! Hát ne haragudjál meg ránk. Isten! Elviselhetetlenné vált az éle­tünk. Könyörgök, légy részvéttel irán­tunk, szent atyám! — Egyezzél meg a szomszédokkal, kérd őket, hogy éjjelre vegyék maguk­hoz gyermekeidet, s aztán térj vissza hozzám. — Helyezzem el a szomszédoknál a gyerekeket? Ez jó, — gondolja vidá­man Sólem, — ez nagyon jó... Elhelyezte a gyerekeket. Szabadab­ban lehetett mozogni a kis szobában. »Úgy látszik, nem hiába tekintik a. szent atyát bölcsnek, — mondja Só­lem, — megyek köszönetét mondani neki.« — Nos, hogy vagy? —• kérdi ud­variasan a bölcs ember. — Most jól, sokkal jobban, — vála­szol vidáman Sólem. — No, látod! És' te kétségbe estél! Most vidd ki1 a rongyokat az udvarba Mindinkább az ä tudományosan meg­alapozott felfogás lép előtérbe, hogy az emberi testalkat az éghajlat, az életmód és a kultúra minémüségé­­nek az eredője. De még ha konce­­dálja is az ember, hogy vannak fa­jok, amelyeknek jellegzetes testalka­tuk van. akkor is azt bizonyítják a kutatások, hogy nincs nép, amely egy bizonyos fajt akár egészben, akár csak részben is képvisellne, hanem ; minden nép, legalább Európá­ban, a legkülönbözőbb fajok ke­reszteződéséből állott elő. A fajelmélet, amely a hosszúkás koponyaalkatot a magasabbrendüség. a rövidebbet pedig a munkásosztály jellegzetes ismérvének állítja oda, az antiszemitizmusnak is tudományos alapozására igyekszik. Sok jel vall rá, hogy az igazi kon­szolidáció bekövetkeztével elcsene­­vészedik a tudománynak ez a kon­junkturális ága és mivelői arra az ér­tékre szállítódnak le, amelyet az igazi tudomány mér ki számukra. De ez csak a jövő zenéje. Az azon­ban, amit ennek a fajelméletnek a követői a háború kezdetén és tarta­ma alatt a középeurópai államok, fő­képpen pedig Németország és a mo­­narkia testére mértek, sajgóan élő jelen. Az a szerencsétlen skatulyás­­di, amely mindent rendszerbe akar préselni, mindenben a fajkérdést ráncigálja elő, keservesen meg­bosszulta magát Középeürópán, fő­leg az angolokkal és az amerikaiak­kal szemben. Sztratégián, állammü­­vészeten kívül a világháború sorsá­ra jelentős befolyással volt á fajel­méletnek egyik tetszetős, kéjelegve ismételt jelszava, hogy az angol és amerikai nép kalmárlelkületéböl teljességgel hiányzik az áldozatkész­ség. A .faj elmélet szerint az angol és az amerikai nép csak üzletre gondol, képtelen egyéniségét az állam szol­gálatába állítani, életét, vérét a ha­záért feláldozni, egyszóval ideális és ott rendezd ell Aztán térj vissza. »Az udvarban rendezzem el a ron­gyokat! Milyen bölcs tanács! Igazi arany fej! Az otthonunk valódi para­dicsommá fog válni! S az anyjulcom — hogy fog örülni! . . .« Rohan haza Sójem, haza, ahonnan erőt ég bátor­ságot merített. Este a napi munka után Sőlem fe­leségével az asztalnál ül: élveznek és ! hálát adnak Istennek a nagy kegyért: j »ime, milyen jó most! Se por, se pi­­íszok, se miazmák. Csak mintha a kecske nem jól éreznő magát a szo­bácskábán és nyugtalanságot, kényel­metlenséget okozna nekünk«, gondol­ják félénken »a boldogok«, szégyelve »hálátlanságukat« és »kapzsiságukat«. Köszönetét kell mondaniok a bölcs embernek. — No, hogy vagytok most. Sólem?, — Oh, atyám, oly jól, még csak nem is tudjuk, hogyan köszönjük meg. Csak a kecske . . . — Ah, igen, a kecske? A kecskéről akarsz beszélni, nemde? Vidd ki az udvarba és helyezd vissza előbbi he­lyére. M; Örömmel telt meg Sólem szive. »Milyen bölcs ember! Micsoda bölcs emberi Kivinni a kecskét! Paradicsom lesz most a mi házunk S az anyju­kon), milyen boldog lesz! ... Visszatették a kecskét előbbi helyé­re. Sólem és felesége egymással szem­közt állnak, szivük dagad az örömtől, »Most fogunk igazán élni! Csak igy maradjon! Milyen ünnepség! Minő boldogság!« suttogják fé'énken, bol­dogságukra gondolva. »Óriási, mérhe­tetlen, határtalan velünk szemben az listen kegyelme!« V«'

Next

/
Thumbnails
Contents