Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)
1922-05-18 / 136. szám
1922. május 18. BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal Az erdélyi magyar tisztviselők sorsa A Magyar Szövetség küldöttsége a királynál — Az esküre jelentkezett tisztviselők lojalitást nyilatkozata 1 Kolozsvárról írják: A magyar tiszt!*iöetői kérdést intéző bizottság elkészült az esküre jelentkezett tisztviselők kataszterével. Teljesen tiszta képet, pontos statisztikát alkotott arról, hogy hány tisztviselő igényli az államtól állásába való visszahelyezését, illetve nyugdíjaztatását. A Magyar Szövetség tisztviselő ügyeit inléző bizottság memorandumokban fordul a kormányhoz a tisztviselő-kérdés végleges rendezése végett, vasárnap pedig egy küldöttség utazott Bukarestbe, amely Ugrón István vezetésével megjelent a király előtt s átnyújtotta a következő felségfelirato:; Sire! A magyarság, múltja a dinasztikus hűségnek a bizonyítéka. A magyar karakter a monarchikus urszáglást óhajtja és kívánja a monarchikus országiás alapjának a becsületét vallja. Ennek a lelkirendeltságnek tántoríthatatlan példaképei voltak a magyar tisztviselők. A Magyarországtól lecsatolt területek tisztviselői 1918. év őszén a román hadsereg elöl nem menekültek el, hanem helyükön maradtak, lelkiismeretesen teljesítve kötelességüket. Az impérium átvételekor, 1919 január havában, egy külön bizottság járt Nagyszebenben és felajánlotta a iConsiliul Dirigentnek, hogy az összes tisztviselők egyszerű hivatali eskü vagy fogadalom letétele mellett készek a békeszerződés megkötéséig helyükön maradni és kötelességüket pontosan végezni. A Consiliul Dirigent azonban ennél többet, hüségesküt követelt, ami az idő szerint lelkiismeretükkel összeegyeztethető nem volt. Viszont, amidőn st békeszerződés 1920-ban aláíratott és Felséged akkori kormánya a hüségeskü letevésére felhívást bocsátott ki, tisztviselők készségesen és minden fentartás nélkül jelentkeztek a hüségeskü letevésére. E jelentkezés dacára az esküre jelentkezett tisztviselőktől az eskü' máig be nem vétetett és Felséged előző kormányai a folytonos Ígérgetés dacára a magyar tisztviselőket minden fizetés és nyugdij nélkül engedték három év óta tengődni. Rendületlenül hiszünk Felséged igazságszeretetében s reméljük, hogy a monarchikus országiásnak nélkülözhetetlen hivatalnokai Felséged előtt meghallgatásra találnak. Ebben bizva, Mennyi levél, ismert női Írás. Az egyik álló, energikus betűkből tevődik össze, a másik széjjeltolva, lányos idegességgel feldőlt sorok. A harmadik az iskoláskislanyok szarkalábaira emlékeztető sorok halmaza. Mind unatkozó nő. A kis faluk orgonavirágos házai mellett vágyó szemekkel járó, a zsurokon lopva ásító nagyvilágról, szabadmenetü témákról beszélni akaró kislányok. Minden levél végén ott van a szigorú klauzula: Diszkréció. Mert a kis város, a falu furcsa. A konvencionális szabályok béklyónak és mit szólnának az emberek, ha megtudnák, hogy egy ismeretlen úrral levelez ? De ha titok fedi a konvenciók megtagadását, akkor lehet. A poste restante mindent takaró jeligéje alatt lehet. így kibontják lezártságaikat. A gondolatokat, a vágyakat egy ismeretlen, sohasem látott embernek el lehet mondani. Mindazt, hogy milyen csúnya a kis város a maga farizcusosan forgó szemével. Milyen furcsa gondolatokat érlel ki magából az unalom. Milyen sok elmondani valója van a csöndnek. Erre a kis apróhirdetésre jöttek a levelek : „Egy kis bácskai faluban élő, világot járt intelligens, hódolattal kérjük Felségedet, hogy kormányának parancsolja meg jogos óhajunk teljesítését. A felségfeliratban végül a Magyar Szövetség hivatkozik arra a minisztertanácsi döntésre, a mely kimondota, hogy az eküt letett magyar tisztviselők mindazon jogok részesei, amelyek a román állampolgári minőségből folynak. Az esküre jelentkezett tisztviselők a minisztertanács döntésének sürgős végrehajtását kérik és várják. A felségfelirat igy fejeződik be: Alázatosan kérjük Felségedet: Méltóztassék hódolatteljes tiszteletünk kifejezését kegyesen fogadni. Felségednek leglojálisabb szolgái: az esküre jelentkezett tisztviselők. több nyelvet beszélő, szabadgondolkozásu mérnök az unalom elűzése céljából levelezni szeretne hasonló körülmények között élő és gondolkozó nővel. Később az ismeretség, sőt a házasság sincs kizárva. Posterestarite „Mérnök“ jelige.“ „Én haragszom Archimedesre“ „Én is falusi vagyok, szintén unom magamat. Nincs a faluban senki sem, akivel beszélhetnék. Ha csak a termésről (vagy valami szimplábbat mondjak) a falusi pletykáról nem akarok beszélni. így ir a Sapho álnév mögé rejtőző kis falusi lány: Hf„Most egy éve, hogy. kikerültem az iskola padjai közül. Az egyetemre nem akarok menni, nem szeretem az annyira férfias nőket“. Itt megszakad a komoly, éretségizetf nő vallomása. Gyerekes kacaj, a tanár úrral komiszkodó, nevetősarcu kis csitri- Jány beszél tovább. „Szereti a fizikát ? En haragszom Archimedesre, mert egyszer hetedikes koromban nem tudtam a tételét és bebagóztam miatta. Jaj azám, majd elfelejtettem a legfontosabbat. Jó lesz, ha egyelőre Saphónak hívnak ? Igaz, hogy a hajam néni fekete, a mosolyom nem édes. Csúnya vagyok. Szeretnék irodalomról és a mithológiáról sokat beszélni“. A dolgozati füzetek hirtelen odavetett betűi ezek. A kis Saphó, akinek a haja nem fekete, a mosolya nem édes, a mama éa a szigorú falusi erkölcsbirák szeme elől elrejtőzik, előveszi tankönyveit, megsimogatja őket és amit magába szívott belőlük, a falusi pletykák helyett azt szeretné elmondani. Akar franciául írni? Asszonyos, súlyos irás, hosszan elnyúlt vonalak. Csöndes falusi magányban élő, megértő társat kereső. A sorok között kiabál a csalódás egy-kettő vagy több női tragédia átélése. Még egy kísérlet, talán igy sikerülni fog egy őszinte jópajtást találni, akivel kicserélheti gondolatait. „Fényképem ez. Komolyan gondolkodom, de azért vig vagyok. Szeretem a szépet és különösen a valódi, igaz értéket. Szószerint vettem hirdetését, hpgy mind igaz, amit abban ir. Ha bármi is nem igaz, kérem ne feleljen levelemre, a valót úgy is élőbb vagy utóbb megtudjuk és akkor úgy is feleslegesen vesztegettük időnket, ami pedig nekem drága. „December“ jeligére írjon. Akar franciául írni ? Utálom a falut hazug erkölcsével, kávés mamáival, minden hangra felfigyelő fülével. Szabadulni szeretnék mindattól, amit kétezer éve erkölcsnek hivnak és aminek a nevében minket nőket meggyaláznak. Ha maga is igy gondolkozik, jó pajtások leszünk“. Ki sohasem kívánja felfedni a titkot Ezzel a Schilier-idézettel kezdi: „Az első levelem! Az én szegény reszkető, huncut kis Írásom vájjon milyen fogadtatásra talál. Gondolatsebességgel, ez csakugyan sebesebb mint a villám, mikor tegnap kezembe került az újság, hogy én válaszolni fogok. Az idő olyan busán múlik. Mindennap olyan egyforma. Igen ám, de hogy juttassam el ezt a levelet, hogy azt maga megkapja. Tegnap társaság volt nálunk, kihoztam az újságot és mutattam a hirdetést. Tudják-e, — mondtam —, hogy én nem tudnám hogyan kell erre vála-Levelezés, ismerkedés és házasság —- Hölgyek, akik unatkoznak — R gaualiér Irta: Zsoldos László Rajka Gábor, ez a tehetséges, de borzalmasan hanyag és lusta fiatal festő, két tenyerébe támasztott fejjel ült az egyik fehérteritékes kerek asztalnál abban a kis vendéglőben, ahol esténként a pénzét, ifjúságát és művészi készségét szokta vig társaság közt elkocintgatni. Most dél volt, illetőleg valamelyest már ebéd után való idő, mert a kerek fali óra immár délután félnégyet mutatott s Rajka elől már rég elvitte a sajtos tányért is a kiszolgáló cselédlány, hanem azért a boros pohár még mindig ott állt előtte rendületlenül az abroszon. Nem az első és előreláthatólag nem is az utolsó, mert hogy a tehetséges piktor rendszerint a délutánnak ezt a világos szakaszát használta föl arra, hogy eltűnődjék a maga szomorú sorsán, eltöprengjen azon, hogy miért is nincs neki senkije széles e világon, miért is nincs felesége, csöndes, boldog otthona s hogy miért kellett neki tegnap este is ma hajnalig „zülleni" és napról-napra, éjszakáról-éjszakára borba fojtani az ő szeretteién egyedülvalóságának szörnyű bánatát. Miért ? Miért ? j Erre a kérdésre Rajka Gábor mindig nagyan könnyen meg tudta adni magának a választ: azért, mert nincsen felesége. Egy kedves, szép, jó, hü asszonyka, aki derűssé és kívánatossá varázsolná az otthonát, amelybe most józan fővel a szó valódi értelmében irtózik belépni. Feleség! Ah, ennél a gondolatnál a festő arca mindannyiszor élborult, mert évek sora óta |tartó dorbézolásaiból ő már régen és végérvényesen megállapította magában, hogy ilyen rosszhirü csélcsap, könnyelmű emberhez, mint ő, jóravaló, derék, tisztességes lány bizony sohsem fog, mert nem mer feleségül menni. Ezen a koradélutánon is eféle méla gondolatok közt üldögélt, egyedül, a rendes aztalánál, amikor a háta mögött egyszer csak megszólalt egy hang. — Mit busul, Rajka ur? Hátra pillantott, hát egy újabb keletű ismerőse állt mögötte, egy fővárosi tanitó, aki ugyanabban a kocsijában szokott ebédelni s most a dolgai miatt, úgy látszik, egy kicsit megkésett. Rajka ugyan felelni akart a tanítónak, ez azonban be nem várva a választ, hirtelen odahajolt a füléhez és tovább beszélt neki: — Nézze kedves Rajka ur, ha nem veszi rossz néven, hát én mondanék magának valamit. •— Tessék I — szólt meglehetős fásultán a festő. — Egy pompás, jó tanácsot, uram, — fűzte tovább emez. — De csak úgy, ha nem haragszik meg érte. A festő kesernyésen mosolygott: — Nősüljek meg, mi ? Köszönöm, ezt már mintha hallottam volna egypár embertől. A tanitó elnevette magát. — Eltalálta, édes mester f Csakhogy nálam az a külömbség, hogy én mindjárt tudnék is valakit, aki . . . szóval no, akit az Isten is magának teremtett, kedves Rajka url A festő rábámészkodott. — Ugyan, édes izé . . . Szabó ur. . ., ki a csuda jönne feleségül’ ilyen vén korhelyhez ? A tanitó azonban csöndesen mosolygott. — Valaki . . . egy szerény, jóravaló, kedves, tisztességes és nagyon szép fiatal lány. Akinek borzasztóan tetszenek a maga képei, édes mester. Most már érti ? Rajka végigsimitotta a homlokát. — Ki az ? A tanitó nevetett. , — Azt már nem árulom el. Kérem, az szegény, de urilány. Hanem tudja mit? Sétáljon példának okáért holnapután délben tizenkét órakor a templom oldalán, egészen a térig és én arra fogok menni a kisasszonnyal. Mi köszönni fogunk egymásnak s igy a lánynak is módjában lesz, hogy magának a külsejéről is kellőbe nyomást szerezzen magának és maga is megnézheti őnagyságát annyira, hogy tetszik-e vagy sem? És ha igy kölcsönösen megtetszenek egymásnak, akkor semmi akadálya sem lesz annak, hogy be ne mutassam. — Áll az alku í — szólt Rajka Gábor és másnap déli tizenkét óra után öt perccel, ahogy marra ár türelmét vesztve, lassan leföl sétálgatott az utcán, egyszer csak mint valami csudálatos je* lenség közeledett feléje egy bájos, karcsú, szép szőke leány. Szabó tanítóval jött, akinek könynyedén és gyanútlanul lépegetett az oldalán, mint akinek sejtelme sincs felőle, hogy most tulajdonképp titkos találkára jön. — Ez volna az ? — dobbant meg a fiatal festőben valami. — Oh, micsoda szép ! Szabó tanitó pedig, miután Rajka Gábor rövid hat héttel később csakugyan elvette feleségül a szép szőke leányt, most már ő adta magát az ivásnak, miközben úgy az első liter bor vége felé már bizonyos boldog bárgyusággal szokta eldünnyögni magában, hogy : —- Legalább nem mondhatja rólam, hogy nem voltam gavallér. Hozzám úgyse jött volna sohse feleségül, hát legalább . . . — aztán nagyot kortyintott a pohárból s szólt hangosat: — Vendéglős url Repeta I r
