Bácsmegyei Napló, 1922. június (23. évfolyam, 149-176. szám)
1922-06-02 / 150. szám
T922. junias 2. BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oktalft A világ legmodernebb színháza Három színpad egymás mellett Newyorkban legközelebb egy uj színházat nyitnak meg, mely berendezése főrészeiben az őszszes eddigi szinházberendezésektöl lényegesen különbözni fog. Az uj színházban három színpad áll egymás mellett: először is egy közönséges színpad, mely nem kisebb az általános szokásos színpad méreteinél s jobbra és balra ettől még két kisebb színpad. A két utóbbi részére úgy szereztek helyet, hogy elhagyták a proscénium páholyokat. E két oldalszinpad kissé ferde vonalban áll s egy-egy előszinpaddal hatol be a nézőtérre. Viszont a középszinpadnál elesik a most oly sokat alkalmazott előszínpad. Tehát szükség szerint játszók egyik jelenetet a jobb, másikat a bal, harmadikat a középszinpadon. De lehet egyszerre játszani mind a hármon, s ezért hídszerű építkezés köti össze a két oldalszinpadot a főszinpaddal. Ezt a berendezést bizonyos daraboknál, melyekben nagy fölvonulások fordulnak elő (pld. a koronázási menet, az „Orleansi szűz", a győztesek visszatérte az „Aida"nál stb.) kitünően ki lehet használni. Sok tér áil igy a felvonulások kibontakozására és nagy embertömegek felállítására. A két oídalszinpadot s ezek előszinpadjait még arra is használják, hogy a kitapsolt színészek a függöny összehuiiása után ezeken jelenjenek meg, itt mondjanak prológokat stb. Az orchestert lehet sülyeszteni és emelni. Erre a célra a padlót oszlopokra építették, — melyeket hydralikus eszközökkel föl és lefelé lehet mozgatni. A színpadon egyetlen oldalkarzat van, ezen állanak a dekoráltok s a színpad alól lökik fel ide őket. Mindezt kézzel csinálják : a diszletváitozás e rendkívüli megkönnyítését az tette lehetővé, hogy a kulisszák ellensúlyait minden egyes darabnál grammokra redukálták le. így elég tehát egy egyszerű érintés s a legmasszivabb díszletek is könnyen felállíthatok. A körhorizont a szinpad játékfelü^téig ér le. Alsó részét tehát nem kell elfedni külön dekorációkkal. Ehhez most még csak az kell, amivel már szintén kísérleteznek, hogy a díszleteket is elhagyják s a díszletek helyett képeket vetit-Az ügyvéd ur — fiatal ügyvéd, néhány érdekes ezüstszállal jól ápolt frizurájában, jó összeköttetések s csinos, de lassan induló kis iroda birtokában — előbb egy adásvételi szerződést diktált végig, aztán valami adóügyi információt adott le telefonon és végül hozzám fordult: — Ja, Szemjonov... Igen. olvastam, hogy Amerikában végre szélnek eresztették. Én 1920-ban láttam utoljára. Úgy mondja ezt az ezerkilencszázhuszat, mint mikor gimnazistakorában valamelyik békedátumot próbálta az emlékezetében megállapítani. És aztán úgy mondta á továbbiakat is — furcsa, vérgőzös, lidércálmot, — mintha nem is közvetlen, élő, reszkető statisztája lett volna az egésznek két éve, tavaly — múltkor, tegnapelőtt... Mintha valami múzeumi könyvtár ócska krónikájából böngészte volna, unatkozva egy jó ebéd után. —Már akkor én voltam kőtörő, mosodai alkalmazott, »szobalány« és cigarettagyártó munkás, aztán kaptam egy kedvező ajánlatot egy kozákezredh* z, ahol képzett hadifogoly-tiszteket kerestek, hát oda többedmagaminal bevonultunk. Névleg a vörösek ellen állt a harc. A valóságban a B a j k á 1 vidéken Szemjonov, D a u r i e vidékén Unger Sternberg báró, a hires orosz monarchista, Charbinban senek a színpadra. Az uj szinpad technikai berendezése nem mellőzheti tovább a kinematográfia szerepét. A Rajna kincsében a kelléket már a budapesti Operában is vetítették a hátsó színfalon. A Magyar Színház most arra készül, hogy Az Ember Tragédiáját mutassa be — vetített díszletekkel. Ez uj művészet uj kifejezési eszközei igy kerülnek elő a vágtatva fölébekerekedő technikai fölkészültségből. Hovat generális, a mandzsuriai kínai vasút volt elnöke, Habarovszkba n Kalmukov és Vladivosztokban Rosan o f belső csatársora valóságos v éres vörös vonalat húzott a lakosság, a muzsikkal szemben. Csatározás ténylegesen felfegyverzett vöröskatonák ellen — akik a vasútvonaltól néhány száz lépésnyire erdőcskékben bujkáltak és lövöldöztek néha — alig folyt. A lakosságot kellett megrendszabályozni. mely eleinte tényleg felszabadítókként üdvözölte a fehéreket, de később meggyülölte őket, mikor látta, hogy csak kifosztható és leigázandó ellenséget látnak bennük, hogy a kegyetlen, gyülevész kozák népségen kívül a csapatok nagyrésze ellenszenvesen közömbös idegenekből áll. Hovat például felerészben kinai katonasággal dolgozott és Szemjonov sohasem mutatkozott japánok nélkül, és hogy ez a csőcselék olyan szadisztikus tombolásokban leli kedvét, melyeket a parancsnokok nemcsak hogy el nem nyomnak, de nyilván kedvtelve helyeselnek is. Vacsinszk városkába bevonulva például első intézkedésük volt a városi fogdának mintegy 150 foglyát — akik tehát nem elitéit gonosztevők voltak, hanem csak apró-cseprő kihágások hősei, vagy vizsgálati fogságban levők — géppuskával egyszerűen lek aszalni. Egy falat viszont —* melyben az asszonyok, belefáradva a háborít borzalmaiba, a sorozó-bizottság tag-, jait legyilkolták —< teljesen porrá égették. A rendcsinálás határozott inten-* cióival jött aztán Szemjonov, aki 1918-ban háborubeli érdemeinek elismeréséül s a japánok jóvoltából a távolkeleti kozákság a 11 a m a nja, főparancsnoka lett. ö már közigazgatással, szociális igazságszolgáltatással is kísérletezett s az intelligencia meg is volt vele elégedve. Különösen a zsidók, akik közt a »felszabadítók« bestiális kegyetlenségü pogromokat rendeztek.' Szemjonov zsidóhadoszfcagot kreált, melyet a városok jómódú zsidó polgárai szereltek fel s melyhez való beosztásukat a besorozott vagy önként jelentkező zsidók szabadon kérhették. Sok zsidó elitéltnek kegyelmezett meg — állítólag a felesége kedvéért; aki a fáma szerint zsidónő volt. Szemjonov néról különben legendák keringtek. Egy hadifogoly tiszt volt — azt beszélték — az angol oktatója s ennek a tisztnek az inspirációjára állítólag sok emberéletet rántott el Szemjonovné a bitófa lélekzetelállitó közelségéből. Az ura azonban mégsem vádolhatta magát azzal, hogy nem volt eléggé szolgálatkész, ambiciózus, lojális hivatalnoka Halál őfelségének. Nagyon meggyülölték, 1920-ban, mikor találkoztam vele, már a lejtőjén volt a pályájának, őt is, meg a japán protektorátusát halálosan gyűlölte a vérefosztott, végletekig megkínzott lakosság. Felhangzott a jelszó: »doloj intervenció« — nem kell intervenció — s az sem I használt már, hogy a zabolázhatatlan kozáknépséget jobbra-balra szállitgatták, hadifoglyokkal cserélgették ki a lakosság megnyugtatására. így kerültem én is Kalmukov vezénylete alól őhozzá. Mandzsuriá-. ban néztem először és utoljára ennek az »emberbőrbe öltön zött feneva d«-nak — ahogy ma Amerikában nevezik — a szemébe, mikor kihajolt a Magyar hadifogoly — Semjonovról, az „emberbó'rbe bujtatott vadállatairól Harc a kigyáfejü és íókatestü őslény körül Buenos-Aires, május. Hetek óta lázban van egész Argentína, genuai konferencia, sziámi ikrek halála, sőt a közeledő elnökválasztás, amely máskor itt oly jelentős esemény, mind hidegen hagyja most az argentinjait. Ma csak egy szót lehet százezrek ajkáról hallani, újságokban olvasni, reklámokon látni és ez: Plesiosaurus. E misztikus szó, amelyet leirni is nehéz, hát meg kimondani, nem újabban felfedezett bolygót, sem gazdag aranybányát, még kevésbé győztes boxhajnokot, hanem egy fantasztikus lényt jelent, a melyet áliitólag Onclli nevű mérnök látott meg először Patagonia legelhagyatottabb vidékének egyik taván feltűnni. Ebben még ugyan semmi különös sem volna, ha ez a lény történetesen nem a diluviális korszakból származna, amelytől bennünket mindössze csak néhány százezer esztendő választ el. A tudósok ugyan kijelentették, hogyha a látott csodaállatnak tényleg kigyó feje, hattyú nyaka és fóka teste van, akkor ez valóban a Plesiosaurus-családhoz tartozik, ellenben teljesen kizárt többszázezer éves volta és különben is az egész históriával nem érdemes foglalkozni, mert légből kapott koholmány. Terjedelmes cikkben replikáztak, hogy először is Oneili mint mérnök a komoly tudományok embere és nem ujnjságiró, akik ujjuk szopományával tömik tele lapjukat, igy tehát szavahihetőségéhez, valamint komoly megfigyeléséhez kétség nem férhet. Másodszor az Onelliek közül senklsem állította, hogy e Plesiosaurus többszázezer esztendős lenne, ellenben próbáljanak a tudósok ez ellen érvet felhozni, hogy miért nem maradhatott volna meg, távéi a világ zajától egy Plesiosaurus-házaspár, amelynek utódjaiból egy, esetleg kettő ma is él ? Harmadszor pedig tovább nem vitatkoznak, hanem magával az élő csodaálattal fogják igazukat bebizonyítani és azzal nyomban nekiláttak expedíciójuk megszervezéséhez, amely érthető okokból néhány kiváncsi újságíróval kibővülve, nemrégiben el is indult. Az állatkertben pedig megtették a szükséges előkészületeket a díszpéldány kellő fogadtatására és elhelyezésére. Az üdvözlő beszédet állítólag maga az igazgató fogja mondani. — Azóta Argentina feszült figyelemmel várja a vállalkozás sikerének jelentését. Minden korszaknak megvan a maga szenzációja. Ha Plesiosaurus, tegnap kaliforniai aranybánya, ezt megelőzőleg pedig a XVI. századtól kezdve majd háromszáz éven át Eldorádó után sóvárgott a délamerikai. Ez utóbbi esettel talán érdemes egy kissé bővebben foglalkoznunk annál is inkább, mert odaát talán kevesen tudják, hogy Eldorado tényleg , Délamerikában van, ami azonban korántsem jelenti Délamerika eldorádó-voltát. A néphit azt tartj i, hogy Peru egyik meghódítója, Orellana volt az első és egyetlen fehérbőrű halandó, akinek sikerült Eldorádóba bejutni. E fantasztikus ország, amelyet három hegy, egy arany, egy ezüst és egy sóhegy véd meg a külvilágtól, két folyó: az Amazon és Orinoco között elterülő mérhetetlen őserdő legbelsején fekszik. Ide menekült az Inka Atahuaipa egyik fivére alattvalóival és felbecsülhetetlen kincsével egyetemben akkor, amikor a spanyolok betörtek a délamerikai indiánok legkulturáltabb törzsének országába, az inkák birodalmába. Eldorádó közepén pedig volt egy mély tó, amelyből egy csodás szépségű sziget emelkedett ki. Ezen állt a nagyszerű fehérmárvány palota, amelynek oszlopai porfirból és alabástromból készültek, belsejét ében valamint cédrusfa borította és a menyezetsn mesés drágakövek csillogtak. A palotát pedig pompás kert vette körül, amelynek szökőkutjaiból vastag sugárban ömlött a folyékony ezüst. Á királyi lak tulajdonosát, aki egyúttal az ország birtokosa is volt, „eldorádó"-nak, „aranyember“-nek hívták, mert szolgálója minden reggel nTMfelkeltekor jóillatu mézgával vonta be ura testét, hogy a reászórt aranyportól úgy csillogjon, mint e nemesfémből készült szobor. Innen az „aranyember“ elnevezés és az ország Eldorádó neve. Bármennyire is valószinütlenül hangzik mimdez, «mégis akadtak sokan, akik hitelt adtak e mesének. Az ismeretlen utáni vágy, a mérhetetlen gazdagság vonzotta az embereket, akik nem törődve a rengeteg akadállyal és veszéllyel, megkísérelték Eldorádó meghódítását. A szerencsevadászok közé nem kisebb ember, mint ama hires Diego de Ordaz, Mexikó egyik meghódítója, a Popocatatepel első megmászója is beállt, azonban ő is, mint elődjei, az őserdő rengetegeiben nyomtalanul eltűnt. Utána a különc és vakmerő Walter Raleigh „the completext gentleman“, akinek bátorságához hasonlót keveset látott a világ, próbálkozott meg a rejtélyes orr szag felkutatásával. , Sir Walter Raleigh, angliai Izabella hires kegyeltje, a nagy tengerész és kiváló hadvezér, nem kiméivé időt, pénzt, sem embert, négy ízben vágott neki e veszélyes útnak anélkül, hogy célját elérhette volna; sőt az utolsó életébe is került. Amikor végső elhatározással negyedszer indult el a képzelt város meghódítására, az őserdőben spanyol telepesek állták útját, akik kemény küzdelem után Raleight csapatával együtt elfogták, őt magát pedig, a gyűlölt angolt halálra Ítéltek. Az „aranyember“ esztelen próbálkozásáért megbüntette. Azóta századok teltek el. Eldorádó hire elterjedt Európában is, de már csak a név jutott el a tengerentúli országokba, ahol Délamerika fogalmának jelzőjévé vált. És hogy Délamerika eldorádóverita mennyiben igaz, azt a reménytvesztett és kétségbeesett bevándorlók ezrei tudnák legjobban megmondani. Iff. Sorg Antal. ▼
