Bácsmegyei Napló, 1922. június (23. évfolyam, 149-176. szám)

1922-06-27 / 174. szám

1922. junius 27, BACS MEGYEI NAPLÓ 5. oldal. Temetik a vármegyét Az SHS. királyságnak a köziga? gstási felosztásról szóló törvénye tud válevóleg megszünteti a régi várme­gyei beosztá t és azok helyett a ke süteti beosztást hozza be. Így történik ez Horvátországban és Szlavóniában is, ahol az egyik kerület székhelye a régi Szlavónia régi fővárosa: Osijek lelt, Osijek eddig nemcsak Szlavónia fővárosa volt, hanem székhelye Viro­­vitica vármegyének is és hatalmas vármegyeházában évtizedek óta intéz­ték és bonyolították le ezeknek a Jelentékeny, nagyszázalékban magyar lakosság által lakott területeknek közigazgatási ügyes-bajos dolgait. Az uj rend természetesen megszün tett a régi vármegyeházát is és az alispán, a főispán a múlt érdekes, tiszteletreméltó emlékei lesznek csu­pán. Megszűnik, illetőleg likvidál az osijeki vármegyeháza is, hogy helyet adjon az uj törvény által teremtett utódjának : a kerületi közigazgatásnak. Zagrebben most alakult meg a Horvát-Szlavonországi Vármegyék Lik­vidáló Hivatala a tartományi kormány­zóság kebelében és tagjai a követke­zők : Mihicsico Tjesimir dr. alispán, Stefánov.cs Jócó belügyi, Jakoby Viktor dr. szociálpolitikai, Novdkovics földmiveiésügyi és Slefánovics vallás és közoktatásügyi osztálytanácsosok. A fenti likvidúciós bizottság már Osijekre érkezett és érintkezésbe lépve Rozsics János dr. viroviticai főispán­nal, megkezdték a vármegyei közigaz­gatási központ feloszlatásának nehéz, körülményes munkáját, hogy a vár megyeházára a törvényes határidőben: julius 29 én — amikorra a vármegyei likvidációnak be kell fejeződnie — be­vonulhasson a kerületi főnökség és kerületi közigazgatás. A nem megyei hivatalokat kitele­pítik a vármegyeházból, a nagytermét pedig ülésteremmé alakítják át, a melybe üléseket készíttetnek a kerü­leti képviselőknek és megfelelő tribü­nöket az elnökségnek és a hallgató­ságnak. Az osijeki lakáshivatalra a változás nem kis terhet jelent. A likvidáló bi­zottság ugyanis felhívta, hogy annak a 22 hivatalnoknak, aki családostól együtt Pozsegából és Bjelovárról Ősi­jeire fog áthelyeztetni az uj kerületi hivalokhoz, julius 29-ére megfelelő lakásokat rekviráljon. FI szalonok és háziuarrónők háborúja R hdziuarrónö és a „fecnikisztni" győzelmes harca Poiret és Qrecoll mesterrel »Mond, kérlek, Ádám, mit vegyek magamra?« — kérdezte Mme Éva, mikor diszkréten értésére adták, hogy hagyja el a Paradicsomot. Ez volt az első nő első toilette-gondja s azóta sok ezer év perspektíváján ke­resztül ismétlődött meg ez a kérdés a legkülönbözőbb tipusu Évák mindig egyöntetűen kétségbeesett ajkain ke­resztül. Kataklizmák dördülése, emberöltők kultúrharca közepette Mme Éva vál­tozatlanul kitart toilette-gondjai mel­lett. Mert vannak ugyan olyan kivá­lasztottjai a női nemnek, akik puhán gördülő autójukon odarobognak a nagy maisonok hangtalan tükörfé­nyes termeihez, amelyekben a sze­zon szenzációi felvonulnak előttük s ők egy legyintéssel döntenek férjek és szeretők csekklapjai fölött — de ez még nem jelenti a tailette-gondok megoldását. Azért ők éppen úgy hánykolódnak álmatlanul, gázok, kre­­p-ek, szinek és fazonok lidércnyomá­sával küzködve, éppen úgy szágulda­­nakegy-egy darab csipke .toll vagy prém után, mint a kispolgárnő'. És a kispolgárnő éppen úgy dönt egy kézlegyintéssel a férj vagy szerető havi vagy évi jövedelme fölött, ami­kor a nagy kisértéssel, az uj ruhával szembe találja magát, mint a nagy mondaine. Nagy mondámé és kis­­polgárnö, bármilyen ellentétes vonal­ban fusson is széjjel életvonaluk, egyek azért lényegükben: egyformán Évák, akiknek keresztülszeli sorsukat az örök nagy kérdőjel: Mit vegyek magamra? Alig néhány éve még, minden tár­sadalmi osztálynak meg voltak a ma­ga önönszabta törvényei. Az arisztokrata dámák korlátlan költekezésével szembehelyezke­dett a polgári hölgyek anyagi fegyelmezettsége. A télikabátnak, amely évekre szólt, fekete taft látogatóruhának, mely csak a kilók gyarapodása következ­tében szenvedett változást, a fehér selyemblúznak, mely a hajadon gar derobját ékítette és igy tovább, min den öltönydarabnak megvolt a maga hivatottsága, melyet szigorúan tisz­teletbe tartottak szabónők és öltöz­­ködők egyaránt. Ki győzné ma elsorolni mindazon alkalmakat, melyek szigorúan más és más toilette-darabot igényelnek? A nagy mondaine minden szezon kez­detével tanácskozásra vonul vissza hetekre a divatszalon rejtelmes fülké­jébe. A kispolgárnő újsághirdetése­ken, elképzelhetetlen fondorlatokon keresztül hajszolja a házivarrónőt, kinek szent jobbjával véghezviszi azon csodát, mely toilette-sikerét je­lenti. A házivarrónö átalakul a családi tűzhely legfélelmesebb bálvá­nyává. Oltára a varrógép; a legszebb, legvilágosabb és legleve­­gősebb szobában van elhelyezve és a legizesebb, legédesebb és legdrá­gább áldozati falatokkal van körül­rakva. A főpapok nem lesték oly lé­­lekzetvisszafojtva az áldozati tűz füstgomolyának színét, mint a var­­ratónő a házivarrónő reggeli moso­lyát. Hiszen ott nyugszik jó- vagy rosszakaratú fogásában, acélollójának jó- vagy rosszhiszemű nyisszantásá­­ban egy nőnek jelene és jövője. Az ügyes házivarrónö és a jóizlé­­sü varrónő együtt csodákat tudnak művelni. A nagy fecnikisztni a szoba közepén kincsesbányája az ötletek­nek és megoldásoknak. Szalongarniiurahnzatokat, melyek éveken keresztül oly lelki­­ismeretesen védték a derék bútoro­kat nap és por ellen? Sima szok­nya. norfoik kabát, felvarrott hatal­mas zsebekkel, piros antilopöwel és ugyanolyan szinü hajtókákkal készül belőlük. Kerek vászonkalap piros szalmával szegve egésziti ki ezt a reggeli strandviseletet. Bársonydra­périái rég letűnt divatnak, mily fél­tékenyen őrzitek a puha, finom, hó­fehér flanellt a fakult szatinbélés alatt. Szentségtörő kezei a divatos kispolgárnőnek felszínre hozzák. Chemise ruha színes hímzéssel, sportköpönyeg raglánszabásu bő ujjakkal kerül belőle a nyaralónő garderobjába. És a nagymama fakult selyemrojtos kendője mennyi lehető­séget rejteget? Házilag feketére festve, este a hotelek terraszán spa­nyol estiköppenyt pótol. A varrónő ruhát rögtönöz belőle. Ujjatlan, a test körül csavart, oldalt a csípőn alul egy. nagy csattal összefogva, Orecoll-mo­­dellt készit belőle a drága jó Nina kisasszony ördöngős ujjaival. És a szines mulltömegek, melyed nyaranta a csillárok aranyát védték a le­gyek tolakodása ellen a szines Organdi ruhácskák anyagá­val szinte összetéveszthetők. Plisz­­szirozott fodrokkal, másszinii se­lyembéléssel elragadó biedermeyer­­kosztümöket tervez belőle Fräulein Marie. Poiret mester ugyancsak na­gyot nézne, ha alkalma volna Bala­­tonszemesen szembetalálkozni kreá­ciójával. Mert a gyönyörű kivitelű külföldi divatlapok részletes leírásaikkal, művészi rajzaikkal ugyancsak meg­könnyítik a merész divat-Argonauták vállalkozásait. A fecnikisztni, a Vo­gue, a jó házivarrónő-tündér és a kiapadhatatlan fantáziájú öltözködni vágyó nő együtt csodákat tudnak művelni a férfi-nem megrontására, boldogitására, de legelsősorban egy­más bosszantására, mióta Éva asz­­szony kilépett a paradicsomból. Tauaszi ének Irta: fíloty Tnmá9 Nagyszerű csönd, melyet apró le­gyek zümmögése sző érezhetővé. Jól­eső némaság terül végig az egész kerten. Sok halmon mindenféle ked­ves virág tarkállik; sok halmon már csak a fü dudvásodik el. Kövekbe vé­sett búcsúszavak fakulnak erejük­­vesztetten. A temetőkertre rárnosolyog mérhetetlen boltozatával ragyogón a tiszta kék ég. líLofct egy laza fehér felhőfoszlány. A halottas ház előtt az állványon a koporsó; körülötte feketébe öltözött emberek; az arcuk sápadt. A szemük g^dladt, a szemhéj szélét vörösre marta a reménytelen fájdalom köny­­nv- • koporsón virágok pompáznak mosolyogva; az ájuldozó szeretet ha­mar pusztuló tolmácsai. És minde­nütt reményteli vidám zöldje, öröm­­utas virágzása a kibontakozó tavasz­nak. Valahol egy vén fán dalosmadár csíp"- Minden fölfelé tör, az élet nedve kering a legapróbb teremtmé­nyekben. Görnyedtem kimerültén, be­esett arccal, reményvesztetten állanak a koporsó körül néhányan s az agy­velejük üres a nagy fájdalomtól, mely beléjük vágott. Megkezdődik a szertartás. Közönyös emberek éneklik a halotti dalokat, maguk se tudják hányadszor. Hangjuk Idegen e nagy fájdalom közeoéU. Si­vár és szívtelen ez 8* Anek, melynek melódiája szerterebben a nagyszerű csöndben s hasztalan vergődik ügyet­len szárnyakkal, nem tud följutnj az égboltozatig- mely egyformán derűs kékségben ragyog. Lehajtóit fejjel ál­lanak a fájdalmuk terhe alatt, szinte ősszeroppaanak, barátok, talán roko-Most belehasit ebbe a sivár, kijóza­nító éneklésbe az örökkön hatalmas, fájdalom soha el nem pusztuló meló­diája kirohan az ifjú hitves meggyö­tört szivéből. Zokogás ez, melynek minden hangia véres könnytől kap életet, fojtogató, fájdalomteli zokogás, mely vad erővel beletúrja magát az ember szivébe s ott fészkel, hogy hhi örömök pillanataiban fölcsendüljön halkan, mintha örökkön tartó vissz­hang lenne, A dalosmadár nem csipog. Vidá­man zöld levélkéikkel a fölfelétörö galyacskák, bűbájos színeikkel, a vi­rágok minhta megriadnának. A fiatal özvegyasszony kékesen fa­kó ajakára szavak tódulnak. Fájdal­ma nem tud róla, hogy idegenek áll­ják körül, egy ismeretlen fiatalember koporsóját. Megborzong, amikor fet­jajdul, s kitöri a bánat, mint a láz, amikor a fiatalasszony megismétli e szavakat, ki tudná megmondani, im­már hányadszor. — Nem látlak, szerelmem, ezután soha többé? Halotti ének, az igazi, az eleven, a fájdalom vérétől könnyes halotti ének. Most szól a pap. A búcsú és a mél­tatás szavait mondja el a korán el­hunyt férfi koporsójánál. Nem érez mélyebb megindulást, elfásult már ta­lán a szivtépő fájdalom örökkön meg­ismétlődő kitörései iránt. Beszéde el­fakult szólásformák unott egymás­utánja s bár nem ismerte a halottat, méltatja lelkijóságát, odaadó szolgal­mát, nagy szeretetét ifjú felesége iránt s megemlíti két kis gyermekét, kit a gondos apa. de korán hagyott magára az Élet súlyos megpróbáltatásai kő­­zepett. Mig a pap beszél, újra hajlani az apró legyecskék egyhangú zümmö­gését. A pap minden, egyes szava ot­romba ujj, melyet rászorít nyitott, vérző sebekre. Vigasztalni próbál, de a vigasz mondatai erőtlen ötölés-ha­­tolás, hitvány törpehad, mely szem­ben áll az óriással, a Fájdalommal. S a pap elmondja büszkén, hogy aki itt oly nagyon korán örök nyuga­lomra tért, fiatal orvos, önzetlenül nagyratörő, tele ideálokkal s a legne­mesebb akarással. A fiatalasszony zokogása tesz hitet e szavak mellett. Két kisfiú áll riad­tan és tudatlanul ifjúságuk romjainál. S a pap eldicsekszik a fiatal orvos hősiességével s elmondja, hogy hiva­tásának lett áldozata ez a drága ha­lott; betege ágyánál küzdött a könyör­telen halállal és nem hagyta a rábí­zott életet. E nagyszerű küzdelemnek, ime, ő maga esett áldozatul. A fenn­­költ lélek, nemesen érző emberi szív egyik nagyszerű bajnoka. Hős, kinek emléke örökkön él. Még néhány szo­kásos búcsúszó s a pap visszalép a koporsótól. Nyomasztó, gyötrő csend. Most oda­áll néhány férfi a koporsó mellé, hogy elvigye a sirgödörhőz. — Ne vigyétek még! Hagyjátok még nekem 1 A fiatalasszony síkong észbontó fájdalmában. A kisgyermekek sírnak riadtan. A menet megindul. Laasan haladnak a széles utón. Kétoldalt pihennek boldogan a halot­tak, rengeteg sorokban. Vannak sírok, melyeken virágok pompáznak, boros­tyánzöldek, ahol kitart a megemléke­zés. A simái újra fftlcsenaül a halotti ének. Minden csinált, csak az özvegy­asszony véres zokogása igaz. Egy jó­­barát búcsúzik néhány keresetlen szó­val; nem tudja végigmondani, amit eddig annyiszor elgondolt, torkát a könny fojtogatja. A koporsót beleeresztik a sirgödör­­be. A körülötte álló emberek feje gör­nyed, mintha Iáhatatlan kéz nyomná le kissé emlékeztetőnek. Megint az a rejtelmes csönd. A csodásán tisza kék mennybolt vidáman ragyog a temető kertje fölött. A fiatalasszony feljajdul: — Ne dobjatok rá annyi földet! No annyi földetI... Tompán zuhannak a göröngyök a: koporsóra. — Szerelmem! — sóhajtja a fiatal nő és ott halódik a sir szélén. — Sze­relmem! Köszönöm csodaszép gyönyö­rű érzésedet! Köszönöm néked az ifjú életet,, mellyel megajándékoztál! Kö­szönöm néked... , Mélyen meghajlik a halott előtt Lebirja őt a fájdalom, ós most már nem tud szavakat. Csak azt érzi, hogy a szive sir keservesen. Boldog halott, nem hallja az asszonya fájdalmát. Bánatában, kiinjában kegyetlen halál­lal halna meg. A kél kis gyermek most fölsir han­gosan; de elpusztulnának menten ré­mületükben, ha felérnék ésszel, hogy mit vesztettek most itt. — Szerelmem, köszönöm néked!.,. És köröskörül minden ragyog és mosolyog a diadalmas tavasz megejtő pompájában. Apró legyek zümmögés« szövi az örökkévalóság megnyugtató, nagyszerű csöndjét. Kert ez itt, ahol mindenfelé sok kedves virág tarkál­­lík. Vadméb döngic$ék S a ragyogó tiszta égen, megejtő kétségem itt-ott egy laza szövésű fehér felhöfoszlány* Pihenni... megpihenni! És most felküldi a mérhetetlen ég­be egy kis daloemadár ujjongó éne­két.

Next

/
Thumbnails
Contents