Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)

1922-07-05 / 181. szám

1922. Julius 5,

BACSMEGYEI NAPLÖ

5. oldal

A„ szeretet vallásá“nak nagyhete

Amethodisták svájci püspöke Budapesten

A magyarországi methodisták nagybetűket tartják. Az évenkint szokásos konferenciájuk folyik naponkénti ta nácskozásokkal, ünnepségekkel és isteni tiszteletekkel egybekapcsolva. Ebből az alkalomból Budapesten időzik dr. Nuelsen J. lausannei püspök, aki a kőzépeurópai methodista egyházak feje s igy elöljárója a közép európai csoporthoz tartozó magyarországi egyháznak is. A püspök, aki a .szeretet vallásának“, ahogyan a

A magyar gyülekezeteket németek

alapították, de ma már sok magyar hivő is van és a német szülők gyermekei mind magyarok. A budapesti gyülekezet felsőerdősori imaházában két év óta magyar prédikátor is hirdeti az igét.

Végignéztünk egy esti istentiszteletet, amely a zöld füzérekkel díszített fehér imateremben megkapó közvetlenség és mindenkit betöltő meleg hangulat közepette folyt le. A virágokkal elhalmozott katedrán két német vendég-prédikátor beszélt, az egyik arról, hogy a hit maga a boldogság, a másik pedig, hogy az Isten fogalma a szeretettel egyenlő. A beszédek közvetlenül egyszerűek, ha igy lehet mondani: kedvesek voltak és a prédikátorok lépten-nyomon a mindennapi életből vett példákkal illusztrálták igazságaikat.

Közben a hívek énekeltek, majd az egyik német prédikátor a feleségével egy áhitatosan szép duettel emelte a hangulatot. Ez már az istentisztelet után volt s amikor a duett is elhangzott, a hívek összeverődtek a prédikátorok körül s az imaterem a legkedvesebb társalkodóvá alakult át.

Jelenő, szerb hercegnő emlékiratai

A Romanovok utolsó napjairól és a cári Mária Antoinette-ról —

methodisták magukat nevezik, igazi megtestesítője, maga a sugárzó jóság s amikor érdekes svájci dialektusával beszél, valósággal elragadja híveit. Amikor Budapestre jön, mindig meleg ünneplésben van része. Hálásan köszönik meg neki minden alkalommal azt a segítő munkát, amelyet a magyarországi methodisták érdekében kifejtett a nehéz esztendők alatt. Most is az ő támogatásának köszönhető, hogy a budakeszi erdő tövében a szegény gyermekek számóra üdülőtelep

létesült, amelyet az idén másodszor nyitottak meg. Ezúttal azonban már külön árvaházuk is van az üdülőteleppel kapcsolatban a methodistáknak.

Nuelsen püspök a budapesti gyülekezet imatermében a methodisták egyházszervezetéről és kormányzatáról e őadást tartott a konferencián. Úgy ebből az előadásból, mint a methodisták minden életmegnyiivánulásá bói mint

főprogrampont a szeretet domborodott ki. Ezt a szeretetet nemcsak szóban hirdetik, hanem — amint mondják — „ki akarják élni“ és gyakorlati intézményekben a rriethodisták egyházszervezetéről és korszámuk, de Angliában és különösen Amerikában sok millió követője van ennek a derűs és békés protestáns vallásnak.1

Ivan Konstantinovics nagyherceg özvegye és Sándor király nővére, Jelena nagyhercegnél, az egyik beográdi újságban, a Növi Zivot-ban (Uj Élet) közzéteszi az emlékiratait, melyek az orosz monarchiának és a Romanov-dinasztiának utolsó napjairól szólanak. Ezekből az érdekes visszaemlékezésekből közöljük az alábbi részleteket:

— 1917 februárjának második felében visszatértem Dél-Oroszországból, ahol meglátogattam a szerb hadimenekültek központjait. Pavlovszkba hazaérkezve, jelentettem a cári pár legidősebb leányának viszszatérésemet, egyúttal megkértem, kérdezze meg a cártól, hogy fogadhat-e. Ki akartam ugyanis fejezni köszönetemet jóindulatáért, amelyet honfitársaimmal szemben tanúsított.

— A cár ebédre hivott meg zarskoje-selói kastélyába. Legelőször a cárnéval találkoztam, beszélgetés közben jelent meg a cár. Már három hónapja nem láttam s azonnal észrevettem a rajta végbement nagy változásokat. Nagyon megöregedett, nagy gondok ritak le az arcáról. Csak a szemei őrizték meg azt a szelídséget és azt a szeretetreméltó pillantást, amely mindig tulajdonságuk volt. Amikor kifejeztem hálámat, azt válaszolta a cár, hogy a szerbek méltók mindarra, amit nekik Oroszország és ő maga adhat.

— A cár és a cárné mindig gyermekeik társaságában ebédeltek. Most egyedül voltak, mert a gyermekek kanyaróban feküdtek. A cári pár arca gondterhes volt, különösen aggodalmaskodtak a trónörökös miatt, egyetlen fiacskájuk miatt, akiben minden reményük összpontosult. Ez a gyermek tele volt életkedvei, koraérett intelligenciájú volt s komoly, mint felnőtt ifjú, azonkívül pedig olyan akaraterőről tett tanúbizonyságot, amely nagyatyjára, III. Sándorra emlékeztetett. A trónörökösön kivüi^ még négy leánya volt a cári párnak, kis csokor finom rózsa .

— Az intim ebéd alatt a cár a szalonikii események felől tudakozódott és mi az 1915-ik év szerencsétlenségeiről kezdtünk ekkor beszélni, a szerb hadsereg visszavonulásáról Albánián át. Megemlékeztem a bolgárok * alacsony rendűi, viselkedéséről is.

— Soha, soha, — kiáltott fel izgatottan a cár — sohasem fogom elfelejteni a bolgároknak »árulásukat«. A békeszerződés aláírásánál nem fogok kegyelmet tanúsítani sorsukkal szemben.

— Az ebéd után a cárné legidősebb leányának szobájába vezetett. Ekkor láttam őt utoljára. A cárt is, aki a következő napon a frontra ment, hogy aztán mint trónjafosztott uralkodó és mini fogoly térjen vissza Zarskoje-Selóba . . . Négs; nappal később kaptam jelentést arról, hogy Pétervár nyugtalankodik. Azt mondták nekem, hogy csak sztrájkokról van szó, amelyeknek nincs jelentőségük. Telefonáltam Spalajkovicsnak, a szerb követnek, ki aztán tudtomra adta, hogy a sztrájk nem sztrájk, hanem forradalom.

— Naponként érdeklődtem telefonon a cári gyermekek hogyléte iránt. Amikor arról értesültem, hogy Pétervárott véres összeütközésekre került a sor, március 1-én magát Zarskoje-Selót hívtam fel. A cárné azt a felvilágosítást adta, hogy valamennyi leánya, a középső kivételével, megbetegedett. De ennél nagyobb . gondot okoz neki az, hogy egyáltalán semmiféle hire sincs a cárról. Ez a hir lesújtott. Nem tudtam megérteni, hogyan kerülhet az orosz cárné olyan helyzetbe, hogy ne tudja, hol van a cár és mi történik vele. Csak most fogtam fel egész valóságában a helyzetet, annál is inkább, mert a legellentétesebb hírek száguldtak keresztül-kasul a városon. Egyre világosabbá vált előttem, hogy egész Oroszországot borzalmas veszély fenyegeti.

— Házunknak egyik szárnyán lakott a háború kezdetétől fogva Olga görög anyakirályné, férjemnek nénje. Rögtön hozzáfutottam és közöltem vele a cárnével folytatott beszélgetésemet. Elhatároztuk, hogy Zarskoje-Selóba megyünk és a cárné rendelkezésére bocsátjuk magunkat. Délután etértük a zarskoje-selói kastélynak a határát. Izgalom vett erőt rajtunk, mikor észrevettük, hogy a kastély fölött nem lobog a cári zászló, hogy az udvari őrséget lefegyverezték és fehér szalagot viselnek a karjukon. A cár kamarása,, gróf Apraxin közölte velünk, hogy a cárné a souterrambe vonult, mert ott van még néhány katona, aki hü maradt hozzá. A cárné megőrizte bátorságát és mindjárt fel fog jönni, hogy fogadjon minket.

— A cárné szalonjában önkéntelenül is a nagy gobelinfüggönyre pillantottam, a francia köztársaság ; ajándékára, amelyen Marie Antoinette volt látható, körülvéve a gye-A meg nem értett férfi

Irta: Színi Gyula

Egy férfi mondta el ezt a történetet.

Azt mondják, hogy a férfiak egyáltalán nem értik meg a nőt soha. Az irodalom is tele van ilyen meg nem értett asszonnyal, mint a George Sand »meg nem értett asszonya«, az Ibsen Nórája és a Flaubert Bovarynéja.

De a meg nem értett férfiról hallgat az irodalom. Annál többen vafyunk azonban az életben. És most cvetkezik az én esetem ... Idestova tiz év óta hordom az emlékét, az emlékének mérgező hatását.

Röviden fogom elmondani az esetet, a történetírók szárazságával, mert megfelelő idő után azok a dolgok, amelvek valaha látszólag rendszertelenül és egymással ellentmondó módon történtek, összefüggést nyernek, mint a történelmi események.

Két nővérrel ismerkedtem meg. Leóna már férjnél volt, Margit pedig eladó sorban. Volt nekik még vagy hégv-öt nővérük, részben férjnél, részben még pártában. Családi politika következtében azonban ezek a nővérek sohasem találkozhattak egymással.

Leóna egészen más környezetben Ait, mint a nővérei. Együtt lakott Margittal, akit azért vett magához, hegyid egon emberek közé vezesse, olyan világba, ahol nagyszámú családjukat senki sem ismerte.

A szerelem titokzatos véietlensége úgy hozta magával, hogy én a családi politika ellen nagy vétséget követtem el, mert nem Margitba szerettem bele, útinak fZrihPTjneJLéae .el -Volt határozva, hanem a férjes asszonyba, Leónába.

A két nővér termetre, arcra, szemük Ć3 hajuk színére, csinosságukra nézve feltűnően hasonlított egymásra. Gondolkozásukban. nevelésükben sem volt nagy különbség, sőt Leóna iránt való minden elfogultságom mellett is el kellett ismernem, hogy Margit a szellemesebb, a kedvesebb, az őszintébb, a rokonszenvesebb.

És nekem mégis Leóna kellett. Nyilvánvaló volt előttem, hogy elidegenedett a férjétől, akihez annak idején nem szerelemből, hanem családi politikából ment férjhez.

Talán túlságosan könnyű diadalom lett volna vele szemben, holdas nyári éjszakán, amikor minden akarat elernyed és fantómmá válik a hűvös, hallgatag és illatozó ezüst sugarakban. Leóila a vállamra borult és megvallott hogy szeret, csakis engem szeret, a férjére pedig borzalommal gondol,

A lelkét úgy tartottam a kezemben, mint egy fehér rózsát, amit az ember gyöngvharmatosan tép le a tövéről és mámorosán szagolja. Olyan szép és nemes volt az éjszaka, hogy nem is gondoltam arra, hogy ennek a nőnek teste is van, amelynek még nem vagyok ura.

Akkor még uem értettem a nőkhöz és akii szerettem, az oltárra, emeltem és áhítattal térdeltem le előtte azzal a, szinte bálványos imádattal, amivei a sorsmegviselte falusi asszony borul a hideg kflszeníre.

Nem vettem észre eközben, hogy olyan magasba emeltem ezzel a nőt., ahonnan többé le sem szállhat emberi asszonynak. ts

Leóna önkénytelenül is érezte ezt és később oly hidegen és kegyetlenül kezdett el viselkedni velem szemben, mint valami bálvány. Nem értettem...

Hiszen első találkozásunkkor talán egy mozdulatomba került volna csak, ho— egészen az enyém legyen. Később ellenben ez oly lehetetlennek tűnt föl előttem, mint például a holdat lehozni az égről.

Mi történhetett?

Azt hiszem voltaképp semmi sem történt, hanem én hibáztam el a dolgot. Azt Í3 tudom, hogy melyik pillanatban és miért. Amint nyugodtabban kezdtem el gondolkodni az eseten, egészen világosan láttam, hol követtem el a hibát.

A holdas mámoros éjszaka, amely egybevágott Leóna valamely izgalmi állapotával, olyan alkalom volt, amelyet meg kellett volna ragadnom. Ha hidegen, számitón állok ezzel a pillanattal szemben, észrevettem volna. De szerelmes lettem. Az érzéseim, ábrándjaim túlszárnyalták érzékeimet. A pillanatot elmulasztottam. A szerelem tehát valósággal akadálya a hóditásnak, amint azt minden Don Juan jói tudja.

Soha többé sem a hold. sem egyéb nem játszott közre oly szerencsésen, mint az első alkalommal. Leóna lassankint egészen elhidegedéit tölern

A dolgot bonyolította az, hogy Margit belém szeretett, G, szegény, a családi politikának, leit áldozata. Leóna attól a pillanattól fogva, hogy végképp kiábrándult belőlem, minden furfang iá* elővette, hogy az iránta való végtelen és szenvedéssel teljes szereimet Margit javára fordítsa.

„ Megtörtént, hogy egyedül hagytak

a fiatal leánnyal, aki csaknem föl-, falt a tekintetével és ha szabad leírni ezt egy nőről, úgyszólván fölkínálta’ magát. Szegény Margit 1 Valósággal betege lett annak a gondolatnak, hogy az enyém lehessen.

És én nem láttam, nem hallottam, nem éreztem mást, mint Leónát.

Mikor aztán a család észrevette, hogy én megbízhatatlan, makacs fantaszta vagyok és nem akarom elvenni Margitot, nem ismertek többé kíméletet velem szemben. Kiadták rövidesen az utamat.

Elviselhetetlen gondolat volt a számomra. hogy ne lehessek Leóna közelében. Sokáig küzködtem, haboztam, míg végre beláttam, — hogy a számomra életszükséglet, hogy Leóna közelében élhessek. És ennélfogva megkértem — a Margit kezét. Áldozatul estem a családi politikának. Még azt sem mondhatom, hogy rosszul jártam vele. Margit, a feleségem, imád engem és ez nyugodt, bár kissé unalmas ház a sálétól biztosit a számomra.

Az idő azóta jócskán elmúlt, Leóna mär nem oly szép, mint akkor volt. Legalább a feleségem annyival szebb nála, amennyivel fiatalabb. És mégis azt vallom, hogy boldogabb volnék, ha Leóna élne mellettem.

Úgy érzem, hogy nem vagyok a hibás ebben, hanem a szerelem, amely, annak idején ftgyefogyottá tett Leónáva! szemben. Egy nö sohasem érthet mag egy szerelmes férfit egészen. A féri! mindig a meg nem értett férfi. Meg azokban a pillanatokban is, —, amikor a aold ás egyéb véletlen talál-, kozik, a nő legfölebb a férfit érti meg, sohasem az embert, * •