Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)
1922-05-06 / 124. szám
1922. május BACSMEGYEI NAPLÖ oldal. A lupényi halálvölgyben A zsilvölgyi bányaszerencsétlenség hiteles adatai — Hivatalos magyarázatok a katasztrófáról — A gyász városa — Ostrom a halottakért — A temetési ünnep — 80 koporsó egy ravatalon — Látogatás a halálbányában . —- A Bácsmegyei Napló alkalmi tudósitójától — Lupény, május 1. A hosszú személyvonat nehéz fujtatással kapaszkodik föl a Piskiről Lupényba vezető meredek pályán. Elhagyjuk Petrozsényt, ezt az amerikai gyorsasággal a földből elővarázsolt várost és megyünk tovább szomorúbb helyre, a pusztulás völgyébe. A gyászold bányaváros A katasztrófa csütörtökön történt. Csütörtök délután és pénteken a mentési munkálatok folytak. A szombati nap már bizonyossá tette a szerencsétlenség megrendítő méreteit és kiölt a szivekből minden reményt. A széntermelő anyaföld a méhében robo toló fiait már csak halottan adta vissza magából. Bizonyossá vált, hogy nincsen menteni való: sebesült alig maradt nehány, csak élettelen hullák hevertek az elpusztult tárnákban. A szombati nap készülődés volt a temetésre. A bányaigazgatóság, a hivatalok, templomok, középületek homlokán fekete zászlók csüngenek, a hallgatag emberek homlokán fekete redök szántanak mélységes barázdákat. Csak az utcákon özönlik a tö meg, de ezeknek sincs kedvük beszélni. Ahol egy-egy hangosabb szó esik, az bizonyára jajveszé kelésbe, sikoltozásba megy át: „Drága, jó Jánosom, édes fiam, ugy-e nem hagysz el ?" Egy öreg asszony áll a Zsil partján, nekitámaszkodik a hid karfájának. Hárman is támogatják és csititják. Az asszony könnyei belefolynak a Zsilbe. A folyó pedig harsogó rianással megy velük tovább. Hogy történt a katasztrófa? Elkerülünk a Zsil jobbpartjára, ahol a bányaigazgatóság emeletes épülete áll. Itt Frey bányatanácsos, az Urikány-zsilvölgyi bányatársaság itteni igazgatója fogad. Ó tőle halljuk először a katasztrófa megbízható leírását. Hogy mi történt, azt már mindenki tudja, hiszen a tényeket olyan egyszerű elmondani. Bánya légrobbanás. De hogy mi volt a szerencsétlenség oka és ki volt a okozója, arról csak egyetlen egy ember tudna bizonyságot adni: a lövőmester, aki a csütörtöki halálrobbantást végezte. Csakhogy a lövőmester szétzúzott fejjel és kettétört derékkal fekszik az óriási ravatalon, a nyolcvan sorbarakott kopotsó egyikében. — A szerencsétlenség úgy jött, mint egy villámcsapás — mondotta az igazgató — és a katasztrófa maga is alig vett több időt igénybe, mint egy villámcsapás. Abban a pillanatban, amikor a lövőmester a patronokat felrobbantotta, felrobbant a bánya folyosói nak levegőjében elvegyült bányalég is. Egy szempillantás alatt elpusztult minden, ami a bányában volt. S a tragédián már nem lehetett többé változtatni. CH4 — A mostani katasztrófa egyike volt a legborzalmasabb erejüeknek. A kőszénbányák örökös réme, a bányalég gyilkolt mostan is. A kőszén között mindig nagymeny nyiségü metángáz (CHí) van fölhalmozva, amely kis métékben állandóan szivárog. Maga a metán-gáz csak ég, de nem robban. Mihelyt azonban levegővel vegyül, tehát mihelyt összeelegyedik a tárnák levegőjével, a legborzalmasabb robbanógázt képezi. Éppen ezért minden kőszénbánya egfontosabb berendezése a szel lőztető készülék. Óriási ventillátorok sajtolják az aknákba a friss levegőt és állandó pumpák szivattyúzzák a bányafolyosók különböző gázokkal vegyült levegőiét. Minden bányamunkásnak dróthálóval borított Dawy-féle biztonsági lámpája van, amely megakadályozza azt, hogy bányalég esetén is robbanás történhessék. Villanyvilágítást nemalkalmazhatunk, mert rövidzárlat, vagy egy kipattanó szikra is kész veszedelmet jelenthet. A Dawy-lámpa egyszersmind a bányalég legbiztosabb ellenőrző eszköze is. Rendes, veszélytelen levegőben erős sárga lánggal ég. Ahol bányalég jelentkezik, ott a lámpa csak pislog. Aki elsőnek ment le a felrobbant bányába A „Bácsmegyei Napló" munkatársa fölkereste Lehóczky bánya igazgatót. Ó volt az első ember, aki a felrobbant bányába betette a lábát. Lehóczky igazgató a mentésről a következőket mondotta el: — A szerencsétlenség külső jele tulajdonképpen nagyon kevés volt. Nagyobb detonáció, legalább is olyan, amilyent a külszínen meghallhattunk volna, nem volt. De nem is lehetett, mert olyan bányarobbanás nincsen, amely egy egész hegyet meg tudna ingatni. Te efonon jelentették, hogy az akna bejáróján láng és füst csapott ki. Nekünk erre a hírre megállt a szívverésünk. A szellőztetőkészülék a levegőt az aknabejárón sokszoros légkörnyomással sajtolja le. Ha itten a nagy nyomás ellenére a mélységből láng és füst tudott feltörni, akkor a hegy mélyében olyan rettenetes robbanás történhetett, amelynek feszitő-erejét élő ember nem bírhatja ki. Lélekszakadva rohantunk az ak nabejárathoz. A falakon köröskö' rül korom : a füstszag még a levegőben terjengett. Megkönnyitette dolgunkat, hogy a villamos fel huzókészülék is möködött. Leereszkedtünk a tárnák szintjére, amely 120 méter mélységben van. Itt azután csak rémületet láttunk, bárhova is néztünk. A robbanás a tárnák falazatát fölszakitotta, a fa-ácsolást pozdor ;ává zúzta, sőt a cement- és betonfalakat is szétrepesztette. A rob bánás ereje embereket, bányako csikat, lovakat, szerszámokat és mindent, ami a bánya mélyében volt, elemi erővel vágta a bánya falához. Elképzelhetetlen az az erő, amellyel a robbanás a szerencsétlenekre lesújtott. A vastag acélrudakból álló bányakocsik úgy össze-vissza görbültek, mintha egy hajfonatot gyúrtak volna össze. A robbanás persze meggyujtotta a metángázt is, úgy hogy a tűz fölszaladt az aknanyilásig. Aránylag még szerencse, hogy a tűz olyan pillanatnyi volt, hogy a faalkatrészek nem értek rá lángralobbanni, mert különben a bánya meggyulladt volna s lehetetlenség lett volna megközeliteni. Kit terhe! a felelősség? Beszéltünk tisztviselőkkel, altisztekkel és munkásokkal is. Hiszen itt járnak előttünk gyászos arccal, gyászoló ruhában. A főutcán egy csoport ember beszélget. Hozzájuk lépünk és köszönünk: — Jq napot I — Jó szerencsét I... — felelik vissza. Olyan különös nekünk, idegeneknek ez a köszönés. Ezek az emberek nem ismernek sem jó reggelt, sem jó napot, sem jó estét, sem alázatos szolgáját. Csak egy köszönésük van: „Jó szerencsét I" — Jó szerencsét I mondjuk és szóba ereszkedünk az emberekkel. — Mit gondolnak, ki okozhatta a bajt? — kérdezzük. Ingatják a fejüket. Nem tudják. Ki is tudná azt megmondani ? Pedig valóságos szakértő mindegyik, mindegyik tudja, hogy hány percent bányalégnek szabad a tárnában lennie. De hogy magasabb bányalég mellett is miért robbantottak, arra senki sem tud felelni. — Nem volt szerencsénk — mondotta az egyik. — Ez volt a baleset oka. Az egész lakosság mérhetetlenül le van verve, de azért, absolut nyugodtan viselkedik. Általában senkit sem vádolnak a katasztrófáért s véletlen balszerencsének tartják. A haláltárnában Az igazgatóságtól engedélyt kértünk arra, hogy leszállhassunk a robbanás színhelyére, az Arankabányába. Nem engedték meg, de nem is tagadták meg. Ha akad valaki, aki levisz, akkor lemehetünk, mert már nincs semmi veszély. Negyedórái ut a községtől az Áranka tárna. Szorongó, félelmetes érzés ide bemenni. Az épségben maradt felhuzókészülék levisz a mélységbe. Lent a mélységben azt az embert, aki pem szokott ilyen helyen járni, igazán elfogja a rettegés. Sok látnivaló itt sincsen, romok és üszkök mindenütt. A bánya vasút sinei letépve, elgörbülve hevernek az útban. Visszatérünk. Az akna szájától az alagút nyílásáig már szinte szaladva mentem. Mindig szépnek találtam a napfényt, de ilyen gyönyörűségesen ragyogó szép még sohasem volt A hivatalos vizsgálat A hivatalos vizsgálatot szombaton éjjel folytatta le egy harminc tagú vizsgáló bizottság. A bizottság megállapította a bányalégrobbanást, de a rombolás miatt részletes megállapitást nem lehetett végezni. A katasztrófa végső képe az, hogy a bányából nyolcvan hullát hoztak fel, rajtuk kívül négy súlyos sebesültet, akiknek állapota válságos és hat könnyebb sebesültet, akik meg fognak gyógyulni. Két embert mostanig sem bírtak megtalálni, pedig az egész bányát fölkutatták értük. Ezek valószínűleg a még eltakaritatlan romok között vannak. Halott virrasztás Péntéken és szombaton szomorú feladat jutott ki részül Lupény népének. A hullákat felszállitották a társulat kórházába, a mely a telep főutcája mellett elhúzódó domb oldalában fekszik. Három kis pavillonból áll az egész kórház. A tiz sebesültet kényelmesen el lehet benne helyezni, hanem a nyolcvan halott alig fér bele. Ez a vég durva és kegyetlen. Nincsen egyetlen hulla sem, a melyik csonkitatlan maradt volna. Van néhány test, amelyiket a robbanás ereje úgy vágott a falhoz, hogy négy-öt darabba szakadt. Néhány halott koponyája lapossá van zúzva, alig lehet fölismerni, hogy ez itt tegnap még gondolkodó homlok, ez itt pedig két szem volt, a lélek tükre. Most már a haláltükre rajtuk minden. Szombaton egész nap kordon állt a kórház kürül. Zokogó aszszonyok, jajveszékelő anyák és siró gyermekek könyörögnek, hogy bocsássák be őket a halottakhoz : legalább még egyetlenegy pillantást vethessenek rájuk. A vezetőség hajthatatlan, nem enged a halottakhoz senkit. Ez talán kegyetlenségnek tűnik fel, de épen ellenkező célja van. Ilyen állapotban nem akarják a hozzátartozóknak megmutatni a hullákat. Előbb megmozsdatják őket. Lemossák a tagokról a vért a kormot és a szennyet. Csak a halált nem moshatják le róluk. Az igazgatóság szombaton minden halott részére fekete zsákszerű ruhát varratott, egy fekete sapkával. Ebbe öltöztette föl a hullákat. Mert később mégis megmutatták, már a koporsóban, a szemfedő alatt, egy pillanatra a halottakat az anyáknak és az asszonyoknak, És igy felöltözve mégsem látszott, hogy a kar egészen levált a testről vagy hogy a koponyából hiányzik az agyvelő. Jönnek a halottak Szombaton éjjel szállitották le a kórházból a koporsókban a hullákat a ravatalhoz. Félelmes és hátborzongató látvány volt. A fénytelen sötét éjszakában, a kórházdombról levezető szerpentinen fáklyás bányászok hozták !e sze rencsétlen társaikat. Az egész horizontból nem látszott egyéb, mint az égen a csillagok és a domb ösvényén lefelé kígyózó fáklyafényes koporsók. Ez volt az egyetlen időpont, amikor majdnem fölbomlott a rend mármár úgy volt,j hogy a mélyen sújtott lupényi nép idegei föl-
