Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)
1922-07-11 / 187. szám
BÄCSMEGYEI napló rnifafl, 5. OfdáT; Az oxfordi egyetem a vandalizmus ellen Tiltakozik a magyar műemlékek megrongálása ellen Az oxfordi egyetem tanárai és tanúiéi — miként pár soros hírben már jelentettük — erélyesen tiltakoztak a ■románoknak és cseheknek az utódállamokban levő műtárgyak ellen elkövetett vandalizmusa miatt. Az óvás, amelyet a NépÜgához is benyújtottak, ja bukaresti Adaverul közlése szerint figy szól: .Mi až oxfordi egyetem tanárai és jtanu;ói méltó megütközéssel látjuk, •hogy Középeurópában műtárgyakat rongálnak, kérjük a Népliga főtitkárságát, hogy te jessze a Népliga tarnácsa. elé a következő tiltakozást. > 1. Mindenekelőtt felhívjuk az eurójpal közvélemény figyelmét arra a * an dalizmusra, melyet Mária Terézia világhírű pozsonyi szobra ellen követlek el. (Ez a szobor a hires Fadrusz jjános szobrász halhatatlan vésőjének imüve). Felhívjuk a figyelmet továbbá ^Mátyás király kolozsvári szobra és Kossuth Lajos marosvásárhelyi szobra I ellen elkövetett vandalizmusokra s ugyancsak felemlítjük azokat a vandalizmusokat, melyeket Erdélyben tiz •más műtárggyal szemben megkíséreltek. 2. Teljes meggyőződéssel valljuk, jhogy ezek a műtárgyak és szobrok ijnüremekek, melyeknek értéke megbecsülhetetlen s amelyek pótolhaía.t- 1lanok, mint ahogy. nem lehet • helyre j állítani a iőveni könyvtárt vagy az <yperni posztócsarnokot. Ezek a van , dalizmusok nem csak Magyarországot, hanem az egész müveit világot érintik. 3. Megjegyezzük, hogy az említet! (barbárságok nem irhatok lelkiismeretien tömegek rovására, mert három ; esetben bebizonyult, hogy a há'óságok egyenes parancsára történtek. Kötelességünknek tartjuk, hogy meg jegyzéseinket megtegyük és kemény tiltakozásunkat felezzük ki ezekkel a gazságokkal szemben s kérjük önöket, hogy javasolják, ha lehetséges, egy bizottság kiküldését a műemlékek védelmére, hogy ezek * vandalizmusok véget érjenek.“ A Népliga még nem foglalkozott ezzel az indítvánnyal, melyet a kultúra bátor és lelkes képviseletében nyújtottak be az oxfordi egyetem tanárai és tanulói. Gottesman J. kereskedő a csillagok között — Divatba jött az asztrológia — dókra, amelyekkel az egyenesbe iehetne zökkenteni a világnak kátyúba jutott szekerét. Van köztük bolondja a szépirodalomnak, a színháznak, a közegészségügynek, a szerelmi éleinek, vanak köztük szerények és önteltek, apostolosan prédikálok és megíelebbezhetetlen bírák, ilyen egyszerű és határozott szavú csilla gász még nem akadt. 2. Egyszerűségében, közvetlenségében szép ez a kis levél. Goítesman J. kereskedő' julius nyolcadikén felfedezte a csillagokat. Fölnézett az égre és egyszerre megértett mindent. Amin évszázadok óta gondolkodtak a tudósok, álmodoztak a költők .amit évezredek óta vizsgálatiak a kimeredő szemek, a primitiv, majd egyre tökéletesebb nagyitok, messzelátók, amiről vastag könyveket, bonyolult számításokat szerkesztettek sötét nappalokon és világos éjszakákon, mindezt a rengeteg kérdést, problémát, amelyet mindmáig még felfogni sem tudunk teljesen, helyesen, Goítesman J. kereskedő megértette, megmagyarázta, közhírré tette egy megvilágosodott percében. Isten embere, a neve is mutatja. Az Írásában van valami gyerekes és nőies. A betűk szépen távol állanak egymástól, csak néha megbokrosodnak, kisiklanak, itt-ott egymásra tornyosulnak. Egyszerű ember; nem köntörfalaz, a szorgos üzleti élet hozzászoktatta a rövidséghez, az értelmes egyszerűséghez, a határozpíí-1. A tegnapi szerkesztőségi postában szerényen meghúzódott egy levelezőlap. A külseje egészen rendes. Rajta van a postahivatal pecsétje, í belső lapján mindössze néhány ce ruzával irt sor olvasható. így szól < nevezetes nyilt levelezőlap, teljesen pontos másolatban: .... Tek. Szerkesztőség. Helyben. Alulírott ma arra a meggyőző tapasztalatra jutott, miképp képződik a csillag. A felhő és monikül megstirüsödése és a nap megfényesitése által. Tessék egy. monikült az árnyékban megfigyelni és a napsugárból csillog. 1922. julius 8. T isztelettel Gottesmann J. kereskedő. Mindössze ennyi a nevezetes kis levél, amiből nyilvánvaló, hogy Gottesmann J. kereskedő — eljutott csjlagok közé . . , Minden szerkesztőségnek megvannak az ő kedves, állandó bolpndjai. Az egyik minden rónapban beküldi erkölcsi intelmeit; nincs megelégedve korunk morális életével s dörgő szavakban figyelmeztet a helyes útra. A másik egy eldugott kis faluból időnként mindenféle színes papirosokat és kusza nagy betűket tesz a postára: szidja a fórumon levőket, bírálja intézkedéseiket s homályosan céloz bizonyos nagy politikai és gazdasági koncepságHoz. És szerény fernher, äz aláírásából látszik. Az emberek aláírása általában különbözni szokott egyéb írásuktól. Az övé ks. »Gottesman J. . . .« A betűi itt kisebbek, a G-íőI az n-ig fokozatosan kisebbednek, mintha bocsánatkérőcn meghajolnának és a háttérbe vonulnának. Mintha a kezüket dörzsölnék, elpirulva mosolyognának, szemüket lehunynák és zavartan azt mormolnák: — Bocsánat, a név, az embernem fontos, a tudomány és az eredmény a fontos. Én csak a száj voltam, amelyen át Isten megszólalt. Nem óhajtok érdemeket szerezni magamnak, én csak Gottesman J. kereskedő vagyok . .. Bocsánat. 3. Gottesman J. kereskedő bolond. De milyen szép és uj, milyen mai és egészen modern az ő őrültsége. Mily természetes és régi dolog volna, ha például az üzletébe tébolyodott volna bele. A kereskedelembe. Az árakba. A zürichi kurzusba. A raktárába. A vevőibe, akiknek elad, a nagykereskedőbe, akiktől vásárol. Talán a cukorba, amely van, de nincs, a pénzbe, amely ... tetszik tudni. Szegény jó Gottesman, neki biztosan nagyon jól ment az üzlete . . . És éppen ezért ő a csillagokkal akadt össze, ő a molekulákkal van nagy bajban. Ez mai, egészen mai. Hiszen olvasnak újságokat. Minden nap jön egy szép tudományos cikk, egy-egy érdekes távirat a lapokban a csillagokról. Többnyire tele van távirati és nyomdai és agybeli hibakkai, néha napokon át sem lehet kiokoskodni belőlük az értelmet. Nem baj. Mindenféle idegen és tudományos nevek szerepelnek bennük, ők megadják a hitelesség látszatát. Fölényesen, beavatottan és bizalmasan hivatkoznak például a Smithorrian Instituton-ra, mert többnyire amerikai és angol intézetekből jönek az értesülések, — azok szinte oly meszszi vannak, mint a csillagok. Aztán mindenféle szép és távoli nevek. Azt mondja, hogy; C. ú. Képkoiiemény Irta: !taA6 Imre A város főutcáján csilíingelö szán/Jcók tűntek tova. A gyalogjárón vidám Iemberek kipirult arccal, korcsolyáival a kezükben siettek hazafelé. Már t esteledett. Az utca kiürült. c Zsák Péter egyedül ment az utcán. ( Minden nyugalom nélkül, lézengve. Nem volt hova útja, se célja. Most [öntudatlanul azon a ponton volt, ifiogy elmélyüljön magában . . . Egy ‘■utcai járdánál megállt. Nézte: a hojbelepte padot. »Nini! — mondta — ■a padra ráült a hó!« — Zsák Péter * ezt pontosan észrevette. Már egészen este vöt, de a hold világított. A hold fényénél egészen jól látta Zsák Péter, hogy a hó a pádon ül . . . — Ez igy marad az olvadásig . . . \ztán jön a tavasz és a pad újra benépesedik. Ment tovább, uj padokkal találkozott és mindegyiken a hó ált. Egyik pádon a fehér havon piros festék cseppentésekkel Írva volt: 'Voluscsuk Mária. Zsák Péter megint megállt. Idegeden mosolygott maga elé. Eszébe jutott egy másik név: Palinta Vanda. Hirtelen merült fel előtte ez a név. Palinta Vandához alig egy-két hétig volt köze. De a név éppen olyan sza-; bályszerütlen volt előtte, mint a hóba petyegtetett... A toronyóra ütni kezdett . . . Hat óra ... — Úristen! — sóhajtott fel Zsák Péter — a vonatom félnyolc- Jtor indul. Mit csináljak addig? E kérdésre minden idegét fellázította. Bent az ütegek cikk-cakkos irányokban ugráltak, egymásba gabalyodtak, csak azért, mert a vonat indulásáig másfél órát kell várnia. Mért? Hova. viszi majd az a vonat? Talán végre eléri a kitűzött célt? ZsákPéter tudja, hogy a hová készül, ott nem várja senki és semmi. Ráér odautazni holnap, a jövő héten, akár örökre is ekerülheti azt a másik várost. Itt már elvégezte minden dolgát és most ezzel a megmaradt másfél órával nem tud mit kezdeni. — Ez a vég kezdete! — kiáltott benn egy hang. Nyolc esztendő óta nem volt egyeten üres perce sem. Mindig kevés volt a dolga. Egy-két óra alatt megkereste a nap és a vidám este költségeit — Dolga és mulatságai nem adtak egy percnyi időt sem arra, hogy gondolkozzék, emlékezzék . . . Hogyan is jutott ehhez az ürességhez, ehhez a szivnyom asz tó hangulathoz, mely, érzi, testét kezdi bontogatni és a torkába egy nehéz5 követ nyomott ... Hiszen ő a mai estét, ezt a másfél órát, másképp gondolta. Hiszen idejövetelekor legjobban annak örült, hogy .dolga végeztével egy asszonyt fog meglátogatni, akit három évvel ezelőtt látott utoljára ... És most nem megy el. Nem akar elmenni, nem tűd elmenni . .. Zsák Péter idegenkedve ismerkedik a megszálló ellenséggel: a mindén rosszat összefoglaló boldogtalansággal. Még nem tudja mi történik vele. A nagy bajt tán össze téveszti egy rossz estével. Ahogy ő látja magát, csak azt veszi észre, libgy amikor elbúcsúzott üzletfelétől igy szólt magában: »hát ez fényesen sikerült?«, de mindjárt, szokatlanul hozzátette: »És aztán? Mi ebből a jó?« Aztán ezt is mondta: »Harminckilenc éves vagyok«. _ Nagyon elszomorodott. Ekkor vette észre, hogy a hó a pádon ül... És jött Voloscsuk Mária, megérkezett Palinta Vanda . . . aztán rászállt ez a másfél üres óra ... Felment a szállodai szobájába. Végig hevert a pamlagon. — Mi bajom van? Mi bajom van? — tépte magát. — Soha, soha nem történt igy! Elvégeztem a dolgom, mentem ide ,mentem oda és mindenütt jól mulattam. Mondták rám, hogy szeretnek a hők, mondták rám hogy futok a nők után: Nem mentegetőztem, de tudtam, hogy nem igy van. Hogyan van? Én sohasem mondtam meg magamnak. Azt sem mondtam meg magamnak soha, hogy miért nem gondolok vissza a tegnapra, a tegnapelőttre, a múltra. Nyolc éve élek egy . .. — Csalás az egész. Csalás! És én most mindent megmondok magamnak: Mária! . . . igen, Mária . . . — Amikor elváltunk egymástól, csak rövid ideig fájt nagyon. Jött a feledés ... Ah! feledni! . . . Szakítunk és betérünk az első kocsmába, ott rendelünk a pincérnél: »feledést«; bemegyünk a szabónkhoz és egy »feledésre« mértéket vetetünk. Uj nőt keresünk, a keresztneve: »Feledés«. A következő nő neve Feledés II. és igy tovább. — Borzasztó! Borzasztó! ... Az ember az első nagy fájdalmát hamis pénzre váltja fel. Nincs egyetlen igaz értéke. Mindenért hamis pénzzel fizet. Csal! De mit kap érte? Semmiért — semmiért. Zsák Péter most ráeszmél, hogy az ő élete nyolc év előtt megbukott, nyolc éve titkolt csőd alatt van. Rettenetes nyolc év. Minden komoly perc, minden igaz perc nélkül. Felugrott a pamlagról. Megáll egy helyben és merőn maga elé né,zett. Nem kereste a. megnyugvást, egészen maga ellen lázadt.- Persze! nem akarnak önmagukban keresgetni? Ugy-e? kár volna azért az igyekvésért, hogy nemes I szabású gondolatok gyűrűjébe a leg- I fájdalmasabb, sötétből is kivilágító érzés ékkövet helyezzünk el! Egy percnyi vásári szépség többet ér. mint a visszafojtott várakozás az érdemesnek remélva ... Mindig, mindig, az élet lampionos jeleneteit, a mindenhová eimenésí, a sóvár életet akartam. Most ezt megállapítom... Súlyos megállapítás. Mi a Megállapítás? Nem más, mint a halál okának felkutatása . . . Visszanézett az emuit nyolc esztendőbe. Mennyi komiszság, menynyi alantasság! Le egészen egy piszkos kupé-jelenetig. Menekülni akarok! — kiáltott fel hangosan. Az asztalhoz ült, levélpapirost vett elő. A megszólítást gyorsan leirta: »Mária.« De a megszólításnál tovább nem jutót. Belebámult a szobába, melyet a le nem függönyzött ablakon át a teli-hold világított meg. Néha a tekintete a papírlapra révült. Nem tudta leírni azt, amire gondolt. De gondolkozott helyette a toll. A toll, maga után huzva a kezet, irt: MAR máááá# MÁRIA MARia A ana t'ö% Sr * ftr t)-c 'T % < . ivó Csőd LOSCSOK
