Bácsmegyei Napló, 1922. június (23. évfolyam, 149-176. szám)
1922-06-17 / 164. szám
1922. ftmros 17, A Quai d’Orsay poÍ2árk$sz$ntője a rotnáa-jugoszláv hirályi nász siralmával A Quai d' Orsay, a francia kormány külügyi hivatala, sohasem volt annyira a közepében az egész európai politika irányitásái;«k, mint ma. E nagy fontosságú pozíciói magaslatán a Quai d’ Orsay teljes egészében megőrizte, sót, ha lehet, még ki is fejlesztette azokat a ragyogó tradíciókat, melyek elidegeníthetetlen szellemi tulajdona a francia diplomáciának XVI. Lajos korszaka óta. A beogradi esküvő francia kísérő jelensgei között könnyű szerrel meg lehet állapítani a tradíció jelen valóságát. Kevéssel az esküvő után a Temps a Quei d' Orsay hivatalos ünnepi cikkben méltatta a román és jugoszláv uralkodó családok egyesülésének eseményét. A cikk a francia próza minden tüzének megrngyogtatása után igen érdekes politikai fejtegetésben csúcsosodik ki, Átmenetképen megemlíti, hogy a mostani beogradi esküvőnek előfeltétele ama ismeretlen szerb és román katonák szenvedése és kitartása volt, kik az albán visszavonulás vagy a moldvai front nehézségeivel birkózva haladtak a győzelem felé. Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia a győzelem után alakult kisaníanthoz tartoznak, — folytatja a Temps. — Egy angol újságban most sok szó esik ar rói, hogy ez a szövetség délfelé Görögországgal nagyobbodik meg. Ez a kombináció most annál is inkább időszerű, mert a görög trónörökös szintén román hercegnőt vesz feleségül. Ná ónk azonban BACSMEGVEt NAPLÓ felfogás «uralkodik, hogy e híresztelések még koraiak. Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia érdekeiknek megfelelően kontinentális politikát csinálnak, mig Görögország az angol érdekeknek megfelelően a Dardanella kérdés közül tevékenykedik. De lehetséges-e most Görögországnak a törökkel békét kötni. — Igen, ha mint önálló állam tárgya! Görögország és nem mint vazallus, ki a Dardanellák angol ellenőrzésre törekszik. A görögök már nem hisznek seregeik győzelmében. Már meg is egyeztek volna velük, ha ebben a nagyhatalmak nem akadályozták volna őket. Mi franciák — folytatja a Temps —(igen meg volnánk lepve, ha a legcsekélyebb pressziót is gyakoroltuk volna Görögországra. A francia politika nem játsza ki az egyik népet a másik nemzet ellen, hanem inkább a megegyezés és a béke létrehozására törekszik? A Quai d' Orsay-nak nem szokása az ünnepi általánosságokba való fulladás. A Temps gratuláló cikkében is elég hely akad a görög bünbocsánat feltételeinek megállapítására, a kisantant figyelmeztetése éppenugy, mint az angol politikának szánt morális pofon számára í ••••••< A fájdalom nélkül való szülés az insbrucki nőgyógyászati-kongresszuson Szalés; gyógyszeres kábálomban, hipnózisban és hipnonarkózisban A kongresszus — a hipnózis szülés melleit az a R uctk szobrász Irta: Knrintny frigyes Édes fiam, Rómában ért utol leveled — nagy örömmel olvastam a levelet is, meg a mellékelt cikkeket, amikből megállapítható, hogy sikered nem mindennapi és hogy a »Munkások« fordulópontot telent miivészi életedben. Valami illusztrált lapban láttam a szobor fotográfiáját és mondhatom, hogy magam is nagyon meg vagyok elégedve veled.; a »Munkások« erős, férfias és ha úgy tetszik, büszke vagyok rád. Ami a levélben jelzett töprengéseket és aggodalmakat illeti, megnyugtathatlak, Boldizsár. Az emberi élet hosszú és van idő ilyenre is — mindez elmúlik és különben nem is fontos. Egy kis meghatottságot is éreztem, hogy éppen a te öreg apádra gondoltál és neki beszéltél a belső dolgaidról. De hidd el: nem tudok mondani semmit és nem tudok tanácsot adni — ne hidd ám, Boldizsár, hogy a' hosszú évek egymásra rakódnak és hogy épület lesz alattunk, mely egyre magasabb s melynek tetejéről egyre szélesebb a láthatár. Nyilván valami folyik alattunk és fellettünk, folyunk mi is vele, de nem látunk két partnál egyebet. Nem tudok mondani semmit és ha nem íiínék most itt nagyon egyedül a Tlberis partján egy kicsi szobában és nem tudnám, hogy ma este már nem megyek sehova S ma estére nincs egyebein, mint néhány gondolat, néhány figura, amit öreges kedvvel rakosgatok a sakktáblán, vaJószinü, hogy nem is írnék levelet. Nem Írnék, kedves Boldizsár, sőt úgy lehet, ezt a levelet se küldöm el, amit így lazán és andalogva írok most ■.. az ám, érzem, hogy ebben a pillanatban hiányzik belőlem a bölcs, apai póz és te keveset tanulnál tőlem. Sőt talán meg is bántanálak, mert őszintén meg kell vallanom, valami mosolygásféie suhant át Insbruck, junius hó. A nemzetek között folyó politikai és hatalmi versengésnek el kellene ülnie a tudomány területén. Az embereknek emberek között véghezvitt pokoli pusztításait összefogó tudományos munkával kell expiálni. A nagy kataklizmának pusztításai az emberanyagban parancsoló szükséggé teszik, hogy minden olyan tényezőt, amely elősegíti az elnéptelenedést megszüntessünk. Az embereknek, főként pedig a női nemnek a háború alatt és az azután bekövetkezett áldatlan állapotokban megviselt lelkülete, degenerált idegrendszere a fájdalmak legkisebb fokéra is kibillen egyensúlyából, aminek természetes reakciója az, hoey a nők öreg arcomon, mig a leveled olvastam, amiben olyan végletes és elszánt komolysággal beszélsz művészetedről, eszmék meghasonlásáról — hogy milyen harcok dúlnak benned s a kétségbeesés szélén állasz sokszor, mert nein tudod magad tökéletsen kifejezni a gipszen és márványon keresztül... mert nem indod, kinek higyj :Michelangelonak vagy Rodinnek — és hogy hol van az abszolút, megdönthetetlen művészi Igazság. Egy helyen futtában (ó, nem szemrehányásképpen mondom, hogy futtában!) megemlíted, hogy azért fordulsz hozzám, mert homályosan úgy érzed, keresztülmentem én is ezen a válságon. De nem vonhattad le a tanulságot, mert íme, hárem éve annak, hogy letettem a vésőt és nem bánva, hogy szép hírnevem szertefoszlik, otthagytam mindent: lázas verekedést agyaggal, márvánnyal, izgató kiállításokat, versengéseket, Rodint és Michelangelót — elbujdostain s nem bántam, folytassák ott, ahol én abbahagytam. Jó Boldizsár, milyen szép és hideg emlékek! Mosolygok és hidd el, nem bántja a hiúságomat, hogy mindenről és mindenkiről beszéltél, ami foglalkoztat, csak az én hírhedt »önarckép« sorozatomról nem, amit annak idején nemcsak te csodáltál. Hol van a sok agyag, meg gipsz, Boldizsár, ügy tudom, anyád valahová a padlásra rakta a szép kiállítást — most, pillanatnyi szeszélyből, szinte látni szeretnék még egyszer néhány darabot belőle. Nem hiúságból és nem lelkesedésből: szeretnék mosolyogni a furcsa, mókás torzókon — a hideg agyagba minő fogcsikorgó erőlködéssel kapartam bele a szájamat, az orromat, a fülemet, meg a homlokom — és hogy püföltem ezt a homlokot, hogy a magamé fájt belé, én istenem! Igazad van, Boldizsár, keresztülmentem ezen a válságon én is. Huszonkétéves voltam fe az egész világból egyeta legkisebb fájdalmaktól is me nekülni igyekeznek. Nem mai jelenség az, hogy a nők szabadulni igyekeznek a szü lesi fájdalmaktól. A szüléstől való tartózkodásban nemcsak gazdasági körülmények játszanak fontos szerepet, hanem a mai nők egész mentalitása, amelyet röviden azzal fejezhetünk ki, hogy a nők menekülnek a szülési fájdalmaktól. A családi szentségnek, a biblia szentségének gondolatán és parancsán : „fájd ilommal szüld meg gyermeked“, átgázol a létért való küzdelem. Az istenek alkonyát nyomon követi az emberiség alkonya. Az emberi kutató elme meiráiljt parancsol e pusztító törek len dolog érdekelt, zaklató, nyugtalan kíváncsisággal: önmagam. Ki ez, kivül és belül, ki ez a vizcseppnyi mindenség, amihez Ismeretlenül és ok nélkül jutottam, kiről, nem tudom, mit ér nekem és hová visz s mégis annyira féltem öt, hogy felorditok, ha durván nyúl hozzá valami avatatlan kéz, vagy mellbelöki a vihar? Tudtam, hogy egyetlen a világon, mert mindenben hasonlatos bár a többiekhez, az idő és tér végtelenjében ez a lény csak az, nem volt és nem lesz többé soha, akiről igy beszélek: én. Órákon át néztem az arcomat a tükörben, kitágult szemekkel egyre közezelebb hajoltam a fényes vizlap színéhez. Néztem mohón és sóvár kíváncsisággal. Szerelmes voltam magamba. Ki fogja valaha kifejezni ebből az arcból, amit én tudok egyedül róla? Aggódtam! Ki menti meg a pusztulástól ez áll kifejezhetetlen vonalát s a fájdalmat, ami itt bujkál ez ajkak között, mindezt, ami azért van igy s nem lehet másképpen, mert engem jelent, a kínok és gyönyörök legmélyebb forrását, az én édes, kegyetlen és önző, de formátlan indulataimat, érzéseimet, amikhez hozzáolvadt s amiket szoborba öntött s formába tökéletesített ez az arc? Ki menti meg, mert tudom róla, hogy el kell pusztulnia különben nyomtalanul ez értelmetlen létben, mely csak teremteni tud, de megtartani nem. Mintázni kezdtem az arcom, jó Boldizsár. Hosszú órákat töltöttem a tükör előtt s gyúrtam és faragtam az agyagot, hogy egy napon majd úgy nézhessek az agyagba, mintha tükörbe néznék s megnyugodjam: íme, megfogtam a tükröt, a tükör él helyettem s beszél rólam, az idők végeztéig. Igaz, igaz, Boldizsár, keresztülmentem a válságon. Megfaragtam a homlokomat, orromat, szájamat és államat — hiába! Minek a sok szó és magyarázat •— nem sikerült. Orr, száj és homlok volt, ner.i S. gidai. vésőknek, módokat keros, «melyek útját állják minden nemzet e nagy veszedelmének, az elnéptelene* désnek. Ezt a munkát vállalta a német nőorvosoknak Innsbruckba összehívott kongresszusa, amely junius 7- én kezdte meg tárgyalásait és amelynek fótémái: Rönt?;en-terépia, előifekvő méhlepény placenta praevia), a szülési rángógörcsök (ecclampsia), vérátömlesztés többé-kevésbé már eddig is tárgyalt és bőséges irodalommal rendelkező kérdések. Uj téma a fentebb érintett fájdalmatlan szülés kérdésével kapcsolatos téma: a szülés — hipnózisban és hipnonarkózisban. A szüléseknek hipnózisban való levezetése nem uj gondolat, mivel a hipnózisban előálló fájdalommentességről (analgesia) régóta tudunk. De most ismét előtérbe hozta az elnéptelenedés. Módszerét a német tudomány dolgozta ki. A heidelbergi egyetem évtizedek óta foglalkozik a szüléseknek gyógyszeres kábálomban való levezetésével. Krönig tanár klinikáján Gauss professzor kezdeményezte s a kábái mot a scopolamin nevű szer milligrammjának 3—4 tizedrészével érte el, A scopolaminnak az a hatása, hogy fajdalmatlanságot (anaestesia) és az emlékezés kiesé ét (amnesia) idézi elő. Tehát nemcsak fájdalmatlanná leszi a szülést, hanem kikapcsolja az agyműködésből a szülés lefolyására való emlékezést is. Ezzel szemben azonban megvan az a hátránya, hogy elnyújtja ft szülést, azonkívül pedig, hogy az eseteknek egy bizonyos számában ilyenkor műtéttel kell a szülést ‘lefejezni. én. A iormák hidegen néztek rám —• nem az én fejem, vagy nem az, mi benne lényeges, mit belőle féltek. Meguira nekifogtam: talán itt volt a hiba vagy ott. Talán ezt a vonalat kell mélyebbre fognom s akkor kapom meg azt a kifejezést, ami túl van a vonalakon. Rav&szkodtam. Megpróbáltam kivonatolni: a szájat kiíaragtam erősen, a többit hagytam háttérnek — sok fej lett belőlem és egyik se voltam én. Gondoltam, művészetemben a hiba. Tanulmányoztam hát a nagy szobrászokat — mi az a fortély, amit felhasználhatnék belőlük. Hí* ve lettem Michelangelónak, aki roppant tömbökbe fogta össze a lágy életet s kővé dermesztete s hive lettem Rodinnek is, ki a formátlan és élettelen köveket, miden aludtak, kifúrta — s a kövek lágy része kicsurgott s ö hirtelen formált lágy és leheletszerű életet a kövek csurgó és hirtelen megalyadt véréből. Próbáltam ezt, próbáltam azt, minden hiába volt, Boldizsár. Akkor épp úgy kétségbesíem ám, mint te. Bolyongtam és bolyongás közben nem szűntem meg keresni — lopva és dühösen kerestem azt a hajlékony vésőt, azt a megértő anyagot, melyből és mellyel kiiaraghattam magam. Anyád igy ismert meg engem: a tehetetlenség és meghasonlás utján találkoztam vele. Éreztem, hogy az anyag hűtlen lett hozzám — s ekkor én szerettem bele gyógyithatatlanu! az anyagba. Halálosbus honvágj' fogott el, hogy fogadna vissza magába s keverne el a földnek porával, mint ahogy én kevertem vissza a vályúba összetört szobraimat, mert éppen úgy nem sikerültem neki, mint ahogy azok a szobrok nem sikerültek, amiket belőle hasítottam. Anyád igen szép vojt, Boldizsár, — de engem nem szépsége, hanem az a végtelen ismeretlen vonzás taszított hozzá, ami úgy áradt belőle, ahogy a nehéz földből árad az erő, mikor visszahull rá
