Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)

1922-07-30 / 206. szám

1922. Julius 30.

BACSMEGYEI NAPLÓ

9. oldal.

Petőfi

írta: Pállfyné ftuíácsy Irén

Dévényben még alig emelkedtek fel a földről, akkor száz év előtt, a legázolt rózsatövek, Győrött és Budán még remegtek a szüzek, Po zsonyban övig hajoltak ki a boltíves ablakokból hitvesek és anyák, riadt holnapra bújtak össze forrongó fejek. Láván táncolt a lábbujjhegyre állt világ, rejtett csóva gyújtogatása szaglott át egész Európán. Hol itt, hol ott lobbant a tűz, de nem volt kéz, mely lajtorját vessen és nem volt iránytű, mely mutassa: merre?

A lázból hiányzott az álom, a táguló torkokból a dal, az induló frenézisből a lantverő szellem. Az arcok egymásnak fordultak, a szemekből várakozás kerekedett elő: ki lesz, aki jönni fog, hol a fölkent saru, mely után igazodunk?

, S mig kérdőleg néztek palotákat és .templomokat, akkor, száz év előtt, egy nyomorúságos mészárszék hátsó szobájában, éjszaka, elsőt rikkantott egy újszülött poronty.

Odakiviil Szilveszter rázta fagyos szakáját, bent a gond virrasztóit égy emberöltőnyi időre gyóntatta előre a megfutott percet. Elkallódott 'az óra az uj esztendő hajnalában, nem tudni, mely év vallhatja magáénak Petőfi Sándort. Megszületett zseni szolve és pálmák nélkül, két ökölre, koldussorsra, szegénynek: magyarnak.

Talán kapott egy anyai csókot, égy anyai csókot, egy rezignált apai sóhaj tán érte a homlokát, de már feszengett az alvó erdők valamelyik táján az a rügy is, mely készülő hajtásaiból kigallyadzotfa számára a vándorbotot. Vándorbotot; koldusbotot, Az anyai csókot lemosták későbbi könnyek, az apai sóhaj gyakran szitokba füllt, ám a fa, az egyre nőtt és 'izmosodott. Azián — mikor bekövetkezett az idők telje —* az emberfia letörte magának róla egyet len földi jussát s megindult arasszal kimért utján.

Csak a mindennapot meghódítani küldték,, nem az ö hibája, hogy vándortar-isztny újába egész világok mér lékét porciózták bele. Nem tehetett róla, ha füttetlen. szobában is lángot lógott a lelke, hogy százon kezdő dött neki az egy, véren a szerelem és ■halálon a szabadsága. Magyar csontokba, húsba esett ez egyszer a megfogant eszme, mely uj világváteszi akart s ha lennie kellett, csak ilyen lehetett. Benne a keleti puszták forró napja, atavisztikus csillagtalan éjjek, szilaj áhitat és imádságos átok, elrobogott- utak fölvert pora és utak, utak, hosszú vándorlással, konokul é~zétt célok felé.

Homály ködlik a bölcsője fölött, halála legendába vész, csupán azt a pályaszakaszt ismerjük, mikor iölrepül a világító csóva és a kicsapott diák,, az. elküldött hisztrió hátrafordítja Európa üstökét e véres zug felé. Hátraforditja és feltrónol reá.

Született, mert kiverejtékezte önnön kagylójából a vergődő kor, hogy egy világrész görnyedt nyakára fűzzön- ékességet. Élt, mert ő volt a szerv, melyből a természet kiharsogta a maga igazságait. Mert a százados lánc már az elhajolt tömegek csontjáig dolgozta magát és függöny mögött harácsolt jogok asztalához rögzült a falúnk. Mert egyenlő csak a földdel lehetett, akit nem a rang tclduzzadi ágya szült s mert a baya sz'emek,rég nem látták többé ősi kiáltást. Kellett a lant, hogy éberré szent pergamentenen a »testvér<< dalolja az alvó ezreket s a virrasztó gőgöt Krisztus-álomba dajkálja. Kellett', hogy beteljesült csodák után is szóljon tovább, nem ujjongó tedeumra, de önnön prófétájára a gecsetnéni hasztalanság fokán. A róna elhatárolatlánjába vágyó az itéletes ég felé kiült: »Itt boruljon rám a szemlédéi, itt domborodjék a sir. is fölöttem!. .»

Százai kellett fordulnia a humuszszá omlott testnek az idők hengerében. mig a számoló grafit kikalkulálhatta: miért történt mégis másképp? Miért jött ide. ahol a horizont végtelenjét hegyek szöge veri, hol nincs délibáb, csak kihunyó bolygótüzek s a vágtató szem megüti magát fekete határok falán?

Mert nem hiányozhatott ott. ahol reménytelen tusa hányta magából a halálveritéket s mert ott kellett elfeküdnie, ahol fajának válla földet éri.

Élt és dalolt másutt. De idejött atcára csatolni a viaszkos lárvát, végtelenbe fordítani látnok-szemét, meghalni, megfeszülni: idejött közénk, ide, elbújni úgy, hogy az erőszakos szeretet se vájhassa ki íiz körömmel az esmeretlenből, hogy el ne hurcolhassa innen túl az Alföldre, hol pantheon várna reá. Ide jött el nem mozdulni, bizonytalanná szentelni minden rögöt, melyet fölvet az éhes

eke, ide, hogy szóljon halott szájjal és semmi hívásra ne engedje innen elvitetni magát.

Senkise tudja, mely óra szülte a ■»jó öreg korcsmárosc világzseni fiát s hogy mikor ágyazta fejét az örökkévalóságba. Jeltelen az a rög. mely mögé örök alélísdggal pihenni tért. De bizonyos, hogy elvérzett váteszteste Erdély foganó ölébe hullt, hogy eltűnhetett benne az állomány és minden időbeli, de szárba szökken az eszme és a fehéregyházi névtelen csöndesek közül is, itt, most, nekünk beszél.

Nem fonhatunk szivekből koszorút, megkövült könnyekből nem állíthatunk jelt az elrejtőzött sírra. Babér, lefelé fordított fáklya, lehajtott fejű ezrek gyászfátyola: minden kevés lenne. Koldusbotos senkifiai, mi, száz év után csak egy üzenetet küldhetünk ma, a suhanó szelek szárnyán a legmiénkebbnek:. »Petőfi megértettünk?«

azan a

Irta: Zágoni István

sirnál

Héjasfalvándl elszélese’dik á Ktiküllővölgye és elválnak, elkanyarodnak egymásra ellőj: a föjyó a vasútvonal és az országutja. Hárman együtt, egészén eddig egymás mellett haladnak a hős mondák hun királyi udvarának székhelyétől, az ősi Székelyföld szivétől,, a Budavár szikiás oldalának lábától. Hárman kötik össze a székelyek hegygerincekkel határolt e földjét a nyugati kultúráéi, hogy táplálják forgalmi életét,, érő sltsék vérkeringését. Legvénebb közöttük a folyó, mely átvágta hajdan a hegyeket s egyengette az utanajövők számára^ a YÖJgynyilást. Legfiatalabb a töltésre emelt sínpár egyenes vonala, mely elvonta az regebb országút forgalmának javarészét. Hetyenhárom esztendővel ezelőtt még nem futott errefelé a gtízmasinák sinpáros útja s az ütközet-harcászati tervében csak a folyó és az országút vonalai szerepetek.

Héjasfalvándl elválik egymástól a •árom utitárs és a segesvári vclgyszükület kapujánál találkoznak ismét, hogy együtt mondjanak búcsút Székelyföldnek. Találkozásuk előtt közrefogtak még' egy, nemrégiben igen kicsiny, de egyre terebéyesedö falut: Fehéregyházát. A kis 'a suti indrvvTz ■Ifrtmlrtkzo'tán ut fé'dn áll kék táblára nagy fehér betűkkel lirvu-az uj uev.;. ÁiOCsa. Széles Parit közepén főúri kastély s körülötte összegyűltek az - apró házacskák, mint fiastyuk körül a félénken lihegő csirkék. A kastélyhoz tartozott a föld, az apró házakba, a munkásokat gyűjtötte oda a földésur. igy^ épült fel Fehéregyháza'is, mint Erdélynek oly sok faluja s igy alakult a lakosok nemzetiségi arátiyszáma is. A román munkaerő olcsóbb és kedvezőbb volt akkor s a kastély urainak késői utódai igyekeztek helyrehozni azt, amit az ősök elhibáztak. A helyrehozatal odaadó igyekezete nagy anyagi áldozatokba került s a kastély az államkincstár kezébe került, mintakertészet lett belőle. Most átvette a román állam és úgy kezelik, ahogyan kezelik,

A kastély kertjéből most kifutnak a nyílegyenesre, szabott utcák a vasúti 'indóházig. Ezen a részen magyarok laknak. A vasúttól elszórtan, a domboldal magaslatára is házak .épültek. Az egyiknek román, a másiknak magyar a gazdája. Vegyesen élnek egymás szomszédságában és í betelepítették a keskeny földsávo- I kát, egészen a hősi síremlékig, j A falu kinyúlt odáig, ahova_ Bem I tábornok juíius 31-én kora délelőtt ! kihúzatta a golyóbisokkal lövöldöző j ágyúit s ezzel jelölte meg, hogy 'meddig kell elorevomdni a frontvo- 1 nalának. Bálra, az akkor mélyebben jenyult erdőszél-mentére gyalogosokat rendelt, jobbra, a középre gyalogosok álltak fel s a Küküllő körüli jobboldalra kerültek a huszárok. A dombhát másik oldalán, ahol most szintén síremlék áll, de nem magyar, Bem látta az oroszok mozgolódását, elhelyezkedését. Sietett megzavarni őket. Az első ágyülövéssel jelt adott a tüzelésre. Tüzér volt, gyors elhatározásu és gyors Cselek vésü hadvezér. Az. ágyuk között ál lőtt, dirigálta a néhány ágyú. irányzását és a tüzérség munkájával vezette az egész ütközetet.

Petőfi szekere a faluban állott meg s valahol a' kastély utmenti kőkerítésnél szálltak le ittasai. 'Ncrnsokár.. hallották a Bem ágyújának jelt adó első lövését s üyal'okay Lajos mondja, hogy erre az első ágyúié vésre a költő hirtelen otthagyta a körülötte állókat és gyors sietség gél szaladt ki a frontvonal felé. Hova mehetett? Ő -a Bem vezérkarához tartozott és a harci tűzben nem akart hátramaradni. Az élétbenmaradtak állították, hogy látták is a vezér .mögött. A harc hevében, a kánikulás jukusvégi nap forróságában s a vészjeleket figyelve, parancsokat osztogatva, ágyucsövek beigazításait sze mélyesen vezetve. Bem tábornok rendkívül el volt foglalva. De egyi.szer észrevette Petőfit ,akinek életét féltette s azt mondják, szigorúan parancsolt rá, hogy menjen a tüzből hátra.

A harc egyre irgalmatlanabbá és egyre veszedelmesebbé fejlődött. Petőfi izgatottan járt-kelt a falu és az ágyúállások közötti területen. Ketten Írják le feljegyzéseikben, hogy ez alatt az idő alatt találkoztak vele. Aztán sokan sok mindent mondtak el. Akik azóta ütközeteket éltünk át, ismerjük a tüzközöíti lelkiállapotokat s tudjuk, hogy minden percben órákat él át az ember. Nincsen kizárva, hogyha az egyik tanú az egyik öt percben a Bem győzelmének reményéről a mezőn beszélt vele, a másik öt percben mások tényleg láthatták a falusi udvar sütőkemencéjére támaszkodva mélyen eltűnődni, vagy a patak hídjának karfájára könyököltén a balsejtelincs ütközet folyását figyelni.

Segesváron s a Küküllő feletti begygerincen túl az orosz fősereg fővezére, Lüders hasztalan várta a : marosvásárhelyi útról induló támajdást. Hosszas várakozás után megtudta, visszaérkező lovas járőrei ! egymásután jelentették neki, hogy farra nincsen ellenség, nem támadónak onnan a magyarok. A fővezérmek ez a felfedezése döntötte el a i szabadságharcosok c küzdelmének s ia Petőfi életének is a sorsát. Pedig •jól volt értesülve akkor, amikor onlan támadást várt, ha tévédet is abban, hogy a főseregei várta onnan. Ha ez a támadás el nem marad és

Bem megtöri a segesvári völgykapu előtt a Scariatin tábornok csapatának erejét, akkor a magyarok oldalba és hátba támadják a vásárhelyiut irányában harcoló orosz fősereget. Csak ez lehetett a Bem terepkihasználási támadó zsenialitásának a terve s a siker nem volt kizárva. Nagy történelmi jelentősége lett volna, ennek a sikernek, amelynek az ellenkezőjét valósította meg katasztrófális szomorúsággal az előre nem látott balszerencse.

• Lüdersnek már jelentették, hogy Fehéregybáza előtt hagyott jobboldali csapat súlyos helyzetben van, mert a Bem ágyúja kilőtte a. domboldalon parancsnoKló vezérkar csoportjából magát a vezért, Scariatin tábornokot is. Látta, hogy nincsen mit várnia a vásárhelyi ut irányából, hirtelen kitisztult előtte az egész helyzet képe, a Bem seregének a kicsiny volta s annak a lehetősége, hogy az egész sereget be lehet keríteni a Küküllö völgyébe. Atsietetf Feh'éregyháza elé, átvette az elesett Scariatin csapata felett is a parancsnokságot, nagy gyalogsági erőt dobott a Bem balszárnya ellen, ahol az erdőben finn vadászok küzkódtek addig. Az erdőkön, kukoricásokon át, a Küküllö jobbpártján lovas kozákcsapatokat küldött előre, ezek átkeltek a folyón és a Bem csapatának a hátába fordultak. így kerítették körül Fehéregyházát. Az orosz erő zöme a front kpzepét és a déli szárnyát nyomta. Amikor a bekerítést Bem észrevette ,tudta, hogy’ nincsen más mit tenni: meneküljön, aki tud.

A lándzsás kozákok és tüzelő gyaloghadosztályok veszett poklából kevesen tudták kiszabadítani' az életüket. Vágtató lovakon' sikerült csak a menekülés. Petőfinek nem volt lova. Abban a polgári vászonruiiában állott a rémitő pánik közepén, amiben sok csalódásával és nagy szegénységével a mezőberényi viszszávonuitság zárkózott magányába indult. Bem nem láthatta őt, különben kocsijára vette volna. Amikor Gyalokay rendelkezik, hogy Héjjastaiva irányában keressék meg a kocsijukat,& akkor már lehefctlenne látszott, hogy azon az útvonalon menekülni lehessen.

Aztán e! kell képzelni a halálra tant bekerítetteknek azt a kozákorditással rémitett pánikját s akkor nem lehet csodálkozni azon," hogy örökké tisztázatlanul íóg maradni: ki mikor melyik bokor közelében látta utoljára? Nézte a nekiszabaditott fúriák kezében villogó halál kaszáját, fújó paripák száguldozását és tudta, mert látta és várta, mert felismerte a sorsát. Zugó szélvihar süvített be a segesvári völgykapun, fölverte a vastag porfellegeket, az alkonyra süiyedő nap elé sötét íellcgek vastagtömege nyomult. Dörgött a nagy ég, tomboló vihar szakadt a völgyre. Eget hasogató cikkázó villámok halogatták keresztbe a mennyboltot. És Fetőfinek nyomaveszett e földöp.

A domboldalon, a falu felett sötéten zöldelő magas ciprusok közül kiemelkedik a szeesszárnyu bronzmadár. Kemény csőrében hősi kardot tart, amit az elesettek poraiból emelt fel az emlékezet magasságába.

Itt, ezen a ponton érte cl a legtöbb gyalogost a halál és itt hántolták- ei a legnagyobb közös sirt. Huszonöt esztendeje, hogy áll a magas emlékoszlop. Bekerített kis parkjában nagyra nőttek a iák és diszbokrok. Régen nyárára virágokat is ültettek a kis köröndökbe, de a háború kezdete óta hiányoznak ezek a tarka nyári virágok. A kastélybeli állami kertészetet megszüntették s nincsen üvegház .ahonnan kiültessék a virá..okat. De Szépen gondozott a kis park, tisztán takarítva, a kis utcácskák rendesen seperve. A léces kis ház partielöli első szobájában az emlék múzeuma, van. A hátulsó oldalon az őr lakik s lakása előtt kis gazda-