Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)
1922-05-20 / 138. szám
Í922. május 20. BÄCSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal Genua sem hozta meg a szabadkerekedelmet A génuai konferencia gazdasági bizottságában egy vonalon harcoltak a ínagyarok, az olaszok, a németek és pz osztrákok. A négy állam delegáltjai a szabadkereskedelem elvének megvalósítását óhajtották. Az egészből azonban nem lett más, mint hogy a konferencia egy csomó szépen hangzó frázist, egy csomó ajánlást hozott létre, meiyek arra vonatkoznak, hogy az államok szívleljék meg a kölcsönös gazdasági csere akadályainak minél előbb való lerombolását. Azokat a kereteket, melyek közt ezek a tárgyalások hoztak, a londoni szakértők szabták meg, melyek azután a német, magyar és olasz javaslatok által kibővülitek. Az angol javaslat csak a ki- és beviteli tilalmak kérdését érinti, mig ;a magyar javaslat főgondolata az, hogy ismét érvényesüljenek a világháború előtti kereskedelempolitikai elvek. A magyar javaslat a kereskedelani szerződések visszaállítását, a légióid) kedvezmény kölcsönös felújítását •és az összes forgalmi tilalmak törlését indítványozta erős hangsulyozás'jsal. Azonkívül külön memorandumot ('.terjesztett elő a magyar delegátus, melyben az utódállamok gazdasági Vonatkozásait kívánta szabályoztatok még pedig a portorosei határozatok értelmében. ^ A londoni szakértők, valamint a német bizottság javaslata nem jelölték meg pontosabban, hogy a hozandó határozatok milyen kötöerövel bírjanak. Ezzel szemben a magyar javaslat kollektív szerződést indítványozott, minthogy a múlt bebizonyította, hogy a jó szándék megnyilvánulása és az egyezmények életbeléptetésére vonatkozó óhaj és hajlamosság semmit sem jelentenek. Ami azután az összes javaslatokból megvalósult, nem lett, más, mint olyan határozat, mely a1 szabadkereskedelem bevezetésére vonatkozó óhajtásokat és hajlamosságokat fejez ki. így pl. a legfontosabb elv, a legtöbb kedvezmény kérdésében hozott határozat szövege a következő: »A konferencia hangsúlyozza a kereskedelem méltányos megítélését, mely elv a népszövetségi paktum 23. szakaszában is le van fektetve és a legmelegebben ajánlja a kereskedelmi összeköttetések fölvételét kereskedelmi szerződések formájában, melyek részben a viszonyokhoz alkalmazkodó kölcsönösségen nyugosznak, részben viszont megvalósítják a lehetőség határai között a legtöbb kedvezmény elvét.« A határozatnak ez a formája, mely a kisántánt álláspontját fejezi ki, Jartkovics jugoszláv delegátus fogalmazásában fogadtatott el. Ennek a hatáozataak a szövege megmutatja, hogy mennyire elméletiek Génuában a szabadkereskedelem megvalósítására hozott határozatok. Hasonlóan megkötő. erő nélkül való a ki- és beviteli tilalomra a nyersanyagok kiviteli tarifájára vonatkozó határozatok. Németország kijelentette ugyan, hogy megette az előkészületeket a behozatali tilalmak felfüggesztésére, a kisántánt és Lengyelország ragaszkodtak a behozatali és kiviteli tilalmakhoz. Még pedig valulajavitási, illetve a fogyasztókat védő szempontokból. Sár ezzel szemben felhozták azt a tényt, hogy a magyar, az osztrák és a német valuta az említett szempontok érvényesítése dacára elértéktelenedett, ez az érvelés hatástalan marad. A portorosei határozatokat a londoni szakértők első helyen tárgyalandóknak jelölték meg és föltétel nélkül való elfogadásra ajánlották azokat a konferenciának. Annak idején a kisántánt államai azzal az indokolással tolták el maguktól a portorosei határozatok kötelezővé tételét, hogy Ném.et-Halálos fiatalság Tegnap öten haltak meg közülök. Tegnapelőtt négyen. Úgy galoppoznak a boncterem felé, mint randevúra, ha talán mennének. Az egyiket még ki sem vitték onnan, mikor már helyére tolong a másik. Tragédiájuk benépesítik a rendőri hirek szürke rovatát is; nap-nap után változás nélkül. Talán csak a számok tolódnak el néha: ma négy, holnap kettő, holnapután három s azután, ki tudja, hogy mennyi, de mennyi ? És néha talán még a halál neme is megváltozhatik. Garni-hotelekben revolverdurranás, fürdőkabinban felvágott ütőér, ugrás az negyedik emeletről, éjszaka nyitva felejtett gázcsap (ez az utolsó azonban egyre ritkább lesz ; talán mivel a villany nagyon terjed, vagy mert hogy a gáz is igen-igen drága), vagy és nem is ritkán a régi és jól bevált kötél. Vannak azután, a kik mondainebbek ; azok az elegánsabb módszereket keresik: vagy a mortiumot, vagy a Veronáit. A tömeg számára pedig marad a Duna, a jó, öreg, csendes Düna-hullám; az fojtja magába puha öleléssel mind valamennyit. Májusi éjszakákon, a Margit- vagy a Lánchíd ivéről le, mikor körben fénylik, ragyog a város s lent kéjéé nyugalommal hömpölyög a víz . .% talán nem is lehet olyan nagyon rémes. Az életkoruk? Milyen, milyen urcsa. Az is mindegyiknél egyforma. Huszonkilenc az egyik, harminckettő a másik, a harmadik huszonhat, a negyedik pedig még alig múlt harminc. Öregebb nem is igen akad náluk, de fiatalabb sem igen van közöttük. Ott vergődnek szegények reménytelenül a huszonöt s a harmincöt évük mesgyéjén, de nagyon sok közülök a felsőbbik határt soha el nem éri. Fiatalon, mint öregek esnek össze s nem bírják erővel, mig megöregedhetnének^ Rezignációra tulfiatalok. de életvárásra már rég megöregedtek. Halálraítélten élik a világot és saját verdiktjük a halálos ítélet. Válaszút előttük- se jobbra, se balra, csak a mi bizonyosan úgy is eléri őket. Szomorú sors az elítéltek sorsa : a huszonöt—harmincöt éveseké. Roncsolt idegekkel vonszolnak olyan jármot, hogy ép idegekkel is beleroppannának. Hat hosszú kínos, hat hadi év után nem múlik el róluk a hat év emléke. Hat év a fronton, vagy hat esztendő bárhoz a pok!os kínok nehéz gyötrelmében, nu] is minden idegszálaikban bent él. És nem segit semmi, mert nem segíthet semmi. Ha kényelem, gazdagság is jutna nekik osztályrészül, külső nyugalmuk még jobban kiélezné a belső feszültséget. Csak mennek körben, a taposó malomban megannyi ország nem jelentette ki hajlandóságát ugyanazon határozatok elfogadá sára. Már pedig enétkül az utódálla mok területe tág kaput jelentene a német ipar egyoldalú hódításának, mig Németország a maga részéről egyszerűen elzárhatná az utódállamokból irányuló bevitelt. Németország kijelen tette a konferencián, hogy a maga részéről hajlandó a portorosei határoz mányoknak magát alávetni. A kis ántánt államai azonban azzal tértek ki az ily irányú határozat elől, hogy méltatlan lenne egy olyan határozatot hozni, melyet Portoroseban az utódállamok hoztak, most a közvetlenül nem érdekelt államok közbejöttével érvényessé emelni és kötelező határozattá. Ennek a helyzetnek megfelelően hozta meg a gazdasági bizottság azt a határozatát, mely csak ajánlja, hogy az államok a portorosei elveknek megfelelő egyezményeket, kössenek egymással. Az erdélyi zsidóság küzdelme a magyar anyanyelvért — Nem taníthatnak magyarul az erdélyi zsidó iskolákban A kolozsvári hitközségi elnök beszéde -Röviden megírta már a „Bácsmegyei Napió“, hogy a román közoktatásügyi miniszter eltiltotta az erdélyi zsidó iskolákat a magyar nyelv használatától. Ez a rendelej arra kötelezi a zsidó iskolákét, hogy héber vagy román legyen. A rendelet megváltoztatása érdekében az erdélyi magyarság és zsidóság egységes küzdelmet folytat. Ebben a küzdelemben résztvesznek a cionisták is, akiket — okkal vagy ok nélkül, most. ne keressük — a zsidóságnak és az erdélyi magyar sajtónak egy része azzal vádol meg, hogy az ő agitációjuk eredménye a jogfosztó rendelet. A kolozsvári zsidó hitközség most választotta meg uj előljóróságát. Az uj elnök Fischer József dr., székfoglaló beszédében részletesen ismertette a zsidóság kérelmét s erélyesen követelt orvoslást. A beszéd egy részét, mely e küzdelem előzményeivel és céljával ismertet meg, itt közöljük : „Ismeretes az e tárgyban kibocsátott rendelet, mely arra köte“ lesi a csatolt területek zsidó is“ kóláinak fenntartóit, hogy szép“ tember elsejétől kezdve a tanítás* héber, illetve jiddis, vagy román nyelven folytassák. Sajnos, hogy a tisztán kulturális ügyet egyes sajtóorgánumok politikai céljaik érdekében agitációra használják fel és ezzel az amúgy is nehéz kérdés elintézését még nehezebbé teszik. Nem követem e példát és távol tartva az iskolaügytől minden politikát, tisztán kulturális szempontból szólok hozzá a kormányintézkedéshez, melyet — nyíltan megmonmondom — a mai viszonyok között elhibázottnak tartok. Kulturális kérdéseket közigazgatást utón, hatalmi szóval megoldani nem célravezető. A természetes evolúciót sem siettetni, sem hátráltatni nem lehet. Kétségtelen joga az államnak, de az itt élő népesség közös érdeke is, tehát feltétlen szükségesség, hogy a kisebbségi iskolákban a román nyelv intenziven taníttassák, viszont a zsidóságnak rokkant, nemes paripák s az ütjük nem vezethet, csak a körbe vissza. Mennek az utón, talán folyton előre, de tudják, hogy a körön csak maguk mögé mennék ... És menekülésük nincs, nincs semerre ... > Hat esztendő nehéz nyomorúsága megüli az összes lelkeket. Mégis a huszonöt—harmincöt évesek esnek el alatta. Pedig ezt a hat évet végig csinálta * más is. Mindenki — nemcsak a halálra ítéltek. Végigcsinálták öregek is, akiket az idő amúgy is megropantott. Végigcsinálták gyermeek is, akiknek teste éppen e miatt a hat esztendő miatt fejlődött satnyán. És mégis a romok közt alig esett el más: — csak :a halálra ítéltek. Mert az öregeknek talán mégis könnyebb. Kínlódva, görnyedve, ha mennek is előre, megenyhülhetnek, ha visszanéznek. Mert valahonnan messziről, messze a múltból, mégis csak rájuk kacag sok ragyogó emlék. A fiatalság, a béke a biztonság, az önbizalom, a céltudatosság; visszakakacaghat mindennek az emléke, amit a múltban minden erős ember magáénak vallott. Mert láthatott vissza és nézhetett előre. Ma semmijük sincs — de megvan a múltjuk . . . A fiatalabbak még bírják idővel. Soraikat sem determinálták évek és események még élnek egészen. Hosszú, hosszú évek tárulnak elébük s a hosszú jövő mindig valami reményt is rejt magában. De nem is igen volt, amit elveszíthetnének. Életük mindig csak az volt, ami ma s nem szőttek terveket, hogy most összetörjék. Nem kezdtek reményeket egy elmúlt világban s nem pusztulnak el, ha az a világ elpusztult. De ők, az elitéltek, három világban élnek . .. A múltban, amelyik nem takar nekik semmit. A jövőben, amerre mér idejük sincsen. A jelenben, ahol már talán nem is élnek. Akit elveszítettek, azt még elviselnék. Vészit és nyer az ember és amit elveszít, alkalmak jöttével megszerezheti újra. De az elitéltektől, a huszonöt—harmincötévesektől a múltat vették el,* a jövendőt vették el. Számukra csak a ma maradt meg, de múlt és jövendő nélkül. És vele együtt tűnt el rövid életüknek minden lehetősége . . . Nincsen semmijük és nem lehet semmijük. Nyugodalmas szívvel a jó tavaszi napra soha, de soha ki nem heverhetnek. Soha semmi örömnek, gondtalan lélekkel nem tudnak örülni. Vágyuk nincs semmi, mert úgy sem teljesül vágyuk. Reményük nem lehet, mert céljaikat ölték meg. Esztendők sorára, ha csak előre néznek, szürke ködökbe fullad előttük minden. Lázasan kapaszkodnak még valami után, ami, ha
