Bácsmegyei Napló, 1922. június (23. évfolyam, 149-176. szám)

1922-06-25 / 172. szám

1922. Junius 25.

BACSMEGYE! KAPLÖ

9. oTđal

Azsgrefoi árümSntavásér

fariuiságas Csehszlovákiára

Hogyan Sasfí az iparosok kéísés&eesésQ'a esői? 8soróna Jövőjét ?

&. zacrebi áiumintáyásár, tekintette; a Balkánt illető speciális jelentőségére, nagy mértékben serkentette részvételre az utódállamok iparosköreit. A Eácsmegyei Napló tudósítójának a napokban alkalma nyílott egy Zagrebbői visszautazó csehszlovák nagyiparossal hosszabb beszélgetést folytatni azon kilátásokról, melyek a csehszlovák ipar számára a zagrebi árumintavásár eredményeképen a balkán-export kifejlesztése irányában nyitottak. A nagyiparos az alábbiakban igen meglepő véleményt mondott Zagreb tanulságairól:

— Tulajdonképen egy nagy negatívummal térünk vissza a balkáni hódítás e kísérletéből. Kétségtelen, hogy a cseh korona mai árfolyama következtében nehézségeink megsokszorozódtak a balkáni viszonylatban. Ami számomra valutánk esélyeinek tárgyalásánál mindig a legsúlyosabbnak tűnt fel, az abban a tényben csucso sodik ki, hogy ■ nézetem szerint a korona irányítása teljesen, vagy legalább is jórészfcen független az állami bankhivatal kezdeményezéseitől. Valahogyan a svájci állapotokra kezd emlékeztetni a csehszlovák gazdaság és pénzügy. helyzete. A legújabb időszak svájci gazdaságpolitikájának története számunkra ugyanis egy igen izgató tanulsággal szolgál. Svájc pénzének börzei értékelése nem egyszer percentekkel túlhaladta az aranypariidét, Ez annak volt betudható, hogy hosszú ideig, sőt sok helyütt még írla is Európa legbiztosabb valutájának a svájci frankot tartotta. Minden olyan nyereséges üzlet, melyet kétségesebb valutákban csináltak, minden jelentősebb megtakarítás és minden vagyon, Középeurópában iparkodott minél előbb svátei frankba öltözni.

. A svájci szövetségi kormány és az

iparos körök kétségbeesve szemlélték a frank emelkedését, mely befolyásuktól és pénzügypolitikájuktól teljesen függeíienült. A svájci ipar így csakhamar nagy válságba került és megállották a gazdaság lendítő kererekei. Ha távol van is a cseh korona ma még a svájci frank pozíciójától, mégis lehetetlen észre nem venni, hegy a cseh koronával valami hasonló történt, Az u] köztársaság fejlődése és a kölcsönök biztosításának sikere, a bizakodás atmoszféráját teremtette meg a külföld pénzügyi köreiben. Az emberek arra a meggyőződésre jutottak, hogy a cseh koronán sokat lehet keresni. Ennek tudható be, hogy a cseh koronával szemben az összes külföldi tőzsdéken egy

állandó vásárlási offenzfva áh. Ezért nem lepne meg, ha a cseh korona é Jövőben Ismét ugrásszerűen lendülne fölfelé, jóllehet tulajdonképea az ipart krízis orvoslására talán éppen az ellenkezőre volna szükség. Nem tudom, hogy a Rímamurányl egyes kohóinak kivándorlásáról elterjedt hírek igazak-e, de biztosra veszem, hogy egy bizcnyos idő múlva ez a veszedelem határozottan fenyegetni fogja köztársaságunk iparét. Ezen meggondolások érlelődnek meg bennem, midőn a zagrebi árumlntavásár egyetlen komoly tanulságát magam számára a következőkben foglaltam Össze: Tő lünk a Balkán ma távolabb van, mint azt a geográfiái távolsággal igazolni lehetne.

Pusztulás előtt a nyugati kultúra...

Spengler a mai kultúra sorsáról — Demokrácia-anarckia-eárizmus

Mintegy két esztendővel ezelőtt egész Európában nagy feltűnést keltett egy német könyv: Oswald Spengler monumentális műve, a* „Untergang des Abandiandes.“ A filozófiai és történelmi munkának most megjelent a második kötete is.

A második kötet folytatja a ^ sokat vitatott elsőnek a gondolatmenetét. Spengler kísérletet tett a világtörténelem morfológiájának a megírására. A róla alkotott ítéleten nem változtat a második kötet: most is tisztelettel kell megemlékezni óriási tudásáról, monumentális koncepciójára1, ragyogó stílusáról. Ebben a kötetben is romantikusnak bizonyul, romantikus természettudósnak, mathesnatikusnak, biológusnak és művészettörténésznek, mhidenekfölött pedig polihisztornak, aki e szellemi tulajdonságaiban Humboldtra emlékeztet Hmjaboldt volt Spenglernek az elődje, ’ aki „Kosmos"-ában szintén megpróbálkozott egy nagy kultursiintézissel. Spengler is áttekintve a világtörténelemnek minőén kultúráját, meg akarja rajzolni korunk teljés képét, hogy azután megfelelhessen arra a kérdésre; mi lesz a mai kultúra sorsa?

Számos történelmi párhuzam után is-R régi Budapest

írta: EJaeózker

Seirrházi élet

i. .V

Budapestnek a hetvenes óvek elején a gyapju-aíeai német múzsatemplomon kistül, amelyet akkoriban tréfásan muzsazsinagógéaak ne restünk, tulajdonképpen csak egy színháza volt: a Nemzeti, mert a budai Várszínház annak csak fiókintésetekén t szerepelt, — könnyebben előadható drámai müveket, úgynevezett szalór. da rabokat, amelyekhez nem kellett e£y színpad és fényes dekoráció, adtak é!o benne az anyaintézet művészei. Az ország ' első színházának hatalmas korszaka volt ez, s még soká eltartott, túl ,az ístván-téri Miklóssy-szinház rövid életén, s a Népszínház virágzása alatt is, amely 1875-ben nyitotta meg kapuit az egyre szinházéhesebb közönségnek.

A korszak, amelyre most emlékezem, legszebbje volt talán a Nemzeti színház már kökéi százéves történetének. Talán egyetlen téren se aratott nagyobb diadalt a sokat emlegetett magyar géniusz, mint Színházi dolgokban s a Nemzeti Színházzal. A bécsi Burg-szinház és a párisi Comédie Frangaise mellett kétségtelenül ez volt a világ legjobb drámai színpada, 9 a lagjobb összjátékot, főleg vígjátékokban, • Nemzeti produkált. (E tekintetben csak a meimngeníck múlhatták fölül, akik épp akkor kezdték meg művészi touméjukat Berlin, később Bécs és végül Budapest felé.) S nem kell azt hinni, hogy csak a világot jelentő deszkákon tudott a jnagy^r tehetség nagyot af.-smi, — voltak a magyar géniusznak más ily meglepő slágerei is, Hogy csak egyet említ«

sekr “a Borsszem'Jankó, amely akkoriéiban és még: hosszú ideig a' világ legötletesebb és1 legjobban szerkesztett vicclapja volt* amelyre — ha az' időszaki sajtóról lesz szó — még, visszatérek.

Ez a színházi korszak örök dicsősége marad, a Nemzeti Színháznak a — arnenynyire színészeknél szó lehet halhatatlanságról — a színészeinek. Magam hallottam Gabriel Charmes-tói, a Revue des öeux Mondes egyik szerkesztőjétől, aki ez évtized végén mellettem ült egy Augiev-dráma előadásán a! Nemzetiben, hogy ilyen tökéletes előadást és hasonlóan finom játékot a franciák büszkesége: a Theatre Frangais se mutat föl. Ha volt is némi túlzás az udvarias franciának a bókolásában, minden bizonnyal több' volt benne az igazság, ' mint a túlzás. Egyetlen művészgárda volt ez, amelynek kitűnőségeire visszaemlékezve, fájlalni kell, amit Schiller is panaszol,' hogy »a színész számára az utókor' nem fon koszorút«. ; . ,

, Szerdahelyi Kálmán még élt, amikor én. az 1872-ik év őszén Pestre kerültem, de már nem lépett fői, 3 rövid időre rá meghalt. Már az ifjabb. Lendvay Márton is bucsuzófélben volt a színpadtól és az élettől akkor, — a legjobb Don Cézár de Bazan már 1875-ben vált meg a szerepeitől s a közönségtől, Tóth Józsefet pedig, a legkitűnőbb jeilemszinészek egyikét, már előbb vesztette el a Nemzeti Színház. Mégis, e nagy .veszteségek ellenére iS, olyan gárda volt cít együtt a kerepesluti intim kék-fehér színházban, amelyhez hasonlót ma hasztalan keresnénk.

Azt a sok egyéni kvalitást, a mestereknek , ezt a tüneményes eredetiségé* ma raffmált. színpadi technikával, dekoratív hatásokkal, meiningereí-jel, Reiahttt-1 tett

mételten arra az eredményre jut, hogy a mai kultúra már túllépte fejlődésének tetőpontját, hogy úgy a kultúránk, mint a civilizációnk immár megmerevedett, miként egykor az alexandriai kor kultúrája, egyszóval, hogy a nyugati kultúra, vagy ahogy ő mondja: az Abendland mal alakjában a pusztulás előtt áll.

Eles és finom megjegyzések a két nemről, férfiröl és nőről, vezetik be a második kötet szemlélődései!. — „A nő a sors, sie spielt das Schicksal“, — mondja. Az államok életében legnafyobb szerepe a vérnek, a fainak van.

pengler azónbao elfelejti meghatározni a fajproblémát; amit talán helyesen is tett, hiszen egyébként ö is eltévedt volna a tévedések útvesztőjében. Faj alatt 9 körülbelül mindazt érti, amit a hagyomány létrehoz 9 amire azután az ál&naí öntudat főiépül. A nemesség é “ipság a keletkező állam alappilléréi.

ozzijuk járul később a polgárság, majd pedig a „tömeg“. „Arisztokratikus — írja — a varotok szellemének a megvetése, demekratiküs a parasztok lenézése, a gyűlölet a föld eflert".

Ez az egy mondat is elég példa antrükkökkel, fcosztümmsenyekkel és más ily szurrogátumokkal lehet csak pótolni. Én még ma Í3 boldog vagyok, hogy osztályosa lehettem azoknak a gyönyörűségeknek, amelyeket e pompás színészek nyújtottak nekünk.

Prlells Kornélia, ez a. francia eredetű magyar művésznő (az apja francia vélt), ebben az időben kezdett — hoany sóit QUi mal y reuse! — »vénülni«. Még megjátszta a »Kaméliás Hölgy«-et, de nem ngy, hogy S is meg lehetett volna az ábrázolásával (mint a közönség) elégedve, s ö maga kezdett a matróna-szerepekre vágyni. S a színház meg a publikum e cserével nem vesztettek semmit, sőt nyertek, mert ez a kitűnő hölgy olyan tökéletes finomsággal tudta személyesíteni az öreg nőket (főleg előkelőelwri), hogy az ábrázolásával elhomályosította bájos fiatal pályatársnőinek a kecses alakításait. A Samte Beuve írónői arcképeiből vagy egy feudális francia arisztokrata-család fisi arcképcsarnokának egy büszke keretéből látszott ez a disztin gvált finomságú asszonyság kilépni. Az »Ahol unatkoznak« öreg hercegnője, a Csiky Gergekyféle feledlictetlen »Nagymama« és még sok a szerepköréhez < tartozó úri dáma csupa kabinetalakitásként él az emlékestünkben. A nagyvilági ladyk-nak nem volt a világon tökéletesebb ábrázolója és sokan nyilatkoztak úgy ‘akkoriban, hogy Kornélia a színpadon a hsreesasszonvok és grófnők szerepében élethlvebben fest, mint a budapesti és párisi szalonokban a született mágnáshölgyek. Kissé affektáló, bár igen kellemes, préciense szóojlése (olyanfonná* beszélt magyarul, mint egy francia nő, aki tökéletesen elsajálotta nyelvünket, amely lehetetlenné rá nézve madttt hősies szerepet,

nak a bizonyítás ár a, mily kevés puli'

tj Vamot lehet az eféle formulákkal raeadasi. Spengler véleménye szerint a tradíció helyéi a pénz foglalta el, & pénz, amely egyre növekvő hatalmával mindent mozgósított ónon céljai érdekében. Még a tömegek is valamiképpen a pénz szolgálatában állanak. Ez a „leszálló“ demokrácia szerinte kétségtelenül anarchiában fog végződni, amely azután átmenetül fog szolgálni a zsarnoksághoz, a cézámmushos.

„A biztos hagyományok helyébe, —- írja — amely nélkülözni tudja a zseniket, mert maga is kozmikus erejű az ő legmagasabb haitóképcssegében, ezzel a realitások emberei és véletlenjei lépnek; a véletlen, a fejlődés véletlene gyönge népet vezet, macedónt népet, vézeti a véletlen esetek és események éjszakáján át s

a hala! véletlene a világot közvetlenül a káoszba döntheti, amikéül ezt Cézár meggyllkoláaa is bizonyltja“.

Ez a pár mondat csak néhány kitagadott idézet Spengler téziseiből és antit&iseiből. Költői erejűket lehet csődálnunk, esztétikai élvezetet találhatunk a csillogó elméletekben de csakhamar be kell látnunk,hogynem tad meggyőzni igazságáról, bármennyi történelmi párhuzamot is sorakoztat fel elméleteinek bizonyítására. Körülbelül ez a német sajtónak az álláspontja is e most megjelent második kötettel szemben, amely az első kötethez hasonló feltűnést keli és nagy vitát provokál. A német lapok ellene vannak többek közt, hogy a történelem sohasem bomlik szót klisékre. A fejlődésnek még a legnagyobb vonalai is annyiféle ido-, terüiet-, éghajlatbeli és kulturális föltételre bomlanak szét, hogy túlságosan vakmerő vállalkozás ezeket a fejlődési vonalakat a jelenen ahnenden kinyújtani a messze jövendőbe, igen nagy ellenvetést vált ki Spenglernek a tömegről való felfogása. Azzal érvelnek Spengler kritikusai, Itcgy a tömegnek politikai nevelősc létrehozhat a íötttógban valami hasonlót ahoz, amit ő hagyománynak nevez. A tömegek politikái Ielkiismercte idővel talán hatalmasabb tényező lesz Spengler államőníiidatínál.

A nagy tömegek szervezetéibeh, 3 milliók tömegmiihclyeibcn kissé egyoldalúság csak a szellemi, a politikai és

ezeknek a kevésbbé heroikus nőalakoknak as interpretálása egyenesen predesztinálta a nagyasszonyt és én meg vagyok győződve, hogy nem egy arisztokrata hölgy sóhajtott föl fájdalmasan e finom játéknak láttára: »óh, ha én ilyen előkelő tudnék lenni!« S mikor egyszer Agái Adolfot figyelmeztette valaki cSy bálban egy stágnásasszonyra, aki a mozdulataival, a hajviseletével s a beszédje módjával, emlékezteit a kitűnő művésznőre, a jeles író azt felette:

— Valóban, feltűnően hasonlít hozzá, csak kevésbbé előkelő.

Bizony; nem minden grófnőnek sikerült priellc-i módon disztingváttnak lenni!

És minden gróf se tudott olyan elegánsan mozogni a oly szépen megjelenni, mint Náday Ferenc, aki az életben is, a színpadon is igazándi úri megjelenés volt Talán azért szerették annyira a Kaszinó habitüéi, mert még nekik is tudott valami njat, valami előttük ismeretlent mutatni ba azokból az ingredienciákből, amelyekből a grandseigneur készül. ö volt a színháznak legelegánsabb színésze, elegantiaram magisíer-e, aki hosszú ideig volt képes megőrizni nagyúri as karcsúságát, s amíg — életének a legvégén — el nem betegesedett, mindig fiatalosan és rugalmasan mozgott Kissó nazális hangja, amely több értelmességet tudott kifejezni, mint érzelmességet — ugyancsak ellensége minden hősszereplésnek — szintén támogatta ezt a művészt a specialitásában: előkelőségek, finom urak, diplomaták, vivőrök és egyéb gentlem&n-ek ábrázolásában. Az ő Tholosanját és Olivier dB Jalin-jét nem múlta főiül Le Bargy alakítása se.

Hogy. az ország első müiníézetének * szülési»! #íy. pompásan öltözködtek, m')

JE